Ha a terrorizmus gyökereit nem politikai okokban keressük, hanem mint a harmadik világban élők számára megnyitott egyik keresőtevékenységet fogjuk fel, ez átprogramozza gondolkodásunkat. Nem kereshetjük már ezután a terroristák „igazát”, nem „érthetjük meg” antikolonializmusukat, antiimperializmusukat, anticionizmusukat, nem gondolhatunk például arra, hogy dolgunk végezte nélkül ki kellene vonulni Irak után Afganisztánból is, hogy elkerüljük a további európai merényleteket… Az európai vezetés egyedül arra gondolhat, hogy elzárják a csapot, amely anyagilag táplálja, középosztályi megélhetéshez segíti a terror hálózatait.
ICA ajánlja Uhorski K. András Bestiáriumát felelős magyar értelmiséginek, üzletasszonyoknak és (sajtó)szabadság harcosoknak. Az esszék leleplezik az politikai erőszak titkos újgenerációs eszközeit, az olvasók felismerhetik a férfitörténelem parazitáit, és a végtelen közvagyon ragadozóit. A megélhetésként űzött fegyveres erőszak – és a mögötte meghúzódó megfontolások - itt közelről mutatkoznak meg. Összeurópai vonatkozású politikai eszmefuttatás sok magyar felhanggal a bevándorlásról, a kialakulófélben lévő euroiszlámról és a társadalmi integrációról.
Fennhangon Fanni így folytatta: - A történelmi tapasztalatok alapján azzal is tisztában kell lennünk, hogy a vén Európa sem hezitál sokat, ha egy célkeresztbe került népcsoporttól meg kell szabadulni – ami a mai kevély európai iszlamistákat illeti, talán csak az késleltetheti a politikailag nem egészen korrekt fellépést ellenük (aláhajigálásukat), hogy gazdaságilag nem számítanak versenyképesnek.
Fanni, a kis naiv valóban azt gondolta, hogy az etnocentrizmus a kapitalizmusra, azon belül pedig az antiszemitizmus (zsidók esetében) azok hagyományos piacképességére vezethető vissza. Ennek feltűnő hiánya pedig (arabok esetében) megkímélheti majd őket az etnikai konfliktusoktól.
Nem ismerte a bőrén a kulturális antiszemitizmus sütését, mondjuk egy Richard Wagner ellenérzéseit, amelyek azon alapultak, hogy a könyöklőnek-tolakodónak látott zsidók korlátaik miatt éppen hogy elégtelen teljesítményre képesek csupán a kultúrában, irodalomban, zenében. Egyrészt nem kell lebecsülni az antiszemitizmust, ha jelzős szerkezettel jön is: Wagner beteges beállítottságának mindent átható makacs mélységére mi sem jellemzőbb, mint hogy még Jézusnak is igyekezett egy szőke alternatívát (Parsifal) teremteni. Másfelől ugyanakkor (ha mai eszünkkel nem tudnók, hova vezet mindenféle címkézés, sommás kisebbségi megbélyegzés) annak ismeretében, hogy ez az elmarasztalás megfellebbezhetetlen tekintélyű művészektől származik, a zsidók helyében ezt akár el is lehetne fogadni, és megkettőzni az erőfeszítéseket, hogy megfeleljenek a magasabb mércének – spekulált a zsidók iránt tőle telhető megértést mutató asszony.
- Nemrég volt az évfordulója a repülőgép eltérítésednek. Igaza van annak, Amina, aki Rád, mint minden palesztin akciózó anyjára tekint?
