"kívánlak nagyon ilyen egyszerű minden
a színed a hangod összes árnyalatát
a bőröd árnyékait, a szemed a hajad fényét
a nyelvem az ajkam az ujjam fedez fel
s te engem szabadítasz ki belőlem
kiárad csókjaidtól a testem"
Versvasárnap rovatunkban Bódis kriszta verseit olvashatják.
A szerelmes nő bölcsessége
Édes fájdalom a vágy.
Fölnevetsz a buszon,
a szíved zakatol,
zavarba jössz,
hirtelen sírva fakadsz,
elárulod magad.
Nem tudod lehunyni a szemed.
Kinyitni sem tudod.
Követeled,
visszavont csókjait,
hiszed, hogy ígért,
szerelmet, bármit.
Tűz és víz vagy,
senki sem zabolázhat,
szabad vagy.
Csak tőle függesz.
Te találod ki őt.
Akkor hát teremts vadat!
Legyőzhetetlent!
Tedd próbára!
Hívd ki
magad ellen!
Tápláld,
hogy felzabáljon!
Öleld, hogy felhasadj!
Koldulj tőle,
hogy eltaszítson,
hívogasd
hogy elűzhessen!
Vedd a szádba,
hogy sose feledd!
Titkold,
hogy büntessen,
marasztald,
hogy meneküljön,
simogasd,
nem érzi.
Áldozz fel mindent!
Ne gyáváskodd el!
Legyen húsodból hizlalt
áttét csontjaidban,
véreddel kitartott
méhedre szomjazó.
Bízz benne,
mint önmagadban!
Oldozd fel,
hogy megkötözzön!
Emeld fel,
hogy láncra verjen!
Bocsáss meg neki!
Sose kérte.
Költözz belé,
engedd el.
A vágy te vagy.
Én szerelmem balladája
az én szerelmem mesze van
messze nyüszítve álmodik
kölyök nappal éjjel férfi
a szerelem széjjeltépi
az én szerelmem messze van
olyan messze nincs sehol
arra szukák ugatnak
itt veszett falka csahol
hol vannak a könnyeim
a szerelmem most üzen
messze vagyok én szerelmem
csókjaim megőrizem
az én szerelmem messze van
olyan messze ott ahol
szél emel a porból gátat
a semmiből palotákat
az én szerelmem messze van
olyan messze valahol
utána űz a vágy
a félsz mélyemig hatol
az én szerelmem szép nagyon
én is nagyon szép vagyok
féken tartott vágy sebez
befogadom elhagyom
az én szerelmem messze van
ne jöjjön ha nem akar
fog az átok s visszahull
az én szerelmem nincs sehol
az én szerelmem mesze van
messze nyüszítve álmodik
kölyök nappal éjjel férfi
magát okkal tőlem félti
hol vannak a könnyeim
messze nyüszítve álmodom
az én szerelmem messze van
nincs szerelmem senki sem
A vágyott szerelem románca
Útra virágzó cseresznye-szirom,
nevedet a szélbe a vízbe írom,
nem átkozlak, szemmel se verlek,
nem teszek semmit, úgy szeretlek,
nem arra járok, föl sem zavarlak,
lábam előtt a tenger dühöng,
Ismeretlen, hogyha bírom,
nevedet a szélbe, a vízbe írom.
Ahány tűzhely, annyi asszony,
lábasok alatt kékrózsa lobban,
fehérre kivérzik csendben a testem,
uram foga közt őrli a húst,
zsíros a szája, abroszra köp,
pördül a szoknya, nem táncolok,
asztala körül szótlanul sürgök,
ágyában én, nem én vagyok.
Hagymahéja gondola,
konyhakő, ereszték,
adok én, de mindenemet
örökre szeretnék,
nem akarom magtanulni,
mit kellene hinnem,
csakhogy ám a tisztességet
nem adják itt ingyen,
spárga-rőzse, bab-kavics,
tányért megrepesszék,
könnyeimet kacagásom
gyémántiba rejtsék.
Útra virágzó cseresznye-szirom,
nevedet a szélbe a vízbe írom,
nem átkozlak, szemmel se verlek,
nem teszek semmit, úgy szeretlek,
nem arra járok, föl sem zavarlak,
lábam előtt a tenger dühöng,
Ismeretlen, hogyha bírom,
nevedet a szélbe a vízbe írom.
Ahány tűzhely, annyi asszony,
lábasok alatt kékrózsa lángol,
fehérre vérzik a legszebb idő,
Húsomat foga közt őrli az Úr
Sejtjeimben fojtógyom
a félelem, a bánat,
jussát kéri Ő belőlem,
én Téged kívánlak,
párnába varrva bűneim,
mint elhullott hajak,
tűzre vetem, a párnatollak
szikradarazsak,
ha nem kapom meg a szerelmet,
a testem semmi lesz,
csupasz vággyal fölaggatott
sír csontváza lesz.
Ahány tűzhely annyi asszony
Engem nem érdekelnek,
az én dalomban mindegyik
fényben tündökölhet.
