Ez a regény a legérzékenyebb beszámolók egyike az első világháborúról, a 20. század első kollektív öngyilkossági kísérletéről, amelyik a férfiuralom háborús népességszabályozó akciója volt. 

Kuncz Aladár nemzeti írónk, háborús hősünk, Első Trianoni Áldozatunk, francia fogoly.

Kolozsvári tanár, frankofón bölcsész, aki a boldog békeidők kiteljesedett, érett személyiségét hordozta, és magas erkölcsiségű irodalmári pályafutás várt reá. Az első világháborút francia szigetbörtönökben fogolyként élte végig (nem véletlen az alcím párhuzama Dosztojevszkij Feljegyzések a Holtak házából c. könyvével).

 

Kuncz Aladár Erdélyben nőtt fel, a tankerületi főigazgató fiaként. Nyolc testvére volt, négy fiú és négy lány. Édesanyját ötévesen veszítette el, de a család és a közösség figyelmében angyalként őrizte, és trauma nélkül nevelkedett.

Ez a fiatal férfi a francia kultúra szerelmese lett, tanulta, terjesztette és tanította a franciák mentális, szellemi és praktikus leleményeit, csodálta a tájakat és az embereket, egészen 1914-ig, amikor egy kis breton faluban megtudta, hogy kitört a háború.

 

Ez a háború pár hét alatt robbant ki, az osztrák-magyarok egyik délszláv tartományában elkövetett terrorista gyilkosság miatt. Napok alatt hadban állott Európa: a németek és osztrák-magyarok a franciák és angolok ellen, a kisebb országok is térfelet választottak, és mindenki megpróbált csapatot építeni, bevonni másokat, már nem is emlékszem, (miért is kéne?) hogy az olaszok, a románok, a bolgárok és az oroszok hogyan helyezkedtek. 

 

Kuncz Aladár fiatal erdélyi bölcsész néhány nap alatt franciabarát tanárból a franciák ellensége lett. Az imádott franciák az első hadüzenetek után nyomban összegyűjtötték a németeket és osztrák-magyarokat az egész ország területén, és a háború befejezéséig ellenségnek és hadifogolynak tekintették őket, gyakorlatilag bebörtönözték a háború idejére, amelyet előreláthatólag úgy fél évesre terveztek.

 

Szigetbörtönökbe szállították az összegyűjtött ellenséges hadviselő országokból származó férfiakat, akik éppen Franciaországban dolgoztak, már ott születtek, kisiparuk volt, szabók, pincérek vagy művészek voltak, tanárok vagy matrózok, egyszerű cselédek vagy a repülést tanulmányozó gazdag nemes ifjak. A szigetbörtönök ismerősek lehettek a Monte Christo grófjából, de a bánásmód, amelyben hirtelen részük lett, eddig ismeretlen volt a számukra.

Barátból ellenséggé változtak, a háború sodorta össze őket, és nemzetük ellenségei tartották fogva, akiket addig barátként szerettek. Az ellátás hadifogoly-minőségű volt, erről rengeteget tudunk azóta, hogy a II. világháború történetét is ismerjük. Szállítás vagonokban, zsúfolt szállások szalmazsákkal, sovány étkezés, börtönszabályok a levelezésre, napirendre, teljes testi kontroll, higiénia hiánya, betegségek, bezártság, férfilelkek.

 

A békebeli intézményrendszer meglepően sokáig működött, néha segélyeket kaptak hazulról, családon, tanítványokon, követségeken és bankokon át pénzküldeményt, csomagot, újságokat járattak. A férfias börtönhierarchia meglepően hamar kialakult, a gazdagok ápoltan és jó ruhákban jó ételeket hozattak maguknak, és személyes szolgálatukba fogadták a szegényebbeket. Az összezárt közösség hamarosan szabályozta a napirendet, a főzést, étkezést, mosdást, vécét, szobarendeket, elfoglaltságokat keresett, belakta a szigetbörtön minden zegét-zugát, közben teltek a hónapok, és az évek. A hazájuktól távol rekedt férfiakat a franciák gyűlölték, mint az ellenséget, és a bebörtönzöttek önszabályozó közösséget építettek. Kuncz Aladár ’fekete barát’-nak nevezi ezt a kollektív személyiséget, amelyet a szenvedéstől felfokozott érzékenysége és elfogulatlanul szerető lénye közvetített.

 

A fogság dicstelen volt és megalázó, testileg-lelkileg gyötrő, halálos meghasonlást hozott a fogvatartottak világnézetébe, és nyílt törést az életükben. A háborútól függött a sorsuk, amelyben nem vettek részt, kívülről, messziről és a francia sajtó speciális nézőpontjából figyelhették az eseményeket, mint hazafiak, nemzeti érzelműek, ellenségek és foglyok. 

Ezt az iskolát járta ki Kuncz Aladár, és írta meg nekünk a Fekete Kolostorban. 

Érzékenysége Tar Sándoréhoz hasonló, a belső történet érdekli, a lelkiség, a spiritualitás, a férfi és női együtthatókat analizálja. Férfiak testi szenvedéséről, nyomoráról, megrekedt, bezáruló személyiségéről, alkoholfüggéséről, kényszereiről és paranoid téveszméiről ennyi együttérzéssel és megértéssel alig olvashatunk máshol, noha erről szól az „irodalom” jelentős része. Herr Dádi éveken át hever a szalmazsákján és szellemi épületeket emel, ül asztalkájánál és olvas, ír, fordít, dolgozik. Tanfolyamokat tart, színházat rendez, karácsonyt szervez, áld és gyóntat.

