Életem első és egyetlen igazi gyászát akkor éltem át, amikor ötéves voltam, és elbocsátották a nanny-met. Azt hittem, megbolondulok, míg aztán mama megmagyarázta, hogy a nanny mondott fel, mert már nem szeretett. „Álnok minden fekete, nem szeretik a fehér gyerekeket."

És vegyünk csak elő régi történelemkönyveket, meg az arról szóló bestiális leírásokat, hogy fekete férfiak hogyan ragadtak meg a lábuknál fogva kicsiny fehér gyerekeket, és csapkodták őket a kocsikerék agyához, amíg a gyermeki koponya szét nem repedt! Minden olyan békésnek látszik, mondta mama, de egy nanny mégiscsak életveszélyes egy fehér lurkóra, hát el kellett feledni.

A feledés nem ment, kerülőt kellett tenni a gyűlöleten keresztül, hiszen élni kell, így aztán gyűlöltem, és ehhez minden szükséges támogatást megkaptam a szülőktől és az iskolától és mindentől, amivel érintkezésbe kerültem. Soha többé nem néztem egyetlen szolgára sem, egyetlen fekete sem érhetett hozzám. 

Kilöktem magamból az epizódot a nannyvel, aki megszökött tőlem, soha többé nem gondoltam volna őrá vagy a gyászomra, ha nem jött volna el, hogy felébresszen abból az álmomból, hogy erős vagyok. Jó pár évvel ezelőtt történt. A nanny ugyanaz a pompás lány volt, mint akkor, de én ötvenéves, azaz tízszer gyengébb, mint mikor a nanny „elhagyott".

Kathleen, te csak ne oktass ki engem arról, mit jeleni Dél-Afrikában élni. Mit jelent itt aludni. Felébredni, szeretni, félni. Érezni, ahogy az ember feloldódik a Faji Probléma hézagaiban, ahogy hattyúként énekel. Negyvenöt évvel később felébredni.. Persze, lehet élet-felfogást változtatni, azt mondani, hogy tévedtünk. Nem nagy dolog az ilyesmi, amíg nem az életünk a tét.

Az ember az életét is képes megváltoztatni, amíg nem kell hozzá a világot megváltoztatnia. És azt is megpróbálhatjuk, hogy megváltoztassuk a világot, csak elég fiatal legyen az ember ahhoz, hogy lemondjon az életéről, hogy ura legyen az életének. Akinek gyermeke van, az már nem önmaga.
- Hálás vagy anyádnak, aki kidobta a nannyt, és hazugságot mondott róla, amikor ötéves voltál?
- Hálás nem vagyok, de meg tudom érteni. Magányos volt és boldogtalan, és rajtam kívül senkit nem látott, akinél menedéket kereshetett volna.

- Lil hálás lesz vagy megértő?
- Lil utálna, ha ezt megtudná! Ne beszélj Lil-ről! Európában ti nem tudjátok megérteni, hogy Afrika mindig és mennyire elválasztja a szülőket és a gyermekeket...

Ezt mondja a kormányhű Fivér: - Meg kell próbálnod kiszedni Kittyből, ki írhatta azokat a hülye leveleket..? Stílusuk nem a feketéké, azok más hibákat ejtenek az angolban, különben sem találnának ki ilyen ostobaságokat.
- Néhány fehér is megfordul mostanában a csapszékben, olyanok, akik az afrikaiak pártján állnak. Majd megkérdezem Sámuelt, járt-e arra újabban olyasvalaki, aki nem tartozik a bandához. Az a legnagyobb baj, hogy a törvény az ilyen besúgók oldalán áll. Sámuel, Kitty és a többiek pedig a ti törvényetek szerint mind bűnöző.
- Ne kezdd megint ezt a nótát. Azt kell hinnem, hogy Skóciában van egypár törvény, amely egyedi esetben, lehetetlen következménnyel járhat. Mondd, Kathleen, te végigolvastad és elfogadtad hazád törvénykönyvét? Tedd meg, és csak azután szállj rá a mi törvényhozásunkra. Most Kittyről van szó, az anyádról, nem pedig valami parlamenti ügyről a szeszes italok árusításával kapcsolatban.

