Nyílt válasz Bódis Kriszta nyílt levelére
Kedves Kriszta, hetek óta töprengek, mit válaszoljak 1-2. nyílt leveledre, amely ma is a facebook oldaladon olvasható nyilvánosan, és meglepi azokat, akik a kevés hatékony női együttműködés példájaként ismerték közös munkánkat és barátságunkat.
Ez a leveled náci szimpátiával vádol engem és a Centrifuga online napilapot, továbbá azzal, hogy a Centrifuga facebook oldaláról lájkoltam a kurucinfo facebook oldalát.
Kuratóriumi ülést tartottunk, amelyen természetesen ez is téma volt. Mind levélben mind személyesen bocsánatot kértem a félremagyarázható gesztusért, hogy egy like segítségével a kuruc olvasói felé is terjeszteni próbáltam néhány közéleti szöveget a Centrifugából. Megértettem, hogy rossz érzést okoztam azoknak, akiket megvezetett a lájkolás rosszhiszemű reklámozása és értelmezése, a lájkot visszavontam.
A leveled arról is tanúskodik, hogy személyesen nem használod a facebookot, és nem olvasod a Centrifugát sem, így történhetett, hogy félreértettél illetve túlreagáltál egy „lájkot”. Az is lehet, hogy szándékosan félrevezettek, te pedig elmulasztottad a körültekintő tájékozódást ebben az ügyben, az egyetlenben, amihez a Centrifugával kapcsolatban hosszú ideje nyilvánosan hozzászóltál.
Leveledben egymásnak ellentmondó követeléseket fogalmaztál meg: indítsak másik blogot, azonnal lemondasz, szűnjön meg a Centrifuga, adjam át a belépőkódokat, ne jelenjen meg több írás a blogon, haladéktalanul közöljük nyílt leveled. Ez a sok követelés picit lebénított és gondolkodóba ejtett. Időt és segítséget kaptunk ahhoz, hogy újragondoljuk mindezt.
Úgy érzem, nehéz tovább lépnünk, ha nem ismered el, hogy a leveled több ponton olyan vádakat fogalmaz meg, amik nem igazak. Arra kérlek, hogy bizonyítsad vagy vonjad vissza ezeket az állításokat:
"...Egy olyan alapítvány kurátora és egy olyan lap alapítója vagyok, amely szélső jobboldali lappal összeölelkezve nem tesz mást, mint szélső jobboldali értékek és súlyosan diszkrimináló, rasszista véleményeket támogat és szeret..."
Biztosan tudom, hogy a Centrifuga négyezer bejegyzése között nincsen olyan, amelyik megvalósítaná, amit írsz róla. Ellenben több ezer olyan cikket találsz, amely a Centrifuga civil és női elköteleződését bizonyítja.
Leveled ma is olvasható a facebook oldaladon, és úgy tűnik, nem értetted meg, hogy több kárt okoz, mint ami ellen szólott. Kriszta, hosszú évekig dolgoztunk együtt, sokáig minden közös munkánk eredményes, szép és tanulságos volt, majd éveken át bizalommal, intrika és irigység nélkül követtük egymás útjait.
Köszönöm neked, ha el tudod ismerni az érveim igazságát.
"Kedves Agáta, Tisztelt kuratórium és szerkesztőség, Kedves Anna!
...
Megértésteket megköszönve kérlek arra benneteket, hogy fontoljátok meg a Kurucos ügyet.
Az általam végzett társadalmi munka és ember jogi aktivitás szempontjából vállalhatatlan, hogy egy olyan alapítvány kurátora és egy olyan lap alapítója vagyok, amely szélső jobboldali lappal összeölelkezve nem tesz mást, mint szélső jobboldali értékek és súlyosan diszkrimináló, rasszista véleményeket támogat és szeret.
Kérem az Alapítókat, és a kuratóriumot, hogy fontolják meg, ebben az esetben mi a helyes lépés.
Kérem továbbá a lemondásom elfogadását.
Köszönettel: Bódis Kriszta kuratóriumi elnök"