- No azt már nem! Az anya szóban rejlő projekciót nem vállalom. Nem tekintek gyermekemnek mindenkit, aki még ma is - amikor már majd minden nemzeti célunkat elértük, amire szükségünk lehet - a fegyveres harcot választja, bizony nem támogatom őket minden körülmények között függetlenül attól, mit tesznek. Bizonyosan nem is szeretem mindannyiukat, és végképp nem kívánok utódomról gondoskodni, valakit felnevelni, akinek átadhatnám a stafétabotot és aki lassanként a helyembe léphetne. Talán inkább azt szeretném, ha a vállamra állnának fel, hogy ők is lássanak mindent, amit a megbékélés mai esélyeiből én látok, de annál akár többet is.
a régi Amina akcióban
Aminának lassanként elakadt a szava: nem tudta, hogyan terelhetné a beszélgetést a kívánt mederbe, neki ugyanis ezúttal nem csupán az eszmecsere és a nézetek összehangolása volt a célja. Amina a palesztin belbiztonsági szervek szoros megfigyelése alatt élt ifjúkori közvetlen akciózása óta. Ezt ő tudta, s környezetében is sokan feltételezték róla, hiszen tulajdonképpen természetesnek is volt tekinthető. Az európai diaszpórában azonban nem sokat törődtek ezekkel az összefüggésekkel, megbízatásai pedig ez idáig rendre a baráti arab államokban tett utazásaira korlátozódtak. Amikor viszont illetékes szervek tudomást szereztek mostani útitervéről, egy tiszti beosztásra hivatkozó úr jelentkezett be nála, s egy csésze kávé mellett ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, hogy Amina ezúttal is beszámolni köteles, amikor visszatér. Indokolásként előadta, hogy az európai hadszíntéren ma minden információra szükségük van, mert ellenőrizhetetlen folyamatok zajlanak (ez a fellengzős megfogalmazás annyit takart, hogy mértékadó Fatah-körök, amelyek nem kívánták kooptálni a magyar politológusnőt, kezdtek a fejükre növő versenyképességet látni benne). Amina személyes motiválására pedig hozzáfűzte, ha nem sikerül ellenőrzés alatt tartania Fannit, kénytelenek lesznek egy lehallgató csoportot telepíteni a szemközti lakásba. Fanninak is jobb lesz tehát, ha ő vállalja ezt a, mondjuk így, közvetítő szerepet.
Amina tehát szeretett volna megpihenni az érvek és ellenérvek e pergőtüzében, hogy összeszedhesse a gondolatait, illetve hogy regisztrálhassa magában a hallottakat. Megértette ugyanis a szervek szándékának magasabb igazságát és küldetése szükségszerűségét. A politikai eszmecserékhez szokott Fanni azonban nem hagyott neki szusszanásnyi időt sem és folytatni akarta rég kiérlelt és sokszor megrágott eszméinek ismertetését:
– Egy kis delegitimálás valóban nem árt meg nekik: amióta a milliós nagyságrendű szovjet emigrációval annyi megélhetési zsidó, etnopolitikai menekült, sőt a legérzéketlenebb fajtából való, Ukrajnában nevelkedett maffiózó is érkezett, sokszor saját magukat is alaposan deligitimálják. De egyvalamire jobban kellene vigyáznunk. Ezeknek csak nemrég volt dolguk a gonosszal. Vigyáznunk kellene tehát arra, hogy amikor dilettáns terrorral borsot törünk az orruk alá – ennél (a néhány ezer halottnál és megnyomorítottnál) több nem telik tőlünk –, ne vigyük el a dolgot ennél is tovább, mint az irániak akarják, egészen a végsőkig, az eszkatológiai mélységekig. Végül is nekünk csak együtt kell majd élnünk velük, nem úgy, mint az irániaknak vagy akár a németeknek. Vigyáznunk kellene egyfelől, mert az öngyilkos robbantóink beszervezése és bevetése túlontúl hasonlít az egykor Eichmann vezényelte logisztikai rendszer működéséhez – mindkettő egy tökéletesen bürokratikus gépezet. Tudod, van egy híres filozófiai tézis a „gonosz banalitásáról”. Sokat gondolkodtak a zsidók azon, végül is miért kapták a nyakukba a holokauszt szörnyűségét, mi lehetett a németek valódi mozgatórugója abban, hogy el akarták törölni őket a föld színéről. Természetesen nem lehet ilyen racionális okot találni, csak irracionálisat. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a gonosz jelenlétén nincs mit filozofálni, az önmagáért való dolog, és gondolati úton nem győzhető le.
