Elrejtőzöm akkor én a föld alá
szétszigorodott arccal, holtan.
De mintha ég és föld is mondaná:
mindig leszek, mert mindig voltam.
2010. augusztus 27-én hosszas betegség után, 69 éves korában elhunyt Utassy József költő, műfordító (Ózd, 1941, március 23. – Zalaegerszeg, 2010. augusztus 27.) Szeptember 7-én Rédicsen helyezik végső nyugalomra.
12 órakor a katolikus templomban engesztelő szentmisét mondanak, a végső búcsúztató 13.00 órakor kezdődik a községi köztemető ravatalozójánál.
Második versválogatásunkat adjuk közre.
Termékeny éj
Virágporos szél jár a kertben.
Szeretkezik vele a mák.
Sziromszoknyája földre lebben,
s magát megadva, önfeledten
hajlongja át az éjszakát.
Kit koldus hazámnak hívok
Anyámnak hősi halott a párja,
méhe a szerelem hullaháza.
S hogy belefojtsák a szót a gyávák,
ajkát iszonyú csókra zárták.
Megszült hát engem: forradalmat.
De nekem minden bordám kardlap!
S anyám - kit koldus hazámnak hívok
mert a megváltó krajcár hiányzik:
kiül a gazdag világ sarkára
s homlokán sorsom harmonikázik.
Immár tízest lő
Ezen a szélbe bugyolált bolygón,
e méregzöld, megkergült Földön,
mit keresel te köztünk mosolygón,
mondd, mit akarsz itt, szerelem, álom,
e mozgosítható világon?
Énekeimre Isten is ráúnt.
Futnék, de gömbölyű földön hova?
Huzatosan a lőtéri bábuk:
tízest lő immár a kiskatona.
Hazám!
Hozzád
csecsemőként
sírok
negyven
éve:
ne
tégy
ki
engem
a
világ
küszöbére!
Kritikusom színe előtt
Özvegy Utassy Vadász Józsefné,
faggatlak félve: versem jó vers-é,
fürkészem orcád, homlokod ráncát,
pillád rebbenését, moccanását,
szemöldöködet, ama hatalmas
mezőt, mi fölött kereng a nagy sas,
és kulcsra zárja a naplementét,
mielőtt szemed rólam levennéd.
Akkor
Elrejtőzöm akkor én a föld alá
szétszigorodott arccal, holtan.
De mintha ég és föld is mondaná:
mindig leszek, mert mindig voltam.
