30. rész
Egyszerűen csak szegény ember. Özvegy, aki kiadta utolsó garasát is. A tökéletesen szegény. És kész! Csakhogy még mindig nem végeztem vele. Ebben a kitaszítottban mégis van valami sajátos, szemügyre kell vennem őt magát is, nemcsak azt kell néznem, mit képvisel. Talán az orra olyan különös? Vonz vagy taszít?
Megkapom a whiskymet, és miközben olvashatatlanul aláfirkantom a vásárlási könyvet, próbálom megfejteni a nő gyerekes aláírását - Kitty Burns. Nyugtalanítóan sokatmondó pillantásokat vetek a segédre a vevő sörfogyasztását illetően, és nő után indulok.
Merev tartással jár, mint a parasztasszonyok a vizesvödrök járma alatt. Melléje lépek, és megkérdezem, ne vigyem-e helyette, nehéznek látszik, mondom, és madamnak szólítom. Valami elutasítás-félét morog, de nem ellenkezik, átveszem a szatyrokat. Azt mondom, szégyellheti magát az üzlet, hogy nem küldött vele egy boyt. Morog valamit, és félénken rám sandít. Homlokcsontja és az orra erős, egyébként semmi tartás nincs szétömlő arcában. Kékesszürke ruha csapkodja piszkafa lábát, egész alakja olyan, mintha a vállánál fogva fel volna akasztva. Mi tartja a vállát? Időnként megpróbálja visszaszerezni a szatyrokat, meg akar szabadulni tőlem. De nem tudja kereken kimondani, szándékai mormolásba fulladnak.
Nem, köszöni a segítségemet. Azt mondom, biztosan gyanakszik, hogy a titkosrendőrségtől volnék, pedig én is az italkereskedésre vagyok mérges, amiért engedik, hogy egy hölgy ilyen nehéz súlyt cipeljen; miért is nem adnak melléje boyt?
- Ó, megszoktam már ... de most... thank you, thanks .. .
Sejtettem, hogy van valami vityillója, és a feketék odajárnak a sörért. Nem érdekel. De ő maga, az orra és a sorsa, az nagyon megmaradt bennem. Meg kell tudnom, mi az, amit az embernek egyáltalán nem szabad csinálnia.
Bemegy egy ócska vegytisztító műhelybe. Egy pokróc mögött néhány kacat lóg, amelyet soha nem szántak vegytisztításra. Még egy utolsó kísérletet tesz, hogy lerázzon magáról, de én oda is beviszem a flaskákat. Aztán átmegyünk egy helyiségen, ahol egy csomó fekete ül a könyvekkel, papírral megrakott asztal körül. A tanulókör vezetője dühös pillantást vet rám, és zulu nyelven odaszól valamit a nőnek. Sejtem, azért szidja, hogy idáig elkísértette magát. Hallom, ahogy azt mondja: special branch[1] mire a vén csoroszlya meghunyászkodva vigyorog, és angolul mondja, hogy én csak egy kedves gentleman vagyok, aki segített neki a cipelésben, és hogy előreenged a „konyhába".
- Sámuel olyan szigorú... A barna sör mindig bajt okoz, mondja Sam... Jót akar a mamának, de olyan szig...
Egy pillanatig úgy érzi, meg kell vigasztaljon Megkérdezem, hol van az üvegek helye. Az asztalra mutat, én meg leülök, és most itt vagyok.
Sámuel odajön hozzám, rám néz, nyoma sincs benne a boyok alázatosságának. Tökéletes angolsággal megkérdezi, mit akarok itt. Azt felelem, hogy Miss Bumsnek és nekem közös ismerőseink vannak, és úgy vélem, a kisasszonynak jogában áll azt vendégül látni, akii akar. Arról meg lehet győződve, hogy nem kémkedni jöttem.
Arra nem kérhet meg, hogy takarodjam, alkudozni meg nem akar velem. Odafordul Kittyhez, vállon ragadja, figyelmezteti és kéri. A fia lehelne Kittynek. A szemén látom, hogy bántja a nő tehetetlensége, gyengédség árad belőle Kitty felé. Sámuel profilját nézem: gyűlöl, erősen, személytelenül. A rendszer embere vagyok - énvelem nem lehet értelmesen beszélni, engem csak el lehet távolítani. Nem néz rám, amikor visszamegy a helyére.
Az öregasszony ott áll a szoba közepén, szolgálatkészen lógatja a karját. Nem is élemedett, csak kiélt. Mindenki okosabb nála. Ha egy idegen azt mondja, hogy közös ismerőseik vannak, akkor annak úgy is kell lennie.
És nekem már vacogni kezd a fogam, mert látom, hogy ez így van. - Milyen hasznos besúgót vesztett bennem a special branch! Nincs szükségem több részletre, bizonyosságom napnál világosabb. Már nem a hideg ráz, hanem a gonosz kacagás. ..Kényes foglalkozása van - éppen ezért nagyobb tapintatra volna szüksége..." Megrendelem a találkozást - felébresztem az ellenségemet.
- Legyen bennünk tisztelet.
Ugyan miért? Miért kaptam az erőmet, ha nem, hogy bizonyosságot tegyek róla, hogy éljek vele? Tisztelet! Porban csússzak valaki előtt, aki alábbvaló nálam? Hogyan gondolta ezt Irma? Miért is vetette ki magából ezt a szót anélkül, hogy megmagyarázta volna. Miért is nem maradt életben, miért is nem beszéltük meg? Ha csak a legcsekélyebb tisztelet élt volna benne irántam, nem halt volna meg úgy. Könnyű másoknak arról prédikálni, hogyan éljenek, ha az ember tiszta lelkiismerettel halhat meg, szépségének és ábrándjainak birtokában.
Kitty titkos kocsmája mindennapi menedékemmé lett. De ez a nő olyan ellenszenvvel fogad, hogy semmi kétség: itt kincs van eltemetve, s az engem illet. Hetekig tart, amíg elejtett félmondataiból kihámozom a történetét, amikor Sámuel nem figyel oda. Mert Sámuel nem szível engem.
Sámuelnek mondhatok olyasmit, hogy rohadt a kormány, hogy változás kell. Ilyenkor csúfondáros képpel figyel rám, mintha valami nagyon okos dolgot mondtam volna, s elvárná tőlem, hogy kifejtsem átfogó politikai programomat. Nem foglalkozom ugyan politikával, sem otthon, sem itt, de azért nem volna érdektelen meghallgatni, hogyan is vélekedik egy gondolkodó fekete. De nem elég azt mondani, hogy rohadt a kormány, attól még nem ugrik a nyakamba. Cheeky kaffer, és gonosz a tekintete.
Azt mondom, micsoda disznóság, hogy még szeszt sem vásárolhatnak az italkereskedésben.
- Látom - mondja -, ön igazán szabadelvű társaságba jár. Ilyen helyeken az európaiak mindig kifejezik sajnálatukat, hogy mi nem ihatunk az ő pálinkájukból, és nem fekhetünk le fehér lányokkal. Olyan emelkedettek velünk kapcsolatban, mintha a szegény kaffernek nem is lehetnének köznapibb gondjai, mint mondjuk étel, tankönyv és villanyfény.
Folytatjuk!
Forrás:
Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.
A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella.
http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman
Sara Lidman 1923-2004.
http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
