fmx.jpg

 

xmen.jpg

 

meeting.jpg

femx.jpg

epizod.jpg

kreativity.jpg

CIVILKURAZSIJPG.jpg

IMPRESSZUMJPG_1.jpg

VILAGTANITONOIJPG.jpg

NOKAKUTNALJPG.jpg

APUDFIAMJPG.jpg

SZERELEMKUSZOBJPG.jpg

GORDONKONYVJPG.jpg

BESTIARIUMJPG.jpg

DZSUMBUJISTAKJPG.jpg

ORBANNEVICAJPG.jpg

ILLEMKODEXJPG.jpg

 

versvasarnap.jpg



 

Címkefelhő

a (8) afrika (21) afrikai irodalom (17) ágens (16) ajánló (846) alapjövedelem (8) amerikai irodalom (49) angyalkommandó (9) anya kép (8) apple világnézet (5) apud fiam (59) az alapítványról (10) az asszony beleszól (26) a bihari (7) a dajka (5) baba (5) bach máté (12) bajtai andrás (5) baki júlia (6) bak zsuzsa (15) balogh rodrigó (6) bánki éva (11) bán zsófia (11) bárdos deák ágnes (7) becsey zsuzsa (11) bemutatkozó (6) bencsik orsolya (5) beszámoló (68) bitó lászló (14) blog (6) bódis kriszta (116) books (7) borgos anna (10) bozzi vera (6) büky anna (19) bumberák maja (5) centrifuga (802) cigányság (200) civil(szf)éra (157) csapó ida (6) csepregi jános (5) csobánka zsuzsa (5) czapáry veronika (33) czóbel minka (9) deák csillag (29) debreceni boglárka (56) délszláv irodalom (5) depresszió (7) deres kornélia (8) design (11) diszkrimináció (9) divat (30) divatica (32) dokumentumfilm (5) dráma (12) drog (18) dunajcsik mátyás (5) dzsumbujisták (11) egészség (5) együttműködés (24) éjszakai állatkert (16) ekaterina shishkina (6) ekiadó (6) elfriede jelinek (5) énkép (60) eperjesi ágnes (6) epizod (59) erdős virág (9) erőszak (5) esszé (9) evu (9) fábián évi (18) falcsik mari (13) feldmár andrás (7) felhívás (5) feminista irodalomkritika (12) feminizmus (10) femx (102) fenyvesi orsolya (9) festészet (10) fesztivál (77) fff-gender (20) fff gender (248) film (161) filmszemle (17) folyóirat (1868) forgács zsuzsa bruria (26) fotó (98) fotókiállítás (6) gazdaság (7) gender (153) geo kozmosz (5) geréb ágnes (13) gömbhalmaz (10) gordon (14) gordon agáta (240) gubicskó ágnes (8) gyárfás judit (18) gyerekirodalom (7) györe gabriella (75) győrfi kata (5) háború (28) haraszti ágnes (5) heller ágnes (8) hétes (27) hír (77) hit (5) holokauszt (12) icafoci (44) ica i. évad (6) ica ix. évad (14) ica vii. évad (17) ica viii. évad (17) ica x. évad (5) ica xi. félév (9) identitás (5) identitásfenyegetés (16) ifjúsági regény (5) ikeranya (13) illemkódex (65) incesztus (7) interjú (119) intermédia (5) irodalmi centrifuga történet (54) irodalom (626) izsó zita (6) játék (14) jogalkalmazás (22) József Etella (5) józsef etella (8) jumana albajari (6) kalapos éva veronika (6) kamufelhő (5) karafiáth orsolya (6) katerina avgeri (6) katona ágota (5) kecskés éva (11) kemény lili (7) kemény zsófi (6) képregény (24) képzőművészet (214) kiállítás (71) kiss judit ágnes (10) kiss mirella (8) kiss noémi (33) kiss tibor noé (6) kocsis noémi (7) költészet (68) kölüs lajos (31) koncepciós perek (7) koncz orsolya (5) konferencia (8) könyv (12) könyvajánló (138) könyvfesztivál (11) könyvtár (82) környezettudat (16) környezetvédelem (23) kortárs (14) kosáryné réz lola (6) köz élet (231) kritika (10) kultúrakutatás (6) ladik katalin (6) láger-élmény (6) láger élmény (6) lángh júlia (42) láng judit (40) lévai katalin (19) lidman (27) literature (14) ljudmila ulickaja (5) lovas ildikó (5) magdolna negyed (34) magvető (5) magyari andrea (51) mai manó ház (6) majthényi flóra (10) marsovszky magdolna (5) média (32) meeting (46) ménes attila (9) menyhért anna (10) mese (41) mesterházi mónika (6) miklya anna (8) milota (5) mitológia (6) moramee das (6) móricz (28) mozgalom (5) mozi (43) műfordítás (16) műhely (125) murányi zita (27) műterem (11) művészet (15) nagy csilla (15) nagy kata (7) napló (12) néma nővérek (7) nemes z márió (5) németh ványi klári (48) nők iskolája (5) nőtudat (196) novella (6) oktatás (6) önismeret (112) orbánné vica (20) összefogás (106) összefogás mozgalom (51) pályázat (51) palya bea (10) pál dániel levente (5) pénz (12) performansz (5) pintér kitti (5) poem (10) polcz alaine (7) politika (85) pornográfia (5) pride (5) programajánló (417) próza (15) psyché (11) pszichiátria (14) pszichológia (9) push (27) radics viktória (11) rakovszky zsuzsa (13) recenzió (57) reciklika (7) regény (231) reisch éva (8) rólunk (7) sahar ammar (6) sándor bea (5) sapphire (27) sara (27) sara lidman (32) sasa (44) simone de beauvoir (6) soma (7) somogyi aranka (5) sorozat (277) spanyolország (7) spanyol irodalom (12) spiegelmann laura (5) spiritualitás (35) sport (16) sportella (19) szabo evu (13) szabó imola julianna (10) szabó t. anna (9) szalon (31) szécsi magda (35) szegénység (68) szerelem (36) szerelemküszöb (19) szerkesztőség (12) szex (48) színház (94) szocioregény (42) szőcs petra (5) szolidaritás (249) szöllősi mátyás (5) szomjas oázis (12) takács mária (13) takács zsuzsa (7) tanatológia (6) tánc (28) tanulmány (29) tar sándor (9) tatárszentgyörgy (9) telkes margit (7) testkép (89) tilli zsuzsanna (7) tímár magdolna (10) történelem (59) tóth kinga (9) tóth krisztina (13) trauma (123) turi tímea (5) tuszki (15) uhorski k andrás (37) ünnep (31) urbányi eszter (10) utazás (35) várnagy márta (5) város (17) városkép (5) vers (232) versvasárnap (69) vidács anett (14) vidék (33) video (10) világirodalom (104) világ tanítónői (40) virginia woolf (6) weöres sándor (5) wikiwom (143) xman (31) zakia el yamani (6) závada pál (9) zene (96) zilahi anna (5) Összes Címke

