Joan Slonczewski író úrnő, evolúciós jövőkutató és biológus professzor Amerikában. A női SF (régebben tudományos fantasztikus) irodalom nagymestere. A nagy irodalom nagy emberi víziókat hordoz, amelyek közös tudatunkban élnek. Új világokat tár fel a kreatív nőtudat, a humán történelem és jövő nagy vízióit. Természetes, hogy egy nő lát ilyen tisztán és prófétailag, hiszen az 'ember' története a nő  története. Alighanem ettől olyan jól érthetőek ezek a sztorik.

Az Ajtó az óceánba nyelve pillanatok alatt megtanulható, és gazdagon, kreatívan működik olvasás után is még sokkal. Hősnői ivadékoknak hívják magukat, anyabolygójuk ivadékainak, idegen bolygókon pedig Cseréknek.
A csere nyelv interaktív, az empátia és a tudás nyelve. Legközelebbi hozzátartozóját szerelemcserélőmnek hívja az Ivadék, és köszöntésképp szép napot cserél azokkal, akikkel összetalálkozik. Ha a tengerben úszom, a tenger is úszik bennem? Kérdezi a cseréktől fiatal tanítványuk egy idegen bolygón. Hát persze.

Milyen világba csöppenünk? Hová utazunk ezzel a lengyel-amerikai biológus nővel négyszáz apró betűs oldalon keresztül?
Hát az óceánholdra, ahol nincs szárazulat, az egész bolygó egyetlen jól karbantartott ökoszisztémában hullámzik. A legmagasabb rendű tudat a bolygónő saját tudata, amely közös minden egyes organizmusáéval.

Lényei nők és csak nők, az élet replikátorai, gyógyítói és formálói. Ápolják, gondozzák, eszik, isszák és fenntartják a bolygó összes életjelenségét, az élő növény-szerű tutajokat, amelyeken a női közösségek és családok élnek, az óceán állatait, a csónakvontató szállókalamájókat, a tutaj horgonyzó óriásférgeket, a táplál ékelőkészítő növényeket, a világító virágokat és az információ hordozó keleplegyeket. Nagyon egyenrangú gyülekezőiken közös és jól megemésztett döntéseket hoznak.

Ezek a nők halak és emberek, lilák, kopaszok és meztelenek, mért is ne, és ha veszély, bánat, trauma vagy erőszak éri őket, akkor elfehérednek és mozdulatlanná válnak, csak a kislányaik képesek visszahozni az életbe a transzba esett felnőttet.
Itt nincs agresszió, nincs háború, nincs kizsákmányolás, nincs hazugság, nincs erőszak.
Azonban a környező világok határain beszivárognak ezek a jelenségek, amelyek a halnők számára értelmezhetetlenek, veszélyesek és ostobák.
Ezek a jelenségek a férfiakhoz fűződnek, igen, ez ismerős valahonnan.
Természetesen nem értik egymást, természetesen a globál-galaktikus férfiszövetségek kihasználják a halnőket, meg akarják semmisíteni, félnek tőlük és erőszakolják őket.

Joan Slonczewski amerikai-lengyel biológus, fiatal ötvenes, a tudományos kreativitásból származik regényeinek masszív nyelve és jövőbe látó képessége. Abba a jövőbe lát, ami nem idő, hanem hely: bennünk van. Hatalmas élő organizmusunk - a testünk - egyetlen tudatnak alárendelten működik, miközben tudattal bíró egységeket tartalmaz és hordoz. A mikro és makro tudatosságú egységek kommunikációjáról és evolúciójáról mesél a Génszinfónia, Joan másik remeke, mely ugyancsak a múlt században született, 1998-ban.

Egy alig élhető bolygó magasabb intelligenciáját kutatják a regény hősei, halnők, globál-galaktikus virtuális lények, bankárok és vezetők, nanoplaszt szabadgépek, amelyek öntudatosak és együttműködők, mikrozooidok és intelligens részecskék. Száműzöttek, gyerekmentők és Lélekhívők.
Az emberi intelligenciára végül a genetikusok bukkannak és ők is értik meg a jelrendszerüket egy traumatizált autista számmisztikus kislány és egy életformáló halnő segítségével.
Csakhogy ez az intelligencia mikroszkopikus, és a hordozóiban tetten érhető: a bolygó telepeseiben telepszik meg, és sugallja létét és fenntartását.
A megszállt telepesek istenek, a parányok bolygói és létfenntartói, a parányok generációi naponta követik egymást, minden emberméretű organizmushoz másként alkalmazkodnak a parányok, ez a biodiverzitás.
A parányokat hordozó beláthatatlan méretű és tudatosságú lény a számukra spirituálisan felfogható, vagyis isten. A parányok tettenérhetetlen sugalmai és víziói, amit a hordozójuknak üzennek, a hordozóban isteni jelként jelenik meg.
Az élet láthatatlan szintjeit hódította meg és fedezte fel Joan Slonczewski, nem kisebb utazás ez Kolumbuszénál.
A tudományos nyelv és tapasztalat kifinomult irodalmi víziója maga a megvilágosodás.


Susan Greenfield, angol biológus és agykutató friss könyve, az Identitás a 21. században, szintén egy jövőképet vizionál, azonban regényes szabadság nélkül. De a szóhasználatában  a nanotechnológia és szilikát-szenzibiltás alig tér el a sci-fiétől. Legfontosabb következtetése pedig kísértetiesen hasonló Joan Slonczewsikéhoz.

A neuron (azaz 1 idegsejtünk) értelmes alapegység, az agy értelmes alapegysége, kapcsolatokkal és kommunikációval, specializálódott küldetéssel és feladatokkal. Az ember a faj értelmes alapegysége, kapcsolatokkal és kommunikációval specializálódott küldetéssel és feladatokkal. Bizony. Vagyis: az intelligencia nem méretarányos..

Joan Slonczewski SF regényeit pedig úgy kell olvasni, ahogyan a fordulatos regényeket falja az olvasó, aki nélkül nincs író. Gyorsan haladunk az intrikáknál és bonyodalomnál, várakozón követjük a romantikus szálakat, izgulunk a megsemmisítő fenyegetéseknél, és lelassulva ízlelgetjük az inspirált, tiszta tudás üzenetét..:)

   Gordon Agáta

Forrás:

http://en.wikipedia.org/wiki/Joan_Slonczewski

http://www.centrifuga.hu/book/magdolna-lanyai