Eszkatológiai álom
Mármost izraeli szempontból a mi esztelen ellenállásunk éppoly érthetetlen számukra, hiszen ők az elmúlt száz évben bármikor kiegyeztek volna velünk, ha mi erre hajlandók lettünk volna (talán nem is a hajlandóság hiányzott, inkább a politikai akaratképzés szempontjából vett megszervezhetetlenségünk játszott ebben szerepet). Ezért ők egykönnyen úgy gondolkodhatnak, hogy a náci-német eset kapcsán kimunkált „gonosz banalitása” tézisen (Hannah Arendt) nem kell változtatniuk a palesztin eset megismerése után sem. Nekünk, azt hiszem, a saját jobb jövőnk érdekében jobban kellene vigyáznunk, hogy ne kerüljünk a szemükben a németekkel egy megítélés alá. Másfelől pedig külön is vigyáznunk kellene, mert ez a mi gyűlöletünk nem olyan, mint a legtöbb (normális) gyűlölet a világon: nem az elhanyagolt szeretetből, visszautasított érdeklődésből fakad. Úgy kellene tehát ellenállnunk, hogy ne szűkítsük be a jövőbeni kiengesztelődés lehetőségét, végül is itt a miénknél sokkalta szilárdabb és időtállóbb akarattal állunk szemben.
Nekünk vigyáznunk kellene, mert ellenfeleink szemében, ha valami megközelíti az abszolút gonoszságot, a mi harcmodorunk az. Azt persze ők már nem látják, csak mi magunk, hogy ez a harcmodor – a szegények harcmodora – bennünket, civil módra élni akarókat, jobban sújt, mint őket. Folyamatosan több embert veszítünk, több a sebesültünk, több a lerombolt házunk. Mi fetrengünk a gyűlöletben, nem ők.
No de álljunk meg egy percre, sohasem iszunk már egy kortyot sem – kérdezte Fanni. A sétát megszakítva kevés bort ittak egy teraszon, egy szép somlóiból. A furmint fogyasztása közben – olyan apró kortyokban itták, mint a röviditalt, csak a nyelvüket dugták bele – mindketten arra gondoltak, milyen modern életvitelűek és szabadok is ők, minden rossz lelkiismeret nélkül. Azért az, hogy az alkohol kapcsán ez egyáltalán eszükbe jutott, jól jelzi, hogy ők még a hibás viselkedésnek minden alkalommal végére járó, fegyelemre szoktató légkörben nevelkedtek. Gyermekeiknek viszont már azt sem lehetett a szemükre lobbantani, ha hibát követtek el, a szülő dolga a puszta kármérséklés ilyenkor. Ezt az új generációt inkább a felelősségvállalás és a kellő kezdeményezőkészség hiányával lehetett nyomasztani, ha egyáltalán. A sokáig tartó pohár borhoz a lányok előkaptak egy kis hordozható ostáblát, és lezavartak rajta egy partit. Közben az eszmecsere Amina lekérdezési listája szerint folytatódott.
– Még hogy ez a médiafigyelem holmi kegy, amit el lehet játszani? Ne legyen illúziónk, a baloldali európai média nem annyira bennünket szeret mint inkább állampolgáraik muzulmán tizedének látásmódját igyekszik kiszolgálni. Ezzel pedig elérkeztünk az én másik régi vesszőparipámhoz, az arab világon belüli kis autonómiák, más néven a gazdaság és az állam közötti független civil társadalom hiányához. Ez minden nyavalyánk fő oka. Gondold csak meg, egy társadalom, ahol ezért az egyén számára is csak körülbelül értelmezhetők olyan köznapi fogalmak, mint az alkalmazkodás, beilleszkedés… Nem véletlen, hogy az arab városok a mecsettel és a citadellával jellemezhetők, a helyi autonómia valamilyen fokára utaló városháza azonban rendre hiányzik a történelmi városmagból.
