Mindig öröm egy első regényt, egy szűz hangot olvasni. Ilyen hang most Kocsis Noémié, ilyen A Dajka. A regény születés után, a könyv megjelenés előtt.Ebben a drámai pillanatban olvasható csak neked csak a centrifugán néhány részlet A Dajkából. A hazai nőirodalom újabb jelentős teljesítménye. Új hang, új író, a nőiség régi-új próbái. A Dajka egy bába unokája, a bába egy erdei kunyhóban éldegél kisunokájával, növényeket gyűjt és gyógyít. Hirtelen eszünkbe jut néhány ilyen bába az irodalomból, otthon vagyunk. A Dajka mellett bábának lenni - ez Centrifugának és bábaszerkesztőnek is őszinte öröm. Hála, Noémi..;
Az ünnepek hetében részleteket közlünk Kocsis Noémi regényéből. "XVIII. században játszódó francia történetet, hiteles történelmi háttérrel, olyan magyarsággal, amellyel kevesen írnak. Ebben a regényben tájak vannak, mély érzelmek, jelzők, ez az a könyv, amitől megszűnik a világ, és felháborodunk, ha megfilmesítik, mert másként képzeltük el…"
A DAJKA
4. részlet
Cecile zárt hintóval jött értem, s meleg takarókat, lábmelegítőt is hozott, hogy felmelegedhessek, s minden kényelmem meglegyen – különösen jól estek a zord őszi szélben. Most, mikor annyi idő után először léptem ki az ismeretlen, vészjósló, végtelen magasba nyúló épület kapuján, vettem csak észre, mennyire megváltozott odakint a világ, mióta nyomom veszett belőle. A fák már majdnem kopaszak, s az idegen nagyváros különös színeivel, sosem látott, díszes palotáival, hídjaival szinte be sem tudtam telni. Csak bámultam ki a hintó ablakán, mint egy gyerek.
- Ez lenne hát Párizs? – Vékony és ijedt hangomra Cecile elnevette magát.
- Ez bizony! Az én hihetetlen, gyönyörű és halálos Párizsom! Most először is pihenned kell, s megerősödnöd. Ne félj, nálam minden kényelmed meglesz. Már annyira aggódtam érted, hogy az utóbbi időben nem alszom: ami levelet címeztem neked a börtönbe, azt mind visszahozta a küldönc azzal, hogy Mademoiselle Fonteneau nem fogadhat üzeneteket. Már a legrosszabbra gondoltam, hogy talán sosem látlak viszont ebben az életben! Ó, Jeanne, el sem tudod képzelni, mekkora megkönnyebbülés nekem, hogy épségben tudlak!
Csinos magánpalota elé kanyarodik a hintó, a libériás inas gyorsan a lábzsámolyt adja, hogy leléphessünk a magasított lépcsőkön. A kedves kis előkertből rögvest egy másik libériás alak pattan elő – rejtély, eddig hol rejtőzhetett -, s mély meghajlással üdvözöl bennünket. Az épület ajtajában újabb személy várakozik, minden bizonnyal a főkomornyik az – ezeket az embereket utánozhatatlanul előkelősködő hanghordozásukról és égnek emelt orrukról már megismerem.
- Théodore, vezesse a hölgyet a vendégszobába! – Cecile a fogadóhelyiség faragott alabástromasztalkájára hajítja kesztyűjét, majd máris komornáiért csenget. 
- Fürdőt, kencét, ruhát, harisnyát, cipőt, főkötőt, illatszert, s mindent adjanak a kisasszonynak, amire csak szüksége van! – Rám kacsint, s az engedelmes szobalányok már vezetnek is karon fogva az emeletre, egy világos, szép szobába. Egyikük tiszteletteljes kérésére megválok végre utálatos rongyaimtól, melyeket egy leány nyalábol össze, s viszi el – minden bizonnyal a tűzre veti. Jobb is lesz, csak szenvedéseimre emlékeztetnének. A szobából tapétás ajtó nyílik a fürdőhelyiségbe, s az aranyozott lábú, hatalmas fürdőkádban máris ott gőzölög a rózsaszirmokkal és pacsulival illatosított víz. A szobalányok egyike besegít a kádba – kiáltással jelezzem csak nyugodtan, ha már nem kívánok tovább a vízben lenni.
Belemerülök nyakig, s lehunyt szemmel elmosolyodom: hát eljöhet az a pillanat, amikor nem kívánok ebben a hihetetlen, testet-lelket simogató csodában lenni? Ezt a biztonságot utoljára szeretőm karjaiban éreztem – minden porcikája hiányzik. Megkereslek, akárhová mégy!, kiáltotta felém utoljára, mikor a szekérre löktek.
Keres-e vajon valóban? Hisz azt sem tudja, merre, hova vittek. Ha sikerült volna nyomomra bukkannia, rabságom idején biztosan szerét ejtette volna, hogy valahogy hírt juttasson hozzám. Lehetetlen, elviselhetetlen gondolat, hogy csak sokára fogunk találkozni mi ketten.
Fürdőzés után a szobalányok öltözni segítenek. Kissé nagy rám a halványkék selyemruha, noha Cecile sudárabb korszakából való – erősen be kell fűzniük, hogy valahogy álljon rajtam. Hajamat is megmosták, egyikük finom szőrkefével bontja most belőle a csomókat, kócokat, aztán valami illatos kencét dörzsöl el rajta. A cikornyás kandalló elé kell ülnöm, nehogy megfázzon a fejem. Cecile ugyan arra biztatott, használjam csak nyugodtan csecsebecséit, drága szattyánbőr topánjait és selyemharisnyáit, válasszak kerek dobozokban várakozó tollas kalapjai, szőrméi, ékszerei közül, de idegennek érzem még e sok titokzatos gyönyörűséget. Így egy pár egyszerű, díszítetlen harisnyát, vállkendőt, s kék cipellőt választok, ékszert semmit. Mintha emberemlékezet óta nem néztem volna tükörbe! Az arcom szomorú és fáradt, s ha lejjebb téved a tekintetem, mellem még vonzó ugyan, de elvesztette hamvas és duzzadt báját, amely csakis a bimbózó, tejjel teli dajkák sajátja.
Cecile forró csokoládéért és süteményért csenget – messzi óceánok szigeteiről hozatott ritka csemegével, pekándióval rakták ki a tésztáját. Érzékeim felszabadulva fedezik fel az ízeket, illatokat, kellemes hangokat – mindazt az élvezetet, amelyet egy gazdag dáma budoárja onthat magából. Szinte szédülök. Elszoktam mindettől, bár Brissot-ék szolgálatában nem volt jellemző a dajka kényeztetése amúgy sem. Tulajdonképpen rá kell jönnöm, ilyen jó bánásmódban még sosem volt részem. És félek, hogy mint egy tündérmesének, mindjárt vége szakad.
***
Kocsis Noémi (Székesfehérvár, 1970-) Nő, anya, társ, író, a sorrend tetszés és alkalom szerint cserélődik. Félénk újrakezdő az íróságban, noha gyerekkorától papírpusztító. Hétköznapilapos újságíró, mellette alkalmi novellista. Csak abban biztos, hogy az örök bizonytalankodó végre nagyon szeretne kitörni belőle. .JPG)
http://centrifuga.blog.hu/2012/02/04/muterem_kocsis_noemi
http://www.elomagazin.com/2012/12/irodalom-szuletik-kocsis-noemi-a-dajka-cimu-konyve/
https://www.facebook.com/kezdoregenyirosikertkeres?fref=ts
Képek: Csapody Vera, http://mek.oszk.hu/05100/05178/html/index.htm
