Hermann Zsuzsa: Behálózott Pschye
című könyvének bemutatójára kerül sor május 18-án, szerdán délután 4-kor az Írók Boltjában. Lelkisegély az ős-neten avagy fejezetek a www.psychekozosseg.hu életéből.
A könyv az Oriold és társai kiadó gondozásában jelenik meg.
Bemutatják: Heller Ágnes és Gordon Agáta
Jelen lesznek a Psziché lelki közösség tagjai internetes kapcsolat segítségével.
Hermann Zsuzsa az egyik első magyar közösségi oldal gazdája, az 1999-től működő Psyche Közösségi Lelki Segélyé. Az oldal fórum, chat és blog funkciókkal ma is működik. A neten tíz év tapasztalata és folytonossága nagy idő, az ős-közösségi oldal felidézése sok tanulságot hordoz.
Mondják, a háló elidegenít, megszűnnek a valós kapcsolatok és helyettük egy álvilág jön létre, látszólagos tartozás valahova. Hermann Zsuzsa családiassá tette a közösségi teret, segítő, befogadó és anyai tekintete együtt érzővé, segítőkésszé és játékossá emelte a látogatókat, akiket tíz éve naponta kísér és nem csak a virtuális térben, hanem élőben is. A legfontosabb témákról beszélgetnek: segítés, szerelem, függőségek, és mindezek netes változatai. A háló demokratikus, a közösség minden tagja alakítja a szabályokat és írja a történetet, melyet a szerző szemüvegén át most mi is olvashatunk.
A szerző középkorú, 4 felnőtt gyerek édesanyja, alternatív, anarchista ellenkulturális színházcsináló és rajongó, a net úttörője és szabadságharcosa, elkötelezett segítő. A Psyche Közösségi Lelki Segély oldal szülője és gondozója. Bővebben itt.
Részletek a könyvből:
1998-at írunk, és kb 3000 magyar szörföl ekkor a neten, túlnyomó részük munkahelyről, így elég sok az informatikus és rendszergazda, néhány unatkozó titkárnő, meg az egyetemi oktatók és tanulók, később persze, amikor már bejött a képbe a sulinet, jöttek a gimnazisták és a tanerők is csőstül. Na és rengeteg külföldön élő magyar, akik felettébb örvendeznek annak, hogy ilyetén módon beszélgethetnek az anyanyelvükön kedvükre.
Nos, ebbe a társaságba csöppentem én bele. Először egy Bulinet nevezetű közösségi oldalra iratkoztam fel, ahol elég alacsony volt az átlagéletkor, de azért találtam hozzám hasonlóan vállalkozó kedvű középkorúakat is. Érdekes világot ismerhettem meg, ahol a kor egyáltalán nem volt fontos, és ahol mindenki egyenlő volt, akármennyi pénzzel és bármily státusszal bírt is a való életben. Elbűvölt ez az Agóra ahol megszűnt a tér és az idő, a társadalmi különbségek, a generációs problémák, s a lehetőségek hatalmas tárháza volt mindenki számára. Akkor még nem látszott, hogy ez is a pénzről fog szólni nemsokára.
Ami igazából megfogott a Bulinetben az az volt, hogy havonta rendeztek élő találkozót, illetve bulit, és így nemcsak párkapcsolatok, de igaz barátságok is kialakultak. Ja és volt chatjük is, ahol azok beszélgethettek, akik még nem találták meg egymást a sokadalomban, de véletlenül egy időben tartózkodtak a hálón. Itt ismerkedtem meg valakivel, aki azóta is jó barátom, és nehezen bár de sikerült áthívnia egy másik chatre ahol a világ körül élő magyarok találkoztak és beszélgettek. Itt újra éreztem a tér és az idő kizökkenését, amikor ugyanazon helyen és időben beszélgettünk mondjuk Sydneyből, Torontóból, New Yorkból, Budapestről, és Kolozsvárról, az egyikünk éppen reggelizett, a másikunk épp aludni készült, a harmadiknak meg mondjuk akkor volt ebédszünet.
Maga a Psyche úgy kezdődött, mintha egy telefonos lelkisegély lenne, csak éppen nem hanggal, hanem írásban. Nem gondoltuk, hogy ez egy ekkora sikertörténetté alakul.. Úgy gondoltuk, hogy benn ül a cseten -egy multicset nevezetű a honlaphoz applikált programon- egy segítő, majd bejön egy segítséget kérő, elmondja a problémáját és beszélgetnek vele egy órát, majd később bejön egy újabb segélykérő, és beszélgetnek vele is egy órát…..Esetleg mondjuk benn van kettő, és a második kivárja a sorát, amíg a segítő vele tud beszélgetni..
