Mindig öröm egy első regényt, egy szűz hangot olvasni. Ilyen hang most Kocsis Noémié, ilyen A Dajka. A regény születés után, a könyv megjelenés előtt.Ebben a drámai pillanatban olvasható csak neked csak a centrifugán néhány részlet A Dajkából. A hazai nőirodalom újabb jelentős teljesítménye. Új hang, új író, a nőiség régi-új próbái. A Dajka egy bába unokája, a bába egy erdei kunyhóban éldegél kisunokájával, növényeket gyűjt és gyógyít. Hirtelen eszünkbe jut néhány ilyen bába az irodalomból, otthon vagyunk. A Dajka mellett bábának lenni - ez Centrifugának és bábaszerkesztőnek is őszinte öröm. Hála, Noémi..;
Az ünnepek hetében részleteket közlünk Kocsis Noémi regényéből. "XVIII. században játszódó francia történetet, hiteles történelmi háttérrel, olyan magyarsággal, amellyel kevesen írnak. Ebben a regényben tájak vannak, mély érzelmek, jelzők, ez az a könyv, amitől megszűnik a világ, és felháborodunk, ha megfilmesítik, mert másként képzeltük el…"
A DAJKA
2. részlet
A dajkaszerző asszonyt Marcelette Crébillon-nak hívják. Egy visszataszítóan mocskos és sötét házban lakik a Bastille mellett. Ő maga is ijesztően mocskos, s ez nem teszi különösebben vonzóvá a szolgáltatásait, mégis gyakorta verik meg az ajtaját. Ő ugyanis nem csak dajkaszerző, hanem dajka maga is, két beadott porontyra felügyel kora reggeltől napestig a kis ház egyetlen szobájában. Marcelette saját fiát leadta az anyjához vidékre, ahol a pár hónapos gyereket egy másik, idegen falusi asszony szoptatja. Mademoiselle Crébillon emellett a testét is árulja, kis kosztosaival ugyanis igen csekély honorárium jár, alig pár sou. Tisztességben elszegényedett párizsi polgárok kölykei ők, akik csak akadályoznák szüleiket a megélhetésért folytatott küzdelemben. Marcelette férfiakat fogad szobájába, ilyenkor a kisdedeket a földre rakja egy rongyra. Hatalmas, tejtől duzzadó mellének, kitárulkozó ölének látványától megrészegült vendéget a keskeny és nyikorgó ágyféleségre tessékeli, ő maga az ágy mellé térdel és munkához lát. Fél szeme a gyerekeken közben, szerencsére azok éppen nem nyöszörögnek. Marcelette már tudja a módját: híg mákteát főzött a nap első sugaraival, s a kisdedekbe töltögette nagy óvatosan.
Marcelette Crébillon Párizs egyik legjobb dajkaszerzője. Információi kiapadhatatlanok. Tudja, melyik útszéli viszonyból, kocsmai erőszakból, pénzért vett titkos szerelemből maradt úgy valamelyik szegény leány, mikorra várható a gyerek – s máris megkörnyékezi a reménybeli, ám végsőkig elkeseredett anyát. Ne sírj te, akkor bőgtél volna, mikor a lábadat széttetted. De ha már széttetted és nem szégyellted, legalább lásd valami hasznát is a dolognak! Amint megszületett a gyerek, én máris elszerezlek téged egy jobb házhoz. Rendes emberekhez. Tisztességesek, jómódúak. Az asszony most fog lebabázni, csakhogy sápkóros, meg gyenge is, mint a hóban mosdatott liliom. Jó, ha megéri a szülést. Dajka kéne annak. Hát miért ne járhatnánk jól mindketten? Azaz hogy mindhárman? Te, amilyen pirospozsgás, jó fogú leány vagy, s ahogy elnézem, rühes sem lehetsz, biztosan elnyered a tetszésüket. Magamnak csak pár garast kérek mindezért, csak éppen hogy etetni tudjam az én szegény kicsikéimet.