„Minden út Dévára vezet…”

2010.06.21. 11:00 | zonga | 26 komment

Címkék: folyóirat szegénység összefogás cigányság köz élet anya kép apa kép vidács anett

Aki ellátogat Csaba testvér erdélyi gyermekotthonaiba, és belenéz a kis lakók szemébe, csillogást, derűt, vidámságot, a boldog gyerekkort véli felfedezni. Miközben legtöbbjük annyi borzalmat élt át, ami egy egész életre is sok volna.

 

- Amikor gyermek születik, vele egy anya és egy édesapa is születik a világra. De én is apának érzem magam – mondja Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, mikor arra az 1800 gyerekre gondol, akik nélküle még mindig az utcákon, vagy valamelyik ablaktalan, romos panelházban – ahogy ők mondják fantomtelepeken – tengetnék az éhhalál küszöbén kilátástalan életüket. Nem hiába köszöntik Erdély egymástól távol eső pontjain ugyanazzal a kitörő lelkesedéssel az ő Csaba testvérüket. Boldogok, ha meglátogatja őket. Futnak, szaladnak hozzá, messziről integetnek, ölelgetik a „papbácsit”, érzik ők mindnyájan, hogy aki oltalmába került, az megmenekült.
- Olyan nekem, mint az édesapám – mondja a harmadik osztályos Denis, akivel a dévai általános iskola folyosóján találkozunk. Épp játszik valamivel.
- Varázsolok – mondja, és büszkén mutatja fekete varázspálcáját, meg a hozzá tartozó dobozkát. – Édesanyámtól kaptam a hétvégén – fűzi hozzá halkan, szinte seppegve, valami nagy-nagy szeretettel a hangjában.
Néha hazaviszik őket. Van, akit hétvégére, van, akit a nyári szünetre, és van, akiért senki sem jön. Ők nyáron is a nevelőjükkel maradnak, az itteni családjukban. Böjte Csaba házaiban így mondják. 8-10 fiút vagy lányt egy-egy nevelőnő vagy házaspár nevel, gyakran a sajátjaival együtt.

Nyomorból kinőtt szigetek

Denis első osztályos kisöccsével lakik Déván, és szemmel láthatóan igen jól érzik magukat. A tanítás szünetében egy ugrálókötél is előkerül, s egy-kettőre gyerekkacaj tölti be az udvart. Annak a kolostornak az udvarát, melyről 16 évvel ezelőtt Csaba testvér verte le a lakatot, hogy aztán egy igazi kis szigetet építsen itt a nyomorból érkezőknek. Ma már közel 50 házat igazgat szerte Erdélyben, bár maga sem tudja pontosan, mennyit. Mire végigszámolja és látogatja az összeset, már kezdheti is előröl az egészet. Csíksomlyón és Szovátán is építkezés folyik éppen, Kolozsváron pedig most készült el a második ház, melybe a tőlük kikerült egyetemisták költözhetnek.
Mert vannak azok is! Pedig hogy is lett volna esélye annak a kislánynak tanulni, akinek apja halálra itta magát, csak előtte még kiütötte lánya egyik szemét és megerőszakolta. Ha 6 évesen nem kerül a dévai gyermekotthonba, talán középiskolába se ment volna. Mint az a lány sem, akinek apja korán meghalt, anya meg összeállt egy pásztorral. Verésből ott is kijutott bőven, a lány csak az atya szárnyai alatt kapott menedéket. Ma Oxfordban doktorál pszichológiából.
- Itt minden gyereknek megvan a maga története. Volt, akiknek az apja külföldre ment dolgozni, csak elfelejtett haza pénzt küldeni. Az anya magára maradt hat gyerekével, felélték mindenüket, és az utcára kerültek. A gyerekeket a szomszédok találták meg egy pajtában a fagyos téli hidegben, ők szóltak nekem, vigyem el őket – meséli Csaba testvér. – Az első kislányt, akiről semmit sem tudtunk, Malvinának hívták. Egyetlen papírja sem volt. Egy néni hozta Aradról, az állomáson a kuka mellett talált rá. Malvina később sokszor emlegette, hogy bizony voltak olyan rendes emberek, akik kiflit adtak neki ajándékba. Ez volt a nagy nosztalgiázás. Gyimesben a kis Csabikát meg a helyi plébános találta meg. Ma már tiszta sztárgyerek. Olyan aranyos, hogy mindenki őt fotózza. Az anyja lezüllött, és két testvérével a plébánia mellett a fűrészporba bújtatta őket, hogy meg ne fagyjanak. Csabika volt a legkisebb, olyan 8 hónapos forma. Emlékszem, mocskosak, büdösek voltak szegények.

