A világ tanítónői gyakran férfiaktól tanultak, a világ tanítói pedig kivétel nélkül legalább egy nőtől. Judith Herman amerikai pszichiáter Freud után száz évvel új megvilágításba helyezi a trauma elméletét, új jövőképet ad ezzel a xxi. századi emberiségnek. Freud a pszichoanalízis feltalálója, a páncienseitől tanult kreatív együttérzést, és hosszú időre meghatározta az európi ember képét saját szexualitásáról. (Orbánné Vica szupervíziója)
Trauma és hisztéria - FREUD rémálma
Amikor Freud megírta A hisztéria kóroktana című analitikus pszichiátriai alapművét, hirtelen úgy érezte, minden férfi-nő viszonylat megrendítően átértelmeződött.
Minden ivarérett férfi és nő orrára egy szemüveg nőtt: a tudattalanból kianalizált szexualitás hormon-szemüvege. Ami egyszerre láthatóvá tette az egymás ellen elkövetett lelkiismereti-szexuális vágyakat, bűnöket és manipulációkat.
Freud maga is megrettent. Látomása a nemiségében meggyötört túlszabályozott férfi rémálma a szexualitásról és a nőről. Az Első Analitikus komolyan megszenvedte az együttérzés elsajátítását, fel kellett oldania saját pszichés falait és hárításait, hogy megélhessen valamit a nők érzéseiből.
Nőként érezni a legnagyobb trauma lehetett Freud életében.
A nők a félelem és a kényszer elfogadásában és önszabályozásában élnek, a félelem és a kényszer forrása számukra nagyon gyakran a férfi, aki apa-férj-testvér szerepben testesíti meg a nőénél durvább erőt testileg, mentálisan, szexuálisan és praktikusan.
Szenvedést okoz a nők számára saját hiperérzékeny és ciklikusan működő testük, az önreprodukció evolúciós eszköze.
Freud szívósan intellektuális és a tudatát tudatosan kokainnal tágító kreatív tudós volt, mégis nehezen elfogadható számára, hogy a nők ’titkos’ (szexualitáshoz kötődő) tapasztalatai gyakran eltérnek a férfiak ’titkos’ tapasztalatától, és nem is ugyanazt érzik.
Bosszantóan megfejthetetlen Freud számára a nők nyelve, a hisztérikus vagy boszorkányos varázslat, amellyel a saját tüneteiket megalkotják és üzennek vele.
Végül mélyen megsebezhette Freudot fiatal női pácienseinek többször megfogalmazott fizikai averziója a középkorú, szakállas, szivarszagú omnipotens férfiak testi közelségétől.
Freud úgy adta át a xx. századi Európának személyes paranoid beállítódásait és szexuális fixációit, hogy ő maga is csak rajtuk keresztül látta kór-társait.
Megpillantott egy öltönye-szemüvege-szőre-pénze takarásában portyázgató veszélyes ragadozót, a Hímet.
A küldetése riasztóan félelmetes volt, feltárni a férfiak és nők valódi szövetségét, amelyben a nők gyengébbek, és amelyben ezt a férfiak minden viszonylatban kihasználják, gyakran erővel, kényszerítéssel és megalázással, vagyis felebarátunk ellen elkövetett bűncselekményekkel.
Ezzel a tudással nehéz megbarátkozni, nehéz beletörődni, jobb más küldetést választani.
Freudot megrendítette utazása a Női Féltekén. Amikor az igazságos és együttérző emberi szellem felfogja, hogy a trauma, az agresszió nála hatalmasabb erő, akkor megrendül a hitében.
Freud és pszichiáter kortársainak egyik páciense, vagy inkább adatközlője és mestere ezen az úton egy ’hisztérikus’ fiatal nő volt, aki szenvedélyes igazságérzetével és magas intellektusával támogatta a tudós férfiakat a női félteke felfedezésének első botladozó lépéseinél.
Ezt a fiatal nőt Anna O. néven ismerjük a szakirodalom esetleírásaiból, majd a láthatatlan női és emberi jogi aktivisták között ismerhetjük meg újra, immár saját nevén. Berta Pappenheim legendásan elkötelezett, odaadó és energikus szolgálója lett a nők ügyének és boldogulásának, könyveket írt és fordított, elismert szociális munkás, gondolkodó és szervező volt.
Judith Herman amerikai pszichiáter folytatta azt a mentális munkát, amelyet a titáni Freud dacosan félbehagyott. Átérezte Freud traumáját, kétségeit és bezáródását, és elismeri a felfedezés jelentőségét. Judith Herman a tiszta forrásából is bátran merít, jól megismeri, használja és kreatívan értelmezi Anna O. - Bertha Pappenheim munkásságát és inspiráló tanításait. Majd maga is utazást tesz a Férfi Féltekén, a háborús traumák dicsőséges világába.
Judith Herman az úrnő biztonságával tisztítja meg a kivezető utat a 21. századi férfiak és nők számára a trauma, az agresszió, a hasítások, a regresszió és a hárítások dzsungeléből.
A Trauma és gyógyulás az egyén és a közösség, a nyilvános és magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések helyreállításáról szól. Az igazság kimondása a társadalmi rend helyreállításának és az áldozatok gyógyulásának egyaránt alapfeltétele.
Judith Herman a Trauma és gyógyulás Előszavában írja le a pszichiátria történetének nőtudatú összefoglalóját.
