Janus szellemiségére és egyben híres művére, az Egy dunántúli mandulafáról című versre utalva a pályázat címe az volt: A merész mandulafácska. A cím egyúttal a pályázat kiíróinak igényét is kifejezi: szeretnék, hogy eltűnődjünk azon, vajon ugyanazzal, netán nagyobb eséllyel virágzik-e bármi is a télben 2008-ban, mint a reneszánsz idején. Epigramma, avagy az epigrammához hasonlatos, rövid (maximum 8 soros), tömör, magasztos hangvételű, avagy csípő humorú vers írása volt a feladat. A pályázati kiírás itt volt olvasható.

Vincent Van Gogh: Virágzó mandulafa

Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

Megszületett a zsűri döntése: a Bertók László, Kossuth-díjas költő vezette zsűri mintegy 160 pályaművet értékelt, és bizony nem volt könnyű dolguk: számos egészen kiváló, Janus szellemében, de mégis 21. századi életünkre reflektáló vers érkezett be: csipkelődő, gunyoros, erotikus és magasztos gondolatokat hordozó művek egyaránt. A végső döntés eredményeképpen az I. díjat Kun Árpád, a II. díjat Csehy Zoltán, a III. díjat Baráth Katalin kapja.

A díjátadó március 27-én, délelőtt 11 órakor lesz a Régészeti Múzeumban, az Európa Kulturális Fővárosa Pécs2010 pogram márciusi vendége, a holland Donald Niedekker jelenlétében.

A Merész mandulafácska-pályázat nyertesei

Az első helyezett: Kun Árpád

Az északi kishúg

Mandulafácskám, szörnyü merész vagy, mégis a húgod,
satnya barackfánk, itt nőve jegesmacik és
Golf-áramlat sóhaja közt, sokkalta merészebb.
Főzve be lekvárját, nagykanalas mamikám
s buggyant, drága hazám jut eszembe, hol illene élnem,
halnom. Módjával vonz csak a nagy feladat.
Mandulafácskám, gondolj kishúgodra, ha fagy s a
termés túl keserű. Nyílj ki, jövök haza majd!


Janushoz Vikingföldről

Jaj, Janus, ég a szemét, ha nem ember, Itália szerte,
s szép Pannónia csak bús sziveinkben egész.
Míg a csodát hazavártuk, másé lett az aranyhal.
Norvég nép örömét pénzeli Kőolaj úr,
boldog sportkocsikon ralliznak a jéghegyek alján.
Mandulafádat is át kellene hozni ide,
kapna üvegházat, pazar izzót téli sötétben,
s állna virágban, míg kívül ezüstlik a hó.


Egy dunántúli mandulafához 2008 telén

Jóra ne számíts, semmi esélyed,
baltával jönnek rád a szegények,
vagy vérebbel óvnak a gazdagok,
és mégse kerülöd el a fagyot.
Elkerülöd? A telked eladják,
szép törzsed a földbe dózerolják.
Ne virágozz, ne pusztulj tétlenül,
Tépd ki a gyökered és menekülj!

Egy tűzre vetett mandulafához

Mandulafám, kicsi Phyllis, a tested fölhasogatták,
aszlott karjaidat körbebozsongja a láng!
Hányszor láttál, míg titkos szerelembe fonódtam,
s árnyjátékaidat néztem a lány kebelén!
Láttad a vén pásztort: itt dugta a zsenge kanászt meg,
majd – felelőtlen ökör – gyönge tövedre pisált.
Könnyes szemmel néz le Venus bíbor kocsijából,
s csöpp sziveket rajzol hűlt poraidba Amor.


Múzsátlanság

Ebben a versben nincs és nem lesz semmi, ne is várd,
rékmányos nyelvem seggbe ma nem dugom én,
talpat sem nyalizok, vágyott nőmnek se nyavalygok,
Vénus berkének nem hazudok fapinát,
nem lesz mézelgés, szirmok közt illatelömlés,
és a fiúcska szaros segge se lesz telihold,
verset sem faragok, szünetel ma a meghalokérted,
fél rímet se rovok, sőt: te sem olvasod ezt!


Állatmese

„Mért húztál óvszert?” – kérdezte a róka a medvét.
„Vak vagy, róka? Csupán egy viperát szopatok!”



Egy éjszaka így fakadt ki Cicero leveleskönyve

Irtó becstelenül gyötör engem a sors, nyomorultat,
bár a latin nyelvnek hírneves atyja vagyok!
Most csak pad vagyok én, egy hájas segg települt rám,
és folyvást kínoz dörgedezéseivel.
Nem szűnő izzadságszag terjeng körülöttem,
s húgyos kéz igazít olykor a seggek alá.
Hát Ciceró számít még itt, pannon nemes ifjak?
Meddig tűritek el néma gyalázatomat?