(A Prae 44. számának bemutatója.)

 

Amikor a Hajtűkanyar nevet először meghallottam, és megértettem, hogy miféle irodalmi csoportot fed ez a név, felrémlett előttem azoknak az éles hegyi szerpentineknek a képe, amelyek minden pillanatban halálos veszélyt jelentenek az utazó számára, ám némi szakértelemmel és egy kis szerencsével a csúcsra (csúcsokra) vezetnek. A Hajtűkanyar szövegeit olvasva az olvasó (utazó) némi hozzáértéssel és egy csöpp szerencsével előbb-utóbb, így vagy úgy, de eljut a csúcsra.

 

A tematikában nagy szerep jut a testiségnek, a vágynak, női szexualitásnak, s Hahn-Hahn grófnő pillantása bizony rajtunk függ folyton. Hahn-Hahn grófnőről a gonosz Heine tesz említést a nőírókról szólva, mondván: azok egyik szeme a papíron, a másik mindig egy férfin (néha egyszerre több férfin) – kivéve Hahn-Hahn grófnőt, aki félszemű. Örömmel jelenthetjük, hogy a Hajtűsök esetében a grófnő nem félszemű.

 

Írónőink művei terápiás feladatot is ellátnak, néha, mondhatni, gyógyírt jelentenek. Amennyiben ez itt az őszinteség pillanata (és melyik nem az?), férfiolvasóként be kell ismernem, bizony, saját hímsoviniszta reflexeimet segít legyőznöm, amikor újra és újra rácsodálkozom erre a csapatra (ó, nagy szavak, de igen) a maga finoman cizellált fizikai és lelki szépségében éppúgy, mint irodalmi kalandosságában-kalandorságában.

 

 

A Hajtűkanyar írói-irodalmi csoportot hat, egymástól életkorban, társadalmi-családi helyzetben, irályban és világszemléletben egyaránt meghökkentően különböző, egyen-egyenként is izgalmas nő, nőci, csaj, hölgy, asszony, édesanya (mindenki ossza be magának) hozta létre 2009 tavaszán. Bár külön-külön is teljes értékű és szerethető szerzők, együtt elképesztően színes és zavarba ejtő elegyet alkotnak: Tallér Edina, Somogyi Aranka, Kocsis Noémi, Palágyi Ildikó Brigitta, Kupa Júlia és Zilahi Anna (ex).

Írásaikat olvasva mindenkit örömmel tölthet el a felismerés, hogy a modern magyar nőirodalom, amely  Tormay Cécile-lel, Török Sophie-val és Kaffka Margittal kezdődik, majd Károlyi Amyval, Nemes-Nagy Ágnessel, Ladik Katalinnal folytatódik,  korántsem ér véget Tóth Krisztinával, Karafiáth Orsolyával vagy Lévai Katalinnal (pláne), hanem él, működik, zsezseg, lüktet a a Hajtűsök írásaiban, bebújik a bőrünk alá, elhatol a csontjainkig, berobban a zsigereinkbe, hogy kifordítson önmagunkból, összekuszáljon és (néha kicsit) megalázzon, hogy tükröt tartson a férfiaknak (is).

 

Néhol olyan fájdalmasan éles képet mutató síktükröt, mint Tallér Edina mitológiai átiratokkal is realista prózájában és színdarabjaiban, máshol olyan szomorú-vidám, klónszerűen kriplis torztükröt, mint Somogyi Aranka nehezen besorolható, legalább hatszáz év élettapasztalatát sűrítő prózaverseiben, melyek olykor gyunyorosan-szarkasztikusan, máskor melankolikus-filozofikus rezignáltsággal mutatják föl emberi egzisztenciánk tökéletlenségét, végességét, vacakságát.

 

Ez a nőirodalom kigúnyol és szamárfület mutat, hogy azután együtt nevessen velünk (és önmagán) Palágyi Ildikó Brigitta remek humorú novelláiban; meghat és a gyermekkorunkba-kamaszkorunkba vezet vissza bennünket Kupa Júlia maníros-írásfortélyos, naiv-álnaiv kisprózájában; himnikus magaslatokba emel Zilahi Anna lírájában és rövidprózájában (igazolva, hogy nem véletlenül kétnemű az emberiség, és a férfi-nő/nő-férfi viszony néha képes isteni szférákba is emelkedni); leránt a sárba, hogy összemocskolva mindent, a szépség új fogalmait tanítgassa Kocsis Noémi permanens leszarom-üzemmódú attitűdjéből táplálkozó szövegeiben.

 

Felolvasásaik alatt vagy dolgozószobám szerzetesi magányában én bizony néha mélyen elpirulok irodalmi gátlástalanságuk, merész szókimondásuk, nőies keresetlenségük hatására, miközben a személyes ismeretség révén pontosan tudom, mennyire decensek, szinte szemérmesen visszafogottak e hölgyek személyes-társadalmi kapcsolataikban. Minő csodás ellentmondás (ne akarjuk feloldani)!

 

A Hajtűkanyar tagjai az elmúlt két esztendő során igen termékenynek bizonyultak irodalmi téren: egy kiváló kritikai visszhangot kapott, és az utóbbi évek legígéretesebb prózai pályakezdésének aposztrofált regény (Tallér Edina: Húsevő), két készülőben lévő kisregény (Tallér Edina: Eileithüia, Palágyi Ildikó Brigitta: Ha belefulladsz, megöllek), egy kiadás előtt álló, kész verses kötet (Somogyi Aranka), valamint számos publikáció fűződik a nevükhöz rangos irodalmi lapokban, folyóiratokban, nyomtatott és online periodikákban.

 

Erdei L. Tamás

 

A Hajtűkanyar blogja: hajtukanyar.blog.hu/tags/bemutatkoz%C3%A1s