Sapphire: Push!
Olvasd ingyen, szerdán és szombaton!
Életmentő Írás.
Ereje megtöri a női nemzedékek trauma-láncát.
Sors és tehetség egysége.
A Push! az amerikai irodalom számára valódi knock out-tal ért fel. Addig nem ismert kendőzetlenséggel, nyers egyszerűséggel és szókimondással szólt egy fiatal lány küzdelmeiről, a női kiszolgáltatottságról, a szexuális erőszakról, a testiségről és mindenekelőtt az írás hatalmáról. Sapphire, eredeti nevén Ramona Lofton 1950-ben született a kaliforniai Fort Ordban egy középosztálybeli katonacsaládban. Három éves korában apja megerőszakolta, s alig volt tizenhárom éves, mikor alkoholista anyja elhagyta a családot. A New York-i City University-n, majd a Brooklyn College-on szerzett diplomát.
Sapphire: Push - 10. rész
Miz Rain azt mondja, az osztálynak kell egy kis szünet. – GYERTEK VISSZA 15 PERC MÚLVA! – mondja hangosan, mint egy gép. Felkelek a többiekkel, kimegyek a folyosóra. Üres, minket leszámítva. A többi osztály nem jön 12-ig, Miz Rain azt mondja. Rhonda aszondja, a bótba megy, kell valami? Nekem kell, de nincsen pénzem. Rita odaadja az 50 centjét, sós-eceteset, nincs, akkor simát. Rhonda rám néz, aszondja, befizetlek. Felnézek, bele a szemébe. Vigyorog. Megint kedvem volna sírni. Mindenki azt fogja gondolni, hogy beszari vagyok, bőgőmasina. Nem vagyok én ehhez szokva. De ez, amit mindig akartam, egy kevés baráti kedvesség. Aszondom, megadom. Aszondja, tudom, mitakarsz. Aszondom, szalonnás csipszet. Elhúzza a csíkot! Rhonda gyorsan mozog, pedig debella.
Consuelo, a szép spanyol csaj sóhajtozik. – Egy pasi sincs az osztályunkba. – Úgy mondja, mintha az izé, szoctám csekkjét hagyta vóna el, épp fizetés után, vagy valami.
Jermaine aszondja: – Jó.
Nahát! Ez itt egy kis buznyák. Kicsit odébb megyek. Nem akarom, hogy rólam rosszat gondoljanak.
Az osztályban Miz Rain megint azt meséli, mit fogunk csinálni naponta. Szóval tudja, mi micsoda. Egy percre megijedtem, hogy megint minden úgy lesz, mint régen. Hogy régen ötöst kaptam anyanyelvből, oszt sose mondtam semmit, meg nem is csináltam semmit. Csak ülök a padba. Csak ülök a padba 55 percig, a székem olyan hátul van, hogy beleütközik a falba. Az első nap után se látok, se hallok. Tévézek a fejembe – a tévé meg a klippek között jár a fejem, ahol kicsi ruhában táncolok, frászt, kicsi vagyok.
– Minden nap – aszondja Miz Rain – fogunk írni a jegyzetfüzetbe.
Hogy fogunk írni, ha olvasni se tudunk? Csezzmeg, hogy fogunk írni, ha nem tudunk írni! Nem emlékszem, hogy valaha is írtam. Zúg a fejem, félek, talán mi, talán ez az osztály nem nekem való.
Miz Rain beszél. Aszondja, kínai mondás, tudtam, hogy dilis; nem vagyunk KÍNAIAK! Most már nagyon komoly, aszondja „A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.” Mi a picsát jelenthet ez. Ez suli, nem a Sztártrek. Rita, a spanyol csaj úgy néz Miz Rainre, mint aki most látta meg istent. Rhonda egyenesen ül a székébe. Jermaine a szeme sarkából Consuelót bámulja. Consuelo meg a körmeit. Miz Rain fölemeli a füzetet, azt mondja „Ilyen füzetre lesz majd szükségetek” – mint az, ami most is van – „és egy másik jegyzetfüzetre – kitéphetősre, vagy spirálra, hogy abban tartsátok a jegyzeteiteket meg az órai munkát.” Nagyon bonyolult, kínai utazások, kettő füzet, írj, azt se tudod, hogy… Jermaine aszonja – Hol kezdjük?
