„A jávai Mataram-királyság 1755-ben területi vita következtében bomlott két szultanátusra, Yogyakartára és Surakartára. Mindkét város a jávai tradíció központja, ahol jelenleg is elsősorban a szultáni paloták a helyi hagyományok őrzői. Yogyakarta azonban ezzel együtt a kortárs indonéz festészet centruma is. Ezért jöttem tehát most ide…” – Tari Eszter az indonéziai Yogyakartáról és a yogyakartai kortárs festészetről mesél.
Tari Eszter: Kortárs festészet Yogyakartában
Ez az idei a harmadik alkalom, hogy újra Indonéziában vagyok. Jelenleg kutatást folytatok a DLA-értekezésemhez a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj segítségével. Mivel festőművészként a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolájának doktorjelöltje vagyok Ilona Keserü Ilona professor emerita vezetésével, témámnak a közép-jávai kortárs festészetet választottam. Dolgozatomban Yogyakarta és környéke speciális körzettel és Surakartával foglalkozom. Surakarta egyelőre egyike a sok közép-jávai városnak, azonban lakosai szeretnék, ha mihamarabb az is speciális körzetté válna. E törekvés egyik élharcosa Andrik Purwasito egyetemi tanár, aki közbenjárásommal Erőss István DLA meghívására egy hónapot töltött 2009-ben a gyergyószárhegyi művésztelepen egy bandungi festőművésszel együtt. A jávai Mataram-királyság 1755-ben területi vita következtében bomlott két szultanátusra, Yogyakartára és Surakartára. Mindkét város a jávai tradíció központja, ahol jelenleg is elsősorban a szultáni paloták a helyi hagyományok őrzői. Yogyakarta azonban ezzel együtt a kortárs indonéz festészet centruma is. Ezért jöttem tehát most ide ebbe az ötmilliós nagyvárosba, a kisebb, de autentikusabb Surakarta helyett, ahol korábban már kétszer is hosszabb időt töltöttem el. Legelőször indonéz állami Darmasiswa ösztöndíjjal tanultam indonézül 1998-ban a Sebelas Maret Egyetemen. Az egy éves tartózkodásom ideje alatt magánórák keretén belül foglalkoztam a hagyományos jávai kézművesség köréből kézi batikolással, fafaragással és vajang, illetve árnyjátékbáb-készítéssel. Második alkalommal, 2007-ben egy szemeszteren keresztül vendégtanárként tanítottam a Sebelas Maret Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Karának Képzőművészeti Szakán Sudarno Padmo dékán úr meghívásával. A kutatásomat ekkor kezdtem meg a festészetükről. Surakartában két működő galéria volt, melyek kiállításainak látogatása mellett riportokat készítettem a városban élő vagy tanító festőművészekkel.
Az itt eltöltött másfél év a jávai kultúra misztikus világát nyitotta meg számomra, melynek hatása alatt nehéz lett volna közömbösnek maradni. Nem csoda hát, hogy az 1998-as legelső indonéziai élményeimben gyökerező és folyton alakuló írással részt vettem a 2001-es Országos Tudományos Diákköri Konferencián, 2004-ben lediplomáztam vizuális nevelőtanár szakon, majd a végső változat, a jávai árnyjátékról szóló Jávai Árnyak című könyvemet 2009 elején mutathattam be a budapesti Indonéz Nagykövetségen. (A vajanggal bővebben foglalkozott már előttem Magyarországon Renner Zsuzsanna és Kelényi Béla.) A jávai verziójú ősi indiai eposzokat és jávai népmeséket bemutató vajang filozófiai alapja áthatja a helyiek gondolkodását, tanulságos történeteik utat mutatnak az emberek életvezetéséhez. A jávai kultúrában betöltött szerepe a vajangnak a Biblia és a Korán kultúra meghatározó szerepéhez hasonlítható. Kutatásomnak továbbra is a vajang maradt vezérfonala. Olyan festők munkássága érdekel, akik a hagyományok felhasználásával készítenek kortárs műalkotásokat. Sajnos azonban a yogyakartai festők egyre inkább a befutott nyugati és kínai festői irányt követik. Kevesebbre értékelik maguknál a surakartai festőket, mivel azok közül sokan a hagyományok erős hatása alatt alkotnak. Surakartában és környékén még ma is rengeteg tradicionális festő él, akik az ábrázolásra kerülő eseményeket és annak stílusát az eredetileg wayang beber előadásokhoz felhasznált festett tekercsekből merítik. Ennek ellenére ők is kortárs festők, hiszen semmiképp sem lehet ma már olyan művet létrehozni, ami valamilyen módon és akár a legkisebb mértékben is magán ne viselje korunk nyomát. Meglátásom szerint Dani Iswardana az egyik legeredetibb és legaktívabb közülük. Misszióként járja a világot, hogy megismertesse és népszerűsítse a jávai kultúrát és a wayang beber festészetet, hisz annak témái modern világunk problémáiról mesélnek. Nagyon érdekes, hogy Indonéziában erősen hisznek a művészek világjobbító szerepében. A festészet területén gyakran találkozunk a figurális képekkel, népszerűbbek az absztrakt festményeknél. A látvány mögött gyakran húzódik mélyebb tartalom, sőt, a képek gyakran túlterheltek a művész üzeneteivel. Yogyakartában nagyon barátságosak és vendégszeretők a művészek, így gyakran keresheti fel őket művészkollégájuk vagy egy kutató otthonukban, műtermükben. Az egyik legkellemesebb látogatást Nasirunnál tettem.