Útra virágzó cseresznye-szirom,
nevünket a szélbe, a vízbe írom,
nem átkozunk, szemmel se verünk,
nem teszünk semmit, úgy szeretünk,
nem arra járunk, föl sem zavarjuk,
lábunk előtt a tenger dühöng,
Ismeretlen, hogyha bírom,
nevünket a szélbe, a vízbe írom.
A szeretők halhatatlanok
Alszol szeretőm ébred bennem a tűz
hozzád von a vágy
feldübörög a gyönyör bennem az égig
csak az ujjongás az öröm ahogy
lesütött pilláid alól nézel
szám a szádhoz ér testünk egymásra feszül
kemény is lágy is áhítat olvad és lüktet
egymásba menekül a lélek a sóhajjal kiszökik
illatod ízed eltelít de betelni nem tudok soha
ne legyen vége áruljon el a vágy mindig akarlak
suttogásod örvénye izgat és sodor
kívánlak nagyon ilyen egyszerű minden
a színed a hangod összes árnyalatát
a bőröd árnyékait, a szemed a hajad fényét
a nyelvem az ajkam az ujjam fedez fel
s te engem szabadítasz ki belőlem
kiárad csókjaidtól a testem
legyőzlek és tiéd a diadal
Ránk borulnak a lombok áttör a fény
Látod egyetlen pillanat az örökre
eleven éles és szakadatlan amikor
rezdülőben áll a mozdulatlan
Széthúzott nádbugában a nyár
Összeolvad az ég a földdel
a hold és nap egymásba ragyog
Szétválaszthatatlan nappal az éjtől
A szeretők halhatatlanok
Szépasszony panasza
úgy lobogtam úgy lobogtam
legbelül
kinn dadogtam csak dadogtam
értelmetlenül
úgy szeretlek mint az Isten
engem
magát adja hogy ha nincs
mit ennem
elaludtam és az idő
arcomat
elrabolta messze vitte
mi maradt
árok maradt fekete
fekete
szerelem van mélyen belé
temetve
szállni kell már fölrepülni
repülni
árnyékomat fényes égbe
megölni
fenn lobogni fenn lobogni
legfelül
szótlanul és boldogan és
érintetlenül
Visszavett szerelem
eltartom így
nézegetem
nem állja
kikéri magának
a nézés
őt illeti
joga
engem a
a teremtés
elnehezít
mint anyát
a terhe
időt fordítok rá
újra nézem
nélküle
magam
Burjánzó szavak
A stég alatt a hínárköpeny egyirányba dermed. A nád helyére nő a sás a gyékény. Alga toxinokból hízó mocsár a keskeny vízüveg iszap-foncsora s a vízüvegre hattyúk csőre csap. A partfalmérnökök a Vízügyön karjukat a mellükön összefonjáka horgászok a vadászokkal összesúgnak a hattyú bajt okoz ez a dög ragadoz. Tágul a tar víz tar víz alatt a termek a termekben kisérleti halak egy párzásra gerjedt angolna raj s a rajokra zárt zsilipfalakon pattog a vízalatti palafény. A halászok szerint párzóhely híján a nyílt vízen lettek öngyilkosok a halbőrű férgek végzett velük a vágy amíg a versidőben délelőtt elszabadult növényszálak úsztak és fagyba hímzett aranyszál-meleg. Kéz a kézben s a fogásból szét csak szeretők keze rebben a séta mintha két nagy betegben hideg lázzal égne el hazulról lopott gyorsan olvadó idő a nő szerint ez majd mind a semmiért a semmik akár a nagy szavak újratermelődő hormonok fejjel lefelé idővel leázván a lépcsõk rozsdavázán lifegnek akár a nyárelőn feszes csúszásgátló gumik s a Turizmus Stop Őregylet szerint életveszélyesek. Csíkos piros dobok dobbannak kinn a bólyák hasban mint halott magzatot a hullámok élőnek hazudják a nő teste emlékek nélkül is emlékezik. Mint a rák vissza jóra rossz rámászik és lefordul a férfi nem beszél minek hiába hogy tudom gondolja most a nő mégsem ismerem mint rakódnak órák hogy végül eltelik és sejtjeinkről a gyerekmesék vadrózsabokrai tövisekkel indakarokkal ellenünkre szaporodnak ó nem nem bosszú ez a nő szerint az ember na hagyjuk ezt az áttét network a lebenyek közt mondjuk a vállövön át a felhám felé s a bőr alól mint a varrt seb átgyűrődik. Hüllőfarkak gázlómadarak borostyánkacs bimbókemény információ-gócok. A partfalak mondja a vízügyes elhabolódnak nem baj mondja a nő nem folytatja s a mérnökök megbocsátanak neki de a befagyott tó a partfalak fölé hasadva szétmorzsolja a hullámtörő köveket. Tél van. Processzus rehab. és terápia. A tó jegén a hattyúfészkek körül tojáshéj szilánkok és a szerelem a befejezetlen mondatokban alszik.