Interjú C. Molnár Emma aktív-analitikus pszichoterapeutával
szakmákról és szakralitásról
Űzheti valaki a mesterségét hivatásból, és pénzkeresetből is - mondta C. Molnár Emma pszichoterapeuta, az MTA pszichológiatudomány kandidátusa, aktív-analitikus, A nő ezer arca klinika, és az Életöröm Alapítvány vezetője. Hozzátette: Az egyik szakrálisan közelíti meg a foglalkozását, a másik nem, de ez vonatkozhat bármelyik szakmára, így akár prostitúcióra is.
A pszichoterapeuta elmondta: egyre kevésbé tiszteljük napjainkban, azt az egyetemes energiát, ami az emberi mivoltunk, az élet lényege tulajdonképpen. Mitől szakrális egy foglalkozás? Miért tűnhet el a foglalkozásokból a lélek? Mi a múltja, és mitől változik meg napjainkra? Hogyan van jelen a szakralitás a párkapcsolatokban? Ezekről a jelenségekről Láng Judit kérdezte C. Molnár Emmát.
Lélektelenné váltak a segítő foglalkozások, általános lett, hogy a megkülönbözetett bánásmódért fizetünk a pincérnek, taxisnak, orvosnak, hivatalnokoknak. A prostituált is pénzt kap a szolgáltatásaiért, viszont a társadalomban nincs presztízse, pedig ez is egy foglalkozás. Miért?
A prostituáltak, akivel csak találkoznak, mindenkitől azt a hablatyot hallják, hogy csúnya dolog ilyet csinálni. Dehogyis! Annyira nem csúnya dolog, hogy a XVI. századig a pápai nagykövetek az útjaik során a nyilvános házakban tett látogatásaikat is elszámolhatták a Vatikánnak. A pék, aki ehetetlen kenyeret gyárt, az erkölcstelen. Van lisztje, sütője, tudna finom pékárut is sütni. Erkölcsi hozzáállás kérdése, hogy ne hagyja ki a tésztából a vajat, vagy a sót. Párhuzamként: ha a prostituált markecolja a kliensét, ha a pék szemetet gyárt, akkor, hogy úgy fogalmazzak, visszaélnek a helyzettel, bűnös emberek, viszont, ha magas színvonalon teljesítik azt, amit tőlük kérnek, tisztességesek. Ez bármilyen szakmára értendő.
Hagyjanak engem ezzel békén, hogy társadalmilag az egyik ilyen, a másik meg olyan. Nem akarok politikai kérdésekbe belemenni, de hallható a médiában is, hogy a közpénzekkel dolgozók némelyike tisztességtelen, pedig egész magas társadalmi presztízsük van. Nem az a tisztességtelen, hogy ki, mit csinál, hanem az lehet tisztességtelen, ahogy csinálja. Tudja-e becsülni magát abban, amit csinál, vagy lemond az önbecsüléséről valamiért, most mindegy, hogy miért. Ha nem tisztességesen áll a szakmájához, lelke rajta. A prostituáltak mérhetetlenül nehéz munkát végeznek. Gondoljunk csak bele. Ehhez képest a mi munkánk rózsaszín lányregény, elkényeztetett úri fecsegés. Mi akarjuk megítélni őket? Ne vicceljünk már! Milyen erkölcsi piedesztáról tennénk?
Mitől szakrális egy foglalkozás?
Ha megismernénk például a prostitúció történelmét, rálátnánk szakrális mivoltára, nem érthető a tevékenységük világi gondolkodással. Az ókori Vesta-szüzek templomi lények voltak, de napjainkban is találhatunk templomi táncosnőket Indiában, vagy a japán gésák ugyanennek a szakrális intézménynek a kulturális képviselői. Ők nem úgy élnek, mint mi. Rezsit fizetünk, találkozunk az ismerőseinkkel munka után, utazunk, színházba járunk, vagyis nyitottabb az életterünk. Azok, akiknek szakrális tevékenységük van, az egész napjuk erről szól: a foglalkozásuk az identitásuk is egyben. Az élet egy bizonyos területén kiválót alkotnak, a többi nem érdekli őket. Mindenki ismeri a habókos tudós szinonimát. Teljesen mindegy, hogy melyik szakmát nézem, ez jellemző bármelyikre.
Lehet valaki orvos hivatásból, és lehet pénzkeresetből is, nem? Az egyik szakrálisan közelíti meg a foglalkozását, a másik nem. Ha kiejtem azt a szót, hogy orvos, akkor a fejekben óhatatlanul a mai napig erre a szóra egy szakrális foglalkozású, vagyis egy hivatástudattal rendelkező figura képe jelenik meg. Így van? Ha orvoshoz megy, ezt várja, de nem biztos, hogy ezt is találja, mert sokféle van belőle. Elmondhatom: a foglalkozások napjainkra üzemszerűvé váltak, mert nélkülözik a szakralitást. Pedig igény lenne rá.
