„Zsűritagként a karrier-tanácsadói szemléletem, illetve a Nőtárs Alapítványban viselt feminista látásmódom vállalom fel... én végül is azokat díjaztam, amelyek, mint a fejlődésregények, előre mutatnak.” Nők elbeszéletlen pénztörténeteit várta a GazdagNők.hu (www.gazdagnok.hu) honlap, illetve a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány pályázata 2009. áprilisában az ICA-val karöltve. A beérkezett műveket Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista Gordon Agáta íróval és Joó Zsuzsa karrier-tanácsadóval együtt értékelte. Az erős mezőnyben három szerző örülhetett első helyezésnek, Gál Erika, Büky Anna, és Becsey Zsuzsa. Különdíjat Veresi Virág, Kovács Kriszta és Pap Vera érdemeltek. Elsőként Gál Erika: Határon túli című novelláját ismerhetik meg az olvasók.

Gál Erika: Határon túli

Nem sokkal a rendszerváltás után, tizenhét éves koromban nyári munkára szerződtem egy Pest megyei gyümölcsösbe. Utunkat és „dolgoztatásunkat” egy otthoni, magyarokat képviselő tömörülés pár szemfüles alakja szervezte, később addig feszítve a húrt a körülményeket és az órabérünk lefölözését illetően, hogy hazamentünk a megbeszélt idő előtt. Nem emiatt volt emlékezetes életem első, innen nézve a legjobb indulattal is csak szürkének látszó munkavállalása, hiszen fiatalok voltunk, nyitottak a kalandok és új barátságok felé; ilyen rövid idő alatt nyilvánvalóan csak több-kevesebb zsebpénzt kereshettünk. A meggazdagodásunk nem ott és akkor volt esedékes...

Hanem épp egy itt fogant barátságom kezdett rohamosan elmélyülni a második hét végére, amikor eljött az első fizetés ideje, valamint újdonsült, mélyen katolikus udvarlóm kitalálta, hogy a lengyel piaci bevásárlás után ugorjunk fel Pestre, töltsük a hétvégét a fővárosban.

Az út rövid, mondta, szállásunk is lesz egy megbízható ismerősnél. Ragyogó hétvégének ígérkezett a volt laktanya meg a közeli falu kocsmás-játékgépes miliőjéhez képest.

A piacon rengeteg áru és még több ember volt, mintha minden határon túli magyar és nem magyar itt csencselt minden a világ összes bóvlijával. Vásároltunk egy-egy színes kínai trikót (ez nagy divat volt akkor) meg ajándékokat kerestünk az otthoniaknak, de inkább csak tájékozódtunk. Még nem döntöttem el, hogy otthon vagy Magyarországon lepem meg magam valami nagyobb jutalommal a heti hat napon keresztül, reggeltől estig tartó gyümölcsszedésért.

Nálam volt nagyobb táska, ebbe kerültek a szerzemények, ezért egy idő után a gyöngéd Misi átvette, cipeli ő tovább. Viseld elől, kértem; szót is fogadott, ám később mégiscsak a vállára került, mert amikor ki kellett volna fizetni a Dire Straits kazettát, a pénztárcám már hiányzott belőle. A tíznapi fizetésemmel, a személyi igazolványommal és más, fontosnak vélt apróságokkal. Még egy óvszer is lapult akkoriban a többrekeszes pénztárcában, ettől rendkívül felkészült tinédzsernek éreztem magam…

Innentől kezdve a szégyenkezéstől még csendesebbé vált udvarlóm tartott el. Pesten blicceltünk, egy világi apáca emeletes ágyakkal telezsúfolt lakásában töltöttük az éjszakát, vacsorát és reggelit is kaptunk a szigorú hölgytől. Valami isteni sugallatra még a barakkban kivettem az útlevelemet az óriáspénztárcából, így amikor felmondtunk, a hazamenetelembe nem kellett még a román főkonzulátust is bevonni. Otthon a hűséges barátom fizette az új személyit, végig mellettem volt a nem kis rendőrségi cécóban. Hihetetlenül összecsiszolódtunk két hónap alatt, valami mégis hiányzott a kapcsolatból. Szeptember elején szelíden ugyan, de szakítottunk.

Hét éve egy pár kilométerre lakom a gyümölcsöstől. Misivel nem találkoztam már vagy tizenöt éve, remélem, boldog férj. Eltűntek a lengyelpiacok. A táskát, amelyben a pénztárcám van, nem tudom másra bízni.