sajtóközleménye
2009. március 14-én szombaton 15:00-kor a Kossuth Klubban körülbelül kétszáz résztvevővel megalakult a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom. A mozgalom eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen azért, hogy Magyarországon mindenkit megillessen az emberi méltóság.
Mindannyian felelősek vagyunk abban, ami ma Magyarországon történik. Felelősek a társadalmi tagságuktól, emberi és állampolgári méltóságuktól megfosztott cigányság sorsának alakulásában. A fizikai tettlegesség és szellemi elnyomás elfogadott lett megbélyegzett honfitársainkkal szemben, sőt, immár követendő normának számít. Bocsánat minden gúnyért és bántásért, ami ebben a hazában érte roma társainkat.
Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! Fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Semmit sem kívánunk ennél jobban. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk.
A mozgalom honlapja a www.meltosag.net, a mozgalomhoz csatlakozni e-mailben, az http://elofolyoirat.blog.huhttp://elofolyoirat.blogspot.com/archives/2009/03/29/info@meltosag.net címen lehet.
Azért jöttünk ma össze (liberálisok, szocialisták, konzervatívok, katolikusok és protestánsok, középosztálybeliek és szegények, romák, és nem romák), hogy hangot adjunk annak, hogy mi egyek vagyunk: egy nemzethez. egy országhoz tartozunk. Eljött az ideje annak, hogy a politikai, társadalmi és gazdasági megosztás helyett az együttműködést keressünk. Nem engedhetjük meg azt, hogy az egymástól való félelem uralkodjon felettünk. Mi a félelem helyett a reménységet választjuk, a megosztás helyett összefogást. Az ma az üzenetünk, hogy cigánynak és nem cigánynak (gádzsónak) össze kell fogni. Egymás nélkül nem megy!
A közéleti diskurzusban emlegetett „cigánykérdés” önmagában nem, kizárólag a magyar társadalom kérdéseként értelmezhető. A gazdasági, politikai, és társadalmi válság keretében lehet csak megfogalmazni azt, ami ma a romákkal történik. 
A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom nem eszmék és ideológiák ellen hadakozik, hanem a társadalomban megjelenő verbális és testi erőszak ellen akar fellépni. A mozgalom a napi jó gyakorlatok elterjesztésével szeretné leküzdeni a helyi közösségekben megjelenő erőszakot és uszítást. S tudjuk, hogy vannak ilyen pozitív együttélési minták, amelyek sajnos nem kerülnek be a médiába és társadalmi közbeszédbe.
A többnyire etnikai kategóriákban értelmezett konfliktusok kétségtelenül összefüggésben állnak az államba és általában a politikai elitbe vetett bizalom megrendülésével. Sőt, tovább megyek, még mélyebben összefügg az ország társadalmi válságával. Václav Havel a romákat lakmuszpapírnak nevezte, hiszen ők érzékelik a legjobban a társadalmi rendszer működésében fellépő anomáliákat, ők azok, akik a legvédtelenebbek és kiszolgáltatottabbak a strukturális válságokkal szemben. 
Magyarországon a közbeszédben a legkülönbözőbb eredetű konfliktusok gyűjtőfogalmává fogalmává lett a „cigánykérdés”. Mi úgy látjuk viszont, hogy amivel szembesülünk, az nem „cigány-ügy” és még csak nem is kizárólag „cigány-magyar” etnikai konfliktus. A felszínen ugyan hibásan „cigánykérdésként” definiálódik, azonban a mélyebb rétegeket is elemezve sokrétűbb jelenség: egymással kölcsönhatásban lévő, kibeszélt és kibeszéletlen problémák egymásra rakódása. 
