A New York Times augusztus 31-i számában jelent meg a Wal-Mart üggyel foglalkozó cikk: a cégnél az elmúlt évek során dolgozó milliónyi nőt nevezi meg az eset felpereseként. Az "A Million Women vs. Wal-Mart" című cikkben arról számolnak be, hogy a Wal-Marttal szemben eredetileg hét hölgy indított keresetet, mert felfedezték, hogy azonos munkáért ugyanazon a helyen ők nőként kevesebb bért és kevesebb támogatást kaptak, mint férfi munkatársaik.
Amerika legnagyobb munkahelyi diszkriminációs jogesete
2010.09.02. 11:00 | icentrifuga | 25 komment
Címkék: folyóirat hír gender diszkrimináció fff gender
Kilenc éve folyik az ügy, mely most a Legfelsőbb Bíróság elé került. Az a kérdés, melyet a bíráknak el kell dönteniük, vajon valamennyi ott dolgozó nő hasonló bánásmódban részesült-e, vagy csupán elszigetelt, külön-külön kezelendő, így egyes jogesetekként egyesével a bíróságokra kerülő ügyekről van-e szó.
A társaság vitatta, hogy a 2001-től náluk dolgozó mintegy egymillió nő valóban egyetlen csoportba volna sorolható. Azonban hiába vitatta ezt, 2004-ben a Szövetségi Kerületi Bíróság ítélete szerint e nők egy csoportot képeznek, tehát ügyüket együtt, egy diszkriminációs esetként kell kezelni és elbírálni. Ítéletükkel később a Kilencedik Kerületi Fellebbviteli Bíróság is egyetértett. Az ügy most a Legfelsőbb Bíróság elé került. Az újságíró úgy fogalmaz, ez ügyes húzás a Wal-Marttól, tekintve, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntései tendenciózusan a vállalatoknak kedveznek, különösen, ha nagy csoportok vagy diszkriminációs ügyek kerülnek terítékre. Az újságíró egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság ellenáll e hagyomány csábításának, s nem kell egyesével a bíróságokra menniük a Wal-Mart női alkalmazottainak.
Martin J. Jenkins kerületi bíró 2004-es ítéletében úgy fogalmazott, hogy a statisztikák alapján minden régióban és minden munkaterületen rosszabbul fizették a női munkaerőt, mint a férfiakat. A fizetési olló idővel növekedett is, még ha azonos munkakört tölttek is be azonos időpontban, sőt, a női alkalmazottaknak sokkal hosszabb ideig kellett a vállalatnál dolgozniuk ahhoz, hogy a menedzsmentbe kerülhessenek, mint férfitársaiknak.
Ha a statisztikák általános fizetési rést mutatnak, s több mint száz nő esete bizonyította, hogy ez így van, jelenti-e ez azt, hogy az elmúlt évtizedben itt dolgozó mind az 1.000.000 nő diszkrimináció áldozata lett? Jenkins szerint jelentheti.
A vállalat szokatlannak tartja a vádat, s azzal érvel, hogy ezt nem lehet mintázatként felfogni, s nem volt diszkriminációra irányuló szándékuk. Jenkins nézete azonban, hogy a potenciális diszkrimináció épp elég nagy volt ahhoz, hogy a nőket egységes csoportként foghassák fel e jogesetben. A fellebbviteli bíróság jóváhagyta az ítéletet, s maga is amelett érvelt, hogy okosabb lenne e nők ügyét egy jogesetben tárgyalni.
Amennyiben ez bekövetkezik - írja a cikk - akkor ez lehet a legnagyobb alkalmazottakkal szembeni diszkriminációs jogeset Amerika történetében és a Wal-Martnak több mint egymilliárd dolláros jóvátételi díj szakadhat a nyakába, ha elveszíti a pert. A Wal-Mart a világ legnagyobb magán-foglalkoztatója. A New York Times újságírói szerint a Legfelsőbb Bíróságnak meg kell adnia az esélyt e női alkalmazottaknak, hogy együtt léphessenek fel jogaik védelme és jogsérelmük orvoslása érdekében.
-gyg
A bejegyzés trackback címe:
https://centrifuga.blog.hu/api/trackback/id/tr952262208
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.09.02. 13:17:41
mi ezzel a baj?
a kapitalizmusban mindenki annyi fizetést kap, amennyit adnak neki
örüljenek, hogy kaptak pénzt