Arra nem számítottunk, hogy benn van tíz-húsz személy és nem csak a segítővel beszélgetnek, de egymással is, s hogy kapcsolatok alakulnak, s az egész így fokozatosan egy csoporttá válik, s nem az van, hogy mindenki a pszichológushoz kötődik, s a pszichológusra vár, vagy a másik segítőre, hanem egymáshoz is kötődnek az emberek, s ezáltal az egész egy dinamikus csoporttá válik.
11 év után próbálom összefoglalni mit csináltunk, elmondani, milyen buktatói vannak, mik azok a hibák, amiket nem szabad elkövetni, tanulságul azoknak, akik valami hasonlót csinálnak majd a jövőben.
Ami fontos, először is, hogy legyen szakszerű segítség a chaten és a fórumban.
Szükség van a csapat építésre is, ami nagyon jól megy, létrehozni egy olyan erős magot, akik összetartják a szobát, akik fogadják az újakat és megpróbálják integrálni a közösségbe. Ez 2004 óta folyik rendszeresen, bulik, táborok, tréningek és egyéb foglalkozások keretében..
Vannak a szobának operátorai. Ők kicsit olyanok mint egy osztályban a tanárok, és én a szobaasszony meg mintha a csapat osztályfőnöke lennék. Az operátorok kiválasztása esetében már egyre inkább az a szempontom, hogy tudjon nekem segíteni, hogy rá lehessen hagyni a szobát, hogy tudjam csinálni az egyéb dolgaimat, amik most már kezdenek számossá válni. Az is szempont, hogy az illető érezze meg a másik oldalt, hogy ha ő kap operátorságot, akkor neki opként kell viselkednie. Ez is egyféle nevelés. Le kell vetkeznie a „lázadó diák” szerepkört, és meg kell tanulnia kicsit kívülről nézni ezt az egészet, ergo objektívnek lenni.
Alapszabály, hogy nem szabad bántani egymást, ez is egy alapszabály, aki ez ellen vét, és sokan vétenek, az előbb utóbb szankcionálva lesz, bábelezéssel vagy kirúgással, vagy kitiltással. A rasszizmus például teljesen tilos. Csoportot ugyanúgy tilos bántani, mint a szobalakókat. A politika részben korlátozott téma, egy politikus például beszélhet a problémájáról, ha például ez a hétköznapjaiban nagyon nyomasztja, akkor beszélhet a politikáról de ez persze nem politizálás.
A szobalakóknak majdnem kivétel nélkül van lelki problémájuk.
Van skizofrén is, de nekik nem nagyon tudunk adni mást mint toleráns társaságot nem vagyunk kórház. Vannak depressziósok, van autista, de a túlnyomó többség személyiségzavaros. És végül de nem utolsósorban rengeteg a szenvedélybeteg.
Emellett nagyon sok személyiségzavaros van, akiknek csak nagyon mérsékelten tudunk segíteni. Akinek viszont csak életvezetési problémája van, akkor azt úgy szoktuk, hogy bedobja a közösbe a problémát,- már ha be meri -de álnéven semmi rizikója nincs-, s akkor mindenki hozzászól, a több szem többet lát elvén. Ilyenek is vannak.
A magányosság is egy olyan probléma amely esetleg megoldódik. Ha az illető amúgy rendben van, akkor valószínűleg előbb utóbb talál társat, de barátokat biztosan.
Sokféle problémával fordulnak hozzánk, gyakran önmagukkal van gondjuk, nem tudjál magukat elfogadni, és azért jönnek a szobába mert esetleg azt gondolják, hogy itt most ők kiélhetik magukat, és ettől nekik jobb lesz. A segítséget kérők közül azok a legeredményesebbek, akik szociális fóbiával jönnek be, mert itt a cseten fokozatosan könnyebben mernek elkezdeni beszélgetni, barátkozni.
Mi a netszerelem es mit jelent a net? – kérdezi az egy csetelő a psziché közösségben.
„Szerintem csak a kommunikáció legújabb formája, semmi misztikus semmi valótlan, realitás a 21. században.
Én a Bulineten találtam meg az igazit:))))) És most nem a pentiumommal élek együtt hanem egy gyönyörű lánnyal, akit nem ismertem volna meg lehet soha, ha nem lépek fel a hálóra.
Sőt titeket sem ismernélek…
DE TI AZÉRT LÉTEZTEK, NEM..?????:))))))
..."
A gyógyító beszélgetésekből született ez a könyv.