A már igencsak hasas leánnyal Marcelette küszöbén tanyázunk, akkor beszéli el ezeket nekem. Mindketten a dajkaszerző asszonyra várakozunk, csakhogy annak éppen dolga van. Istentelenül recseg az ágy odabent, a vendég meg liheg, mint az ellő szamár, aztán ordít is. Felsegítem a földről a leányt, most már mindjárt bemehetünk. Valóban: kivágódik az ajtó, s a verejtékező kuncsaft lobogó kabáttal, inge alját sietősen a gatyájába gyűrögetve távozik. Ránk egy pillantást se vet. Belépünk a nyitva maradt ajtón. A dolgozó nő már az ágyat rendezgeti, visszateszi rá szépen az eddig a földön várakozó kisdedeket. Azok kezdenek nyüszíteni, úgyhogy Marcelette nem is fűzi vissza magát, hanem egyiket is, másikat is mellre rakja. Pólyába tekert lábacskáikkal egymást rugdossák, de közben élénk cuppogással szívják a tejet.
- Végezzünk gyorsan, mert ma még sok dolgom van – sürget Marcelette.
- Milyen szép nyugodtak ezek a gyermekek! – olvadozik a leány.
- Máktea. Én erre esküszöm. De lehet pálinkába áztatott ronggyal is. Na, kedvesem, akkor megkötjük az üzletet?
- Ó, az igen jó lenne, mert otthon már van öt kis bitangom, s azokkal sem tudom, mi legyen.
Marcelette anyáskodva nézi a leányt.
- Ha szerencséd van, elveszíted egyiket-másikat, talán mindegyiket, mielőtt még igazán sok gondot okoznának.
A viselős leány fontolóra veszi ezt. Marcelette közben befejezi a szoptatást, s a gyermekeket visszarakja az ágyra szépen, egymás mellé, mintha párnák lennének. Aztán a dajkaság részleteit beszélik meg, s végül megegyeznek: egymás tenyerébe csapnak, ahogy a férfiak szoktak.
Miután elmegy a leány, én is sorra kerülhetek. Marcelette kegyeire vagyok bízva.
- Legutóbb kettőt küldtem, azokkal mi lett? – Valóban szerzett már dajkákat a Szent Cecíliának, csakhogy…
- Ugyan már, Marcelette! Az egyik ellopta a gyerekektől az ételt, a másiknak meg teje sem volt, hazudott! Ilyen dajkák a jövőben nem kellenek. Vagy menjek talán a Parókáshoz?
Marcelette erre megretten. Tudja jól, ha átpártolunk a konkurenciához, a Szajna túlpartján működő kopasz, de folyton úriasan tornyos parókát viselő Suzanne Dorante-hoz, neki mind kevesebb babér terem.
- No de kedves Fonteneau kisasszony, csak nem feltételez rólam ilyet? Hiszen sosem lehessen tudni ezeknél a lányoknál. Lássa, jól kikérdeztem pedig mindkettőt, s nem fedtem fel a hibáikat – belátom, tévedtem. De ezért mégsem kellene hátat fordítaniuk nekem! Ennyi szép év után!
- Jól van, csakhogy nekünk most megfelelő személyek kellenek, mert igen sok a gyermek, s aki van, nem győzi a táplálást, holott négyet-ötöt is etet mindegyik. Úgyhogy szedje össze minden tudományát és kommendáljon nekünk olyanokat, akik nem szöknek el a munka elől!
- Ígérem kedveském, ígérem, csakhogy most már távoznia kell, mert ahogy a kinti köhintésekből hallom, nem vagyunk egyedül! Mondtam, hogy sok máma a dolgom.
Kisurranok hát az ajtón, s én sem nézek az alakra, aki már a küszöbön toporog. Minden bizonnyal azért, hogy Marcelette forró keblei között találjon vigaszra.
***
Kocsis Noémi (Székesfehérvár, 1970-) Nő, anya, társ, író, a sorrend tetszés és alkalom szerint cserélődik. Félénk újrakezdő az íróságban, noha gyerekkorától papírpusztító. Hétköznapilapos újságíró, mellette alkalmi novellista. Csak abban biztos, hogy az örök bizonytalankodó végre nagyon szeretne kitörni belőle.
http://centrifuga.blog.hu/2012/02/04/muterem_kocsis_noemi
http://www.elomagazin.com/2012/12/irodalom-szuletik-kocsis-noemi-a-dajka-cimu-konyve/
