.jpg)
"Több mint 500 éve része a svéd történelemnek a scandoromani népcsoport. Egészen a modern időkig etnikai tisztogatások, kényszersterilizáció, a gyermekek kényszerelhelyezése és erőszak jellemezte a svéd romák létét." – Bo Hazell cikke a Dagens Nyheterben.
Egy újabb hivatalos bocsánatkéréssel nem lehet elintézni egy évszázadokra visszanyúló népirtással felérő diszkriminációt Svédországban sem.
Veszélyben egy sajátos kultúra. Több mint 500 éve része a svéd történelemnek a Svédországban utazóknak (angolul travellers) nevezett scandoromani népcsoport. Egészen a modern időkig etnikai tisztogatások, kényszersterilizáció, a gyermekek kényszerelhelyezése és erőszak jellemezte a svéd romák létét. Svédországnak most már szembe kell néznie a múlttal. Történelmi igazságtétel bizottságot szükséges kinevezni. Nem pusztán nyilvános bocsánatkérésről van szó. A romakultúrát támogató alap felállítása megadhatná a lehetőséget, hogy a romák visszaszerezzék önbecsülésüket és büszkeségüket - írja Bo Hazell a Dagens Nyheter vitafórumában.
Bo Hazell 1969 és 2007 között a Svéd Rádió (SR) riportere, műsorvezetője és zenei producere, a Svéd Művelődési-Oktatási Rádió (UR) és a Svéd Televízió (SVT) munkatársa. Az ún. utazókultúra (romakultúra) körében végzett kutatásait 1992-ben kezdte, és két évtizeden keresztül követte a népcsoport-kultúrréteg fejlődését. Több rádió- és tévéműsorban, valamint egy Lars-Göran Peterssonnal közösen készített dokumentumfilmben mutatta be a romák életét. Monográfiája, a Resandefolket – från tattare till traveller (Utazók – a cigánytól a romáig) címmel (Ordfront, 2002, 2011) az első olyan, eredeti dokumentumokat (riportokat, vallomásokat és fényképeket) tartalmazó összefoglaló mű, amelyet svéd származású szerző készített.
A monográfia különlegességét az adja, hogy Bo Hazell az anyaggyűjtés ideje alatt gyakorlatilag együtt élt azokkal a romákkal, akik a könyvében megszólalnak. A mű bevezetőjében részletesen beszámol munkamódszeréről, ami a vérbeli etnográfusokéra emlékeztet: ahhoz, hogy hiteles képet tudjon nyújtani ennek a többszörösen sérült embercsoportnak a sorsáról, magának is romává kellett lennie. – Bo Hazell, aki átesett a beavatáson.
Bo Hazell, aki a december 29-i Dagens Nyheter svéd vezető napilapban ismételten arra figyelmeztet, hogy még nem történt meg a svédországi romák teljes körű rehabilitációja. Az Igazságtételi bizottság felállításával kell rehabilitálni a svédországi romákat című vitaindító cikkében a Resandefolketproblematikája visszhangzik továbbra is.
„Az utazók (romák – a szerk.) legalább ötszáz éves svédországi történelme része a közös svéd történelemnek. De erről a mai napig hallgatnak az iskolában. Több példa is van arra, hogy fontos eseményekről nem esik szó a történelemkönyvekben. Például 1560-ban Laurentius Petri (bátyjával, Olaus Petrivel és Gustav Vasa svéd királlyal a Svéd Egyház alapítója – a szerk.) rendeletileg megtiltotta a „cigányok” megkeresztelését, esketését vagy letelepedésüket. 1637-ben törvénybe foglalták az etnikai tisztogatást. Az utazócsaládokat utasították, hogy hagyják el a svéd királyságot. Azokat a „cigányszármazású” férfiakat, akiket ezután megtaláltak, bírósági eljárás nélkül felakasztották. A nőket és gyerekeket kitoloncolták.
A romákat és az utazókat különösen keményen sújtotta az 1885. évi csavargótörvény, ami megtiltotta a kereseti igazolás nélkül való utazást.
Az 20. században többször is ún. „cigányleltározást” tartottak. Utoljára 1943/44-ben, a második világháború alatt, a Szociális Hatóság kivizsgáló hivatala kérdőívet küldött ki minden rendőrkörzetbe. A rendőrség feltérképezte, hány „cigány” volt, milyen lakcímen, és kik voltak hozzátartozó címén velük. (…)
Sok utazót pecsételtek meg a „cigány” jelzővel a regiszterben. Az eljárásmód bizonyos tekintetben hasonlóságot mutat a náci Németország néhány évvel korábbi zsidó- és romalistáival. Sok svédországi utazó attól rettegett, hogy a „cigánylista” egy német invázió előkészítésének egy formája.