A problémák jelentős része abból fakad, hogy a gazdasági és politikai átmenetet követően Magyarországon elmaradt a társadalmi konszolidálódás, mely megteremthette volna a marginalizálódott csoportok (köztük a cigányság) fokozatos társadalmi integrálódását és elfogadását a többség részéről. Ma számos gazdasági és társadalmi problémával küzd az ország (a jelenlegi válságon túlmenően is), amelyek táptalaját adják leszakadt rétegek megbélyegzésének és bűnbakká tételének. Szociológusok és egyéb szakemberek már régóta beszélnek a gettósodó térségek, a kirekesztő és a jóval az európai átlag alatt teljesítő iskolarendszer, a nem hatékony egészségügy, vagy a társadalmi egyenlőtlenség újratermelődésének problémájáról. Ebben a kontextusban történik meg a konfliktusok etnicizálása – a közbeszéd szereplői különböző meggyőződésből és megközelítésből kizárólag etnikaivá (cigánnyá) tesznek sokkal komplexebb problémákat, mert így azok könnyebben eltávolíthatók, a másik/ cigány, itt jelesül a cigányság ügyévé tehetők. 
A problémák okának tekintett másik/cigány körül pedig egy mindinkább faji kategóriákkal operáló, és ezzel a faji kategóriákból következő társadalmi szakadékokat megteremtő diskurzus jön létre, amelybe felszabadultan folynak bele a korábban elhallgatott etnikai feszültségek, és azokon túlmenően a legkülönbözőbb eredetű társadalmi félelmek, frusztrációk is. Ez a felszabadult „cigányozás” került szembe össztársadalmi szinten egy nagyon gyenge társadalmi támogatottsággal bíró – és belülről is megosztott, sok ellentmondással és bizonytalansággal küzdő – egyenlőségi, integrációs és a társadalmi elismerést célzó diskurzussal. Lokális szinteken pedig a helyi közösségek korábbi, sok tekintetben működő, más tekintetben viszont helyi félfeudális rendszerek megerősítésével, melyek konfliktusokat és szegregációs tendenciákat tartanak fenn, mi több, generálnak. 
Meggyőződésünk, hogy a valódi törésvonal nem a romák és nem-romák között, hanem a demokrácia és a jogállamiság hívei és az azt negligálók között húzódik! Mi abban hiszünk, hogy helyre kell állítani a jogállam intézményeit, amely az állampolgárok bizalmára, épül.
Illusztrációt szeretnék szolgáltatni Önöknek/ Nektek, hogy miért fontos a mozgalom elindítása. Gondolom, sokan olvastátok a következő lánclevelet, amit a napokban lehetett olvasni az interneten:
„Ezért dolgozik Magyarország munkaképes lakossága... 
2008..
A roma családnak van 6 gyereke. Beadták intézetbe őket.
Majd jelentkezett a család rokonsága és egy pár nap múlva kihozták őket, mint nevelőszülők.(!!!!) Az állam megszabadul a gyerekektől és fizet. Nem is keveset.
Gyerekenként 80.000 (!!!), azaz összesen 480.000 forintot havonta.
Az apa és az anya nem válnak el, de külön lakcímre jelentkeznek be, így mindkettőjük megkapja a szociális segélyt az önkormányzattól, 39.100 forintot fejenként.
Így további 78.200 forinthoz jutnak. Lakásfenntartási támogatásként további 9.800 forintot kap a család. Erre jön még a családi pótlék, 12.600 gyerekenként, további 75.600 forint.
Természetesen ingyen tankönyvek és ingyenes iskolai étkeztetés is jár... Ezen kívül minden hónapban átmeneti segélyért is sorban állnak, ami havi 30.000 Forint az önkormányzattól. (Ha nem kapnak, akkor ott hagyják a gyerekeket a jegyzőnél, ezzel "zsarolva" a hatóságot.) Így a család havonta cirka 673.600 Forint bevételhez jut!!!
Telik máris plazma TV-re, meg lízinges Suzukira is a papának.
Ha dolgozni menne és keresne 100.000 Forintot havonta, akkor a bevétel lecsökkenne 175.600 Forintra. És ők beszélnek arról, hogy "elnyomják" őket a büdös rasszista magyarok... és még tüntetni is van pofájuk (szept.20-án). "Ne bántsd a magyart, hisz az adójából élsz..." Azt hiszem ez most nagyon aktuális. Küldd tovább, mindenki tudja meg, hogy ez nem mehet így tovább!"
Ezek azok a valóságot torzító uszítások a romák ellen, amiknek azonnal megálljt kell parancsolnunk. Mozgalmunk hamarosan egy kommunikációs hadjáratot fog indítani az ehhez hasonló hamis információk ellen. 
