Új sorozatunkkal Takács Mária jóvoltából a XIX. és XX. század eleji magyar világjáró nőkkel lépjük át a 2012 és 2013 között húzódó látszólagos határt. A tizenegy részen át bemutatott nők könyveikben rögzített utazási élményeikkel egyszerre adnak érzékletes társadalomrajzot, s mutatnak fel a kor megszokásától elkülönböző szerepmintákat, így adva példákat a határok átjárhatóságára. A 4. részben Bulyovszky Lilla színésznő norvégiai kalandjairól olvashatsz. Érdekes adalék, hogy Bulyovszki Lilla villája az Andrássy úton ma a Magyar Nők Szövetségének a székháza.
Magyar világjárónők: Bulyovszky Lilla
Bulyovszky Lilla azon művészi pályák egyikét választotta, melynek művelése kitörési lehetőséget jelentett a XIX. századi hagyományos nőkép, női szerep kötöttségeiből. Korának egyik nagyszerű színművésznője, tragikája nem csak a társadalom láncai alól „mentette ki magát”, saját sorsát – azon túl, hogy férjez ment – maga irányította. A tehetséges színésznő külföldi vendégszereplései után hosszabb ideig a nyugati (német) művészvilág csillaga lett. Utazásairól két könyvet írt: 1858-ban Bulyovszky Lilla útinaplója, 1866-ban Norvégiából: Úti emlékek címmel. Olvasóközönségre ezeken kívül négy novelláskötetével tett szert.
1833-ban Kolozsváron színész apa (Szilágyi Pál, a Nemzeti Színház színésze) lányaként Szilágyi Lilla néven látta meg a napvilágot. Kisgyermekkorában ismerkedett meg a balettel és a színészettel. 13 évesen már a Nemzeti Színház színpadán játszott. Egy évvel később a kolozsvári színház szubrettje lett, s közben, 15 évesen, férjhez ment Bulyovszky Gyula ügyvéd-újságíróhoz. 1851-ben szerződtette a Nemzeti Színház, itt a tragédiák fiatal hősnőit játszotta; azonban úgy érezte, hogy a kor nagy dívája, Laborfalvi Róza mellett nem jut neki elég elismertség, így hét év után Németországba ment. Egy év alatt megtanult annyira németül, hogy szerepeket kaphasson. Tizenhat éves külföldi pályafutása során előbb a drezdai és a müncheni, végül a gothai udvari színház színésznője volt. 1875-ben tért haza, majd rövid itthoni színjátszás után – a Nemzetiben Schiller Stuart Máriáját alakította, majd Kassán lépett fel – visszavonult. 1904-ben Grazban halt meg.
Nemcsak színésznőként és útirajzíróként ismerték; több lapba is írt esszéket, tárcákat; illetve lefordította Dumas Gauthier Margitját és Bayard-Duvernois Kesztyű és legyező című művét – ezeket aztán a Nemzeti Színház is műsorra tűzte.
Bulyovszky Lilla: Norvégiából: uti emlékek
Bulyovszky Lilla a németek ünnepelt színésznője volt már öt éve, amikor úgy döntött, hogy pihenésképpen elutazik egy tengeri fürdőbe nyaralni. Egyfajta menekülés volt ez számára a művészélet forgatagából: azért utazott, hogy végre önmagával, s önmaga lehessen. Uticélja azonban más irányt vett, mikor a Rigából Stettinbe tartó hajóúton megismerkedett egy lengyel családdal, akik rábeszélték: tartson velük Norvégiába. Ebből az 1864. évi nyári kalandból született meg útirajza; félig a művésznő világán átszűrve a látottakat, szubjektívan dokumentálva; félig útitársának történetét az utazásba fonva, regényszerűen.
Utikönyvvel utazott, biztosan tudta, hol van, s azt is, hogy mit akar megnézni. Céljainak eléréséhez minden eszközt igénybe vett: hajót, lovat, kocsit (legtöbbször lóvontatta postakocsin utazott), és a hegyekben még a gyaloglástól sem riadt vissza. Semmi nem kerülte el a figyelmét, mindenről éleslátóan írt: a norvég társadalmi viszonyokról, az emberekről, szokásaikról; városokról, intézményekről; utitársairól, az utazási lehetőségekről; az ország gazdasági viszonyairól meglehetősen objektíven számolt be – ezek a részek egy korabeli földrajzkönyvbe is bekerülhettek volna. Könyvét nemcsak élvezetes olvasmánynak, hanem utikönyvnek is szánta: leírta, hogy az év mely szakaszában utazzanak az olvasók Norvégiába, milyen ott (a parton és a hegyekben) az időjárás.
