Május 17-e a Homofóbia-ellenes Világnap (International Day Against Homophobia and Transphobia - IDAHO). A 2005-ben létrehívott világnapot a Párizsi székhelyű "IDAHO Committee" szervezi, melyet a francia akadémikus Louis-Georges Tin hozott létre és vezet. Több mint 50 országban ünneplik e napot, s hivatalosan elismerte az Európai Unió, Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, Mexikó, Costa-Rica és sokan mások. A világnap történetéről és itthoni visszhangjáról olvashatsz a cikkben.

A világnap nemzetközi eseményeket koordinál, melyek célja a leszbikusok és homoszexuálisok nemzetközi elismerésének növelése. A nemzetközi meleg büszkeségnapi felvonulásokkal (Pride) szemben nem a melegek büszkeségét hivatott megmutatni az esemény, hanem hogy valójában a homofóbia az, ami szégyenletes, s széles körben, nyíltan kell fellépni ellene.

Azért választották ki ezt a  napot, mert 1990-ben e napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a homoszexualitást a Betegségek Nemzetközi Osztályozásából. 2003-ban Kanada már tartott hasonló rendezvényt június elsején, de 2006-ban a nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva megváltoztatta a dátumot május 17-re. 2005 óta a világnapot Magyarországon is ünneplik.

2006-ban a szervezet egy petíciót indított útjára a homoszexualitás nemzetközi dekriminalizációja érdekében, melyet számosan aláírtak, köztük a Nobel-díjas Desmond Tutu, Dario Fo, José Saramago, Elfriede Jelinek és Amartya Sen, az értelmiségiek közül Judith Butler és Bernard Henri Lévy vagy a politikusként ismert Jacques Delors, az Európa Tanács korábbi elnöke s Thomas Hammarberg, de számos művész, köztük Meryl Streep, Cindy Lauper, Elton John és David Bowie is.

2008-ban az IDAHO határozott arról, hogy e petíciót az Egyesült Nemzetek Tanácsa elé vigye. Ez évben december 18-án a szexuális orientációról és a gender identitásról szóló deklarációt 67 állam írta alá, mely az Egyesült Nemzetek Általános Tanácsában egyedülálló támogatottságot jelentett. Ennek hatására számos esemény, konferencia is megvalósult: a Francia kormány például Hollandiával közösen szervezett 2009. május 15-én világkongresszust az Emberi jogok, a szexuális orientáció és a gender identitás témakörében.

2009-ben az IDAHO kampány főként a transzfóbiára, azaz a transznemű emberek elleni erőszak elleni fellépésre koncentrált. Ekkortól nevezik a napot International Day Against Homophobia and Transphobia-nak, azaz a Homofóbia és a Transzfóbia Ellenei Világnapnak. Ezzel kapcsolatos új petíciójukat számos LGBT szervezettel közösen adták ki, ezt 75 ország több mint 300 civil szervezete támogatta, s aláírta a Nobel-díjas Elfriede Jelinek, Françoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier is. Franciaország e napon elsőként távolította el a mentális betegségek listájáról a transzneműséggel kapcsolatos ’betegségeket’.

Louis Georges Tin az 5. Minszki LGBT Konferencián 2009-ben (forrás: wikipedia)

2010-ben és 2011-ben a vallásokról szólnak a nemzetközi kampányok: ennek fő elképzelése, hogy a vallási vezetőket nem arról kérdezik meg, mit gondolnak a homoszexualitásról és a transzneműségről, hanem hogy mit gondolnak a homfóbiáról és a transzfóbiáról, helyeslik vagy helytelenítik-e az LGBT társadalom tagjai elleni erőszakot.
Göncz Kinga, 2005-ben mint ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter adta ki a Homofóbia Ellenes Világnap alkalmából miniszteri közleményét, ebből idézünk:
 

"Ma - az első Homofóbia Ellenes Világnapon - a világ számos pontján megemlékezéseket tartanak. 15 évvel ezelőtt, ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást. Ennek ellenére még ma is sokakat ér hátrányos megkülönböztetés azért, mert a saját nemükhöz vonzódnak.
Magyarországon a 90-es években végzett felmérések szerint a megkérdezettek majdnem kétharmada utasította el az azonos neműek párkapcsolatát, egynegyedük betegségnek tartotta, csupán minden hetedik megkérdezett volt elfogadó. Egy 2000-ben végzett, nem reprezentatív felmérés alapján a megkérdezett leszbikusok és melegek több mint fele számolt be arról, hogy életében kapott már valamilyen homofób megjegyzést, és minden tizedik megkérdezettet fizikailag is bántalmaztak irányultsága miatt.
Az egynemű párokra vonatkozó törvénykezési gyakorlatban számos országban jelentős előrehaladás történt. Mindezzel együtt még idehaza is akad tennivalónk a melegek jogegyenlősége, emberi méltóságának biztosítása érdekében. A közvélemény hozzáállásának lassú változásával idő kérdése, hogy a diszkrimináció még létező maradványai is eltűnjenek a magyar társadalomból.
A mára elért eredményekhez, a melegek elleni nyílt diszkrimináció és erőszak felszámolása érdekében a civil szervezetek által végzett munkára, a melegek jogaiért fellépők elkötelezettségére, a nyíltság, az őszinteség hangjára volt szükség.
A 20. század a történelem eddigi legerőszakosabb homofób időszaka volt: a szexuális kisebbséghez tartozókat nagy számban koncentrációs táborokba, gulágokra hurcolták, feketelistára helyezték, sokukat ért hátrányos megkülönböztetés a munkahelyen, az egészségügyi ellátásban. Mindez ugyan már nagyon távolinak tűnik, de ma is elég gyakori a világban, hogy a homoszexuálisok életlehetőségei, esélyei korlátozottabbak heteroszexuális társaikénál. 
Napjainkban még mindig számos olyan ország van, ahol valamilyen állami diszkrimináció zajlik. Legkevesebb 80 országban a homoszexualitást ma is - olykor életfogytig tartó -börtönnel büntetik, olykor akár halálbüntetést is alkalmaznak a melegekkel szemben.
Nehéz ilyen körülmények között azt gondolni, hogy a tolerancia immár világszerte teret nyert.
Kötelességünk fellépni a melegekkel szemben tapasztalható előítéletek, a kirekesztés ellen: a kormányzatnak, a civil szervezeteknek és az egyes állampolgároknak is nagy a felelőssége ebben a kérdésben. Az Európai Unió tagjává vált, modern és demokratikus Magyarország politikai közösségének valamennyi felelős közéleti szereplője számára elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan bármely kirekesztő, sztereotípiákra támaszkodó állítás, amely sérti a szexuális kisebbségek legalapvetőbb emberi méltóságát.
Többen attól tartanak, hogy a meleg élettársi kapcsolatok jogi rendezésével a melegek és leszbikusok együttélése társadalmi normává nőné ki magát, egyfajta példává válna. Ennek a téves álláspontnak a hangoztatása minden létező szociológiai és pszichológiai tudományos megállapítást semmibe vevő, a meglévő sztereotípiák, téves vélekedések továbbélését, meggyökeresedését eredményező valótlanság. Mindez a 21. századi Európában, a demokratikus Magyarországon vállalhatatlan és védhetetlen álláspont.
 