Munkaadó 2010.09.02. 13:23:18
Tehát ha én megalkotom a piréz népcsoportot, akkor perelhetek, hogy a pirézeknek kevesebbet fizetnek, és ez diszkrimináció?
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.09.02. 13:29:12
@Jimbo75: mocskolódj csak nyugodtan, érvek nélkül
a pénz alapú társadalmak így működnek, nem tehetek róla, ha ehhez sem értesz
akinek van az azt csinál vele, amit akar, ha a nőknek, vagy a kínaiaknak kevesebbet akar adni, akkor tegye csak meg

aaabbbccc 2010.09.02. 13:40:50
@wmiki: hiába van pénze a tőkésnek, a törvények rá is vonatkoznak, nem igaz, hogy azt csinál, amit akar
kivéve, ahol nemigen vannak ilyen törvények, pl Kína, ezért is viszik oda a gyártást
de ahol erős a szakszervezet, USA, Németország, ott a munkaadók ezzel tisztában vannak és max kockáztatnak
de ha vesztenek, sokat vesztenek

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.09.02. 13:44:30
@aaabbbccc: milyen törvények?
szomorú vagyok, hogy sem a gazdasághoz, sem a törvénykezéshez nem értetek :(
akinek van pénze arra nem vonatkoznak holmi törvények
azt csinál vele, amit akar
ami helyes is
mit szólnál, ha neked megmondanák, hogy a haverodnak ugyanannyit adj, mint egy másik embernek

Girhes Joe 2010.09.02. 13:50:25
Én wmiki-vel értek egyet, a kapitalizmus alapja az, hogy a kereslet és a kínálat alapján alakul ki az ár, nem pedig más, külső tényezők alapján. Két teljesen egyforma, ugyanannál a cégnél azonos munkát végző férfi munkaerő között minden további nélkül lehet különbség a fizetésükben, hisz ez alku kérdése, sehol nincs előírva, hogy adott munkáért mennyit kell fizetni. Ahogy ugyanazt az árut lehet az egyik utcasarkon ennyiért és a másik utcasatkon annyiért adni, ugyanez a helyzet a munkaerővel is, ami ugyanolyan áru mint bármi más, amit pénzért vesznek. Na most ezek után jönnek a femináczik és a kapitalista modellt fenekestül felrúgva kitalálják, hogy a nőknek _kötelező_ ugyanannyit kapniuk ugyanazért a munkáért, csak azért, mert ők nők. (Miközben másokat nem illet meg ugyanez a jog.) Oké, lehet így gondolkodni, de azt szocializmusnak hívják, ahol az áru és a munka értékét táblázatból nézik ki, nem pedig kialkudja a piac.
És igen, ha az anyám vagy a feleségem kerül ilyen helyzetbe, akkor is így gondolom. A női fizetések nem azért alacsonyabbak, mert egy gonosz összeesküvés folyik ellenük, hanem azért, mert a női munkát így árazta be a piac, nem is véletlenül (rendelkezésre állás problémája).

Girhes Joe 2010.09.02. 13:52:00
@wmiki:
Ezek szerint ezt viccnek szántam. Én meg teljesen komolyan. Amíg nincs törvény arra, hogy mindenkinek kötelező ugyanannyit fizetni ugyanazért a munkáért (márpedig nincs, mert ez nem tervgazdaság), addig a nők se követelhetik ezt csak a nemük miatt.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.02. 13:54:44
@Gergő77: annak ellenére, hogy elvben egyetértek veled, azért egy pillanatra se gondolom, hogy te komolyan elhiszed, hogy a wal-martnál, vagy a teszkónál béralku van.
minimálbér + 5 forint + kajajegy. jó? nemjó? viszlát.
a kulcspozíciókra, meg a felső vezetésben már van alku, de ugye ez a per nem arról szól.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.09.02. 13:59:57
@Gergő77: nem szántam viccnek
a pénz alapú rabszolgatartó társadalom az ilyen
ez szerintem teljesen "normális"

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.09.02. 14:14:58
@mcs: nem kötelező a tesconál, vagy a wallmartnál dolgozni
lehet keresni másik helyet
lehet keresni másik helyet
Publius Decius Mus 2010.09.02. 15:01:11
Csodálkoznak az amerikaiak, hogy ilyen a kapitalizmus? Ahogy wmiki és Gergő77 mondják akinek pénze van az áraz. Ha nem szeret, ha előítéletei vannak, ha olyanja van - kevesebbet kapsz. Leszarja.
Pl. Sorosnak sok pénze van és mégtöbb befolyása a világ pénzpiacain. Segít szülőhazájának? Nem. Elitélhető ezért? Nem. Grúziában a komplett kormány tőle kapja a fizetését 10 éve már. Pereskedik az üzbég kormány, hogy ők nem kapnak tőle fizetést? Nem.
Neked adok, neked meg kevesebbet, neked semmi. Ennyi.