- Gyanakodnék egy férfira, jóllehet nem tudnám, miképpen jött rá, hogy Kitty az anyám. De hát egy férfi, akinek egy angyal a fia, csak nem lehet ilyen gazember..?
- Az apa mindig gazember... az angyalok szemében.
- De a fia nagyon különös gyerek. Nem az apja tehette ...
- Egyáltalán hol találkoztál ezzel az alakkal?
- Az utcán.
- Well..?
- Te még soha nem éltél olyan légüres térben, hogy mindegy volt, mit cselekszel?
- Veszélyes helyzet. Mi semmit nem látunk, de minket látnak. 

- Miután megtudtam, hogy anyám itt van, arra gondoltam, hogy eljövök ide, ez volt ifjúságom örök álma. Az idén került rá sor, mert távol kellett jutnom valakitől, aki nem szeretett... vagy legalábbis nem szerette, hogy én annyira szerelmes vagyok bele De az első időben, mielőtt Kittyvel vagy bárki mással találkoztam volna, mégiscsak több időm volt, mint otthon, hogy őrá gondoljak. És akkor eljött a hasonmása, és egy vasárnap reggel beültetett a kocsijába, hogy felvigyen a dombra.

- Nem kellett volna nemet mondanod éppen a hasonlóság miatt?
- A hangja is szinte ugyanaz De olyan iszonyúakat mondott, hogy csak torzképe lehetett annak, akire gondoltam. Olyan volt, mint az a gramofonlemez, amitől rideg skóciai, barátom elvette a kedvem, pedig Weber első klarinétkoncertje sokáig a kedvenc számom volt. Egyszer, amikor éppen azt látszottam le. betoppant, és elkezdte ócsárolni, hogy érzelgős, unalmas és üres. És akkor megváltoztatta a lemez sebességét - harminchárom fordulatról hetvennyolcra. Szörnyű komikusan hangzott. A zenemű meggyalázása volt. olyannyira. hogy soha többé nem akartam az igazi tempóban hallani. Meghalt a számomra.

- És ezt az ijesztő alakot, ezt többször is meg kellett hallgatnod?
- Sajnáltam. Egyetlen erőforrása van ebben az életben: a fia, akit szeret, egy rendkívül tehetséges gyerek. Azt hiszi, hogy a gyerek lába elé kell raknia a világot, kevesebb nem is elég. Oly jelentéktelen a gyerekhez képest.. és ezt ő is tudja. Ez a megrendítő benne.

- Minden apa nagy semmi a gyerekekhez képest. Akik mindig lángelmék, és mind megérdemlik, hogy ingyen az övék legyen az egész világ. Apának lenni azt jelenti, hogy nap mint nap halálra ítélik az embert - és nap mint nap kegyelmet kap. Életfogytiglani kényszermunka, önhitt hülye, aki ebben a helyzetben érdekessé akarja magát tenni.
- Egyik pillanatról a másikra elfelejtette, mit mondott. De talán nem is részvétet éreztem iránta, inkább csak szégyent. Mert szégyen, hogy egy ember úgy álljon ott, mint egy másiknak a torzképe, még akkor is, ha egyikük sem tud róla. Nem szabad így bánni ... még egy gramofonlemezzel sem.
Szóval úgy érzed, hogy valami misztikus módon megsértetted? És ennek Kitty igya meg a levét?
- De hát semmiképpen nem hihetem, hogy...
- Ne feledd, Kitty nincs abban a helyzetben, hogy a rendőrségre telefonáljon, ha valaki kellemetlenkedik neki.

Undorító, ha az ember bizonyosságot szerez méltatlan helyzetéről, melyen nem segíthet. Szóval én tempóváltozás voltam, percenként negyvenöt fordulattal több. Teát kaptam és langyos tréfálkozást, hogy kigyógyuljon egy reménytelen szerelemből, és bátorságot, erőt nyerjen ahhoz, hogy méltóbb alanyba szeressen bele. Amilyen jelentéktelen vagyok, még örülhetek, hogy valamire felhasználtak, és végül is mint légypiszok teljesíthetek szolgálatot a lelkiismeret bádoglemezén.

***

folytatjuk