10 éves a Nyitott Műhely. Ennek örömére december 10-én csütörtökön este héttől Szilágyi Lenke fotóiból nyílik kiállítás, nyolctól pedig egy különleges formáció, Both Gabi és a Darvasok adnak koncertet, ahol Závada Pál füttyel, Várady Szabolcs ütőhagszereken közreműködik, s természetesen ott lesz Veress Anna is.

Szilágyi Lenke Fényszelídítők című anyagában írókról és költőkről készített képeit láthatja a közönség, s a kiállítást is ugyanők: az írók és költők nyitják meg. A képek január 10-ig láthatóak, a belépés díjtalan.

Többek között a következő szerzők komponáltak műveket Szilágyi Lenke képeire: Babiczky Tibor, Bán Zsófia, Borbély Szilárd, Centauri, Csengery Kristóf, Dragomán György, Erdős Virág, Esterházy Péter, Forgách András, G. István László, Győrffy Ákos, Halasi Zoltán, Imreh András, Jász Attila, Kiss Noémi, Kukorelly Endre, Krusovszky Dénes, Lackfi János, Láng Zsolt, Lázár Bence András, Magyar László András, Márton László, Mesterházi Mónika, Mestyán Ádám, Szabó T. Anna, Szijj Ferenc, Tamás Margit, Tandori Dezső, Tóth Krisztina, Vajda Gergely Balázs, Varga Mátyás, Vörös István.
 
A kiállítást Vajda Mihály nyitja meg.
 
A kiállításmegnyitón felolvas: Babiczky Tibor, Bán Zsófia, Dragomán György, Forgách András, G. István László, Jász Attila, Kukorelly Endre, Krusovszky Dénes, Magyar László András, Mesterházi Mónika, Szabó T. Anna, Szijj Ferenc, Vajda Gergely Balázs, Varga Mátyás, Vörös István.

Szilágyi Lenkéről az Artportal-on

SZILÁGYI Lenke
fotóművész (Debrecen, 1959. szeptember 27.–)

Tanulmányait Debrecenben kezdte, 1976-tól él Budapesten, 1980-ban érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán. 1998: a Soros Alapítvány Székely Aladár-díja; 1999: Balogh Rudolf-díj. 1980-1981: Kossuth Lajos Tudományegyetem Oktatástechnikai Központjának fotográfusa, 1985-től játékfilmek (elsősorban Grünwalsky Ferenc, Szomjas György, továbbá Detre Gábor, Jancsó Miklós, Kamondy Zoltán, Sopsics Árpád, Szabó Ildikó), színházi produkciók (főként Jeles András) és archívumok (Magyar Színházi Intézet, Egyetemi Színpad, Merlin Színház, Új Színház, Katona József Színház) fotósa, 1990-től a Beszélő c. lap számára dolgozik. 1987-1991: Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja. 1991-1994: Pécsi József-ösztöndíjas. A MUOSZ és MFSZ tagja (utóbbit 1990-1992-ben a Fiatalok Fotóművészesti Stúdiójának feloszlatása miatt felfüggesztette). 1990: az Első Alkotócsoport alapító tagja. Majdnem mindig egyedi képeket készít, amelyek nem tűrik a képaláírást vagy kommentárt, s nehezen viselik még egymás társaságát is: önmagukban jelentésteliek, lebegők. Nagyításai többnyire a teljes negatívot megmutatják; nézőpontja a szemmagasságtól az egészen merész nézetekig változik; témájához való távolsága sem állandó. A tónusok rendkívül széles skáláját használja, gyakran túlkeményíti képeit, ezen kívül azonban semmiféle egyéb manipulációval nem él sem a fényképezéskor, sem a sötétkamrában. Képeit mindig maga nagyítja. Témái hol megfoghatatlanok, hol nagyon is hétköznapiak, konkrétak, majdhogynem semmitmondók. Hol egészen megmagyarázhatatlan egybeeséseket, extrém fényhatásokat, árnyékokat, tükröződéseket, nézeteket rögzít, hol a mindennapian narratívakat. Ezt a sokféleséget erős egyéniségével fogja össze. A 80-as évek elején, ahogy megjelent a fotós szakma előtt, képei rögtön rendkívül komoly visszhangra, elismerésre találtak. Az értelmiségi szubkultúra atmoszférájáról számolt be: "csak úgy" lefényképezte a széthagyott ágyakat, falakat, szórakozóhelyeket, lepusztult bérházakat, a gesztusokat, arcokat, a cigarettákat a szájsarokban. Egy időben fotóit levelezőlapként szétküldte batátainak. Rövidebb ideig a Single Lens művésznevet használta. A fotó prezentálásának akkor szokásos eszközeivel is élt alkalmilag: dokubrom nagyítások, kicsit elnagyolt fotótablók. Munkáit nevezhetjük "lírai riportnak" vagy társadalmi riportnak, de nem ilyen szándékkal készültek: csupán a létről számoltak be.

Számos aktfelvételt is készített a szokásos esztétizálástól mérföldtávolságnyi szemlélettel. Ezekből látható képe az Il nudo fotografici nell 'Europe dell'Est (Bologna, 1988) könyvben, míg korai képeiből a 21 fotográfus (Budapest, 1987) antológia ad nagyobb válogatást. A 80-as évek közepével kezdődő "lírai" utazásai (Erdély, Lengyelo., USA, majd a 80-as évek végétől a háború- és szegénységsújtotta válságövezetek) kibővítették témái sorát, s az általa megragadott különös nézetek és mozzanatok körét. Fényképein soha nem törekszik szimbólumteremtő egyszerűsítésre, az érzelmek széles, sokszor ellentmondásos körét szólaltatja meg. Felkészültsége és feladatai alapján professzionális fotóművész, mentalitása ugyanakkor megőrzött valamit a nézelődő ember ártatlanságából. S bár egy önálló kiállítása, kötete sem hozta meg számára az igazi közönségfigyelmet (fotói jobban érzik magukat kézben egyenként átlapozva, mint a galériák falain; képeinek atmoszférájából gyakran többet közvetít az újságpapírra nyomás, mint az albumok műnyomó kartonja), az irodalmi, képzőművész, fotós és kritikai szakma a legnagyobbaknak járó figyelemmel kíséri tevékenységét.

Két 1995-ös mondat Both Gabiról Németh Gábortól:
"Valaki azt súgja a fülembe, aki nem kívánja, hogy megneveződjön, hogy Both Gabi olyan, mint egy írónő, és igaza van.
Gabi, ez nem sértés!"