"...nem a vagyonukat féltik, nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, hogy nem kapnak munkát vagy albérletet...
...bűnözők a rasszisták, akik gyűlölettel mérgezik saját nemzetüket, uszítanak és lerúgják magukról, idegennek bélyegzik a számukra nem tetsző, a nekik nem megfelelő honfitársakat..." - Bódis Kriszta levele mindannyiunkhoz a Virrasztás után.

Tegnap Tatárszentgyörgyön virrasztottunk romákkal és nem romákkal, barátaimmal, és politikusokkal, jogvédőkkel, a cigánysoron élőkkel, néhány magyar falubelivel és a rettenetes gyilkosság túlélő áldozataival.

Gyakorlatilag nem térek magamhoz, mióta ez a pogrom elkezdődött. Mióta Budai Barna (ózdi, roma aktivista, keresztgyerekeim apja) háza leégett, már a bőrömön érzem, a húsomba, ezt az egész borzalmat, amit sokan még mindig biztonságos távolból figyelhetnek a tévé híradásain keresztül.

Ebből a távolságból az egész nem is tűnik valóságosnak. Hátborzongató, az biztos, csakúgy, mint a többi katasztrófa. Miközben az országban cigány polgártársaink, embertársaink, honfitársaink félnek.

Nem, nem a vagyonukat féltik mert az többnyire nincs nekik. Nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, vagy, hogy nem kapnak munkát, albérletet, amiért cigányok, mert azt már megszokták. Félnek. Féltik a puszta életüket.

Ahogy Tatárszentgyörgyön - a közvetlen közelről, hidegvérrel lelőtt öt éves Robika barátja- azt kérdezi a mamájuktól, "anya, engem is le fognak lőni?"

Mit lehet erre mondani? Egy ártatlan, őszinte kisgyereknek? Hogy sajnos lehetséges? Hogy senki nem védi meg a cigány gyerekeket? Míg tegnapelőtt "csak" kiszakították a családjukból, hogy állami gondozásba vegyék őket, mert a hatalom szerint "így válhattak a társadalom hasznos tagjaivá", és amíg tegnap elkülönítették őket az iskolában, mintha valami kórt terjesztenének, addig ma vagy holnap már kivégzik őket, szépen, szisztematikusan, ahogy a történelemkönyvekben meg van írva- apjukkal anyjukkal fivéreikkel és nővéreikkel együtt?

Miért nem találták meg a rendőrök az orruk előtt heverő töltényhüvelyeket és benzineskannát? Miért tűntek el a nyomok és miért nem ismerte fel az orvos a 18 sebből vérző kisfiún a lövések nyomát?


A ráhajított molotov koktéltól lángba borult a tető. A gyilkosok úgy négy méterre várták áldozataikat a bejárattól. Elsőként a 28 éves apa rohant ki, ölében Robikával. Az első lövések a gyereket érték, az apa letette a fiút, hogy az előtte álló gyilkosra ugorjon, a lövedékek ezért fúródtak közvetlen közelből a testébe, majd a tettes, miután végzett az apával a szaladó kisfút lőtte agyon. Kirohant az anyuka Reni is, a két kislánnyal, azonnal rájuk lőttek.

A kórházban a kislányból négy golyót vettek ki, még mindig kórházban van. Reni is megsebesült, a két éves kisebbik sokkos állapotban van.

A nagyfiát gyászoló Erzsinél virrasztottunk, és Reni föl akart jönni. Átvezették előttünk a konyhába… Nem tudom leírni...

Miért nem ordít fölháborodva ez az ország, hogy ne tovább? Ne cigányozhasson, ne bujtogathasson a cigányság ellen gyűlöletre, üldözésre és gyilkosságra büntetlenül senki!

Hát nem védi meg a törvény mindazokat, akik egy jogállam polgárai?

Nem védjük meg a velünk élő cigány polgártársainkat attól, hogy a szemünk láttára megfosszák őket -most már nem csak az emberhez méltó élet lehetőségeitől és feltételeitől, nem csak a becsületüktől, hanem- az életüktől is?

Követelnünk kell, hogy szigorú törvények tegyék lehetetlenné mindörökre a rasszizmus bármilyen formáját!

Mert bűnözők a rasszisták, akik gyűlölettel mérgezik saját nemzetüket, uszítanak és lerúgják magukról, idegennek bélyegzik a számukra nem tetsző, a nekik nem megfelelő honfitársakat.

Bűnt követnek el, akik a bűnözéssel szemben önbíráskodással lépnek fel. És azok is, akiknek fekadatuk hatékonyan tenni a bűnelkövetök ellen, függetlenül attól, hogy azok milyen nemezetiségüek vagy milyen társadalmi csoporthoz tartoznak és ezt a kötelezettségüket elmulasztják.