Életre szóló táborozás 

A legtöbbjük így érkezik. Megfürdetik, hajukat levágják, körmüket rendbe teszik, tiszta ruhát adnak rájuk, na meg jól kialusszák magukat a melegben, jóllakottan.
- Ezáltal nem csak a gyerekek változnak meg, hanem az emberek hozzájuk való viszonyulása is – magyarázza az atya. – Sokan gyorsan rávágják, hogy „rossz anyagból van ez a gyerek”. Én hiszem, hogy Isten nem teremt selejtet. Annak is van szíve, mája, veséje, akit egy 16 éves cigánylány szül. Isten beleadott apait-anyait. Csak logikus, hogy ha egy káposztát leviszel a pincébe, az árnyékba, nagyon furcsán fog nőni. Annak kell fény, eső…ugyanígy van ez a gyerekkel is.
Majd a kezdetekről mesél, a kilencvenes évek legelejéről, mikor fiatal plébánosként Dévára helyezték. Önkéntes egyetemistákkal karöltve már korábban is szerveztek ifjúsági – és gyerektáborokat, felmerült hát, hogy csináljanak egy koldustábort. Beült a kocsiba, járta az utakat, és egyszerűen felszedte az utcán kóborló gyerekeket. Kiszólt az ablakon, van-e kedved jönni, azok meg nem ellenkeztek, első szóra bepattantak a hátsó ülésre. Valahogy így kezdődött. A nyári tábor aztán egy évesre bővült, úgysem volt hová hazavinni őket. – Hogy őszinte legyek, magam sem hittem akkor, hogy ez a réteg ennyire hajlítható, nevelhető. Tele vagyunk előítéletekkel. Lenézzük őket és arra gondolunk, ha anyja-apja részeges volt, a gyerek se lesz jobb. Még az orvosokat is megkérdeztem, igaz-e, hogy a gének mindent meghatároznak? Azt mondták, 20 %-ot. A többi már a neveltetés és a szabad akarat kérdése.

Nevelői sorsok

Az akkor kocsiba pattanó gyerekek közül azóta sokan családot alapítottak, diplomát szereztek, vagy visszatértek Dévára, és maguk is nevelők lettek. Mások önkéntesként érkeznek, mondván, csak egy évig maradnak. Aztán csak nem akaródzik elmenni. Pedig nem könnyű a feladat, amit vállalnak. Volt, aki már két hét múlva a visszautat fontolgatta, aztán aludt rá egyet, és hét év lett belőle. Nem ritka ez az alapítvány történetében, nem hiába járja náluk a mondás: „minden út Dévára vezet”.
- Egy bankban dolgoztam fiókvezetőként, és egy idő után úgy éreztem, bedarál ez a gépezet. Értelmes munkára vágytam, olyanra, amely által közelebb lehetek Istenhez – meséli Cecília, akivel már Dévától messze, a tusnádfürdői ház ebédlőjében találkozunk. Arca szelíd, tekintete nyugodt, pedig épp fel-alá rohangál vagy 30-40 gyerkőc között, akik reggelizni jöttek. Ő Magyarországról érkezett nevelőnőnek. – Csak egy évet terveztem, azt ígértem a szüleimnek, utána hazamegyek. Eléggé izgulnak, mert az egy év novemberben letelt.
Amikor megkérdezem, miért nem megy haza, nem válaszol. Csak néz a kis Levikére, aki 4 évesen majdnem magára és 11 hónapos húgára gyújtotta a házat, mert tüzet próbált rakni magukra hagyatva egy fagyosra hűlt házban.
Csaba testvér szerint, ha a világban van egy elesett gyerek, akkor van valahol egy nevelő is, aki segítene. Neki már csak az a feladata, hogy a darabokat, mint egy kirakót, összerakja.

A hableány tetoválás

Egy valami azonban nekik se megy. Az igazi családot, a vér szerinti szülőket feledtetni. De nem is ez a cél.
- Nincs olyan gyerek, aki ne szeretné az anyját, akár mit is tett az – mondja Kolozsvári Tibor, a tusnádfürdői ház vezetője. – Igyekszünk pótolni számukra, amit tudunk, egy valamit azonban nem lehet. Az érzést, amikor egy gyerek az anyja nyakába ugrik. Nem helyettesíthetjük a szüleiket, a családjukat, amit nyújtani tudunk, az csak egy protézis. Soha nem lesz tökéletes, sose fog úgy járni vele, de jobb, mintha ez se lenne. A legtöbben nem is szakadnak el teljesen az otthontól, hetente, de legalább a vakációra hazaviszik őket. Persze akit ritkábban visznek, annak fáj, hogy másokat meg többször. Ilyenkor elmagyarázzuk, hogy anya nem rossz, csak nehezebb neki, és ha majd megnősz, segítesz rajta.
De soha nem ítélkeznek a szülő felett, vagy szidják le a gyerek előtt, hiszen az úgyis szereti. Még akkor is, ha elmegy haza vakációzni, és két nap múlva visszavágyik. Mindig ott a kettősség.
- Ha egy koldusasszony állít be, hogy meg akarja nézni a gyerekét, az a kicsi akkor is örül neki. Hihetetlenül lehet ragaszkodni a vér szerintihez – mondja Csaba testvér. – Egyszer egy kislány, akit az apja sokszor durván megvert, megkérdezte tőlem, miért nincs hableány tetoválásom? Nem is tudtam, mit feleljek, megkérdeztem, miért kellene, hogy legyen? Erre a kislány azt felelte: „Mert akkor jobban hasonlítanál apukámra…”