Nyilván mindannyian felelősek vagyunk azért, amilyen formát bontott ma Magyarországon az erőszak. Hogyan juthattunk idáig, hogy közösségeink gyengévé lettek vagy széthullottak, mi magunk pedig szótlanná váltunk, s erőszakos és gátlástalan emberek veszélyeztetik a társadalom békéjét, ártatlanok életét?! A szótlanság és némaság tovább erősíti az erőszakos cselekmények legitimációját.
A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom arra kér Benneteket, hogy fonjuk újra a társadalom törvényes és összetartozó szövedékeit! Gondoljuk újra, hogy milyen struktúrákat és milyen közbeszédet alakítottunk ki, amely hozzájárul a leszakadó roma honfitársaink végleges kirekesztéséhez. Tegyünk meg mindent azért, hogy törvényeinkben, sajtónkban, iskoláinkban, munkahelyeinken és szomszédságainkban legyen végre egyenlő bánásmód és nyíljanak egyenlő esélyek mindenki számára.
Ha most szembenézünk a súlyos helyzettel, lefolytatjuk az elmaradt, elhallgatott vitákat, önkritikát gyakorolunk és kölcsönösen megfogalmazzuk a közös feladatokat, amelyhez széles társadalmi összefogást teremtünk, akkor végre felemelt fővel nézhetünk egymás, gyermekeink és unokáink szemébe. A legfőbb ideje tehát, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, erkölcsi, anyagi és politikai felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk. Méltóságot hát mindenkinek!
A leszakadó társadalom peremére, konfliktusok célpontjává vált romák iránti kötelezettségvállalás és szolidaritás egyértelműen mindannyiunk számára morális kérdés. Nem lehet, tovább szótlannak lenni, cselekedni kell, ezért vagyunk ma itt. Olyan Magyarországot akarunk, ahol tudjuk, hogy gyermekeink boldogulása közös érdekünk.
Ahol felismerjük, hogy haza csak egy van, ahol a nemzet összetartó ereje erősebb mindennél.
Ennek a találkozónak a szervezése során Angélára és rám esett a választás, hogy mondjuk el, miért kezdtünk bele ennek a mozgalomnak a létrehozásába, és hogy határozzuk meg saját pozíciónkat, céljainkat. Erre teszek kísérletet.
Egy nyíregyházi nagyvállalkozó megvásárolta az egyik monoki kastélyt, szállodát alakított ki benne, később megszerezte a polgármesteri széket is. Bevezette a „segélyért munkát” modellt, majd népszavazást kezdeményezett azért, hogy bárki aránytalan eszközökkel is meg védhesse tulajdonát, akár megölve a betolakodót. Ma ő a legtöbbet szereplő polgármester, napi vendége a tévé stúdióknak, alig múlik el hét, hogy ne szerepeljen valamelyik nagy példányszámú újságban. Március 9-én megjelent interjújában úgy fogalmaz, hogy
„Mi fogyunk, a cigányság szaporodik. Ez az ország az én őseim országa, ezt az országot megörököltem a dédapámtól, és az a feladatom, hogy továbbörökítsem az unokámnak, de félek tőle, hogy hasonló népességi mutatók mellett nem tudom megtenni. Borzasztó belegondolni, hogy egy több ezer éves kultúrával és tudással rendelkező nemzet azért fog megszűnni, vagy háttérbe szorulni a saját országában, mert van egy olyan kisebbség, amelyet olyan helyzetbe hozunk, hogy a szaporodásával túltegyen rajtunk. (…)Ki kell végre mondani: ezek az emberek azért vállalnak gyermeket, mert a gyerek a család megélhetésének alapja.(…)Ha a jelenlegi tendenciák maradnak, húsz év múlva a Magyarországon élő magyar és cigány lakosság aránya egyforma lesz, esetleg a romák aránya meg is haladja a magyarokét. És nézzük meg, mi történt Szerbiában, Koszovóval: az albánok egyszerűen kiszorították a szerbeket a saját országukból, ősi földjükről. Az országunk egy második Trianonba szaladhat bele, mert könnyen megeshet, hogy a cigányság lecsatol egy részt az országból, megalakít egy saját önálló államot, amihez majd az unió tapsol, hogy ez a demokrácia csodája, ismét egy új állam született”
A monoki polgármester álláspontját osztják a szerencsi kistérségbeli kollégái, akik tavalyi nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, hogy
„Húsz év múlva komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent majd az ingyenélők egyre magasabb száma és addig kell cselekedni, amíg mi vagyunk többségben.”