Miz Rain erre – Az elején. – oszt kiszed egy darab krétát a táskájából, és a táblához megy. Egy A-t ír a táblára, odaadja a krétát Jermaine-nek. Jermaine B-t ír. Jermaine átadja Consuelónak, ő meg C-t ír. Consuelo Rhondának adja, ő D-t ír. Rhonda Ritának adja. Rita lép egyet, oszt elkezd sírni. Miz Rain aszondja, össze kell, hogy tartsunk. Egyszerre kimondjuk az E-t hangosan, Rita odamegy, oszt felírja az E-t, odaadja nekem a krétát, én meg F-et írok, oszt ez így megy. Aztán mind egyszerre ülünk vissza, jót röhögünk rajta, Miz Rain meg aszondja, ez a kezdet. Huszonhat betű van az ábécében, mindnek van egy hangja. Ezek a betűk építik fel nyelvünk összes szavát. Legyetek szívesek kinyitni a füzeteiteket, írjátok fel a dátumot, 1987. október 19., aztán írjátok be az ábécét.
Miután mindenki beírta az ábécét a füzetébe, együtt felmondjuk, jó hangosan. Miz Rain azt mondja, menjünk haza, és gyakoroljuk, mindig mondogassuk. Szerdán mindenkitől kikérdezi. Jermaine aszondja: – És ha már most tudom? – Miz Rain aszondja: – Akkor biztos nem lesz vele gondod. – De én emlékszek, hogy Jermaine Q-t írt az O után P helyett. Emlékszek. Én fogok gyakorolni. Biztos is. Miz Rain aszondja, szerdán megbeszéljük, hogyan vezetünk naplót. Még egyszer megmondja, hogy hozzunk egy másik füzetet is, hogy az legyen a naplónk. Miben különbözik egy napló egy jegyzetfüzettől, akarom kérdezni, de még sose kérdeztem semmit a suliba.
Mintha kicsit zenélnének a fejemben. Magamon kívül vagyok. Érzem a kicsi babát a hasamban. Nem jó érzés. Próbálok nem gondolni a nagy hasamra – a nehézkedésre a húgyhólyagomon, mintha egy kibaszott görögdinnye lenne a bőröm alatt. Voltál orvosnál? Anyám azt akarja, hogy felvegyenek szoctámra. De én már szoctámon vagyok – az övén. Tudod, ez olyan, hogy nem fog értem pénzt kapni, ha nem vagyok suliba; a lányomér mindég fog pénzt kapni, mer gyogyós. Lehet, hogy ezzel a gyerekkel is lesz majd gáz. Nem érdekel, talán ha az új baba is donkóros lesz, én is kaphatok szoctámot.
De nem tudom, akarok-e szoctámot. Azon jár a fejem, milyen lehet könyveket olvasni. Miz Rain aszondja, mára majdnem befejeztük, aszondja, akar egy kis időt tölteni minden gyerekkel az oldalsó kis irodában, mielőtt elmegyünk. Aszondja, egyenként fog minket kihívni, ábécérendben. Nagyon-nagyon megijedek – nem tudom az ábécérendet – mi az!
Miz Rain aszondja, a kicsi irodában lesz, felkel, oszt olyan bizonytalanul aszondja, sose láttam még tanárt bizonytalannak (csak ha már meg akarod ütni őket). Aszondja: – Mind hívhattok Blue-nak, ha akartok. – Ránézek, mint egy dilinyósra – az meg minek? Lehet, hogy mondok rondákat, ha bedühödök, vagy valaki cseszeget, vagy valami, de próbálok tiszteletet mutatni. Úgyhogy aszondom magamba: Nem, Miz Rain, én aztán nem akarom Blue-nak hívni magát. – Vagy…vagy – aszondja – Rain, néhányan csak Rainnek hívnak. – A hangjába van valami vidékies. Jermaine aszondja: – Ez tetszik, Rain. – Senki más se szól semmit.
Rhonda fölkel, mikor Miz Rain kimegy. Rhonda nem kispályás.