Vidács Anett


A bejegyzés trackback címe:

https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr982087887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 16:03:49

Csaba atyát még életében szentté kéne avatni. Ő megérdemelné. Nem azt a balfácán annó öregkorára teljesen meghülyült Mindszentyt...

csorsza 2010.06.21. 16:15:48

@gonosztojás:
Egyiknek, is másiknak is megvolt/megvan a feladata. Mindegyik helytáll(t) a maga helyén. Lehet vitatkozni, melyik a fontosabb, de egy földből nőtt ki mindkettő.
Nem kell ilyen (gonosz) ítéletet mondani.

total eclipse (törölt) 2010.06.21. 16:19:09

minden elismerésem Csaba atyáé, tavaly nyáron el is mentem önkénteskedni Dévára. sajnálattal láttam, hogy nem okosan bánnak a segitőkészséggel. az önkéntesség teljesen szervezetlen, aki akar dolgozik, aki akar nem. munkaidőben, szabadság alatt mentünk oda, sokkal-sokkal többet tudtunk volna tenni, mint amennyit végül tettünk. napokat vártunk egy igen-re, egy szerszámra, pedig a világot megváltani mentünk oda.
azt hiszem, sok segitő kéz lenne, de kellene egy okos, talpaesett koordinátor, aki nem az ingyenélő főiskolásokat engedné oda, hanem azokat, akik tényleg tenni akarnak.

Várúr 2010.06.21. 16:22:20

Csaba atya egy élő szent. Isten nem teremt selejtet - mondja. Igen, a körülmények teszik azzá, hisz nem selejt, csak nem ép a mozgássérült sem.

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 16:48:43

@Várúr:
Dehonnem'...teremt az.
Csaba atya ebben téved. Mindjárt ott van a szomszédban a Tőkés pispek.Aki a qrvázás miatt éppen lapáton ül az asszonynál..

egy maréknyi dollár 2010.06.21. 16:55:23

Le a kalappal Böjte Csaba előtt!

Utó Pista 2010.06.21. 16:56:58

@gonosztojás:
Ez a blog nem az a blog. Menj a fórumra anyázni..
te barom.
-----------------------------------------------------------------------

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 17:00:29

@Utó Pista:
Ha anyázol, akkor a tied a barom..
Hol anyáztam te félvak bányaló?
Amúgy meg majd Várur elküld ha akar, mert neki írtam vissza és nem neked, széplelkü Himfy..

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 17:12:30

@egy maréknyi dollár:
Nem a kalappal, hanem ő az az ember aki előtt minden találkozásnál meg kell hajolni. Emlékszem a kezdeti időszak riportjaira,filmjeire amikor itthon de még Erdélyben is alig tudták kicsoda Böjte Csaba. A semmiből épített iszonyú nagy megszállott elhivatottsággal menedéket az elesett gyerekeknek.
Ami vagyonkát összegyüjtött azt azonnal a pártfogoltjaira költötte.
Ha van Jézus tanításinak igazi földi követője, az Csaba atya.

Fehérvár Kapitány 2010.06.21. 17:18:51

Néhányan azt mondják, Románia a végtelen lehetetlenségek országa. De ezért vannak/voltak akik ezt pozitívan tudják kezelni, pl. Csaba testvér. Mindig az jut eszembe, ha mindezt Magyarországon szerette volna megcsinálni, már az elején kicsinálták volna a hatóságok. Itt meg hagyták dolgozni, mondván, az állam amúgy sem képes segíteni ennyi szegény gyereknek, nekik már bármi segítség. Persze ott is vannak ellenőrzések, de miután látják hogy minden rendben van, nem zaklatják. Pedig magyar és ráadásul még katolikus szerzetes is, szóval halmozottan hátrányos helyzetű :-)

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 17:22:14

@Fehérvár Kapitány:
Hm..talán az is lehet hogy a román hatóságok sokkal megértőbbek és rugalmasabbak.
Itthon minden esetre már első héten a nyakában lihegett volna a Tisztiorvosi "KÖJÁL" Szolgálat hogy van-e háromfázisu mosogatója..

Fehérvár Kapitány 2010.06.21. 17:26:28

@gonosztojás: Igen, erre céloztam magam is. (Az én tapasztalatom is az, hogy a román hatóságok tényleg rugalmasabbak - most nem a rendőrökre gondoltam, bár velük sem volt gondom soha, velem mindig tök rendesek voltak - ámbár én "magyarországi" vagyok)

Off
Egy székely haveromat a helyi munkaügyi felügyelet megbüntette, mert egyéni vállalkozó létére nem csinált magának munkavédelmi kézikönyvet :-) De csak kis összeg volt és nem az ellehetetlenítésről szólt a dolog csak a zséről
On

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 17:34:41

@Fehérvár Kapitány:
Ja. Én sem értettem meg soha, ha itt valaki belekezd az állam helyett egy ilyen karitatív tevékenységbe, miért az az első követelmény legalább tíz hivataltól hogy a zánkai gyermekváros(ex úttörőváros) színvonalát hozza, de azonnal.A gyerekeknek is nagyobb siker és öröm, ha maguk is résztvesznek abban az építkezésben (lelki és valóságos) aminek együtt örülhetnek, és megbecsülik mert közösséget kovácsol belőlük és a két kezük munkáját látják amerre néznek.