– Még hogy nincsenek autonóm nonprofit szervezeteink? Arab szempontból éppen a demokráciák problematikusak.* Vegyük mondjuk a legnagyobb civilszervezetünk, a Hamász példáját: működésmódja szolid gazdasági alapokon nyugszik. A Hamász eredete szerint civilszervezet, amelynek másodlagos – szociális főtevékenységén kívüli – programja, hogy fegyveres csoportokat tart fenn, amelyek a nekik juttatott pénz arányában teszik a dolgukat.
- Több mint ötven olyan ország van a világon, ahol muzulmán többség uralkodik – de csak négy meghatározó országra kell figyelnünk, amelyek egy tömbben helyezkednek el és meghatározzák az iszlám jelenét és jövőjét. Az első Törökország, amely a korábbi európacentrikus politikája helyett átváltott egy ambiciózusabbra – nevezzük iszlamizmus 2.0-nak – és a Khomeini majd Oszama bin Laden által útjára indított totalitárius ideológiának egy demokratikusabb és komplikáltabb rendszerén dolgozik. A második Irán, amely azon dolgozik, hogy apokalipszisbe dönthesse a világot. A harmadik pedig Pakisztán, amely egy olyan ország, amelyben összesürűsödnek az Indiából ügyesen kivont problémák. Végül ott van Szaúd-Arábia, amelynek vezetői hagyományos óvatossággal lavíroznak, de legújabban mintha a modern világhoz csatlakozás jeleit mutatnák.
Ami a szolid gazdasági alapokat illeti, Loretta Napoleoni (a budapesti jegybank egykori olasz ösztöndíjasa) a terror mélyen fedett nemzetközi gazdasági hátterét a világkereskedelem 5 százalékával egyenértékű nagyságra becsüli. Ezt a jövedelmet egy olyan átláthatatlan hálózat termeli meg és osztja le, amelyet anyagilag minden bizonnyal az olajjövedelem alapozott meg, de ma már a felismerhetetlenségig diverzifikálódott. Mivel egy időben összehangolatlanul nem létezhet egymás mellett két vagy több különálló globális konspiratív hálózat (ha léteznének, már régen egymásba akadtak volna), fel kell tételezni, hogy ugyanazokról a személyekről van szó, akik az interneten is élősködnek.
A terrorizmus hálózatai minden jel szerint az alapítványi logika szerint működnek. Adott néhány politikai eszmék bűvkörébe esett olajmilliárdos, akik létrehoztak egy nagy célvagyont, amelynek befektetésével mit sem sejtő szakemberek foglalatoskodnak. A célvagyon hozadékát azonban nem mind fektetik újra be, hanem az eredeti "küldetési nyilatkozattal" és az alapítók eszmevilágával, politikai szándékaival megegyező módon használják fel. Például forradalmi szervezetek működési kiadásainak fedezésére. Igy infrastruktúrára, fedett lakásokra, robbanóanyagra, fegyverre és kommunikációs eszközökre, toborzásra, kiképző táborok működtetésére, szolgálati utakra, illetve a bevethető harcosok ls az őket mozgató hálózati apparátus vonzó szintű megélhetésére.
Az itt megtermelt konspiratív jövedelemből a világon minden megélhetési terrorszervezet leszakíthat magának valamennyi működési támogatást az ideológiai beállítottságától többé-kevésbé függetlenül – már ha kapcsolatot talál ide. A döntéshozókat úgy kell elképzelnünk, mint alapítványi vezetőket, akik nagy vagyon felett ülnek, és nem politikai programjuk van, hanem az alapító gondolatvilágát jól megjeleníteni képes, színvonalas programokkal kell elszámolniuk az egy szinttel még feljebb ülő kurátoroknak. A pályázókat pedig úgy kell elképzelnünk, mint cselekedni vágyó „szakmai” civilszervezeteket. A mai tipikus terrorsejtek, mint igazi civilszervezetek saját kezdeményezésre alakulnak meg, senki nem hívja életre őket, hanem valamely helyi felháborodásból merítik ágenseiket, a harag gyermekeiként a gyűlöletből táplálkoznak. Más eset az öngyilkos akciókra vállakozók üzemszerű kritériumok alapján folyó kiválasztása, ez inkább a szóbajöhető nagycsaládok feltérképezésén és megkörnyékezésén alapuló személyzeti munka eredménye, semmint civilkapcsolati projektmenedzsmenté.