Ellenzéki és kormánypárti politikusok éppúgy rokonszenveztek a polgármesterekkel, mint a szakminiszter, valamint a tekintélyes neoliberális honlap egyik vezető publicistája, aki nemrég „a családtámogatási rendszer által ösztönzött nyomor-demográfiai spirálról írt,” és arról, hogy a „premodern szokásjog” továbbélésének bizonyítéka, hogy „a roma közösségek még ma is vajdákat választanak”. Ugyanő az egyik országos napilap antiszemita cikkeiről is elhíresült vezérpublicistájának írásával tökéletesen egybevágó gondolatmenetet fogalmaz meg: ennek lényege, hogy az orosz, kínai vagy szicíliai maffiákról azért lehet nyíltan beszélni, mert az érintett népek kulturális teljesítménye sokkalta jelentősebb, mint maffia-bűnözői teljesítménye, ezzel szemben a cigányok által felmutatható kulturális teljesítmény elenyésző. Utóbbi publicista állandó jelzős szerkezetei: cigánybűnözők, cigány horda, cigány hordatag, cigány falka, cigány állatok, nem emberek, veszedelmes vadállatok, börtönben zabáltatott állatok. A miskolci rendőrkapitány szerint „az a baj, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran kegyetlen bűnözők lesznek”. A rendőrkapitány védelmében együtt tüntetett az összes parlamenti párt és a jelenleg parlamenten kívüli szélsőjobboldal. Az egyik kormánypárti képviselő szerint vannak olyan jelek, hogy az integrált oktatás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ellenzéki politikustársa; az egyik korábbi államtitkár örült, hogy a kormánypárti képviselő végre belátta ezt.
Ezek a vélemények, állítások nem szélsőséges honlapokon vagy újságokban jelentek meg, hanem a főáramba tartoznak. Minden bizonnyal át kell gondolnunk a szélsőség értelmezését, és saját pozíciónkat: lehet, hogy kisebbségben leszünk, lehet, hogy mi sodródunk a szélre. Ha így lesz, méltósággal tudomásul kell vennünk. De mi az, amiben ma a társadalom túlnyomó többsége egyetért?
Most már elég!
Ezekkel nem lehet, ezeket nem lehet!
Túl sok pénzt költöttünk már eddig is a romák felzárkóztatására, méghozzá minden mérhető és látható eredmény nélkül. Mélyen megütötte a hírfogyasztókat a hírforgalomba került 120 Mrd forint összegű romákra fordított támogatás. Valljuk be, egy átlagos, az államháztartás részleteiben járatlan ember számára ez irdatlan, beláthatatlanul nagy összeg. Nem tudhatja, hogy tíz évre elosztva ez az összeg már nem is olyan nagy, még kevésbé, hogy egész egyszerűen ez az összeg nem létezik. A néhány éve megszűntetett Cigányügyi Tárcaközi Bizottság évről évre összegezte a tárcák által jelentett összegeket; a minisztériumok pedig fejezeti kiadásaik közül önkényesen megjelölték azokat a tételeket, amelyeknek részben vagy egészében cigányok is kedvezményezettjei lehettek.
Cigánybűnözés igenis létezik, elég volt a mellébeszélésből
Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi készül itt.