Bátran állítható, hogy ő az egyik legtehetségesebb, leghíresebb és leggazdagabb művész Indonéziában. A gazdagságot kénytelen vagyok kihangsúlyozni, ugyanis ebben az egyre jobban elanyagiasodó szemléletű országban az indonézek a pénz mértékével határozzák meg a művészek nagyságát. Nasirun az indonéz függetlenségharcos festőművész-elődök eszméjét követve valódi nemzeti festészeti irányt hozott létre, amelyet teljesen áthat a wayang világ spirituális tanítása és a szúfista filozófia. A műtermekben töltött boldog, röpke órákon kívül itteni életünket azonban nap mint nap igencsak megkeserítik a hétköznapi emberektől engem és asszisztensemet érő atrocitások és természetesen az indonéz bürokrácia. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy bármilyen előzetes információ nélkül szép nagy összeget követelt rajtuk az egyik jakartai minisztérium kutatási engedélyünk kiállításához. Fizetnünk kellett, de csak a kutatásunk nyilvántartásának adminisztrálására, az igazolványt semmilyen művészeti intézményben nem ismerik. Sajnos segítséget is meglehetősen kevés yogyakartai művészkollégától várhatok. Meghívólevelet és hasznos információkat Mella Jaarsmától, a Cemeti Művészeti Galéria vezetőjétől kaptam, aki maga is képzőművész. 
A Cemeti kivételnek számít az 1997-óta folyamatosan megnyíló és bezáró, a kortárs képzőművészetet bemutató galériák között. Mára Indonézia egyik legmeghatározóbb galériájává nőtte ki magát. Rajta kívül még legalább tíz képzőművészeti galéria és a Yogyakartai Nemzeti Múzeum fogadja be a kiállításokat. Többek között a X. Yogyakartai Biennálét, amelyet idén négy helyszínen és a város számos nyilvános terén rendeztek meg. A yogyakartai Francia Intézet az európai kultúra közvetítője rendszeres zenei, táncos, színházi előadásaival és kiállításaival. Itt fogom bemutatni én is legfrissebb, Yogyakartában készített festményeimet február végén, melyet a magyar Nagykövet úr fog megnyitni, s amelyhez magyar társprogramok, illetve magyar ételbemutató kapcsolódik. Az itt folytatott alkotómunka részét képezi kutatásomnak. A kiállítási anyagot március végén Balira is átviszem, ahol az ubudi Santra Putra Galériában mutatkozhatom be. E galéria vezetője, I Wayan Karja most írja doktori dolgozatát a pécsi Doktori Iskolánál, miután meghívásomra részt vett az Ilona Keserü Ilona professor emerita festőművész által immár negyedik alkalommal megrendezett Színerő kurzuson. 2007-óta dolgozok azon férjemmel, hogy együttműködési programok jöjjenek létre Magyarország és Indonézia között. Az ez év elején folytatott megbeszélések eredményeképpen nagy valószínűséggel létre fog jönni a kooperáció valamelyik magyar művészeti felsőoktatási intézmény és a Yogyakartai Indonéz Művészeti Intézet között. A későbbiekben a további fejleményekről is beszámolok.
Tari Eszter
Yogyakarta, 2010. 01. 24.