Az ideológiai meggyőződés vagy éppen a mozgósító politikai program ugyanis pusztán csak az egyik „személyzeti menedzsmentfunkció” a terror mai világában, a végrehajtás legalacsonyabb szintjén álló személyek, gyakran öngyilkosjelöltek kiválogatásának és beszervezésének egyik eszköze. A középvezetők – a civilszervezet vezetői - informáltságuk és kapcsolataik szintjének megfelelően "pályáznak", azaz felső kapcsolatot keresnek valamely a témába vágó finanszírozóval. E finanszírozók pedig, mint minden alapítványi kurátor, abban érdekeltek, hogy hatékonyan használják fel a célvagyont, az alapítók őket is elszámoltatják erről.
– Ha a terrorizmus gyökereit nem politikai okokban keressük, hanem mint a harmadik világban élők számára megnyitott egyik keresőtevékenységet fogjuk fel, ez átprogramozza gondolkodásunkat. Nem kereshetjük már ezután a terroristák „igazát”, nem „érthetjük meg” antikolonializmusukat, antiimperializmusukat, anticionizmusukat, nem gondolhatunk például arra, hogy dolgunk végezte nélkül ki kellene vonulni Irak után Afganisztánból is, hogy elkerüljük a további európai merényleteket… Az európai vezetés egyedül arra gondolhat, hogy elzárják a csapot, amely anyagilag táplálja, középosztályi megélhetéshez segíti a terror hálózatait.
Az olvasónak tudnia kell, ezt a beszélgetést nem valós időben hallja: a szöveg Amina feljegyzéseinek utólagos rekonstrukciója. Az emberek természetesen nem fogalmaznak ilyen szikáran, bizalmas barátságban élő asszonyok egymást közt még kevésbé, ha politikával foglalkoznak is. A jegyzetek tehát pontosan adják vissza a gondolati tartalmat, de mellőzik a szükségképpen előforduló locsogó részleteket és mindazokat a közbevetéseket, az elkalandozó figyelemnek azokat a tévelygéseit, amelyek megszakíthatják a beszélgetés értelmi összefüggését. Végül pedig e szerkesztett változat kerek mondatokra osztotta a ránk maradt tudós anyagot.
Amina alakjának megformálása a mai arab képzőművészetben
Ez a fásult magabiztosság, mondhatni önelégültség kicsit meglegyintette a magyar asszonyt, de felszisszenés vagy akár erkölcsprédikáció helyett inkább a maga filozófiájának próbált meg hangot adni.
– Igen messzire kell visszanyúlnia annak, aki az iszlám reformációjára vállalkozik. Majd ha öltönyös férfiaink, akik azért járnak kigombolt ingnyakkal, mert a nyakkendőviseletet a kereszt szimbolizált formájának tekintik, felhagynak a kultúrharccal, akkor talán lényeges vallási kérdéseket is fel lehet majd vetni.
Titkosszolgálati technikai helyiség
– Háborúban sajnos hallgatnak a civil erények is. Tudtad egyébként, hogy mi vagyunk a legjobban megfigyelt társadalom a világon? Nincs még egy nép, ahol kivétel nélkül minden telefonhívást valós időben lehallgatnak (és nemcsak magnóra vesznek, mint mindenütt másutt), ahol az űrből és a levegőből egyaránt figyelő szemek pásztáznak. Ilyen körülmények között hol épüljön fel az államtól és az üzleti érdekektől egyaránt független egyesületi világ? És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Palesztina alapítványait ugyan ki tőkésíthetné fel. Mondd csak, te nem szoktál alapítványi célokra áldozni?