Ez az Előszó a megvilágosodás élményével ajándékozza meg az olvasóit. Olyan, mintha felkapcsolnák a villanyt egy szobában, amelyben 100 éve óta tapogatózunk kitartóan.
o.vic@
Néhány bekezdés az Előszóból:
A háborús és politikai terror férfi túlélői ugyanazokat a tüneteket mutatják, mint az otthoni, családi terror gyerek és női áldozatai.
Minden ember lelke összetörhető, a háborúkban gazdag múlt század harctéri neurózis kutatásai szerint mit sem számítanak a személyiségjegyek és a jellem. 2-3száz bevetés a háborús hősök lelkét is örökre megtöri.
„A trauma lelki törés, egy erőszakos esemény, katasztrófa, baleset vagy kényszerítés hatására. A lelki törés az egyén és a közösség, a nyilvános és a magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések törését jelenti. A trauma olyan esemény, amely meghaladja az ember megszokott alkalmazkodási képességét, és összetöri.
A trauma pillanatában az ember tehetetlen az őt elsöprő erővel szemben. Ha természeti erő okozza, katasztrófáról beszélünk. Ha emberek okozzák egymásnak, erőszakról beszélünk vagy háborúról. A trauma megsemmisíti a gondoskodás megszokott sémáit, amelyek az irányítás, az összetartozás és az értelem érzését nyújtják.
A traumatikus események megkérdőjelezik a legalapvetőbb emberi kapcsolatokat. Megtörik a családi, a baráti, a szerelmi és a közösségi kötődéseket.
A világban való lét biztonságának érzését az első gondozónkkal kialakított kapcsolatban tanuljuk meg. Ez a bizalom az élettel együtt keletkezik és teljes életciklusa alatt táplálja és életben tartja az embert. Ez a bizalom, hívhatjuk reménynek és hitnek is, az emberi környezettel kialakított biztos kötődésekben jelenik meg. Ha ez a kötődés megrendül, a traumatizált ember elveszíti alapvető énérzetét.
A Trauma és gyógyulás az egyén és a közösség, a nyilvános és magánszféra, a férfiak és nők közötti kötődések helyreállításáról szól.
Az igazság kimondása a társadalmi rend helyreállításának és az áldozatok gyógyulásának egyaránt alapfeltétele!
Azonban túlságosan is gyakran győz az eltitkolás, a tagadás és az elfojtás az egyes ember és a közösség szintjén is.
Az erőszakra az emberek általában úgy reagálnak, hogy kitiltják a tudatukból. Szeretnék elfelejteni a traumatizáló eseményt az áldozatok és a tanúk is. Miközben ugyanannyira szeretnék kimondani amit átéltek, megosztani másokkal. Ez a trauma dialektikája, amely pszichés és testi tünetekben jelentkezik, ha kimondhatatlan marad.
A háborús és politikai terror férfi túlélői ugyanazokat a tüneteket mutatják, mint az otthoni, családi terror gyerek és női áldozatai.
Minden ember lelke összetörhető, a háborúkban gazdag múlt század harctéri neurózis kutatásai szerint mit sem számítanak a személyiségjegyek és a jellem. 2-3száz bevetés a háborús hősök lelkét is örökre megtöri.
A gyerekek és a nők gyakran hosszantartó, több éves, évtizedes terrorban élnek. A súlyos személyiségzavarokat főként a nők lelki betegségének tartott hisztéria gyűjtőnéven kezdte tanulmányozni a tudomány Freud idején. Azonban figyelmen kívül hagyta az áldozattá válás hatásait, a hosszantartó, titkolt terror személyiségrombolását.
Ijesztő volt a felismerés, hogy a gyerekek által elszenvedett szexuális és lelki kényszerítés járványméretű titkos jelenség a tiszteletre méltó polgári miliőben ugyanúgy, mint a proletariátus családi köreiben. Ezt a tényt sokkal könnyebb figyelmen kívül hagyni, mint bármit is kezdeni vele.
(A társadalmi egyenlőtlenségek baloldali interperetációi sem jutottak el a nemi alapú kizsákmányolás észrevételéig. Marxék megmaradtak az osztályharcelmélet nyilvánosan kimondható téziseinél. Miközben nyilvánvalóan ott volt a családok megannyi kis lágerében a terror, amellyel az erősebb családtag gyarmatosítja a gyengébbeket.)
A trauma tanulmányozása gyakran a kimondhatatlan birodalmába vezet: az ember sérülékenységével és gonoszságra való képességével szembesít.
Három szerep van: az elkövető, az áldozat, a tanú.
Az elkövető csak annyit kér a kívülállótól, hogy hunyjon szemet és ne tegye szóvá a rosszat, hanem felejtse el. Eszközei az eltitkolás, a hallgatás, tagadás vagy racionalizáció, az áldozat hibáztatása és szavahihetőségének kétségbe vonása.
Az áldozat cselekvést, elköteleződést és emlékezést követel, arra kéri a kívülállót, hogy ossza meg vele fájdalma terhét. Miközben gyakran kimondhatatlan számára az őt ért trauma, a fenyegető környezet vagy a szégyen miatt.
Ha a tanúk és az áldozatok kimondhatják az igazságot és együttérzést kapnak, kötődéseik törései meggyógyuljanak.
A művészek gyakran és természetesen felvállalják az áldozatok melletti tanúságtételt. Gyakorlott emlékezők, bátor nyelvhasználók, akik a kimondásban, a felmutatásban
és a közösségvállalásban hisznek. ...”
Forrás: Judith Lewis Herman: Trauma és gyógyulás, 1992.
Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig
(ford.: Kuszing Gábor, Kiadó: Háttér Kiadó – Kávé Kiadó – NANE Egyesület, 2003)
--
