"Elkezdtem írni egy címet -
de sajnos nem jutott hozzá
eszembe egyetlen jó vers sem.
Örök dilemma -
a versadás... ez nagyon fontos.
Ha ugyanis van egy jó címed, miért
rontanád el azzal, hogy hozzá
nem illő verset írsz?"
Mai versvasárnapunkban Jobbágy Bernadett verseit és képeit olvashatjátok.
Jobbágy Bernadett magáról:
1981. június 17-én születtem, Budapesten.
Dunaújvárosban nőttem fel, ott jártam általános- és középiskolába. Egyetem alatt visszatértem Budapestre, azóta itt élek, dolgozom.
A gimnáziumi évek alatt kezdtem aktívabban írni, valamint egyéb művészeti ágakkal, elsősorban képzőművészettel foglalkozni. Egyetemi éveim alatt a képzőművészet szép lassan átalakult kortárs tánccá, táncszínházzá, ami jelenleg is fontos szerepet játszik az életemben. 2006 óta független pénzügyi tanácsadóként dolgozom, így a munkám kapcsán rengeteg emberrel, élethelyzettel van szerencsém találkozni.
Az írás eközben, hullámzó mértékben ugyan, de folyamatosan jelen volt, jelen van az életemben. Egykori gimnáziumi tanáromat, és ma alkotó, ismert és kevésbé ismert költő - író ismerőseimet nyúzom olykor, hogy véleményezzék a verseim. Írásaim, grafikáim többek között az Ígéretek antológiák több kötetében, valamint az Arcok és énekek című antológiában jelentek meg.
Magamból
Magamba, belülre
Hogy másképp legyek olyan
Hogy úgy, mint én, úgy
csináljam azt, mint ő
Magamból, belülről
Szuka
Baszdühös rémálmok testemen
S te egyre csak simogatsz nyájasan!
Nyugalom -
Nincs viszonyítás.
I'm Christin, by the way.
I came from America.
Párna-nyálban fuldokló fegyelem
S te egyre csak nyöszörögsz - öreg vagy!
Nyugalom -
Nincs viszonyítás.
And she is a girl actually, but dressed in blue.
Her name is: Autumn.
Nőstény
Előhívtad a nőstényt bennem.
Hisz pont ez volt a dolgod.
S lám, túl jól sikerült, s dolgavégezetlen
a nőstény még mindig itt tombol,
nyüszít velem, ha férfit
érez – ifjú férfit, ki ellöki,
mert fél.
Persze, hogy van veszteni valónk.
Tisztelet. Hűség. Lojalitás.
Szavak. Szavak. Szavak.
Ezek a nőstényt nem érdeklik már,
ő vágyból él, vágyba harap.
Most várunk mindketten, ő is
meg én is, ki bírja tovább.
Énbennem a nőstény, csókjában
én magam...
Fél a férfi. Fél.
Ám nélküle magam is fél vagyok.
S egyet látok csupán:
éhesek vagyunk, megannyian.
Titkunkat lelkünkbe,
lelkünket testünkbe,
testünket ruhánkba,
ruhánkat táskánkba,
táskánkat hátunkra
vetve visszük folyton –
Magamba csomagolva hordozlak,
mint magzatát az anyatest.
Csak fekszem,
Fekszem, és növök. Érzem a padló hűvösében, ahogy suhannak testem mellett a mikronnyi távolságok. Növök. Most jó, most érzem ezt. Vízszintes végtelen.
A Múzsa Kurvája
A Múzsa felizgatott, s itt hagyott:
most küzdök nélküle a vággyal.
Valamit fizetett ugyan, s elélvezett
e rám öntötte gazdagságban.
Jól csókol, az szent igaz, s erősen
szorítja vállam – a Múzsa és Kurvája,
még együtt lejt a bárban – s bújik el
autóban, lakásban, üzleti tárgyalásban.
Most írok hát, mert ő csókolt, mondván:
a művészetet utálja. S feszesre duzzadt
hímtagját testembe kívánta – oh, bébi,
én Kurvám, hadd élvezzek a szádba!
Vers nélkül
Elkezdtem írni egy címet -
de sajnos nem jutott hozzá
eszembe egyetlen jó vers sem.
Örök dilemma -
a versadás... ez nagyon fontos.
Ha ugyanis van egy jó címed, miért
rontanád el azzal, hogy hozzá
nem illő verset írsz?
Kalandozás októberen, novemberen át
A Költőknek és a Múzsáknak szeretettel
[és M. Krisztiánnak, természetesen]
A költő költi pénzét, s idejét
tölti rám, s velem -
csak még egy sör, vagy kávé,
aztán tovább, tovább:
ki merre feszeng.
Nem udvarlás ez, csak dugni
kéne - mi, babám!
Friss hús, új íz -
bámulatos változatlanság.
A költő hím, a fruska nemét
kitalálhatod - s hogy hol
vagyok én magam, fülbe
súgva száj és szív között,
az a kis késztetés, hogy
szeretni kell: csak te tudhatod.
Csak el ne tévedj, hogy
kit is igazán!
Magát, vagy mást szeresse
a költő? - az ember...
S hogy rám mosolyog, vagy rajtam? -
néhány betűs különbség csupán.
S hogy szerető, vagy szeretett
vagyok-e a dalban - -
Mert versek születnek, s halnak
bele a semmibe.
A költő költ, míg pénze
bírja, s fogy az ideje:
otthon várják, de aki vár, az már
nem a Múzsa, s lévén nem is
kurva - hát hogy fogja így
vágyait világba szórva
önteni a mannát?!
Óh, vers, menj, és tépd szét
azt a fruskát!
Kötözd az ágyhoz, vetkőztesd,
hogy hatoljak belé mohón,
durván, s csöpögjön testén
verítékem minden cseppje!
Hadd hörögjön, s hadd követelje,
mert akarom hogy higgye:
neki végül most, mindig,
csak velem a jó - -
S hogy mindezt épp ki mondja? -
teljesen mindegy.
Vannak női költők, s van, hogy
a fruskák hímek.
A vers meg, ha akarja,
megíratja magát bárkivel.
Hogy most épp te voltál az,
Istenem, ettől épp se jobb,
se szebb nem leszel.
Csak költsd a pénzt, s
szedj föl egy-két fruskát,
s ha időd engedi, írj verseket:
hogy stimmeljen az identitás.
Még egy kávé, tejjel - köszönöm -
csak egy cukrot teszek bele.
Becsukom a füzetem, fizetek.
Most megyek bele - -
Még több:onopordum.blogspot.com/