Az elmúlt két évtizedben senki sem volt képes arra, hogy érdemben növelje az alacsony foglalkoztatottságot, különösen az alacsony iskolázottságú rétegek kirívóan alacsony foglalkoztatottságát, még tisztes gazdasági fellendülés időszakában sem. Gazdasági recesszió idején pedig végképpen nem ismeri senki a foglalkoztatás bővítésének módszerét. Senki nem tudja, hogy miként lehet kezelni a kistérségi gettósodás problémáját, hogyan lehetne akárcsak fékezni a folyamatot. A hatályos jogszabályi feltételek mellett senki nem képest javítani a magyarországi közoktatási esélyegyenlőséget. Egyetlen megoldás kínálkozik, a társadalompolitikai problémát etnicizálása, cigányüggyé stilizálása, bár sem a szegénység, sem az alacsony foglalkoztatottság nem cigány-probléma, de még a tartós mélyszegénységben élőknek is legfeljebb csak a fele lehet roma. Az iskolai szegregáció is jórészt csak tünet; annak a tünete, hogy a magyarországi közoktatás a fejlett országok egyik leginkább egyenlőtlen közoktatási rendszerévé vált az elmúlt huszonöt évben. Ha összeolvassuk azokat a szövegeket, amelyek találkoznak a közvélemény túlnyomó többségének egyetértésével, akkor koherens politikai program bontakozik ki a szemünk előtt:
A transzferjövedelmek csökkentése, illetve radikális átrendezése; a legszegényebbeket célzó segélyek csökkentése, illetve esetükben büntető jellegű munkateszt alkalmazása, a jóléti függőség és a stratégiai gyerekvállalás veszélyének elkerülésére. Ennek döntő elemeit már ez a kormány beépítette a jogszabályokba az Út a Munkához Program keretében.
A zéró tolerancia elvének alkalmazása a büntetőjogban és a büntető igazságszolgáltatásban. Ennek lényege, hogy a legkisebb bűncselekmény, vagy szabálysértés sem maradhat megtorlatlanul; a vagyon elleni bűncselekmények értékelése esetén el kell tekinteni az értékhatártól; háttérbe kell szorítani az arányosság elvét; 12 éves korra kell csökkenteni a büntethetőség határát.
Deklarált szakítás az integrációs, szegregáció-ellenes oktatáspolitikával; rendpárti tekintélyelvű oktatáspolitika meghonosítása, hivatkozva mindenekelőtt arra, hogy az integrációs oktatáspolitika eredménytelen, ráadásul ez a legfőbb oka annak, hogy elszabadult az iskolai erőszak. Annak kimondása, hogy a szabad iskolaválasztás, az úgynevezett „white-flight” alapvető szerzett szabadságjog, ugyanakkor az elkülönítés sok esetben a halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve a roma diákoknak is kedvezőbb. Végül annak az elvnek a nyílt felvállalása, hogy a tehetség-gondozás fontosabb cél, mint a hátrányos helyzetű tanulói csoportok felzárkóztatása.
Ennek a politikai fordulatnak a lényege pedig egyetlen mondatban összefoglalható: a mértékadó többség meg van győződve arról, hogy a romák kirekesztése, vagy éppen csak lehagyása mellett is boldogulhat. A legtöbb ember nem akarja bántani a cigányokat, nem akar nekik rosszat, csak le akarja őket hagyni; ott akarja őket hagyni abban a helyzetben, abban a társadalmi pozícióban, azokban az iskolákban és intézményekben, azokban a leszakadt falvakban és kistérségekben, ahová az elmúlt évtizedekben szorultak. A magyar társadalom úgy gondolja, hogy így is boldogulhat. Ez ellen kell fellépnünk.
Ki kell mondanunk, nagy nagyon nagy baj van!
Az én személyes indokom pedig az, hogy hónapok óta nem tudok mit válaszolni roma diákjaimnak, akik azt kérdezik tőlem, hogy mi lesz itt, mi lesz velük, mi lesz a gyerekeikkel, mi lesz a családjukkal, és vajon csomagoljanak-e. Csak azt tudom nekik mondani, hogy nyugalom, higgadtság, nem szabad pánikba esni, végezzük tovább a dolgunkat – de közben érzem, hogy szavaim hamisan csengenek. Fullasztóan tehetetlennek érzem magam.
Végül fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Méltóságot mindenkinek szlogen Solt Ottiliára is utal. A cikkeit, tanulmányait összegző kétkötetes válogatás, amely halála után jelent meg, ezt a címet viseli; a címadó pedig Havas Gábor.
Köszönöm a figyelmüket!