Fanni elengedte a füle mellett ezt a kérdést, és ezt rosszul tette. Felkiáltott: – Amina, ez a lényeg! Egy háborúnak eleje van és vége. De a mi golgotajárásunk azért tűnik végtelennek, mert nem tudunk szabadulni háborús uszítóinktól. Minden fegyveres ütközet addig tart, amíg a vesztes fél behúzott farokkal el nem hagyja a csatateret. Minden rendes háború pedig addig tart, amíg az egyik fél kebelén belül a politikai akarat meg nem szűnik az ellenségeskedés folytatására – ő lesz a vesztes fél. Ezen a ponton, ahol mi tartunk, az egészséges struktúrájú társadalom békét szokott kérni, és elkergetik a vezető garnitúrát, amelyik vesztes háborúba döntötte az országot. Sztálin is, annak idején, sok szenvedést ki tudott hozni a szovjet méből, de erről a szintről nem álmodhatott volna… Persze mi – sóhajtott fel –, mi elsősorban a magunk haramiáinak foglyai vagyunk. A megszállásra hivatkoznak, és ennek leple alatt szolgasorban tartanak. Pedig én azt is tagadom, hogy megszállás alatt állnánk.
– Nocsak? Ellenfeleink is úgy gondolják, az oslói szerződések nyomán azért engedték vissza a Palesztin Felszabadítási Szervezetet, hogy alakítsák meg a palesztin hatóságot, és az gyakorolja az autonómia közigazgatását. Tegye ezt a végleges rendezésig, amely nemzetközileg szankcionált állami szuverenitással ajándékozza majd meg a palesztin népet.
– Ajándékozza vagy sem, az izraeliek, ne feledd, a jordán uralkodótól meg az egyiptomi hadseregtől hódították el a földünket, akkor még mi – nemzetközi tényezőként – senkik voltunk, és ebben az impériumváltásban semmi szerepet nem játszottunk. Ha a magunk jogait nem területben*, hanem emberben fogalmaznánk meg, már boldogan odaadnák, ami jár nekünk. Mármint azokat a területeket, ahol palesztinok élnek. Sajnos a világpolitika, ahol a középhatalmak a maguk pecsenyéit sütögetik a mi számlánkra, nem segít tisztán látnunk ebben a világos kérdésben.
Ekkor egy bevásárlóközponthoz érkeztek, ahol arcfestékeket és más ajándékokat akartak venni egymásnak. A hatalmas karácsonyi fenyőn a márkavédjegyek és más összefüggések iránti tudatlanság boldog fesztelenségével csillogtak az öt- és hatágú csillagok, fénylettek a dús díszek, égtek a gyertyák. A gondolatrendőrségi megbízatásával túlterhelt Amina meglehetősen hosszú időre lefalcolt a női mosdóban, a fáradhatatlan Fanni pedig közben tovább szőtte észrevételeit arról, hogy a kölcsönös megtermékenyítés, amely a zsidók és a németek, illetve csekélyebb mértékben a többi európai gazdanép közt megvalósult, immár véglegesen a múlté. A zsidó–keresztény együttélés európai csillagórái is elmúltak. Az iszlámmal való mostani játszma európai szemmel megtermékenyülés helyett inkább csak újrajátszásnak látszik. Ezeket a kínzóan pattogó gondolatait azonban nem osztotta meg gyakorlatias és tetterős barátnéjával, mert tudta, hogy őt az ilyen párhuzamok nem érdeklik, puszta érzelgősségnek, legjobb esetben is historizálásnak tekintené. Ezért visszatért a megkezdett kerékvágásba.
