A legfrissebb híreket próbálván szolgáltatni a szabadfesztivál alatt (egyelőre csak a próbát ígérem ...) itt olvashatjátok a pár órája kiment sajtóközleményt:
Sajtóközlemény - Azonnali közlésre
Budapest - 2010. július 5.
Szélsőjobboldali jelvényeket hordó személyek egy kisebb csoportja bántalmazta a 15. Budapest Pride egyik vendégét. A rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, azonban több szempontból is kifogásolható módon jártak el. A Budapest Pride szervezői arra kérik a rendőrséget és a magyar állampolgárokat is, hogy határozottan álljanak ki a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek emberi jogai mellett.
Tegnap este 19:00 óra körül, a Budapest Pride megnyitóját követően egy tucatnyi neonáci jelent meg a budapesti Művész mozi előtt. Hosszasan gyalázkodtak, és megpróbálták eltulajdonítani a mozira kitűzött szivárványszínű zászlót. A mozi előtt posztoló rendőröknek ezt sikerült megakadályozni, azonban a Körút egyik mellékutcájában, ahol már nem voltak szem előtt, a csoport két tizenéves tagja arcul ütötte a fesztiválról távozó egyik vendéget.
A helyszínre érkező nagyszámú rohamrendőr az áldozatot vette körül, és tőle követelte, hogy igazolja magát, miközben az elkövetők elsétáltak a helyszínről. Csak a „fogdmeg”-et kiabáló fesztiválrésztvevőknek köszönhető, hogy a rendőrök végül feltartóztatták őket.
A Budapest Pride több szervezője is hallotta, hogy az egyik rendőr megengedhetetlen hangnemben annak a nézetének ad hangot, hogy a Fesztivál provokálja a szélsőjobboldaliakat a zászlóval: „nem hívok senkit, vegyék le a köcsög zászlójukat” – mondta egy másik rendőrnek.
„A rendőrségnek úgy kell beavatkoznia a közösség elleni erőszak eseteiben, hogy se az áldozatot ne félemlítse meg, se ne keltse azt a tévképzetet a védett közösségben, hogy mi vagyunk a felelősek a minket érő atrocitásokért” – fogalmazott Steigler Sándor a Budapest Pride-ot szervező alapítvány kuratóriumának elnöke. „Támogatni kívánjuk a rendőrséget abban, hogy számos Európai országhoz hasonlóan felszámolja a soraiban lévő homofóbiát, és egyértelműen kiálljon amellett, hogy az LMBT emberek elleni erőszakért egyedül annak elkövetői a felelősek.”
A rendőrök az elkövetők igazoltatása után szabadon bocsátották őket. „A rendőrségnek dolga lett volna az elkövetők elzárása, mert további bűncselekmények elkövetésétől lehetett tartani.” – mondta Kuszing Gábor a Patent Jogvédő Egyesület munkatársa, aki jelen volt a Művész mozinál. „A rendőrség azt is megtehette volna, hogy már korábban igazoltatja a hangoskodó szélsőjobboldali csoport tagjait, ami akár megelőzhette volna az egész támadást. Határozottabb fellépésre van szükség az ilyen – igazából előre látható – erőszak megakadályozásához.”
Ráadásul elképzelhető, hogy az elkövetőknek ugyanebből a csoportjából való az a kopasz férfi, aki pár órával később néhány tíz méterre a mozitól bántalmazott egy melegnek kinéző turistát. Mivel a külföldi férfi nem beszél magyarul, nem értette, mit mond neki az elkövető, és mi lehetett az indítéka.
A Budapest Pride szervezői szerint a demokráciatisztelő – hetroszexuális és LMBT – állampolgárok azzal tehetnek az erőszak ellen, ha kiállnak az LMBT emberek jogai mellett, és eljönnek a Fesztiválra, valamint a július 10-én, szombaton 15:00 órakor a Hősök teréről induló Meleg Méltóság Menetére.
----------
Sajtókapcsolat:
Steigler Sándor
(+36.70) 551.2346
Szivárvány Misszió Alapítvány
Rainbow Mission Foundation
steigler.sandor@budapestpride.hu
www.budapestpride.hu
Én pedig azt tenném hozzá, hogy Mindenkinek Kitartást és Bátorságot kívánok!
A könyvekről írnék még kicsit bővebben: vannak tudományos jellegűek (pl. Arató Mihály vagy Szilágyi Vilmos, vagy Takács Judit könyvei, vagy Annemarie Jagose: Bevezetés a queer elméletbe, és vannak feminista tudományosak is, és vannak csak nőkkel foglalkozók, pl. kedvencem a Határtalan nők c. tanulmánykötet), vannak LMBT témájú szépirodalmak és nem szépirodalmak (az Arkansas c. könyv, Sarah Waters is van, Aimée és Jaguár is van, és transzkedvencem - készüljetek a SzivárványIcÁra megvételével!!! - a Kőkemény), LMBT szerzők mint pl. Woolf, vagy életrajzi írások, mint Freddy Mercury életrajza.
És az ICA olvasóinak külön figyelmébe ajánlom a holnapi nap egy műhelyprogramját a Budapest Pride fesztiválon: a Horváth M. Judittal való beszélgetést. Hamarosan következik is reményeim szerint bemutatása, fotói, itt, az ICÁN!!!! Be prepared! :)