Január 22-én az ország egyik legszegényebb települése, Baglaspuszta kerül a figyelem középpontjába a zenén és a táncon keresztül a Bálint Házban (). Az esten az autentikus magyarországi cigány népzene képviselői, a Khamoro, a Romano Glaszo Népzenei Együttes és Gyermekkórusa, valamint a koncertet szervező Lasho Lecsó lép fel, hogy a belépőjegyek árából a baglaspusztai tanoda költségeihez illetve a gyerekek gyógyszeres kezelésének költségeihez járuljanak hozzá.
Az adományokat a Kaposfői Szent Erzsébet Alapítvány számlaszámára szeretettel fogadják (OTP Bank: 11743002-20186155), a 22-i koncertre a belépőjegy 1000 Ft, diákigazolvánnyal 500 Ft. A zenekarokról a cikkben olvashatsz.
Khamoro
A 2002-ben alakult együttes a magyarországi cigány kultúra letisztult, arhaikus tánc- és zenei kultúrájának bemutatását és tanítását tűzte ki céljául. Meggyőződésük, hogy a zene és a tánc ereje, varázsa, hatékonyan bontja le a falat a különböző származású és nemzetiségű emberek között. Két CD-jük jelent meg: Lingara (2007) és Romano Rat (2009). 2004-ben Közéleti Díjat kaptak. Farkas Zsolt, az együttes vezetője, aki már az alapításkor a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa volt, 2006-ban a Köztársasági Érdemrend Bronz Keresztjét érdemelte ki.
Az együttes tagjai: Farkas Zsolt – együttesvezető, ének, gitár; Frigur Róbert "Boborján" – ének, kanál; Balogh Gusztáv – tambura, hegedű, ének; Gáspár Kálmán – cimbalom; Rostás Miklós – szintetizátor, ének; Lakatos János Gusztáv – kanna, kahon. Táncosok: Farkas Annamária, Varga Blanka, Haáz Eszter, Komáromi Judit és Vörös Teodóra.
Romano Glaszo Népzenei Együttes és Gyermekkórusa
Nagy múltú elődök után mai formájában 2009 májusában alakult a Lakatos György vezette együttes. Tagjai diákok, többségében az Erkel Ferenc Általános Iskola tanulói. Az együttes egy olaszországi zenei ifjúsági találkozó apropójából alakult. Azóta sok helyen szerepeltek már sikerrel, több alkalommal külföldre is eljutottak.
Az együttes tagjai: Lakatos György – együttesvezető, ének, gitár; Lakatos Sarolta (11 éves) – ének, tánc, ritmushangszerek; Lakatos György – Csutka (9 éves) – tánc, ének, gitár, konga; Dénes Patrícia (11 éves) – ének, tánc; Dénes Edina (13 éves) – ének, tánc, gitár, ritmushangszerek; Prekopa Laura (12 éves) – ének, tánc.
Lasho Lecsó
A három éve alakult székesfehérvári együttes autentikus magyarországi cigány népzenét játszik. Tagjai nagyrészt diákok, főiskolai és zeneművészeti egyetemi hallgatók. Céljuk a cigány zenei kultúra értékeinek bemutatása, népszerűsítése. Ezzel szeretnének hozzájárulni a hazai cigányság jobb megismertetéséhez, népeink kölcsönös megbecsüléséhez.
Hazai és külföldi fellépéseik közül mégis a cigány közösségek előtt adott koncertjeik a legemlékezetesebbek számukra, s különösen a legutóbbi, amelyet Baglaspusztán, az ország egyik legszegényebb településén adtak. Ottani élményeik hatására döntöttek úgy hogy megpróbálják megszervezni ezt a segélykoncertet.
Az együttes tagjai: Varga Evelin – ének; Pataki Mária – ének, gitár; Harmat Dávid – ének, gitár; Lakatos Mihály – kanna, ének; Dömény Krisztián – citera, ének; Somogyi Barnabás – bőgő; Harmat József – vezető, szervező.