– Említetted az imént, kétmillió új bevándorló, hm. Hát nem látod, Amina, hogy az izraeli állam jövőbeni népessége nem annyira demográfiai kérdés, mint középtávú etnopolitikai döntés eredménye? Gondolj például arra, hogy a jelenleg ott tolongó vendégmunkások a Fülöp-szigeti mezőgazdasági idénymunkástól kezdve a thai konzumnőkön át a romániai bányászokig mind addig maradnak, amíg engedik őket. Márpedig egy vendégmunkás, ha hosszabb ideig maradhat, állampolgár lesz, majd hasonul is a gazdanemzethez. Ott van aztán az úgynevezett katonai konverzió intézménye: míg a zsidó vallásba betérni komoly vallástudományi erőfeszítést követel, addig a katonai rabbinátus kezei között ugyanez sokkal könnyebben megy. A legutóbbi időkig mintegy 4000 nő konvertált katonai szolgálata idején a tábori lelkészek könnyített eljárásrendje alapján – ezek a lányok és asszonyok végül is tényleg valami igen kézzelfoghatót nyújtanak a nemzeti közösség számára az odatartozhatásért cserében. Egyszóval, ha emberre van szükségük, és éppen csekélyebb a zsidó bevándorlás, mindig rendelkezésükre állnak ezek a cionista szempontból talán nem teljesen kóser, de államvezetési szempontból eszményi megoldások.
A rabbik úgyis azt tartják, hogy idegen környezetben, ha egy zsidó elhagyja annak a négy-öt mózesi alapparancsnak a követését, amely a vallási minimumot jelenti számukra, és amely évezredeken át segített megőrizni a nép önazonosságát, akkor alig négygenerációnyi idő lepergésével – vegyes házasságok, szekularizáció és mindenekelőtt a toleráns környezet okán – elvész már, ők így mondják, az Ábrahám szövetségébe tartozás érzése. Nos, ha ez igaz, és a rabbi mindig képzett történetszociológus, alkalmazott pszichoterapeuta meg a nép ügyvédje egyszerre, akkor fordítva is érvényesnek kell lennie: a filippinó vagy a szőrös talpú havasi francia hospes egy közigazgatási döntéssel először izraeli lesz, majd a rabbik által vélelmezett idő múlva már akár zsidó is válhat belőle.
A vendégeskedő Amina
Amina tudta, hogy szövevényes utalásaival a magyar történelmi műveltség sajátos elegyét nyújtja neki Fanni. Ő ezt a „havasi francia” kifejezést csak mint furfangos európaizálást érzékelte, és tévesen a perzsákra tett tréfás, de érthetetlen célzásként értékelte. Így szólt:
– Szóval így lesz a világ egyik legszívósabb etnikumából, sorsközösségéből is lassanként politikai konstrukció?
– Bizony. Akármennyivel nő is azonban az izraeli népesség, zsidó bevándorlással, „megélhetési zsidók” honosításával és az ő nem elhanyagolható természetes szaporodásukkal együtt is, a népességnövekedés mégiscsak egy teknősbéka sebességével megy előre. Mi Akhilleuszként gyorsabbak vagyunk, kétségtelenül. Márpedig a történelemben csak ez számít, hidd el! Én már nem is csak Palesztina visszaszerzésére gondolok, hanem az EU-iszlám megtermékenyítésére is a népesedési arányok miatt. Az arab nők ölével, legendás termékenységükkel nyerhetünk mi – ez a végső győzelmünk királyi útja –, semmiképp sem a hőbörgő férfiak lőportól és vértől iszamós kezétől. Ekkor pedig azt is látni kell, hogy a végkimenetelt tekintve majdnem mindegy, milyen feltételekkel békülünk meg ellenségeinkkel, csak az a lényeg, hogy önkormányzati jogaink legyenek, és jelen lehessünk bárhol a hazánkban. A többi idővel magától az ölünkbe hullik.
– Azért ebben a mi termékenységi versenyelőnyünkben csak ne légy olyan bizonyos! Nemrég került elém az American Enterprise Institute legfrissebb jelentése: az egy nőéletre eső szülések száma kettő alá esett immár a muzulmán világ egyes országaiban is! Algériában, Tunéziában és Libanonban, valamint Iránban tehát természetes népességfogyás elébe néznek, és megkezdődik a lakosság elöregedése is, akárcsak a fejlett világban mindenütt. Irán 1986-ban még hatszoros növekedést produkált, 2000-re stagnált, azóta pedig fogy. Aki pedig fogy, el is öregszik. Mindez olyan országokban, ahol a nyugdíjbiztosítás szerepét a gyermeknemzés tölti be.
