Malalai Joya édesapja elvesztette egyik lábát a szovjetekkel vívott háborúban. Lánya nevét Malalai of Maiwandról, arról a fiatal nőről kap kapta, aki az afgán csapatokat győzelemre vezette az 1880-as maiwandi csatában, amit az afgánok a britek ellen vívtak. A kislány alig néhány napos volt, amikor a szovjet csapatok megszállták Afganisztánt. A család néhány év múlva követte az akkor már Iránban élő édesapát, majd Pakisztánba mentek, hogy a gyerekek iskoláztatását biztosíthassák. Malalai itt az Afganisztáni Nők Forradalmi Szövetségének iskolájába járt. „Még nagyon fiatalon aktivistaként kezdtem dolgozni – mondja. −  Ahogy ott a mieinkkel dolgoztam, főleg nőkkel, ezt nagyon élveztem. Sokat tanultam tőlük, bár nem voltak képzettek. Azelőtt semmit nem tudtam a politikáról. Ezektől a tanulatlan, nem politizáló emberektől tanultam, akik egy bizonyos politikai helyzetben voltak.(…) Mindegyik házban másféle szenvedés történetét hallgattam meg. Emlékszem egy családra; a kisbabájuk csont és bőr volt. Nem volt pénzük orvosra, így csak várták, hogy a baba meghaljon.  Azt hiszem, egyetlen filmes, egyetlen író sem lenne képes megírni, amit átéltünk. Nem csak Afganisztánban, de Palesztinában, Irakban is…” 

 

 

 

16 évesen a lányt az Afgán Nők Képzését Segítő Szervezet visszacsempészte Afganisztánba, ahol egy lányiskolát állítottak fel. Malalai azt mondja, minden nap ünnepnapnak számított, amikor új diák jöhetett az osztályba. (Többek között az afgán nők iskoláztatásának lehetetlen helyzetéről mesél a fiatal iráni filmes, Hana Makhmalbaf  Buddha elsüllyedt szégyenében  című filmjében, amelyet nálunk is bemutattak.)  

 

2003-ban a Loya Jirga (az afgán gyűlés, amelyet azért hívtak össze, hogy megvitassa az új alkotmányjavaslatot) tagjaként mondta el híres forradalmi beszédét. „Miért engedik, hogy bűnözők is itt legyenek? A hadurak a felelősek azért, hogy ilyen helyzetben van az ország… Elnyomják a nőket, és tönkretették az országot." A delegáltak prostituáltnak nevezték, és kidobták a teremből. Később szélsőséges csoportok megerőszakolással és megöléssel fenyegették. A beszédről felvétel is készült: 

 

 

 

A bátor afgán nő azonban sok támogatót is talált. 2005-ben Malalai Joya elsöprő győzelemmel  bejutott az új afgán parlament tagjai közé – ő volt a legfiatalabb. A hatalom nem szédítette meg, és nem engedte lefizetni magát. A Karzai-kormányt sem kímélte, áldemokratikusnak nevezte, és élesen kritizálta annak nyugati támogatóit – mindenekelőtt az Egyesült Államokat. 

 

Malalai-jal  az On the spot fiatal magyar riporterei is készítettek interjút. Ebből is kiderült, hogy állandóan rejtőzködnie kell, nem tölthet egy helyen hosszabb időt. A bátorságát azonban nem kezdte ki az állandó veszély. A demokrácia csak külcsíny, a nők felszabadítása pedig hazugság – ezt írtja Joya a Guardianban az Afgansztán óriási hazugsága című cikkében.

 

 

A nők válhatnak ugyan, de ezért fizetniük kell, amit a legtöbbjük nem tehet meg, hiszen vagyontalan. Még mindig gyakori, hogy a nőket egyszerűen azért kényszerítik férjhez, hogy elsimítsanak egy vitát, vagy rendezzenek egy adósságot. “Ahogy sok afgán, én is az életemet kockáztattam, amikor a tálibok uralma alatt lányoknak alapított általános iskolákban tanítottam. Ma a nők helyzete semmivel sem jobb, mint régen. Akit vernek vagy megerőszakolnak, az nem jut el az igazságszolgáltatásig, mert a bíróságokat a fundamentalisták uralják. Egyre több nő, aki nem lát kiutat reménytelen életéből, úgy lesz öngyilkos, hogy felgyújtja magát." 

 

Az utóbbi években az itthoni sajtóban is olvashattunk az afgán nők közt végigsöprő öngyilkossági hullámról.  2006-ban Afganisztánban 106 olyan esetet regisztráltak, amikor egy nő felgyújtotta magát, de hogy valójában mennyi a áldozatok száma, az kideríthetetlen. Nagyon nehéz az indokokról bármit is megtudni, mivel a túlélők később balesetnek állítják be tettüket. Olga Sadat afgán  dokumentumfilmes hónapokig járt egy kórház égési osztályait, mire néhány nő hajlandó volt elmondani neki az igazságot. Történetük megerősítette a feltételezést, hogy a nők önmagukat gyújtották fel. Általában a még mindig divatban lévő kényszerházasság, a férjek vagy más családtagok erőszakossága, mentális problémák, kimerülés áll a tettek hátterében. Sadat arra jutott, a nők nem feltétlenül meghalni akarnak mindig, inkább jelezni akarják, hogy fáj nekik valami; sokszor annyira semmibe veszik őket, hogy úgy érzik, csak így tudják felhívni magukra a figyelmet. Különösen megrázó annak a 10 éves kislánynak az esete, aki ópiumfüggő apja adott el tartozása fejében. A kislányt férje folyamatosan bántalmazta, ezért akart tűzhalált halni. 

 

 

Malalai a nagyhatalmakat sem kíméli. A The Nation 2008. október 7-i számában így ír: „Az USA és a NATO fegyveres erői több embert ölnek meg, mint az afgánok. Hadműveleteiknek több ezer ártatlan afgán nő és gyermek esett áldozatul. (…) Szenvedő társaimat az utóbbi hét évben az USA és szövetségesei szabályosan elárulták. Megszállták és lebombázták őket a demokrácia nevében, az emberi jogok meg a nők jogainak nevében. (…) Az afgánok ma úgy látják, hogy az USA mindaddig kész kitenni őket a veszélynek, ameddig az ő saját vallási és gazdasági érdekei kívánják. Afganisztánban a sokéves konfliktus kiélezte az emberek politikai tudatosságát, és most azt gondolják, az USA felelős az Afganisztánban zajló tragédiákért. „ 

 

A Guardianban pedig kifejezte részvétét azoknak a briteknek, akik az afgán bevetések sorában vesztették el hozzátartozójukat: „Úgy vélem, hogy a brit áldozatok, ugyanúgy, mint sok ezer afgán civil, annak az igazságtalan NATO-politikának az áldozatai, amelyet az USA uralma alá hajtott országok gyakorolnak.” 

 

Malalai Joya férjnél van, de nagyon ritkán látják egymást. A fenyegetettség mellett nem lehet „normális” életet élni. Neki ez jutott – ő ezt választotta, vállalta. "Engem meg fognak ölni - mondta egyszer -, de elnémítani nem tudnak, mert az én hangom az afgán nők hangja. A virágot le lehet tépni, de a tavasz akkor is eljön." 

 

Magyari Andrea