Május 18 – június 17. a Magyar Képzőművészeti Egyetem (1062 Budapest, Andrássy út 69-71.) több mint hatvan végzős hallgatójának diploma kiállítása tekinthető meg több turnusban az egyetemen a Barcsay teremben és az Aulában, valamint az Epreskertben. A húszéves múltra visszatekintő hagyomány az egyetem életében az egyik legfontosabb kiállítás-sorozatnak számít. A kiállítás időtartama alatt heti váltásban mutatkoznak be az intézmény szakjai, s minden hét közepén nyilvános diplomavédésre kerül sor. Elsőként a festő szakos hallgatók mutatkoznak be - kiállításuk mától látható. Ma este hattól nyílik az Intermédia szakos és Erasmus ösztöndíjas hallgatók évvégi kiállítása is az Epreskertben a Parthenon-fríz teremben.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2010. május 18 – június 17 között mutatja be az idén diplomázó, több mint hatvan hallgatójának munkáját. Minden héten más szak végzősei mutatkoznak be, akik szerdánként megvédik diplomájukat a tanszék tanáraiból és egy meghívott külsős szakértőből álló zsűri előtt. A diplomavédések napján az egyetem különleges programmal készül: más-más művészeti ágak képviselői az egyetem tanáraival közösen tartanak tárlatvezetéseket. A „Művészek ugyanarról, másképp” címet viselő program művészei között szerepel Varga Líviusz, a Quimby énekese, Bódis Kriszta filmrendező, Szabó Győző színész, Tóth Krisztina költő és Oláh Tzumó Árpád dzsezzénekes is.
2010. május 18 - 28. között a festő szakos hallgatók munkáit tekinthetik meg a látogatók. Május 19-én és május 26-án reggel 9 órától nyilvános diplomavédés keretében kaphatnak betekintést a fiatal művészek elképzeléseibe. A festő szakos diplomakiállítás I. csoportjához 2010. május 19-én délután öttől Drozdik Orsolya, az MKE Festő Tanszékének docense és Varga Livius, zenész, a Quimby együttes tagja tart vezetést. A festő szakos diplomakiállítás II. csoportjának tárlatát 2010. május 26-án délután öttől Gaál József, az MKE Festő Tanszékének docense és Bódis Kriszta író-filmrendező, ICA egyik alapító tagja mutatják be.
2010. június 1 – 4. között a képgrafika szakos hallgatók mutatkoznak be és június 3-án 10 órától hallható a nyilvános diplomavédés.
2010. június 8 – 11. között a tervezőgrafikus végzősök mutatkoznak be és június 9-én 9 órakor védik a diplomájukat.
2010. június 7 – 12. között a szobrász hallgatók munkáiból látható kiállítás az egyetem Epreskertjében, június 10. 9 órai diplomavédéssel egybekötve.
2010. június 15 – 17. között az intermédia szak végzős hallgatói mutatják be munkáikat, június 16. 10 órai diplomavédéssel egybekötve.
A diploma-kiállítások a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében és Aulájában tekinthetők meg minden héten keddtől csütörtökig 10–18 óra és pénteken 10–15 óra között.
A diploma kiállítások mellett május 17–május 29 között osztály-kiállítások is zajlanak az egyetem területén. A belépés ingyenes és az egész intézmény területén (Főépület, Epreskert, Feszty-ház) megnézhetik a látogatók az első, második, harmadik és negyedik évfolyamok munkáit is.