Ha az amerikai férfiak vagy az európai iparmágnások, korábban az arisztokrácia férfitagjai ebéd után visszavonulhattak a szalonba, hogy egy whisky és egy jó szivar társaságában megvitassák a napi politika és a gazdaság, a család és a vállalkozások fontos ügyeit, miért elképzelhetetlen, hogy Iránban, ahol az Asszonybeszéd író-rajzolója felnőtt, a nők a háromnegyed óra alatt erősre főzött tea mellett a maguk életbevágóan fontos dolgaival tegyék ugyanezt? Marjane Satrapi szerint pedig ez a téma kilenc nő között a férfi, illetve a férfiakkal való kapcsolat lehetséges formái.

Marjane Satrapi: Asszonybeszéd

A Asszonybeszéd-ében, melyet nálunk a Persepolis első és második része után adott ki a Nyitott Könyvműhely, anyja, nagyanyja, szomszédasszonya, nagynénje, s a családhoz más, rokoni vagy baráti szálakkal fűzött nők, vele együtt kilencen, összeülnek, hogy egymást is felvilágosítsák, hiszen nincs jobb annál, mint ha lehetőséged nyílik rá, hogy kibeszéld a gondjaidat.

Egy kedves ismerősöm szerint a könyvet szex-képregényként hirdeti a Libri. Aki a szaftos részletek és a pornográf képek miatt vásárolná meg Marjane Satrapi könyvét, az ne is vesztegessen rá 1990 forintot: nem ez a hozadéka a képregény-kötetnek. Az író- rajzolónő, aki nem is tudja elképzelni az írást a képek nélkül, melyeket legfőbb kifejezőeszközeinek tart, inkább beszélő fejeket rajzol, s az általuk elmondott történet egy-egy jelenetét mutatja fel, s itt ne gondoljunk még a hollywoodi kasszasikerek második harmadában gyakorta fellelhető intenzitású szex-jelenetek villanóképes megjelenítéseire sem.  A könyv inkább tisztítás és tisztulás-történetek sora.

Marjane Satrapi a maga nagy rituális tisztulását és tisztítását a Persepolis-ban már elvégezte: iráni gyermekkora, négy éve Bécsben és a súlyos traumákkal terhelt gyermekkorból felnőtté és sikeres nővé érő ember története a Persepolis története. Mellette az Asszonybeszéd ereje eltörpül (Satrapi maga is inkább kikapcsolódásként jellemezte a könyvet, melyet a Pesepolis négy részének írása és rajzolása közben levezetésként készített), de még így is bőven érdemes tapasztalatot szerezni arról a nyíltságról, ahogyan ezek a nők megosztják egymás között élettörténeteiket vagy mások élettörténeteit. Marjanééért a Persepolist kell fellapoznunk.

A nagyanyja történetét inkább fragmentumokból tudjuk összerakni. Az Asszonybeszéd bevezetésében megtudjuk, hogy a Persepolis-ban kedvesnek és fontos támasznak megismert asszony ópiumfüggő, így a nehéz reggelek után az első teában feloldott ópiumdarabka után válik azzá a szerető és szerethető emberré, amilyennek ott megismertük, s ő az az összetartó erő, amelyik – „Kibeszélni másokat a hátuk mögött. Ez az, ami többet ér bármilyen szívgyógyszernél” – megnyitja a női történetek árját: Nahidról, egykori barátnőjéről szóló története, aki szerelemtelen házasságába nem szűzen érkezett, s első zavarában a megbeszélt módszer helyett nem magát vágta meg a pengével, hanem a férjét szabadította meg fél heréjétől, hogy aztán békességben éljék le egymás mellett az életüket, felszabadítja a beszélgetést annyira, hogy elhangozzanak a saját történetek is. Van itt házasság előtt elveszített szüzesség miatti aggodalom; van 13 évesen 69 éves férfihoz kényszerített, majd tőle elszökő lány, aki Európában festőként talál magára és a szerelemre; van megcsalt asszony, aki aztán maga is csalóvá lesz egy mást megcsalóval. Fény derül arra, hogyan tartható meg a klimaxoló, idősödő férj egy kis zsír-átrendezéssel, s miért nem sikerül a jósnő útmutatásai alapján férjet fogni annak, akinek az anyósjelöltje mélyen ellenzi a házasságot, s az is, áldás vagy átok-e a szüzesség.

Marjane Satrapi történetében okos és buta asszonyok történetei sorjáznak, akik élethelyzetüket kénytelenek a hagyományok szorításában ilyen vagy olyan módon maguk rendezni megfelelőbbé: van, aki ezért Európáig meg sem áll, s van, akinek eszébe sem jut, hogy változtathatna valamin, bár nem elégedett azzal, ami vele történik. Van, aki régen túltette már magát a bánatán, van, aki épp újabb bánatára keres orvosságot, de olyan is, akinek ez a kör adja meg a lehetőséget a gyógyulásra, az évek óta dédelgetett fájdalomtól való szabadulásra: nyolc másik szemszögből tekinthet ugyanarra a történetre, s mindenki el is mondja, mit gondol a dologról.

Marjane Satrapi a Persepolisban már megírta: olyan kultúrából érkezett, ahol a nyilvános csók is szexuális aktusnak számít és tilos, első élménye a férfiról egy barátnője félmeztelen, alsónadrágban mutatkozó fiújának látványa. Első lehetséges szeretkezésének vállalása komoly fejtörésébe kerül és lemond vele arról, hogy Iránban még feleség váljék belőle. Számára a pár évvel idősebb barátnő, aki este lefekvés után elmeséli, hogy már tizennyolc fiúval volt együtt, megdöbbentő és semmiképp sem követendő példa: az európai szexuális felszabadulás bécsi diákévei alatt sokként éri.

Ezzel a bonthatatlannak tűnő, ám kívülről kényszerített erkölcsi renddel, a bátyám-húgom megszólítás mögé rejtett autoriter férfihatalommal és elvárás-rendszerrel szemben felszabadító végigolvasni ezeknek a nőknek az életútját, problémáit. Bár egyetlen alkalommal sem írja le a hárombetűs szót, mégis körüljárja a témát: mit okoz a férfivágy és a férfi utáni vágy, s hogyan egyeztethető össze mindazzal, amit éveken át neveltek az iráni nőkbe e férfiak. De szól arról is, amit a nők maguknak köszönhetnek: a pénz utáni sóvárgásban elvesztegetett kapcsolatokról, a kritikus pillantás szükségességéről.

Felvillantja, hogy van egy olyan világ, amelyben lehet és kell beszélni a férfi és nő közötti viszonyról, a szexualitás vonzatairól, de nem a technikát, a napi rutint vitatják meg egymással az asszonyok, hanem a nagyívű mintázatokat: utakat és kiutakat azokból a kényszerített mintákból, melyek nem szolgálják az egyén személyiségfejlődését.

„Az Asszonybeszéd szereplőiben bármelyik nő a világon magára ismerhet” – írja a kiadó a hátsó borítón. S van-e komolyabb interkulturális közvetítés, mint gyarlóságainkban és értékeinkben felmutatni alapvető hasonlóságainkat?