Fehérvár Kapitány 2010.06.21. 17:35:31

@gonosztojás: Egyébiránt a szentté avatással kapcsolatban is egyetértek, ez az ember életet ad, és ezt akár szó szerint is lehet értelmezni. És nem is csak pár embernek.

Fehérvár Kapitány 2010.06.21. 17:36:41

@gonosztojás: Kissé tán' bunkó leszek most - senkit nem akarok megsérteni - de nem ez az amiért a kereszténységet "kitalálták"?

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 17:38:27

@Fehérvár Kapitány:
Igen..Ő a klasszikus szerzetes.
Mert láttam olyan szerzetesrendet is ahol a kamrában lógó kolbászokról és a pince hordóiról szólt a szerzetesi lét..:)))

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 17:42:50

@Fehérvár Kapitány:
Kissé elcsúsztunk, de:
A kerszténység eredeti célja elporladt az arany stukkók, a gazdagon aranyozott cicomás miseruhák és víz csak prédikáció szintjén ismerésének súlya alatt. Milyen testvériségre buzdító eszmét hirdetaz a vallás, amely egy szobrokkal díszített óriási várba zárkózik a világ egyik leg gazdagabb bankjával, felbecsülhetetlen kincsestárrall és a követői előtti teljes titkolózással?
Ehh..

Yorktown 2010.06.21. 17:43:29

Őszinte tiszteletem az övé, és elismerésem a munkásságáért. De mint prédikátor is igen meggyőző volt számomra az idei csíksomlyói búcsún mondott beszédében: engem ritkán nyűgöz le ennyire lelkész. Az igéről beszélt - korszerű és modern volt, komoly lelki tartalommal.
Nagyon sajnálom, hogy nem vettem fel: sehol sem találom meg azt a beszédet a neten (a YouTube-on is csak egy rossz minőségű, rövid részlet van).

Fehérvár Kapitány 2010.06.21. 17:45:30

@gonosztojás: Hehe..naja. Mondjuk nagy mágus az öreg... a filmben mondja, hogy még a helyi rendőrök is gyűjtést szerveztek, hogy egy magyar kislánynak el tudjanak valami fizetős kórházban végezni korrekciós lábműtétet, mert kacska volt a lába, a helyi TB meg nem finanszírozta. A dévai ortodox főpap vagy ki, meg rendszeresen visz kaját a gyerekeknek, sőt még a helyi ortodox zsidó közösségből is visznek. Mondjuk ő meg azzal is kompenzál, hogy a gyerekeknek kötelező magyaurul ÉS románul is tanulni.

Yorktown 2010.06.21. 17:48:34

@gonosztojás: Nono... reformátusként azért megjegyzem, hogy több út is van ám a keresztyénségen belül. Nálunik pl. az általad említett dolgok teljes egészében hiányoznak.
És a római katolikus testvérek sem mind ebben látják a kereszténységet, úgy gondolom...

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 17:50:14

@Fehérvár Kapitány:
Őtőle meg tanulhatnának a magyarhoni papok, mert mint hallom már kikezdték valszeg irigységből.
Na mentem, kösz a csevejt, viszlát.
ha Csaba atya is beleolvasna véletlenül, neki Laudetur és kitartást...:))

Fehérvár Kapitány 2010.06.21. 17:51:15

@gonosztojás: Szia. Megjegyzem, ez is jellemző, hogy nem az ortodox románok kezdik ki először...

gonosztojás (törölt) 2010.06.21. 17:54:03

@Yorktown:
Hát nemtom'..az utolsó mondatodat tekintve..
nekem mindig Fellini "Rómá"-jából ugrik be az éjféli egyházi divatbemutató jelenetsora. :)))
Iszonyú nyomasztó képsor..
De talán változik ez is..talán egyre több új "Csaba atya" növi magát.MOndjuk nem lenne hiába az emberek bizalmának visszaszerzése miatt.
Na tényleg arrivederci.

BundHund 2010.06.21. 18:17:23

Elhangzott 2010. május 22-én Csíksomlyón a pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén.

Szívem minden melegével, szeretetével köszöntöm egyházunk főpapjait, népünk, nemzetünk elöljáróit és titeket, drága zarándoktestvéreim itt a Kárpát-medence talán egyik legszebb szentélyében, a Csíksomlyói nyeregben.

Szép ez a hatalmas bazilika, mert a mi Urunk, Istenünk építette, mert hittel, imádsággal, bűnbánó szívvel megtöltöttük. Annak idején Csíkban gyerekkoromban hallottam, hogy a zarándoklásra sosincs rossz idő, legfennebb gyenge ember. Örvendek, hogy nem lettünk táposok. Nem ijedünk meg az esőtől, a széltől, a gondoktól, a bajtól. Mert sajnos tudom, hogy van sok gond, baj:
az ember leül a gyóntatószékbe és hallja, hogy "most vesztettem el a munkahelyemet", "a bank el akarja venni a házamat" - krízis, gond, nehézség, családi viszályok, betegségek. És Anyánk, az egyház összegyűjt bennünket, hogy imádkozzunk és együtt közösen mondjuk, hogy "Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!" Igen, testvéreim, a keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, nem leül a földre, nem elbújik az árnyékba, hanem imádkozik, összeteszi a kezét és kéri az élő Istent, aki azt mondotta nekünk, hogy bármit kérünk az ő nevében, megadja azt nekünk. Imádkozunk.
Imádkozunk és tanulunk Istentől, az ő drága édesanyjától és népünk nagyjaitól, nemzetünk szentjeitől.