A könyv elején, az ajánlásban fejti ki utazásának szándékát, ami pedig nem volt más, mint hogy országismertetést adhasson a magyar közönségnek, s hogy hasznára legyen a magyar irodalomnak: „e föld phantastikus sajátszerűsége, sajátos szokásai, mesés szépségei nagyon megérdemlik, hogy bárha futólag ecsetelve is, képzelmünk képtárában helyetfoglaljon, s lelkünket a teremtés gazdag jeleneteivel gazdagítsa.” (Bulyovszky Lilla: Norvégiából: Ajánlat)
A másik szál lengyel utitársnőjének, Olgának a története. Olga sorsát szinte úgy tárja elénk, mintha az egy színmű volna – egy fejezet akár egy felvonás, ők pedig mint narrátor és szereplő jelennek meg az olvasó előtt. „Szólj” – mondám, önkéntelen átvéve patheticus hangját; felidézve gyászod, tán elérzékenyülsz, és megerednek könnyeid, a fojtó fájdalom felolvasztó cseppjei.” „Hazám ellensége az” – kezdé érczet öntve hangjába – „ki zsenge gyermekkorom óta bírja szívemet.” (60. o.)
Tollenmarken tartománybeli utazásukról ekképpen ír: „Hat napig voltunk oda, mert igen kényelmesen utaztunk; de amit e hat nap alatt láttunk, elég lett volna egy hónapra, és leirva könnyen betöltene egy csinos kötetet. – Ily kegyetlen szándék azonban távol áll tőlem; s a remény, hogy szives olvasóim még sok országba fognak jövőben követni, ovatossá tesz, s nem engedi, hogy tökéletlen leírásaimmal kockáztassam azok kegyeit és türelmét, kiknek tetszését és részvétét bírni legfőbb óhajtásom.” (II. / 102. o.)
Arról, hogy Bulyovszky Lilla hogyan élte meg egyszerre nőként és utazóként az eseményeket, csak kevés helyen esik szó. „Norvégiában az utas ritka madár, nőutas pedig épen fehér holló; egész nap még csak egy taligával sem találkoztunk az országúton.” (43. o.) Hát még milyen ritka látvány lehetett egy férfi három nővel, ráadásul turistaként Norvégia ritkán lakott tájain. A nőknek azonban, mindenféle férfikísérettől függetlenül, egyéni bátorságukra volt szükségük, hogy kalandjaikat esetenként ne csak meg-, hanem túl is éljék. Ilyen pillanatok közepette támadt fel az írónőben az anyai felelősség érzése, hiába volt távol otthonától, a kötődés csak látszólagos szabadságot engedélyezett: „A Sogne-fjorde, mely, mint minden fjorde, tulajdonképpen egy tenger-ág, hatalmas hullámokat kezde vetni, miknek tetején csolnakunk recsegve járta az ördögtánczot. Miért tagadjam? Féltem, és eszembe jutva gyermekem, megbántam a kalandos vizi utat.” (114. o.)
Mint utazó, az írónő néhol szinte egy útikönyvre jellemző szakszerűséggel ad értékes információkat azoknak, akik esetleg Norvégiába szándékoznak utazni. Ezek a leírások jól tükrözik Bulyovszky Lilla autonóm személyiségét, akinek, azon túl, hogy tudta, mit akar, meg is kellett útját szerveznie – ez pedig a praktikusságot nem nélkülözheti: „A szállásért, étel, ital és ellátásért nem minden állomáson divatozik ugyanazon mérték; e tekintetben Norvégia a többi polgárosodott európai állammal egy színvonalon áll, és hol jobban, hol kevésbé meghúzzák az embert. Általában véve olcsónak nem lehet az utazást mondani. […] A jóravaló állomás nagyon ritka; 5-6 között jó, ha egy türhető akad, ezért Norvégiában sem az evést, sem az alvást nem lehet bizonyos időhöz kötni, ott eszik az ember, a hol valamit kap, és ott hajtja le a fejét, hol a fekhellyel megbarátkozhatik.” (42. o.)
Az északi emberek társadalmi viszonyainak leírása mozaikos, ám darabszerűsége ellenére teljesnek mondható. A nép és szokásai, az egyének leírása természetesen az utazáshoz kötődik, az utazás egy-egy elemének apropójából ír ezekről bővebben. A művésznő ezeket is az élő beszéd stílusában, jó megfigyelőként adja elő. Bergenről, az ország egykori fővárosáról átfogó, életszerű képet kaphatunk: „A kereskedés kicsiben, nagyban igen élénk, minden ház egy raktár, minden földszint egy bolt, melybe azonban az udvarról van a bemenet; a kirakatok ritkák és jelentéktelenek. Legérdekesebb a halpiacz, mely hemzseg az emberek százaitól és a mindenféle halász százezreitől; mindjárt a kikötőnél fekszik, melyben ritkán horgonyoz kevesebb nyolczvan hajónál, a világ minden részeit és minden tengerképes nemzetiségeit képviselve…” (II. / 36. o.)
Bulyovszky Lilla másik, ezt megelőző, 1858-as utazását Ausztrián át Párizsba tette meg. Hosszú párizsi időzése alatt számára fontos emberekkel való találkozásait írja le, s az egész könyv a hasonló jellegű rövid történeteket adja közre. Második útirajza azért jelentősebb, mert a magyarok által kevésbé járt, kevésbé ismert földről írt – a magyar utazók közt elsőként.
***
Forrás:
Bulyovszky Lilla fotójának forrása itt.
Villája: http://www.nokszovetsege.hu/
A Magyar Nők Szövetsége a facebook-on itt.