Girhes Joe 2010.09.02. 15:02:13
@mcs:
Nyilván nem a tuskóra és társaira gondoltam az alku kapcsán, pontosabban nem ÚGY gondoltam rájuk. Klasszikus alku persze nincs, de attól még az egységsugarú pénztáros fizetését ugyanúgy a piac, vagyis az ilyen típusú munkaerő kereslete-kínálata árazta be, nem pedig adminisztratív intézkedések. Nos mivel én, ha pénztáros vagyok a tuskóban, akkor ezt a piac által beárazott fizetést nekem nincs jogom arra hivatkozva megtámadni, hogy a szomszédom, aki ugyanott pénztáros, miért keres nálam többet, akkor ebből következően visszásnak tartom, hogy a nőknek puszta nemük alapján ugyanerre joga legyen.

In Motion 2010.09.02. 15:06:08
@Gergő77: Tegyük fel korházba kerülsz valami olyan betegséggel, amivel kb. fél évig bent fekszel, és csak drága műtétekkel tudnak megmenteni. Na most a biztosító (mondjuk legyen ilyen "kapitalista" egészségbiztosító) kiszámolja, hogy neki többe kerül az a fél év kórház+műtétek+vizsgálatok, mint amennyi adót és járulékot befizetsz 10 év alatt. Tehát inkább nem műtenek meg, dögölj meg. Örülnél neki? Téged így áraz be a piac.
Vannak dolgok amelyek nem működhetnek tisztán kereslet-kínálat alapon. Az ember értékét nem lehet piaci alapon meghatározni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.09.02. 15:11:09
@In Motion: márpedig a pénznek ez a lényege, ha ezt nem látjátok be, akkor nem értetek hozzá
Tepsifan · http://kephatas.blog.hu 2010.09.02. 15:24:04
@wmiki: és közben éhenhalni :) ja nem, lehetünk még üzletkötők, hirdetésszervezők, biztosítási ügynökök, kizárólag jutalék alapú fizetéssel.
Más: 1 millió nőre, 1 milliárd kártérítés? Kap mindenki 1000 dollárt? Annyiért nem éri meg az egész cirkusz.

lada180 2010.09.02. 15:39:30
"... A vállalat szokatlannak tartja a vádat, s azzal érvel, hogy ezt nem lehet mintázatként felfogni..."
Igazuk van, mert a pöttyös bugyinak van mintázata, a diszkriminációnak nincs. A cikkíró eredeti angol nyelven a mintára gondolt, amit nem sikerült helyesen lefordítani.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.02. 15:41:27
@Gergő77: nagy vonalakban így van.
ugyanakkor majd bizonyára lesz egy pillanat az életedben, amikor rájösz, hogy a nők pusztán azért mert mellük van az élet számos területén "többletjogokkal" rendelkeznek.
bár arra felhívnám a figyelmed, ha a piac um. beárrazza a pénztárosi poszt fizetését, akkor nem igazán fordul elő, hogy két egymás mellett álló vonalkód-leolvasó eltérő fizut kap.
és ha mégis, akkor joggal teszi fel a kérdést, hogy vajh mitől van ez?
aztán a bíróság majd eldönti, hogy jár-e visszamenőleg az óránként +23 cent.
@Tepsifan:
dehogynem éri meg. egy ilyen perhez csatlakozni semmibe nem kerül, az ügyvédi iroda meg 30%-ot kap az egészből sikerdíjként, szóval 300 m$-ért megéri megfutni azt a pár kört.
kockáztatnak kb. 15-30k$ munkadíjat és nyerhetnek durvát.