Nyilvánvaló, hogy az állampolgárok nem a törvényi szabályozás alapján választanak szexuális  orientációt, és nem is ez alapján választanak maguknak partnert. [...]

Az egymás magánéletének, értékválasztásának, életvitelének tiszteletben tartása, az alapvető emberi jogok, az értékek sokszínűsége iránti elkötelezettség, a szabadság és a diszkrimináció-ellenesség a követendő út.
 
Az Európai Unió tagállamainak, így Magyarországnak is kötelessége foglalkoznia a legsúlyosabb diszkriminációs és emberi jogi kérdésekkel. Valamennyi tisztességes politikai szereplőnek, politikai meggyőződésétől, párthovatartozásától függetlenül őrködnie kell az alapvető emberi jogok sértetlensége fölött.
 
Tiszteletet érdemelnek azok a civil szervezetek és közéleti szereplők, akik az elmúlt 15 esztendőben a melegek jogainak érvényesüléséért, homoszexuális honfitársaink emberi méltóságának biztosítása érdekében léptek fel. Az ő munkájuknak is köszönhetően napjainkban egyre többen merik vállalni önmagukat. A társadalom egy része azonban még mindig előítéletesen viszonyul azokhoz, akik az őszinteséget, a teljes értékű, méltósággal teli életet választják.
 
Soha nem szabad megfeledkeznünk arról, milyen erősen befolyásol minket az, hogy milyen szavakat használunk. A szavaknak rettenetes erejük van. Meggyőződésem, hogy egyetlen embernek sincs joga meghívás nélkül belépni egy másik ember életébe, beleszólni mindennapjaiba. Nem ítélkezhetünk mások felett, nem törhetünk pálcát mássága miatt egyetlen szomszédunk, egyetlen rokonunk, egyetlen munkatársunk felett sem. 
 
Együtt élünk - ahogyan együtt éltünk eddig is. A nyíltság, az őszinte beszéd révén az utóbbi években egyre több kisebbség mutatkozik meg a nyilvánosság előtt, egyre többen válnak láthatóvá. Nem megoldás, ha továbbra is becsukjuk a szemünket. Mindannyiunknak társadalmi párbeszédre, kölcsönös elfogadásra, toleranciára és megértésre van szüksége. A többségnek és a kisebbségnek egyaránt - valamennyiünk érdekében.
 
Őszintén kívánom, hogy a mai nap, május 17-e, a Homofóbia Ellenes Világnap inspiráljon, támogasson minden olyan kormányzati és civil kezdeményezést, összefogást, amely az egyetemes emberi jogok érvényesülését segíti elő. Így eredményesebben léphetünk fel az erőszak és a diszkrimináció egyéb formái ellen is."

Az idén a Háttér Társaság a Melegekért szervez beszélgetést az Világnap alkalmából a Szivárvány-családokról az MTA Szociológiai Kutatóintézet Könyvtártermébe (1014 Budapest, Úri utca 49. I. emelet, Titkárság) május 17-én hétfőn kettőtől délután ötig. A rendezvény címe: Szivárványcsaládok: az azonos nemű párok és gyermekeik alkotta családok kérdése a politikai viták és a nemzetközi kötelezettségek tükrében.

Az esemény programja:

14:00-14:15 Bevezető
14:15-14:45 A meleg és leszbikus párok családalapításhoz fűződő joga a nemzetközi emberi jogi alapelvek tükrében. Előadó: Dr. Polgári Eszter, a Közép-európai Egyetem Jogi Tanszékének munkatársa.
14:45-16:15 Kerekasztal beszélgetés a meleg családok magyarországi helyzetéről
Meghívottak: Dr. Polgári Eszter, a Közép-európai Egyetem Jogi Tanszékének munkatársa; Dr. Takács Judit, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének kutatója; Sándor Bea, az Inter Alia Alapítvány munkatársa.
16:15-16:30 A Yogyakarta alapelvek magyar változatának bemutatása. Előadó: Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért munkatársa.
16:30-17:00 Kérdések és válaszok