“Magyari Andrea sok mindent tud már, versben, prózában, esszében, tanulmányokban. Megcsillanó tehetségét játékosság, a szövegeiben mindig ott bujkáló huncutság jellemzi. Ebben a rövid írásában azonban, a kiváló nyelvi megoldásokon túl, a női sors drámai feszültségét is képes felmutatni, olyan nagy írókhoz hasonlóan, mint Rakovszky Zsuzsa vagy Virginia Woolf .
A Műhelyben üdvözölve, még több bátorságot és kísérleti kedvet kívánok neki.” – írja róla Bódis Kriszta.
Magyari Andrea segítségével Niedermayer Terézia önéletírását adjuk közre.
Irodalmi CentrifugA MŰHELY - Bódis Kriszta rovata
Minden héten csütörtökön egy olyan felfedezett szerző, tanítvány, hátrányokból induló író tehetség szépirodalmi szövegét közljük, akikre szerintünk érdemes odafigyelni. Itt kizárólag felkért szerzők jelennek meg, de a Műhely indulásával párhuzamosan a faceebookon nyílt pályázatot hirdetünk, ahonnan szintén válogatni fogunk írásokat.
A válogatás egy - a hagyományosnál - nyitottabb irodalmi kódrendszer szempontjait tükrözi. A szerkesztés kompromisszumkész, a sorozat elsősorban tanulási, fejlődési fázisok eredményeit adja közre.
A megjelenő szövegeket és/vagy szerzőket a közléssel párhuzamosan ajánljuk a velünk együttműködő olyan neves irodalmi, közéleti lapok szerkesztőinek, mint a Holmi, a Kalligram, az ÉS, a Nők Lapja vagy az ELLE. Az együttműködők körét folyamatosan bővítjük, a szövegeket havonta összegyűjtve küldjük a szerkesztőknek.
Célunk, hogy felpörgessük és felfrissítsük az irodalmi életet, esélyt adva olyan tehetségeknek, akik helyzetüknél fogva nem feltétlenül férnek hozzá a közlés, megjelenés és a kritikai visszajelzések lehetőségéhez.
***
Magyari Andrea legkiválóbb tulajdonsága a pontosság, megfontoltság és éleslátás. A szépíró imázshoz kissé talán unalmasnak tűnő tulajdonságok, de a mesterségbeli tudáshoz elengedhetetlenek. Azt mondják a sikernek nem titka, hanem ára van. Ez az ár munkában, figyelemben, eltökéltségben mérhető. Ha fantáziával, kreativitással és tehetséggel párosul, akkor az írás irodalommá válik. Magyari Andrea sok mindent tud már, versben, prózában, esszében, tanulmányokban. Megcsillanó tehetségét játékosság, a szövegeiben mindig ott bujkáló huncutság jellemzi. Ebben a rövid írásában azonban, a kiváló nyelvi megoldásokon túl, a női sors drámai feszültségét is képes felmutatni, olyan nagy írókhoz hasonlóan, mint Rakovszky Zsuzsa vagy Virginia Woolf.
A Műhelyben üdvözölve, még több bátorságot és kísérleti kedvet kívánok neki.
Bódis Kriszta
Magyari Andrea: Niedermayer Terézia üvegjártó asszony életének folyása önnön keze által
Írtam ezeket az Úrnak 1746-dik évében, életemnek folyásárul önnön kezemmel, mikor már érezem, hogy életemnek utolsó esztendeje elkövetkezett.
Írom pedig mindezeket csak magamnak, meg az mennyei Istennek, mivel nekem gyermekeim nincsenek, szüléim rég elhaltak, rokonságaim elszármaztak, én uram meghalván vagyok már egészen egymagam. Életemnek folyására méges visszatekinteni akarék, hogy mielőtt az én életem tükre eltör, s az darabjai sírba hullanak, megérteni véljem, mi végre lettem e világba es mi végre vótak az én cselekedetjeim.
Születtem ez nyomorúsággal teljes világra Újhutában, 1709-dik esztendőben, Szent András havának 29-ik napján, anyámtúl, Hartmann Terézia asszonytúl, ki is tükörcsináló asszony vala, az kinek élete születésemmel béfejeződött, s az ki két leányokat hagyott maga után, Zsófiát, ki megholt 1715-dik esztendőben, Zsuzsánnát, ki megholt 1717-dik esztendőben. Én anyámnak fia, János megholt 1737-dik esztendőben. Édes anyámasszony halálának miatta engemet sem apámuram, sem bátyámuram nem szívele, s engemet maguk gonoszságainak gyakran kitettenek. Én testem-lelkem a kínokat már zsenge korban megismeré, s családtagjaimtul igen megirtóztam. Én jó uram, ki Lengyelországbul származott el, engem 1731-dik esztendőben feleségül vevén a kínoktul megszabadított. Az üveges mesterséget apám mellett kitanulva neki jó társa levék, es ő engemet úgy jól szeret, hogy sok nehéz kísértetünket mind könnyedén viselém, csak az egyben volt szomorúságom, hogy őtet gyermekkel nem ajándokozhatám meg, mely miatt ő engemet igen sokszor vigasztalna, es úgy tenné, hogyha elég volnék én magam őneki boldogulásához.
Születtem 1709. november 29-én. Anyámat nem ismertem. Apám műhelyében üvegesmesterséget tanultam. Az üveg, mint anyag, igen kivételes, hiszen átmeneti állapot a szilárd és folyékony halmazállapot között. Molekulái állandó, változatlan helyzetben állnak, ami a szilárd anyagok jellemzője, rendezetlenségük mikéntje azonban a folyékony halmazállapotok sajátja. Azontúl az intenzív meleg éppúgy nem hat rá, mint az intenzív hideg.