Ha paraszolvenciáért vagyis egy minőségibb szolgáltatásért, odafigyelésért fizet valaki, vajon miért teszi? Magyarországon különösen erős az a szokás, hogy plusz pénzt adjunk az orvosnak, pincérnek, fodrásznak, hivatalnokoknak. Ugye? Ez a korrupció alapja is, mert a hatalmi posztokon ülőkre a szakralitás hiánya ugyanúgy jellemző. Visszatérve: láthatjuk, hogy az orvosi foglalkozás szétvált tradicionális orvoslásra és ezoterikus gyógyításra. A dualizmus él, a descartesi értelemben vett dualizmus (René Descartes) az egységesség helyett.
Mit jelent ez? Hogyan tűnik el egy alapvetően szakrális tevékenységből a lélek?
Ami korábban „egy” volt kettévált: testté (anyag=pénz) és lélekké (szakralitás). Érthetőbben: a Vesta-szűz megélt a szolgáltatásaiból, mert el volt tartva, ha szabad így fogalmazni, a buddhista kispap szintúgy, most mindegy, hogy koldulva, de megélt belőle, vagyis nem kellett az individuális egzisztenciájukon gondolkodniuk. Ugyanez jellemző a többi szakrális foglalkozásra, vagyis azokra, akiknek az életmódjuk csak erről szól. Tehát, a szakrális foglalkozásokat nem keverték össze régebben, az egzisztenciális megélhetés problematikájával. Eltartották őket. Napjainkban ezek a szakrális foglalkozások, egzisztenciális megélhetésre is alkalmat adnak. Egy prostituált mindig is jobban keresett, mint egy kétkezi munkásnő, ehhez nem fér kétség, lássuk be.
Itt a dilemma: a tevékenység képviselőjének motivációja szakrális, vagy egzisztenciális. Ha az utóbbi, akkor hígul a történet. Nagyon kevesen tudják kettéválasztani az ügy szolgálatát, és a megélhetést. Persze, ha az ügyet szolgálom, akkor is meg kell élnem, viszont érezhetően más a hozzáállásom. Vagyis ez a tevékenység két lábon áll, és nem hol az egyiken, hol a másikon. Mikor a munkám az identitásom is egyben, akkor az anyag nem válik el a szellemtől, mert nem csak a pénzről szól, amit csinálok. Ebben a tekintetben teljesen mindegy, hogy prostituált, orvos, pedagógus, pap, tőzsdeügynök, televíziós showműsor-szerkesztő, pszichológus akiről szó van. Sokan csak azt látják, hogy ebből milyen jól meg lehet élni, és szakralitás, vagyis hivatástudat nélkül mennek a pályára, így hígítva azt. A társadalom azokat a prostituáltakat fogja elítélni, akik azért lesznek azok, mert ott több pénz van. Mata Hari, vagy Madame Récamier, de sorolhatnám még a pozitív példákat: ők történelmet formáló női erők voltak.
Szakralitás a párkapcsolatokban?
Ha megnézzük a házasságokat vagy a párkapcsolatokat hasonló a helyzet: tíz év együttélés után a párok azt se tudják, hogy miről beszélnek, mert a vagyon, és a gyereknevelés tartja össze őket, ha összetartja egyáltalán. Azt az ősi erőt, amely egymáshoz vonzotta őket, nem tisztelik. Ezt az ősi erőt nevezhetjük biokémiának, leírhatjuk az endorfin, vagy a frenolok szintjén, de a párok mégis csak elfelejtik, hogy nem akarati tényezővel kattantak egymásra. És nem tisztelik ezt az erőt. Az orchideát itt az asztalon nem én teremtettem: ő önmagától van. Egy olyan energia lakik benne, amitől ő orchidea, és amit én tisztelettel övezek. Nem birtokolhatom, ha tiszteletben tartom milyenségében, szépségében, egyediségében. Elrontani, vagy tönkretenni tudom. A lényeg, hogy egyre kevésbé tiszteljük azt az egyetemes energiát, ami az emberi mivoltunk, az élet lényege tulajdonképpen.
Láng Judit
C. Molnár Emma megjelent könyvei:
A praenatalis élet és a terhesség pszichológiája
Az anyaság pszichológiája. Anya-magzat kapcsolat és kommunikáció
A nő ezer arca
C. Molnár Emma – Sziszik Erika: Személyiséglélektan munkafüzet (2003)
C. Molnár E., Füredi J., Papp Z. (szerk.): Szülészet-nőgyógyászati pszichológia és pszichiátria
C. Molnár Emma - Bácskai Júlia - Mester Dóra - Popper Péter: Szeretők, (2009)