"Haitin töltött ifjúságomra emlékezve olyan képek kavarodnak fel bennem, amint az iskolaudvaron ugróiskolát játszom, iskolai egyenruhában állok, mangót eszem vagy épp jégkását iszogatok. Vajon mit tesznek ma a gyerekek Haitin az iskolaudvarokon? Egy évvel a földrengés után hány gyereknek van még iskolája, ahová bejárhat?" - e sorokkal kezdődik Nathalie Handal 2012 január 13-án a Guernica Magazinban közzétett beszámolója a Haiti oktatási rendszerről. A beszámoló egy, az OSA által szervezett, sok írót felvonultató nemzetközi összefogás részeként jelent meg.
"Hajnali négykor kel. Még álmos, de kisétál a vödörhöz, hogy megmosakodjon és fogat mosson. Öltözködik - fehér zoknit, sötétkék nadrágot, fehér inget húz, és felveszi a viseltes, foltos, nem rá való fekete cipőt is. Eszik valamit - rendszerint egy darabka vajas kenyeret. A hátára csapja a táskáját és elindul, hegyről hegyre, föl és le, föl és le, három órán keresztül. A neve Frantzo. Jeantenguéből indul, egy kis haiti faluból. A Jacmel és Léogane városkák közötti Fondwába tart. Ha megkérdezik, miért gyalogol, azt válaszolja, "három órát sétálok reggel és hármat délután, hogy tanulhassak. A szüleim sosem járhattak iskolába". Tizenhat éves. Az iskolát, amelybe jár, úgy hívják, Collége Fraternité de St. Antoine. Hatórás séta naponta egy kényelmetlen cipőben, hogy tanulhasson. Ez az, amit Haitin néhány gyerek megtesz az iskoláért.
2010 január 12-e óta Haiti nyílt seb: a hetes erősségű földrengés, melyet több mint ötven utórengés követett, hárommillió emberre hatva egy már elszegényedett szigetet rombolt le. 200.000 halott, 300.000 sebesült és másfél millió otthontalan. A természeti katasztrófát kolerajárvány követte, mely 4.000 áldozatot követelt.
Most 2011 február 21-e van, s Port-Au-Prince-be tartok a santo domingoi Herrera Nemzetközi Reptérről. A Tortug Air-rel utazom, ami kétszer ingázik ezen a távon naponta. Míg nyugtalanul várok a beszállásra, körbenézek utastársaimon. Legtöbbjük külföldi civil szervezeteknek dolgozik - franciák, kanadaiak, németek és amerikaiak.
Mikor elhelyezkedem az ülésemen, felidézem a legutóbbi képet a hírekből, amit Haitiről láttam Jean-Claude “Baby Doc” Duvalier visszatéréséről. A korábbi diktátor 1986-ban szökött Franciaországba. Az apja, François Duvalier, más néven “Papa Doc,” 1957-ben lett Haiti elnöke, korrupciós ügyeiről és az emberi jogok ellen elkövetett bűneiről vált hírhedtté. 25 éve jártam utoljára Haitin, s két villámlátogatást kivéve nem is tértem vissza azóta. Akkor még fiatal lány voltam, látszólag mentes attól a zűrzavartól, mely Baby Doc bukásához és rezsimének kaotikus utóhatásaihoz vezetett. Haitin töltött ifjúságomra emlékezve olyan képek kavarodnak fel bennem, amint az iskolaudvaron ugróiskolát játszom, iskolai egyenruhában állok, mangót eszem vagy épp jégkását iszogatok. Vajon mit tesznek ma a gyerekek Haitin az iskolaudvarokon? Egy évvel a földrengés után hány gyereknek van még iskolája, ahová bejárhat?" - e sorokkal kezdődik Nathalie Handal 2012 január 13-án a Guernica Magazinban közzétett beszámolója a Haiti oktatási rendszerről.
Az oktatási reformmal kapcsolatos feladatok komolysága és sürgető volta már nem engedi, hogy a politikusokra és tanácsadóikra, vagy a piaci erőkre bízzuk azt - állítja az OSA, azaz a Nyílt Társadalom Alapítvány blogján megjelent 2012. Január 13-i cikkében Kamila Shamsie és Hugh McLean. Az idei évtől a Nyílt Társadalom Alapítvány Oktatási Programjának tagjai a kultúrák közötti térbe nyitják az oktatás igazságosságát, az iskolai jogokat érintő vitát. Ennek első lépéseként az ún. Writers Bloc (Írócsoport) tagjaitól közöltek a tárgykörrel kapcsolatos esszéket.
A Writers Bloc tagjai elismert és feltörekvő írók, mint Chimamanda Adiche (Nigéria) és Alekszander Hemon (Bosznia), akik mindketten a MacArthur Alapítvány genius grants alapjának támogatottjai, valamint Tahmima Anam (Banglades), Petina Guppah (Zimbabwe), Nathalie Handal (Haiti), Rachel Holmes (Palesztína), Nick Laird (Nepál), Kamila Shamsie (Pakisztán), Hardeep Sing Kholi (India) és Zukisa Wanner (Dél Afrika). Az írók tanulmányaihoz, esszéihez a bevezetőt a széles körben elismert regényíró és kritikus Zadie Smith, a Writers Block egyik kurátora jegyzi.
A londoni Szabad Világ Központban január 17-én tartott panelbeszélgetés előtt hozták le az esszék egy részét a Guernica Magazinban. (A Guernica az Esquire szerint az első öt online irodalmi folyóirat egyike, mely számos díjjal és jelöléssel büszkélkedhet már. Megnyerték, vagy indultak a PEN elismeréséért, a Best American Essays, a The Caine Prize, a The Orwell Prize, és a Best of the Net díjakért is. A magazin politikai jelentősége sem alábecsülendő - egyes cikkeiről az indiai parlamentben vitatkoztak, s az USA kongresszusának is felkeltették már az érdeklődését.)
Zadie Smith az esszékhez írt bevezetőjében úgy fogalmaz: "A kormányzat vélhetően nem hallgat egy csapatnyi íróra, de egy csapatnyi író számos érdeklődő civil fülbe csöpögtetheti üzenetét". Rámutat arra a problémára, amelyhez hozzá kell edződnünk, s ami sokkal komolyabb annál, mit hogy mások mit mondanak vagy ki fogja meghallgatni azt, amiről beszélnek.
A gyűjteményben szereplő esszék a konfliktuszónák országainak oktatási rendszeréről számolnak be: a tényről, hogy a teljesen hiányzó vagy romló, szétválasztó, fullasztó, konformista, erőszakos és diszkrimináló, egyenlőtlen és méltánytalan oktatási rendszer hány gyerek sorsára hathat katasztrofálisan, s bírhat így egész társadalmakra hosszú távú és mély befolyással. A valóságot hozzák megfogható közelségbe, hogy minden embert cselekvésre szólítsanak fel a maga területén.
Hazánk szerencsére messze nem konfliktuszóna, de tágabb léptékben szemlélődve ilyen cselekvésként fogható fel a február 15-én a hazai oktatási rendszer anomáliái miatt utcára vonuló diákok és szimpatizánsaik akciója is. Itt még kevesebbről van szó - de ami az ő bőrükre megy, hosszú távon mindannyiunk közös problémájává válhat itthon is. Aki mélyebben szeretne megismerkedni a világ konfliktuszónáinak oktatási rendszereivel, annak a Guernica magazinban megjelent esszéket ajánljuk olvasgatásra.
-ygga