Életemnek egyetlen jeles eseménye 1726-ban következett be, mikor falunkba Velencéből mesterek érkeztek. Apám műhelyében dolgozott az évben egy ifjú velencei, aki nálunk csodákat művelt. Addig mi még csak zöld üveget láttunk, az ifjú olasz pedig megtanította, hogyan csináljunk halványsárgát. Énnekem üveggyöngyöt adott, mindenféle színűt, volt köztük egy átlátszó. Azt mondta, megmutatja, csak nekem, hogy lesz az átlátszó üveg. Fiolario testvérről beszélt, aki először csinált náluk üveget. Este mesék zsongtak a fejemben. Velencébe vágytam. Úgy lettem, mint aki megolvad, áradt bennem minden, cseppfolyóssá lett, nem volt egy kemény részecském se. Hajlékony voltam, hagytam magam formálni, életemben először.
Amikor kiderült számomra az állapotom, nem éreztem ijedelmet. Addigra nem féltem senkitől. Úgy hittem, elmegyünk. Az olasz nevetett, azt mondta, dolga van még a világban, nem vihet magával, nem is maradhat.
Vak dühöm szinte szétszakított. Bosszút akartam, akkor is, ha a saját életembe kerül. Elhatároztam, hogy céda leszek, csak előbb megszabadulok a magzattól. Apám műhelyéből kiloptam az összes szerszámot, amit alkalmasnak véltem. A békasó-törő malomba mentem, a folyóhoz, oda vackoltam be magam. Halottam már hasonló történeteket, úgy gondoltam, ha másnak sikerült, nekem is fog. Életemben utoljára iszonyúan féltem. Utána se, soha többé. Sokáig küzdöttem, mindenféle szerszámmal próbálkoztam, ami alkalmasnak látszott, közővassal, üvegvonó horoggal, spilvassal, kalánnal, az üvegfújó pipa végével. Végül a sok fájdalom között megéreztem az igazit, a mindent felülmúlót, üvöltve vontam vissza az üvegfújó pipát, folyt a vérem, mintha abból folyna. Reggel vánszorogtam haza, nem is haza, egy társnőmhöz, náluk maradtam aznap, azt hiszem, nem is egészen voltam magamnál, adtak valamit, amitől aztán jobban lettem, mindég ilyen erős a bajod? kérdezte az anyja, azt mondtam, biztos felfáztam.
Néhány nap múlva megjelentek a zsandárok, engem akartak látni. Biztos voltam benne, hogy megtudták, mit tettem, és most elvisznek. De csak azt kérdezgették, mikor láttam utoljára az olaszt. Holtan találtak rá az erdőben, megölték. Nem sokat foglalkoztak az ügyével, valami orgyilkos lehetett a tettes, hallottuk elégszer, hogyan öldösik a Velencéből szökött üvegműveseket, bosszú, amiért kiadják a titkot, nem a mi ügyünk volt, valami, ami más világban zajlott, csak éppen véletlenül a mi területünkön. Ahogy a zsandárok elmentek, bementem a csűrbe, és halomra törtem az összes ampolnát, ballont, bokályt, butéliát, butykost, csebert, csuprocskát, fedeles és fedetlen csészét, fütyülősüveget, ibriket, korsócskát, kupát, orvosságnak való apróüveget, rózsaecetnek való laposüveget. Még félig se voltam meg, mikor bejött apám, és nekem esett, de nem hagytam abba, ő ütött, én törtem, összevissza karistoltam magam, csak akkor hagytam abba, amikor, úgy hittem, egy darab se maradt épen, apám viszont folytatta az ütlegelésemet, amíg csak mozdulatlanul el nem terültem a földön.
Amikor magamhoz tértem, úgy voltam megint, mint annakelőtte: keményen, mint akiben nem lehet kárt tenni.
Akkor láttam, hogy a fejem mellett épen maradt egy korsó, aljával felém fordulva, egész közelről láttam, hogy nincs az alján a köldök, a ragadóvas nyoma, ami pedig ott kell, hogy legyen minden üveg fenekén, ennek nem volt, arra gondoltam, hogy nincs az angyaloknak köldöke, ezt mesélte nekem a szerelmem.
Mert úgy vagyunk mind, mint azon Rupert nevezetű hercegnek üvegcseppjei, kiknek feje kalapácsütést is elbír, míg viszont ha hegyét megkaristoljuk, elszabadul minden feszültsége mi bévül leledzik, s válik akkor az egész csepp porrá. És mindahányónkat bántanának, úgy bosszút akarnánk esküdni, holott az bosszú csak az kegyes Istené, mert embernek kezében azonmód félremegy, nem oda ér, azkihez szánják.
Mind az üvegfúvók, úgy mondják, fulladásba halnak meg, ahogy az beszippantott üvegcseppek tüdejükben szilánkká összeállanak, de énbennem nem az üveg munkál, hanem önnön titkom vált cseppfolyóssá bévül, most is érezem, midőn írok, ahogy általa megmételyeződök, hogy tele van a vérem mind áramoló méreggel, úgy is fogok meghalni, hogy ez méreg lassan egészen átjár, kérem hát én, Niedermayer Terézia született Adler Terézia én kegyelmes Istenemet, rövidítené meg én kísértetemnek napjait.
*****
Önéletrajz:
Magyari Andrea (1973-?)
iskolái:
Zrínyi, Miskolc
Debreceni Egyetem, magyar-angol szak
PhD ELTE, Modern angol és amerikai irodalom
írói szemináriumok (Bódis, Kukorelly, Marno)
tanít, fordít, ír
kötete: Sztori. (versek, Parnasszus, 2010. június)