Mária tizenvalahány éves fiatal lány, amikor az Úr Angyala megszólítja és felkéri, hogy vállalja a Kis Jézus megszülését, felnevelését, és a Szűzanya nem nyafogva, kiutat keresve mondja, hogy ő nem tanulta meg az istenszülést, nevelést, a Megváltó nevelését, ilyen tantárgy nem volt az ő iskolájában.
Nem abból indul ki, hogy ő emberi korlátai között mire képes, hanem tudja azt, hogy Isten, aki a teremtés hajnalán mondta, hogy "Legyen!", és lett, képes továbbteremteni ezt a világot - általunk. S ezért alázattal kimondja:
"Legyen nékem a te igéd szerint!"

Drága barátaim, a nehézségek, a gondok közepette ne a korlátainkat nézzük csupán. Kicsik vagyunk, egy marék porból teremtett bennünket az Isten, de az élő Isten teremtett bennünket, és arra hívott, hogy legyőzzük a gondjainkat, nehézségeinket, összefogjunk. Olyan csodálatos a mi Urunk, Istenünk:
karácsony éjszakáján közénk jön. Tarisznyájában csak a Mennyei Atya szeretete, jósága. Üres kézzel jön közénk, és nem azt mondja, hogy "Mennyei Atya, hát ki írta ennek a megváltásnak a forgatókönyvét, hát itt semmi nélkül hogy lehetne itt új világot teremteni?". Hanem hittel, végtelen szeretettel meghirdeti az Újszövetség nagy törvényét, a szeretet parancsát, és egyszerű embereket, pásztorokat, halászokat, vámosokat szólít meg, és egy új világot teremt számunkra. Persze akkor is voltak nehézségek, a mi Urunk, Istenünk is Jeruzsálem falai előtt leborul és sírva mondja, hogy "hányszor próbáltalak összegyűjteni benneteket, mint kotlós a csibéit, de hát nem akarjátok". De Jézus Krisztus nem bedobja a törülközőt, hanem virágvasárnap újból bevonul Jeruzsálembe és próbálja összegyűjteni az ő népét. Sajnos akkor is nagyon sokan hiányoznak. És Jézus erre nem azt mondja, hogy "hát fiúk, megpróbáltuk, tettem én csodát, prédikáltam, nem akarjátok, nem megy, hát ne erőltessük". Nem ezt mondja a mi Urunk, Istenünk, hanem nagycsütörtökön újból hívja az apostolait, megmossa a lábaikat, olyan szép, hogy saját kezével nyújtja a falatot tanítványainak, eteti őket.
Nagycsütörtök, nagypéntek: szörnyű, szomorú dolgok. Húsvét hajnalán Jézus Krisztus feltámad, s Mária Magdolnának első szava az, hogy "nem baj, ne is szólj a többieknek, találkozunk Galileában, folytatjuk ott, ahol abbahagytuk, nem kell megtorpanni, a Mennyei Atya szeret benneteket, fog ez menni". Döbbenetes, nem? Hihetetlen.

Gyengék vagyunk, kicsik vagyunk, de annyira vigasztaló Istennek ez a kitartó szeretete. Olyan szép az emmauszi tanítványokkal való találkozás története.
Ezek az emberek idáig vannak mindennel, Krisztussal, megváltással, fáradtak, csalódottak, letörtek és elindulnak hazafelé. Aki akar maradjon, csinálja, de nekik elég volt. És milyen szép, hogy az élő Isten, Jézus Krisztus szembejön velük, átdöfött szívvel, átdöfött lábbal, kézzel s megkérdezi
tőlük: "Fiúk, mi a baj?" "Hát te vagy az egyetlen Jeruzsálemben aki nem tudod, hogy mi történt ott?" "Hát mi történt?" S Jézus meghallgatja saját sztoriját, mintha ott se lett volna. Bíztunk benne, hittünk, követtük, nem jött össze, kész, vége, megyünk haza, csalódtunk. Milyen döbbenetes, hogy Jézus Krisztus nem elítéli ezeket az embereket, nem megkérdezi tőlük, hogy "akkor miért kellett hogy ezer idegen, Simon segéljen a kereszt hordozásával?" Hanem elkíséri ezeket az embereket átdöfött lábbal.
Jeruzsálemtől távolodnak ezek az emberek és Jézus elkíséri őket és útközben olyan szépen beszél hozzájuk, olyan szeretettel szól, hogy ők maguk azt mondják, "lángolt a szívünk, míg hallgattuk őt". Milyen szép! Ezeknek az embereknek éjnek idején annyira lángol a szívük, hogy van erejük visszamenni és felébreszteni a többieket is, hogy "fiúk, él az Isten, feltámadt, van remény, van jövő, bízzatok!" Milyen szép!

Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus a mai evangéliumban azt mondja, "ha én elmegyek, Mennyei Atyám új vigasztalót küld helyettem". Jézus Krisztus magát vigasztalónak nevezi és a Szentlélek Úristent is vigasztalónak, bátorítónak nevezi. Persze ilyenkor eszünkbe jut, hogy a prófétának is ezt mondta az úr:
"Menj, vigasztald meg az én népemet, bátorítsd!" Konszolidálni: ez többet jelent, mint vigasztalni, bátorítani, aláfalazni, megerősíteni. Istennek ez a vágya, hogy a próféta elmenjen az ő nevében és vigasztalja, erősítse meg az ő népét. S ezt tette a mi Urunk, Jézus Krisztus is, mindenütt akivel találkozott. az öreg Nikodémusnak nem azt mondta, hogy "fiú, későn jöttél, elment a vonat, mit lehet csinálni?", hanem hogy "újjá kell születni. Nehéz lesz, de segítek, itt vagyok, fog ez menni". Bízik benne, hiszi azt, hogy ez az öregember újjá tud születni, újra tud kezdeni. És ugyanígy hosszan vehetnénk a többi szép szentírási történetet, hiszen igazából mindegyik erről szól: Mária Magdolna, Zakeus, a gadarai ördöngös. Ezeknek az embereknek a számára Jézusban van remény. Hiszik azt, hogy felkelsz és többet nem vétkezel, meg tudsz térni.

Olyan jó látni, hogy ez a lelkület, ez a szellem a történelem folyamán Jézus Krisztus követőiben, a szentekben is mennyire megvan. A mi drága népünk nagy szentje, Szent István király mondhatta volna, hogy "hát kinek kell itt király? Itt mindenki kiskirálynak érzi magát, véres karddal telerohangálták egész Európát, hogy lehet itt rendet teremteni?" Alázattal Isten elé járul, megkeresztelkedik és biztatja őket, "igen, ti is, mindannyiunkra ráfér az a keresztvíz, meg kell térni. Minden tíz falu építsen szépen egy templomot.
Igen, legyenek püspökök!" Képes megszólítani az országán keresztülutazó Szent Gellértet és mondani neki, "hová mész, fiam?" "Hát talán a Szentföldre." "Ugyan, hagyd a csudába, ez is Szentföld lehet, ha imádkozunk, ha dolgozunk, ha megszenteljük. Nézd, Temesváron, Csanádon nincs püspököm, szükségem volna rád." Szent István nem nyafog, nem siránkozik, hogy mennyi pogány ember van, hanem nekiáll, hatalmas életerővel, munkával, imádkozó szeretettel egy új világot teremt itt a Kárpát-medencében: a szeretet, a jóság, a másik befogadása, integrálása világát.

Milyen jó lenne, ha mi is a magunk feladatainkhoz, nehézségeihez ezzel a Szent István-i hozzáállással állnánk. Igen vannak gondok, vannak bajok, de térdeljünk le az élő Isten elé. Ő, aki ezt a világot teremtette, biztos, hogy közel négy és fél milliárd éve a tudósok szerint vezeti az életet, biztos, hogy tovább fogja vinni! Van jövő, van remény! Bízzunk az élő Istenben! Szent Ferenc atyánk egyszerű kistestvér, és a Mennyei Atya azt mondja neki, "meg kéne erősíteni, konszolidálni kellene ezt az egyházat!" És Szent Ferenc atyánk a maga egyszerűségében, szeretetében elkezd imádkozni:
"Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy vigasztalást tudjak vinni oda, ahol szomorúság van, hogy erőt tudjak vinni oda, ahol csüggedés van." És elindul, társakat gyűjt, és tényleg, kora egyházát képes megerősíteni, talpra állítani. Vigasztalás, bátorítás.

Azt gondolom, itt Csíksomlyón mindenképpen kell szólnunk Domokos Kázmér ferences atyáról, aki az 1600-as évek elején született Szovátán. Abban az időben 660 plébániából 58 maradt. A történelem vihara, a különféle hitújítások elmosták a hatalmas erdélyi katolikus egyházat. Nehézségek, gondok voltak. 1661-ben betör a török Csíkba. Megostromolják Mikó várát, majd felgyújtják és a védtelen népet lekaszabolják. 26 templomot égetnek fel csak itt a Csíki-medencében. Az akkori, fából épült házak úgy éghettek, mint a zsír. Október 21-22-én pusztítanak, a csíksomlyói templomhoz menekül több ezer ember, de számukra sincs irgalom, rájuk gyújtják a templomot. Minden elpusztul. Több mint harmincezer rabot hajtanak el magukkal. Több mint négyezer szekér hadizsákmányt visznek el. És akkor Domokos Kázmér összegyűjti a maradék embert és a porból, a koromból, a füstből felemelik a Boldogságos Szűz Mária csodatévő szobrát, sírva imádkozva összegyűlnek körülötte és kérik az erőt, hogy újjá tudjanak építeni mindent. Isten nem a csüggedés lelkét adta, nem a siránkozás, a nyafogás parancsát, hanem az imádság, a szeretet, a jóság parancsát adta nekünk, az újrakezdés erejét. És Domokos Kázmérék újraépítik a templomot. Még azon a télen elindul és körbejárja Erdély protestáns főurait és prédikál alázattal, alamizsnát kér.
És újraépül a templom, a kolostor, az iskola. Olyan döbbenten olvastam, amikor azt írja a történelemkönyv, hogy 1664-ben Kájoni János a csíksomlyói templomban már orgonát épít. Ez a hab a tortán, hogy orgona is legyen.
Milyen szép! Nemcsak újraépítik a templomot, nemcsak az oltárait felépítik és az oltár legmagasabb, legszebb pontjára a Boldogságos Szűzanya szobrát állítják, hanem orgonadallal, énekkel dicsérik Istent, aki szeret bennünket, bármilyen megpróbáltatás, nehézség is van.