 

A bezártság és monotónia, az együtt élő közösségek mérgező összetevője, valamint a szépség hiánya, a női félteke nélkülözése, az otthon gyásza és az identitás elveszítése. Összetartó ereje a külső kényszer, a feléjük irányuló gyűlölet, a kinti háborús létbizonytalanság, az egyneműség, és a közösség által életre hívott szellemi hierarchia. 

 

A ’háború’ legfontosabb tanulságait összegzi a Fekete kolostor. A háború a férfias népességszabályozás és újraelosztás-hasznosítás eszköze, és azt próbálgatja élesben, hogyan használható a „vasút”, a „repülés”, az „acél” milliós közösségek térnyerésére. Egynemű közösségek szervezése és mozgatása kezdődött, látványosan falkákba rendeződtek a férfiak speciális lelki! igényeik szerint, és felmondták a két nem közötti szövetséget, valamint a nemzetek közötti hagyományos együttműködést. 

A férfiközösségek technikai megszervezése óriási rutinnal megtörtént, azonban lelkiségük, szellemük és érzéseik nem haladták meg a primitív hordákét. A férfilélek rejtelmeit, a férfiközösségek érzelmi dinamikáját, szellemi távlatait a szigetbörtönbe zárt civil férfiközösség lelki vezetői tanulták és tanulmányozták végig a háború ideje alatt, különlegesen összetett nézőpontból. 

 

A férfiközösség gyilkos falkaszelleméről szólt a háború, a férfiközösségek megtartó lelkiségéről szólt a foglyok élete. A szerző folyamatosan érzékeli a börtönsziget körül örvénylő indulatokat, a halál, a rombolás, a gyűlölet, az irigység hatalmas szellemeit. És hatalmas, jóindulatú, gyengéd közösségi szellemével távol tartja őket a sorstársaitól. 

Kuncz Aladárt a börtönélet elmélyíti, spirituális érdeklődése fokozódik testi legyengülésével, egyik vezetője lesz a foglyok közösségének, természetes tekintélye a csoport szellemi vezetői, lelki pásztorai közé emeli. 

Kuncz Aladár egyik mestere a börtönévek idején egy bécsi osztrák tanár volt, átlagos megjelenésű, kopaszodó, krumpilorrú férfi, aki a legmagasabb rendű nőiség megvalósulása volt a fekete kolostorban, dr Herz.

Kuncz Aladár osztrák-magyar, franciaimádó erdélyi bölcsész úriember, párizsi teraszokon elegánsan abszintozó férfiideál, magas műveltségű entellektüel. Dr Herz osztrák-magyar, bécsi tanár és nőimitátor díva. Barátok és szellemi társak voltak, a férfiközösség lelki vezetői. Érzésekre tanították a férfiakat, befogadásra, együttérzésre, gondoskodásra, az agresszió kezelésére, a nemek új szövetségére, együttműködésre. 

 

Kuncz Aladár a transzilvanizmusból táplálkozott, az erdélyi népek, vallások, osztályok, világnézetek, szellemiség békés egyensúlyából és együttműködéséből.  Dr Herz a saját nőiségéből táplálkozott, amely átsugárzott átlagos férfitestén, hogy egy érzelemgazdag, művelt, autonóm és anyai úrhölgy jelenlétével ajándékozza meg férfitársait.

A férfiak közösségében a legmagasabb erkölcsi és szellemi férfiasságot és nőiséget hordozták ők ketten, apa- és anyaszelleme voltak a közösségnek, a ’fekete barát’ kollektív tudatának.

 

A kolostor, a barát, és a fekete is keresztény-katolikus asszociációkat kelt, de a frankofón közeg és a szerző ennél felvilágosultabb volt, a formális kereszténység hit-gerjesztő, identitás-rendező szerepe a hitéletre ideális börtönkörülmények között sem működött. Kuncz Aladár új tartalmakkal töltötte fel a hasznosítható díszleteket, a hite új hit, egy erkölcsi idealista vázolja fel az új igazságokat.

 

A hit a személyiség megtartó ereje, és a személyes identitások rendező elve. A hit osztatlan kollektív tulajdon, női és férfi. A hit ereje a közösségben van. A közösség szellemében, testében, mentalitásában strukturált és önszabályozó. Közösségben élni gazdaságos, érzelmileg teljes, befogadó és megtartó. A közösség tagjai lélekben is megélik azt, ami velük és a világgal történik.  

„A közösség tenni, használni, teremteni akar.”

„A közösség van, él, lélegzik, alkot, cselekszik.” 

Ez Kuncz Aladár és a túlélők nagy tanítása számunkra az új évezred válságaiban.

 

( Motívumok: én-regény, kollektív regény, hazafias regény, lélektani regény, posztmodern életérzés, multikulturalitás, gender, utópia, mítosz… Férfi kényszerek és képzetek, női szerepek, nőképzetek. Érdekes összevetni a Fekete kolostort Tormay Cecile Bújdosókönyvével… )

 

Irodalom: Ács Margit tanulmánya