Válságmenetes zóna a Centrifugában
A május utolsó előtti hétvégéjén megrendezett Közösségi Önsegítő Rendszerek Fesztiválja, vagyis a KÖRFESZT című rendezvény, melynek a nyolcadik kerületi Kesztyűgyár Közösségi Ház adott otthont, épp a kilábalás eszközeire, lehetőségeire szeretett volna rávilágítani. A BSZF tavalyi a „Közösségi önsegítő rendszerek” konferenciájának folytatásaként idén az „Alternatív gazdaság” témája köré szervezték a szakértői beszélgetéseket, hogy végül megszülethessenek a többé-kevésbé mindenki számára elfogadható közösségi válaszok. Ahelyett, hogy ölbe tett kézzel várnánk a gazdasági válság enyhülését, vagy a magyar kormány lehetséges (óv)intézkedésit(?) vitatnánk, hasznosabb és érdemesebb új utakat keresnünk. A Védegylet több tucat civil szervezettel összefogva épp ezeknek az előremutató kezdeményezéseknek a seregszemléjét szervezte meg a Kesztyűgyárban, ahol a már működő hálózatokba bárki bekapcsolódhatott, de jövőbéli kezdeményezésihez is használható ötleteket gyűjthetett. A KÖRFESZT Pénzalternatívákról szóló beszélgetésén, épp a helyi pénzek bevezetésének lehetőségeit vázolták a szakemberek, Ács József fizikus, programozó, a Liget folyóirat publicistája, Varga István gépészmérnök, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke, Kelen András gazdaságszociológus, az Általános Vállalkozási Főiskola tanszék vezetője és Németh István mérnök, a Controlling Kft. Ügyvezetője, aki azért foglalkozik az alternatív pénzekkel, hogy meglelje az üdvözítő nemzetmentő stratégiát, mely legalább a létfenntartás alapjait biztosítja. Legyen szó városokról, vagy civil közösségekről, a nagyvilágban 5.000-nél is több helyen használnak a közösségek saját, helyi pénzt. Németországban is több tucat helyen forog ilyen alternatív pénz, békés egymás mellett élésben a hivatalos fizetőeszközökkel, hiszen az adóhatóság és a német jegybank felismerte jótékony hatásukat s emiatt meg is tűri őket. Miért éppen mi, magyarok zárkóznánk el ettől az esetleges megoldást jelentő produktumtól? Ács József szerint a rendszerváltás óta hamis kép él az emberek fejében a kapitalizmusról. A politikai ellenőrzés kivonása és a pénz semleges mítosza, melyet köré vetítettek, 1971-től, a szabadpiac mechanizmusait felszámoló, finánc kapitalizmus elterjedése óta hazugságnak számít. A mai gyakorlatban a bankárok kapitalizmusa érezteti hatását, míg a döntések mögött egy szűk csoport áll, a veszteségeket a közszféra viseli. A bankok beszállítói az egyes nemzetállamok. Minden előre megírt forgatókönyv szerint zajlik. New York 1975-ben is csődbe ment már, mire a kongresszus újabb hiteleket vett fel a működés fenntartásának érdekében. Ez tehát nem válság, maga a rendszer. Hasonló végkövetkeztetésre jutott Soros György is, aki az amerikai kongresszusban fejtette ki álláspontját, útját állva ezzel a szisztematikus bűnbakkeresésnek. A pénz meghatározására Kelen András vállalkozott. A pénz olyan eszköz, amit egy harmadik személy is köteles elfogadni. A baj csupán az – mondta, hogy a törvényes fizetőeszközt egyetlenként fogjuk fel. A pénz másképp fogalmazva a számvitel terméke, melyet nemcsak tranzakció, átértékelés is létrehozhat. Ezt a műveletet a társaságokba tömörülő kockázati tőketársaságok végzik, akik 2005-ben a világ éves jövedelmének ötszörösét állították elő ily módon. A pénzügyi rendszerrel tehát a számvitel miatt történt baj. Az Európai Unió a számvitel szabványosítást átengedte világszabályozásnak, vagyis az az USA felügyelete alatt áll, mely a mai eseményekért is felelős. Bár hozzá kell tenni, Európa mostanra több pénzt hozott létre, mint az Amerikai Egyesült Államok. A megoldást csakis az átalakulás jelentheti, melyre az a tény is rávilágít, hogy az 1913. óta magánkézben lévő dollár mára értékének 97%-át elveszítette. A mi feladatunk, hogy a törvényes fizetőeszköz mellett kreatív módon egyéb fizetőeszközt konstruáljunk. Ez a komplementer fizetőeszköz csak akkor működhet – világít rá Kelen András, ha léteznek alulról építkező közösségek, ebben viszont igencsak hiány van Magyarországon. A hálózatba szerveződő közösségek ugyanis a munka mellett termelési tényezőt képezhetnek. A csere megszervezése, mellyel szemben az ingyen és fekete munkát üldöző munkaügyi felügyelő is többé-kevésbé tehetetlen lenne, már igen nagy előrelépés volna. A reciprocitás elve viszont, mely azt jelenti, hogy a viszonzás nem azonnali, időben el van tolva, mindenképp ismertséget feltételez. Kelen András szerint ez esetben kivételesen a KGST-ről kéne példát vennünk, a többi szakember bólogat. Hisz a KGST-ben egymás mellett megfért a világon eladható cikkekért járó kemény és a keleti piacon eladható szőlőért, borért járó puha pénz is. Bár szinte kivihetetlen, de Kelen András a két pénzfajta közé kínai falat emelne, fontosnak tartván, hogy a két pénz fajtát ne lehessen egymásra váltani. Bár különböző pénzekről van szó, a szakemberek abban egyetértenek, hogy az alternatív pénz egy eszköz, mely fajtánként más-más előnnyel bírhat ugyan, fő-fő célját illetően mind megegyezik, hisz az élet minőségének megjavítására tör. A helyi pénz további előnye, hogy a gazdasági tisztaságot emeli. A közönség soraiban megfogalmazódó kérdés, miszerint a helyi pénzek bevezetése elnyomorodáshoz vezet, mert kivonjuk magunkat a nagy egészből, szintén megnyugtató választ, újabb elgondolkodtató kérdést szül. Egy-két év puszta várakozás nem vezet-e nagyobb elnyomorodáshoz, mintha átmenetileg alacsonyabb színvonalon élünk, de legalább teszünk valamit? Hogy a helyi közösségek mobilizálásában milyen lépések történtek ezidáig, szintén a közönség soraiban ülő szervezetek képviselőitől szerzünk tudomást. Míg egyesek a kalákarendszer és a szövetkezeti hálózat visszahozásán fáradoznak derűlátóan, mások szerint ez a nyolcadik kerületben ma is létezik, csak nem biztos, hogy működőképes. Ha Laci bácsi egy tál, forró levesért üvegez, de közben lopja a gittet, az mindenképp erkölcsi problémákat vet fel… Hogy melyik tábornak van igaza, nehéz lenne egyértelműen meghatározni, mindenesetre a KÖRFESZTEN működő ingyen bolt, az adomány alapon üzemelő büfé és ebédosztás, hogy a többi közösségfejlesztő programról már ne is beszéljünk, azt a látszatot keltették, talán nem mindig vagyunk tisztességtelenek, lehet létalapja az összefogásnak.A pénz definíciója
A hatalom négyfős csatornája
Mi az alternatív pénz előnye?
„Nem bírunk tisztességesek lenni!”