Girhes Joe 2010.09.02. 17:30:20
@In Motion:
Nem az ember értékéről, vagy az egészség értékéről beszélünk, hanem a munkaerő értékéről. A munkaerőm értékét az adja meg, hogy az a munkaadómnak mennyit ér, én meg azt dönthetem el, hogy hajlandó vagyok-e ennyiért eladni neki. Ebben véleményem szerint nincs helye egyenlősdinek, miszerint fizessenek nekem is ennyit, csak mert az ugyanazt végző kollégámnak is ennyit fizetnek. Ha ez nem tetszik, akkor a nyilvános, kizárólag beosztástól függő fizetési lista lenne az alternatíva, és így mindegy ki van az adott beosztásban, garantáltan ugyanannyit keres. Fogadok, hogy ez nem tetszene a mélyen tisztelt dógózóknak.

Girhes Joe 2010.09.02. 17:33:41
@mcs:
"a nők pusztán azért mert mellük van az élet számos területén "többletjogokkal" rendelkeznek"
Én ezt el is fogadnám, ha nem sírnának úton-útfélen, hogy jajj, diszkriminálják őket, csak mert tizennéhány százalékkal kevesebbet ér a munkaerejük az átlagosan ennyivel rosszabb rendelkezésre állási tényező miatt...

[c] 2010.09.02. 17:37:09
@mcs: "a nők pusztán azért mert mellük van az élet számos területén "többletjogokkal" rendelkeznek"
Például?
(A gyermekelhelyezési peren kívül.)
Például?
(A gyermekelhelyezési peren kívül.)
[c] 2010.09.02. 17:39:18
@Gergő77: "az átlagosan ennyivel rosszabb rendelkezésre állási tényező miatt... "
Ezen mit értesz?
terhesség? Gyes? Gyerek betegsége miatti szabadság?
Jobb helyeken ezen teendőkön is osztozik az anya és az apa.

kalapocska 2010.09.02. 17:55:10
@wmiki
Ez (volt) a vad, vagy korai kapitalizmus. Ennek volt a sajnálatos következménye mind a nácizmus mind a kommunizmus. És ez van ma kínában. Ezen a nyugati kapitalizmus hál istennek túllépett, alakultak érdekvédelmi szervezetek, védik a munkavállalókat. Igen védik a nőket is akiket nem azért diszkriminálnak mert kevesebbet ér a munkájuk (pl management) hanem csak azert mert nők. Figyeld meg az a panasz alapja , hogy AZONOS munkáért kapnak kevesebbet SZISZTEMATIKUSAN (vagyis veletlenül se fordul elő, hogy egy nő több pénzt kapna mint ahogy a való életben csak elő kell fordulnia ,hogy a legkiválóbb nő jobb mint a legbénább férfi ).
@mcs
ugyanakkor majd bizonyára lesz egy pillanat az életedben, amikor rájösz, hogy a nők pusztán azért mert mellük van az élet számos területén "többletjogokkal" rendelkeznek.
Ez így van. Szülhetnek gyereket és választhatnak karrier vagy család között. Havonta egy napot kegyetlen fájdalommal kell tölteniük de ugyanannyit kell dolgozniuk mintha semmi bajuk se lenne. Általában ők végzik a több házimunkát. A munkahelyen Magyarországon is! kevesebb bért kapnak mint a férfiak, ugyanazért a munkáért. Sokkal kevesebbszer kerülnek vezető pozícióba. Hawaii a nőknek az élet.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.02. 18:15:45
@kalapocska: ne menjünk le feministába. én nem irigylem a nőket, de tudod, a férfiakat sem.
én általában ész alapján osztályozom a népeket, a másodlagos nemi jellegek csak meló után szoktak feltűnni, ha egyáltalán.
csupán rávilágítottam egy általánosan elterjedt jelenségre.
@antiszociális exlúzer:
a milliárd példából egy: a csinos, részeg, pulton alvó kiscsajt nem a hajánál fogva bassza ki a kidobó a kocsmából, mint ahogyan azt a páratlan személyi számmal rendelkező kollegával teszi. a jogok itt "jogok".
de érted te ezt, ne másszunk bele, annyira nem izgalmas.
@Gergő77: hadd sírjanak, mindenki sír, joguk van hozzá. majd a bíróság eldönti, hogy jogos volt-e a rinya.
sírnak a melegek, a kövérek, a cigizők, a nem cigizők, a nők, a fiatalok, az öregek, a túlképzettek, a képzetlenek, a rosszul képzettek, a cigányok, a pirézek, a sekélymagyarok, a mélymagyarok, sírnak a nemsírók is.
ilyen világban élünk. én nem sírok, inkább dolgozom.