– Én tudom, amit tudok! A demográfiai nagytrendek a megváltoztathatatlan társadalmi tény exkluzív körébe tartoznak – nagyon kevesen vannak itt. E trendek soha nem fordulnak meg, legfeljebb lassulnak vagy gyorsulnak. A családok termékenységének esetében olyan titokzatos adottságokról van szó, amelyeket politikai intézkedéssorozattal – talán az egy Kína brutalitással kikényszerített trendfordulója kivételével – még sehol sem sikerült megfordítani. Az ingerszegény környezetben élő palesztin népet ez a mostani lassulás, amit egyesek esetleg hanyatlásként élnek meg, nem fenyegeti. És bizony az Európai Unió népessége is fogy, a bevándorlással együtt is. Már ma is 100 aktív lakosra 35 nyugdíjas korú jut, és ez akár középtávon a 75-öt is elérheti. A bevándorlás ezen nem tud segíteni, csak enyhíteni, mert politikailag elfogadhatatlan volna az olyan mértékű migráció, amely képes lenne megfordítani a trendet. Ha hozzávesszük még, hogy a gazdasági növekedés éveken át stagnál, de ha nem, akkor is mindenképpen csekélyebb, mint az USA vagy a Távol-Kelet növekedése, és mindezt Európa úgy éri el, hogy katonai kiadásai szabadesésben vannak, pedig az említett versenytársak mind költenek katonaságukra is, nos e néhány alapvető gazdasági tényező – a hatalom és politikai befolyás hagyományos jelzőszámai – borúlátóvá kell hogy tegye a hosszú távú előrejelzéseket Európa számára. És valóban, amióta az eszemet tudom, Európa részesedése a világkereskedelemből csökken. Ezek a stratégiai alapadatok nem vetnek jó fényt az Európa-projekt jövőjére.
– Márpedig ez az Európa-projekt olyan, mint egy kerékpár: folyton mozgásban kell maradnia, különben szétesik.
Amina ruhapróba közben – bokája körül a nevezetes alsóneművel
Közben blúzt, topot meg kosztümöket próbáltak egy üzletben. Fanni nevezetes három azonos lyukú fehérneműjét Amina sajnos csak bokájáig tudta felhúzni. De nem bánkódott emiatt, ahol ő él, ott mindmáig a fardagályos nőket keresik.
A H&M bolthálózatot, amelynek legutóbb az haute couture világából meghívott nagy Karl Lagerfeld tervezett kollekciót, mindketten szerették, jóllehet az egészen fiatal lányok ízlését szolgálja ki. Ez a svéd cég, a ruházati ipar IKEA-ja, amely a dizájntól kezdve húsz napon belül képes piacra dobni egy új kollekciót, csak kevés üzlettel van jelen Magyarországon, így most az útjukba eső Benettonba tértek be. Sajnos a Benetton nem azt a barátságos filozófiát követi, hogy az öltözködésbeli stílus ne holmi pénzkérdés, hanem alapvetően ízléskérdés legyen. Az asszonyoknak ezért mélyebben kellett a pénztárcájukba nyúlniuk. Fanni öltözködésének és főleg ruhavásárlásának pszichológiája van. Ha lelkileg elhanyagoltnak érzi magát, turkálni kezd, és ruhát vásárol, az elhanyagoltság feltételezett külső megjelenését enyhítendő. Szegény asszonynak sok ruhája volt, ruhatára – ami ugye az ember társasági megjelenésének logisztikai támogatásaként fogható fel – hasonlatossá vált az egyszer használatos egészségügyi eszközök kórházi raktárához.
Ruhapróbálás – mint mások golfozás – közben az idejét jól beosztó, ravasz Amina egy jordániai üzleti konzorcium számára fontos projektet ajánlott barátnője figyelmébe. Fanni elvállalta, hogy ránéz a beadott pályázatra, s ha kell, rámutat majd a terv fontosságára a döntéshozók előtt. Ennél többet azonban nem ígérhetett.