– Oké, nézzük az ábécét. – aszondja jó hangosan. Akarom mondani, nem kell olyan hangosan beszélni, de mégse. – Oké – aszondja – melyik név az első. Consuelo aszondja: –Asszem, az enyém. – Akarom tudni, miér, de nem kérdezem meg. Látom, hogy Rhonda igazából úrinő. Meg se kérdezem, már aszondja: – Vetted az adást, Precious? – Aszondom: –Nem. – Aszondja: –Nézd az ábécét – van itt, akinek a neve A-val kezdődik? – Megrázom a fejem. – B-vel? – Megint megrázom a fejem. – C? – Nem rázom meg a fejem. – Jó! – aszondja. Aszondja: – Consuelo kezdődik C-vel, ő megy először. Fölírja:
1. Consuelo
Ki a következő? kérdez engem. Nem tudom. A D-re mutat, aztán E, F, G. Jermaine-re nézek. Jermaine aszondja: – Az én nevem J-vel kezdődik. – Rhonda tovább megy:
H,I,J… Jermaine-re mutatok. Most már:
1. Consuelo
2. Jermaine
Miz Rain bedugja a fejét az ajtón. Rhonda aszondja: – Kell egy kis idő. – Miz Rain ránk vigyorog oszt kimegy vissza. Rhonda tovább „K, L, M, N, O, P”
– P az Precious! – üvöltöm. – Én jövök.
– Aha, felfogtad – mondja Rhonda.
1. Consuelo
2. Jermaine
3. Precious
„Q, R…”
– Rita! – ezt Rita üvölti. – Én is R vagyok – Rhonda találós kérdést mond: – Melyik megy előbb, én vagy ő? – Jermaine aszondja: – Te – Rhondának. Nem tudom, miér. Eszembe jut Jo Ann. Tudom, hogy J, mint Jermaine. Ha nem ment volna el, hova kerülne, Jermaine elé? Mögé? Miz Rain odajön az ajtóhoz, aszondja, az első. Consuelo megy. Aztán Miz Rain visszajön, aszondja, Következő, Jermaine megy. Aztán engem hív. Bemegyünk egy mellékes kis szobába. – Nem fog fájni – mondja Miz Rain – csak azt akarom, hogy olvass egy oldalt ebből a kis könyvből. – Kiszáll belőlem a lélek. Megfogom a hasam. Miz Rain ijedtnek látszik. – Precious! – A fejemről csurog az izzadság. Rémeket látok. Az apukámat látom. Tévéket látok, rappet hallok, enni akarok valamit, érezni akarom, hogy Apu dug, meg akarok halni, meg akarok halni.
– Precious! Jól vagy? Lélegezz! Lazíts és lélegezz. Hívjam a mentőket? A segélyszámot? Az anyád…
– NEM!
– Mi a baj, Precious?
Alig kapok levegőt. – Én… minden oldal ugyanolyan nekem. – Nagy levegőt veszek, most kimondtam.
Miz Rain szomorút sóhajt. –Azt hiszem, értelek, Precious. De most azt akarom, hogy megpróbáld, nyomás Precious, küzdj érte. Kinyújtom a kezem, elveszem a könyvet.
– Add a legjobbat, ha nem ismersz egy szót, ugord át… – megáll. – Csak nézz a lapra, és mondd ki a szavakat, amiket ismersz.
A lapra nézek, van rajta egy pár ember a strandon. Egy pár fehér, egy pár narancs, meg szürke (asszem, azok a színesbőrűek). – Precious, mit gondolsz, miről szól a történet?
– Népekről a strandon.
– Helyes. – Miz Rain egy betűre mutat, megkérdezi, az melyik. Azt mondom: – A. – Még egy pár betűt mutat. Semmit se mondok. – Ismered ezt a szót? – Nem. – Ismered a betűit? – Háááát, khhmmm. Az N-re, az A-ra, meg a P-re mutat. Azt mondja, ismered ezt a szót? Azt mondja: – Nap, ez a szó a 'nap’. – Megint az A-ra mutat, aztán 'NAP', Aztán a P, A, R, T, O, N aszondja "Mi ez a szó?" Én meg "Parkon". Azt mondja "Jól van! Majdnem! Ez a szó a 'parton'." Aztán a közbülső szóra mutat. Azt mondom "Az". Azt mondja "Nem, ez a szó az 'a'. Az majdnem olyan, mint az 'az'." "Nagyon jó, nagyon jó", azt mondja. Aztán azt mondja finom hangon, mint a dorombolás (mindig akartam egy macskát):
– El tudod olvasni az egészet? – Azt mondom: – Nap a parton. – Azt mondja nagyon jó, aztán becsukja a könyvet. Nevetni akarok. Sírni akarok. Meg akarom ölelni, csókolni Miz Raint. Olyan jól érzem magam. Még sose olvastam semmit azelőtt.
A regény előző részletét az alábbi linken olvashatják:
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 3.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 4.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 5.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 6.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 7.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 8.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 9.
