"...A leghalványabb gyanúm sem volt, hogy becstelenség léteznem ebben a rendszerben. Tíz éves voltam, 1973 volt, az elsőnek felszabadított és/vagy elfoglalt magyar faluban, Battonyán. A falu nevét etimológiailag Gödényesnek fordíthatnánk, és az ezeréves kollektív (ffi)alkoholizmusról mesél. De már nem zajlottak paranoid perek ellenséges gondolatok ellen, mindenki tette a dolgát, készültünk az évi rendes madarak és fák napjára meg a tornaünnepélyre, a szüleink csöndesen húztak, sunnyogva gyarapodtak és neurotikusan utálták magukat a szüleik miatt, akik nem ilyen életre szánták őket. Az orosz tanárnő volt a legnagyobb tekintély az iskolában, és nem is az orosz miatt, hanem azzal együtt és ellenére..." - Gordon Agáta írása.
Gordon Agáta: Te hol élsz?
Hol élünk?
Mi kései ötvenesek, hatvanasok, vagy korai hetvenesek...
Születési év szerinti mai magyar generációkról beszélek.
Akiknek a szülei nem csak traumákat adtak át hanem örömöket is, noha, persze, háborús gyerekek voltak.
Mi kései ötvenesek, hatvanasok, vagy korai hetvenesek már az örökkévaló szocializmusba születtünk, nekünk anyánk mondta, hogy ez jó, mert azt akarta, hogy elhiggyük és boldoguljunk.
Anyánk és apánk háborús gyerekek voltak és fényes szelek fiatalság, akiket úgy neveltek a szüleik, hogy a munka nemesít, a nemesség kötelez, a paraszti polgárosodás méltó személyes és kollektív cél, a világháborúk pedig ledarálnak és átöltöztetnek.
Anyánk és apánk túlélők voltak és túlélőket neveltek.
A leghalványabb gyanúm sem volt, hogy becstelenség léteznem ebben a rendszerben. Tíz éves voltam, 1973 volt, az elsőnek felszabadított és/vagy elfoglalt magyar faluban, Battonyán. A falu nevét etimológiailag Gödényesnek fordíthatnánk, és az ezeréves kollektív (ffi)alkoholizmusról mesél. De már nem zajlottak paranoid perek ellenséges gondolatok ellen, mindenki tette a dolgát, készültünk az évi rendes madarak és fák napjára meg a tornaünnepélyre, a szüleink csöndesen húztak, sunnyogva gyarapodtak és neurotikusan utálták magukat a szüleik miatt, akik nem ilyen életre szánták őket. Az orosz tanárnő volt a legnagyobb tekintély az iskolában, és nem is az orosz miatt, hanem azzal együtt és ellenére.
Mi úttörők voltunk és együtt táboroztunk, és nekünk ki kellett húzni magunkat a csapatzászlóavatáson és pirulva megborzongtunk kicsit…
Nemcsak idétlenül röhincséltünk a többi lúzeren, aki ott feszített piros kis nájlonnyakkendőben, hanem igen, tíz évesen, egy májusi reggelen, ahogy összefutottunk már iskolába menet a többiekkel, mindez elég szépnek tűnt nekünk...
Mi, valahol Magyarországon, falusi tanítók gyerekeként nem tanultuk meg szolgálni a rendszert és közben utálni mint a szart, nem tanultunk meg titkos irodalmi nyelven bátran kiállni ellene, és nem tanultunk meg félni tőle. Ma sem félünk a szocializmusnak nevezett töredékes ideológiától és társadalmi kísérlettől, nem félünk a jövőtől, a tervektől, a munkától.
Nekünk ma nem kell megtagadnunk Horthy Miklóst és nem kell megtagadnunk Kádár Jánost.
Örökségünk, nemzedékek életének vásott keretei. Már nincs dolguk, megtették ami tőlük tellett. A MA a dolgunk.
Ma megtagadjuk a fehér terrort és megtagadjuk a vörös terrort, a rasszizmust és a gyűlöletet.
Nem kell félnünk balról és nem kell félnünk jobbról.
Azoktól kell félnünk, akik elárasztják ezt a boldogtalan országot rossz emésztésük és mentális haldoklásuk savanyú böffentéseivel, irigységükkel, agressziójukkal, és nincs erejük és nincs lelkiismeretük, hogy beismerjék, megbánják, visszaadják vagy jóvátegyék, ami a számlájukon van.
Szépnek láttam a hazámat és igazságosnak. Jó érzés volt, hogy azt mondták nekünk az iskolában: bármelyikünkből lehet űrhajós. Sokáig haboztam, akarjak-e űrhajós lenni.
Azt persze senki nem ígérte, hogy mindannyiunkból lehet űrhajós.
A leghalványabb kételyem sincs az 1963-as generáció ifjú tagjaként, hogy ártatlan hitemet és tiszta idealizmusomat a fél világ durván kiröhögte. Azért ez kicsit jobban fájt, mint a Mikulás lelepleződése.
A történelem tanárnőm még tapintatos volt velem. Ez bonyolult, felelte, amikor utópista korszakomban megkérdeztem, miért nem lépünk be az unióba? Miért külön építjük a társadalmi igazságosságot? Hát nem közös, nem ugyanazt akarjuk és nem az van, hogy szeretjük egymást? Tíz éves voltam, 1973 volt, az elsőnek felszabadított és/vagy elfoglalt magyar faluban, Battonyán. A keleti integrációra gondoltam, szovjet típusú unióra, és ma már alig értjük ezt a szót, szovjet, pedig megtanítják nekünk az iskolában. Bonyolult, de újra értjük, mi az, hogy Unió. Bonyolult, de lassan el kell fogadnunk, hogy a hazánk nem hadifogoly, nem vágóhíd és nem kelepce.
Hanem az otthonunk, és mindannyian beleférünk.
Gordon Agáta