Azok követnek el bűnt, akik az évszázados cigány-magyar együttélési nehézségeket nem közeledéssel, normális és emberséges igyekezettel, felnőtt módon és kölcsönösséget megkívánva akarják megoldani, hanem a valóság torzításával hisztériáig gerjesztik azt.

Vajon szándékosan nem említik soha ennek az együttélésnek a tagadhatatlan pozitívumait? Hogy mit tanultunk eddig, és mit tanulhatunk még egymástól? Hogy mennyit gazdagodott az ország a cigány származású magyar állampolgárainak tehetségével, hogy micsoda közös kincsünk a cigányok hagyománya, és gondolkodásmódja, a cigány folklór, a költészet a zene, a tánc?

Ki csodálja s teszi példává, hogy milyen keservesen nehéz utat jártak be azok a cigányok, akik a nyomor és a negatív megkülönböztetés ellenére fölemelkedtek, egzisztenciát teremtettek, megbecsült szakemberek, orvosok, jogászok, írók, papok, tanárok, pszichológusok lettek? Akik példái lehetnek azoknak a cigányoknak is, akik a társadalom peremén tengődnek? Miért ez kishitűség és szűklátókörűség, ahelyett, hogy azt üzennénk, érdemes, gyertek, meg lehet csinálni!


Drága barátaim! Egy házat fel lehet építeni, és ti mindent meg is tesztek azért, hogy ez a Budai családnak sikerüljön.

De egy családot nem lehet föltámasztani. Az a tatárszentgyörgyi család nem létezik többé. Néhány tagja túlélte, de a családot kiirtották közülünk, és mi tehetünk erről, mert nem állunk üvöltve a parlament előtt, hogy megválasztott politikusaink azonnal hozzák meg a törvényeket, amelyek biztosítanak arról, hogy az országban terjedő, a gyilkos indulatokat felbujtó uszítás nem marad büntetlenül!


Morvai Krisztina a Tarka Magyar kapcsán azt mondta, hogy "mindenki, aki csatlakozott a Tarka Magyar mozgalomhoz, hívjon meg évente legalább egy hónapra egy sokgyerekes vidéki cigánycsaládot és lássa vendégül saját otthonában."

A keresztényi gesztus mögé bújó üzenet valójában az volt, hogy ne csak a „vidéki, becsületes magyar“ ember "szenvedjen az isten csapása" cigányoktól, hanem a hatalmon levők, a gazdagok, és az idegenek, (vagyis a Tarkák) is"... Emlékszem első hallásra, amikor kontextusából kiemelve idéztek belőle részleteket -én naiv- nem láttam a mélyére a szenteskedésbe csomagolt jéghideg beszédnek. Első hallásra egy az egyben vettem a szavait: hogy tényleg keresztényi szeretettel buzdítana minden embert arra, hogy szavak helyett tettekkel bizonyítson. Hiszen Morvai -még nővédő aktivista korában- szintén nem csak beszélt, hanem segített sokakon. És ismerjük egymást, tudja, hogy milyen vállalásaim vannak, és nem csak a hangomat hallatom, hanem a tettek híve vagyok, és a cigány család befogadása, vagy az együttműködés számomra természetes feladat.


A cigányok pedig fogjanak össze! Kérjék számon elkényelmesedett és megalkuvó vezetőiken elsikkasztott jövőjüket, és hogy miért nem tiltakoztak a látszólagos pozíciók betöltése ellen. Mindannyian pedig kérjük számon a valóságos hatalommal bíró, nem cigány politikusaink sunnyogását!

Cigány barátaim sok tiszta eszű és szívű magyar barátot kívánok nektek, magunknak!

Kívánok karizmatikus vezetőt, aki önfeláldozásával példát mutat és utat, amerre induljatok, aki nem csak prédikál és szónokol, és meghatódik saját szavaitól, hanem dolgozik is értetek Aki mögé föl tudtok sorakozni, össze tudtok fogni és egyenrangú helyet vívtok ki ebben a társadalomban mellettünk. Számíthattok rám! És számíthat mindenki, (zsidó, magyar, cigány, mindenféle Ember) aki építő, békés megoldásokat keres, és ennek szellemében cselekszik. És számíthattok még néhányunkra, remélem.


Megint ide írok nektek egy számlaszámot. A tatárszentgyörgyi család rászorul az együttérző segítségre, még ha apát és gyereket, a valamikori kedves családot -sem ezzel, sem mással- nem lehet feltámasztani.

Béke legyen velük és legyen közöttünk is.

Bódis Kriszta