A Gödöllői Regionális Hírportál és a REGINA Alapítvány keresi és várja nőknek kiemelt fókusszal és figyelemmel szolgáltató női vállalkozások, vállalkozók jelentkezését. A kapcsolódni kívánó vállalkozások a Regina Alapítvány honlapján lévő űrlap kitöltésével tudnak jelentkezni.
A REGINA Alapítvány feminista nőszervezet, célja a nők társadalmi helyzetének javítása. Az Alapítvány információs hálózatain és a Gödöllői Regionális Hírportálon keresztül havonta 60-70 ezer nő, anya és családja számára juttatnak el női szempontból hasznos, fontos információkat.
A REGINA Vállalkozónők Hálózata 2005-ben alakult. Célja egy önsegítő csoport és hálózat keretei között a helyi nők közötti együttműködések serkentése képzésekkel, tanácsadásokkal és információcserével.
A Hálózat működése egy ideig szünetelt, de 2010-ben, az újjászületett REGINA NőHázban újraindult mint REGINA Vállalkozói Klub. A Klub tagjai számára a térségben élő szolgáltatások egy része kedvezményesen vehető igénybe, a vállalkozói ismeretekről egymás között, illetve jogi, könyvelési, adózási és TB szakértők bevonásával az aktuális tudnivalók könnyebben elérhetővé válnak.
A Klub időnként szakmai délutánokat szervez, melyek nem-klub tagok számára is nyilvánosak. Jelenleg is készülnek egya ingyenesen igénybe vehető, vállalkozónőknek szóló képzésre, melyről honlapjukon lehet részleteket találni.
"Nők a nőkért; női vállalkozók és vásárlók együttműködése", címmel közzétett felhívásuk célja női vállalkozások népszerűsítése, vásárlói információk gyűjtése és a nők közötti együttműködések elősegítése érdekében.
Jelen felhívás segítségével szeretnék felkutatni a "hagyományosabb" női szolgáltatásokon túl női vízvezetékszerelőket, ácsokat, kertészeket, kőműveseket, autószerelőket, taxisokat, ügyvédeket és minden olyan szakembert, akik nőként biztonságos és színvonalas szolgáltatásokat kínálnak nőtársaiknak.
A REGINA Alapítványról bővebb információ: www.reginanet.hu