Milyen jó lenne, ha Domokos Kázmér lelkületével fordulnánk a magunk mindennapi nehézségei, gondjai felé. Ne a gondok, a nehézségek diadalmaskodjanak, hanem az Istenben bízó ember, aki tudja azt, hogy Isten nemcsak megteremtett bennünket, hanem mellénk is áll. Olyan szép a Szentírás, amikor azt írja: "Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom". Testvéreim, ebben az értünk munkálkodó Istenben bíznunk kell nekünk, hinnünk kell benne. Vannak nehéz pillanatok minden ember életében, a nép életében, a nemzet életében is. Talán legszörnyűbb idők Trianon után jöttek népünkre itt az Erdélyi medencében, szörnyű napok voltak azok:
világháború lóg a levegőben, és Márton Áron püspöktől megkérdezik, hogy meri-e vállalni ennek az egyházmegyének a vezetését. Mer-e pásztor lenni ebben a vérzivataros időben. És püspöki jelmondata Márton Áron püspöknek:
non recurso laborem, nem utasítom vissza a munkát, a feladatot, a megbízatást. Nem futok el a nehézségek elől. Vállalom a küzdelmet. És tudjuk jól, hogy igazából börtönt, vértanúságot vállalt. S ő nagyon is tisztában volt ezzel. Tudta jól, hogy mi vár rá, mégis elindult, mert érezte, hogy az élő Isten hívja és küldi az ő drága népéhez és nem tehet mást, mint azt, hogy megvívja a jó harcot.

Olyan döbbenten olvastam és örömmel gratuláltam Ervin atyának, hogy most a kolozsvári táblabíróságon kimondták, hogy semmisnek nyilvánítja annak a politikai pernek a végzését, amelyben őt is halálra ítélték és utána életfogytiglant kapott. Éveket, évtizedeket kell várni az igazság diadaláig, de hiszem azt, hogy igenis, nekünk a szeretet, a jóság útján kell mennünk és bízni abban, hogy Isten malmai őrölnek. Olyan nagy öröm mindannyiunk számára hallani azt, hogy anyanemzetünk, magyarországi testvéreink igenis szeretettel kinyújtják felénk a kettős állampolgársággal a kezüket. Óriási dolog! Hiszem azt, hogy valamilyen módon meg kell tudjuk értetni egymással azt, hogy elég nagy ez a világ, elég nagy ez a Kárpát-medence: ha összefogunk, ha bízunk egymásban, ha Istenre figyelünk, akkor igenis felépül az, amiért mindennap imádkozunk a Miatyánkban, hogy jöjjön el az Isten országa. Kell, hogy bátorítsuk egymást ezen az úton. Nem az ellenségeskedést, nem a háborúskodás parancsát kaptuk sem a románokkal, sem a más velünk együtt élő nemzetekkel, hanem azt, hogy együtt közösen építsük fel Isten csodálatos szép országát ezen a világon. A II. Vatikáni Zsinat olyan szépen mondja - én ezt a gondolatot papi jelmondatommá is választottam -: Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, s mi mindannyian egymásnak testvérei legyünk.

Imádkozzunk ezért, kérjük Istent, hogy szentjeink vezetésével bátran, határozottan feladatainkat, mindennapi gondjainkat alázattal felvállalva és megoldva haladjunk előre. Olyan jó hallani: csíksomlyói testvérek mondták, hogy itt kint a Nyeregben az elhelyezett perselyek összes bevételét felajánláják nagylelkűen szeretettel a magyarországi árvízkárosultak számára. Hiszem, hogy a szeretet, a jóság, a szolidaritás útja mindannyiunkat boldoggá tud tenni. Szívem minden melegével bátorítom, biztatom drága népemet, hogy ezen az úton járjon.

Végezetül: gyerekeket tanítok és mindig házi feladatot adok, hát önöknek is adnék egy feladatot. Ugye mindannyian Isten képére és hasonlatosságára születtünk. Ha Jézus Krisztus a maga és a Szentlélek legszebb jelzőjének a vigasztalást találta és ezt mondotta, akkor én arra kérlek benneteket, hogy erről a hegyről lemenve egymást vigasztaljátok, bátorítsátok. Feleségeteket, gyermeketeket, vagy a munkahelyen: merjétek egymást lelkesíteni, bátorítani!
Olyan sokszor kérdezik: hogy van nekem annyi jó gyerekem? Közel kétezer gyermeket nevelünk. Vagy pedig: hogy van nekem annyi hasznos munkatársam?
Állandóan drukkolok nekik. Vigasztalom és bátorítom őket. Futballmeccsen azok a nagydarab játékosok is igénylik azt, hogy valaki drukkoljon nekik, hogy kiabáljanak a lelátóról, hogy hajrá, mindent bele, fog ez menni! A feleséged, a gyermeked, a szomszédod, a kollégád vajon nem igényelné azt, hogy te bátorítsad, vigasztaljad, erősítsed őt, hogy drukkoljál neki? Milyen lenne az a futballmeccs, ahol mindenki a lelátón arról óbégatna: úgyis kikaptok, gól, jaj Istenem, nem is nézem. Szegény játékosok szíve összeszorulna! A Szentháromság követésében egymást bátorítanunk, vigasztalnunk, erősítenünk kellene. Mindenkinek jólesik, ha valaki megsimogatja és azt mondja: fog ez menni! Adná az Isten, hogy tényleg az erdélyi katolikus egyház, a Kárpát-medencei magyarság a vigasztalás, a bátorítás egyháza lenne!

Ámen

ugyanugyan 2010.06.21. 19:14:12

hát erre nem büszkék a románok, de azért van amit kitesznek az ablakba

goo.gl/3rGe
süti beállítások módosítása