A háború évei alatt egy kiterjesztett sterilizációs törvényt fogadtak el, hogy szociális alapon is sterilizálhassanak állampolgárokat. Azok a személyek, akik az akkori életnormának nem megfelelően éltek, meg kellett fosztani attól a lehetőségtől, hogy gyermekük lehessen. (…)
600-700 svédet soroltak be „cigánynak”. Legalább minden negyedik utazó háztartásban található egy hozzátartozó, akit kényszersterilizáltak.(…)
A 20. század nagy részében kényszerrel gyermekotthonokban és nem-romaszármazásúnevelőszülőknél helyezték el a romagyerekeket. A gyerekek elveszítették kapcsolatukat a szüleikkel, és saját kultúrájuk gyökereit. Ami az ENSZ emberi jogok és gyermekjogok egyezménye szerint egyenlő a „népirtás egy formájával”.
Svédországnak el kell számolnia múltjával, ami a romák és utazók ellen elkövetett történelmi bűnöket illeti. Ennek érdekében egy történelmi igazságtételi bizottságot kell felállítani, ami hatóságilag az elkövetett bűnök mélyére nézhet, mind állami és helyi szinten.
Egy igazságtételi bizottság nemcsak a hivatal visszakapásait kell, hogy megvizsgálja, hanem azokat a történelmi következményeket is, amelyek abból eredtek, hogy a társadalom nem avatkozott közbe, amikor a romákat zaklatták. A mobbinggal és a zaklatással kapcsolatos vizsgálatok azt hangsúlyozzák, hogy az áldozatok számára legalább olyan bántó, ha a környezet hallgat, és a hatalomban lévők pedig hagyják, hogy a zaklatás csendben folytatódjon. (…)
A hatóságok nem-beavatkozásának holokaisztikus eredménye lett a romák számára, és az igazságtételi bizottságnak erre is fényt kell derítenie.
A romakérdésekkel foglalkozó bizottság vizsgálatban („A romák jogai – stratégia a svédországi romák számára”, SOU 2010:55) is rámutatott egy olyan igazságtételi bizottság szükségességére, amely arra rendezkedik be, hogy dokumentálja a romák és utazók ellen a 20. században elkövetett túlkapásokat, mulasztásokat és diszkrimináló intézkedéseket.
Annak ellenére, hogy romakérdésekkel foglalkozó bizottság anyaga alaposan megindokolt, a koalíciós kormány úgy határozott, hogy elutasítja az igazságtételi bizottság létrehozásának gondolatát, és megelégszik azzal, hogy a Munkaerő Minisztérium belsőleg, Katri Linna vezetésével összeállít egy „fehérkönyvet”. Vajon helyes-e etikai szempontból egy fehérkönyv megírása egy olyan hivatal által, amelyik maga felelős az elkövetett erőszakért?
Ezzel szemben egy igazságtételi bizottság függetlenül működhetne, ha különböző parlamenti pártok képviselői, emberjogi képviselők, történészek, más kutatók és szakemberek az utazók és romák képviselőivel EGYÜTT alkotják azt.
A kormány irányelveiből az tűnik ki, hogy a fehérkönyv nem tartalmaz javaslatot anyagi kompenzációra az utazók és romák által elszenvedettekért. A fehérkönyv pusztán csak hivatalos bocsánatkérést irányoz elő. Más szóval csupán annak a 2000-ben elsuttogott szociáldemokrata bocsánatkérésnek az ismétlése, ami sem az utazókhoz, sem a többi svédhez nem ért el.(…)
Egy újabb hivatalos bocsánatkérés nem elegendő. Egy igazságtételi bizottság felállítása és egy határozat az ötszáz éves elnyomást kompenzálandó anyagi kártérítésről – például az utazókultúrát támogató alapítvány formájában – döntő, hogy a romák visszanyerjék önbecsülésüket, és hogy büszkék lehessenek mind mint egyének, és mint csoport is. Ha a (svéd) kormány nem változtat a hozzáállásán, az a svédországi romák és utazók elárulása. Hosszútávon ez egyenlő az utazónépcsoport sajátos kultúrája elleni kegyelemdöféssel” – írja Bo Hazzel újságíró, író.
A cikk teljes szövege (2011. december 29.) a Dagens Nyheterben olvasható svédül.
A cikket Szeles Judit fordította, a teljes változat itt olvasható magyarul.
Forrás:
Honlapja: http://www.panno.se/
Centrifuga: http://elofolyoirat.blog.hu/2009/12/29/hogyan_juthatsz_el_tizezerbol_svedorszagba
A képek illusztrációk.
