Vécsei Rita Andrea verseiből:
Lakkozatlanul
járok, nem szeretem
a pompát, hímeknek való
páváskodás.
Rúzsom van, felírok vele
ezt-azt, ha nincs toll nálam.
Fülemet piszkálgatom, cseng,
szemceruzám vége,
csak erre használom,
pontosan illik bele.
Szerelmes lettem egy férfibe,
piros lakkos érzésnek engedek,
kifestem a körmömet,
szép vagyok.
Hamar lepattog a piros,
kabinosnők keze,
lángossütő asszonyok keze,
én összeszorítom ökölbe, ne lássák,
nekem is kopni kezd,
amikor hazamegy,
várják.
Ragadok, nincs bennem érzelem,
annyira üres vagyok, hogy sokáig zeng
a hang, amit elindítok, mert nincs mibe
ütköznie, egy kiemelkedés például
sokat segítene, egy aprócska duzzanat
a szemem alatt, kék, megkérdeznék,
miért kaptam, máris érdekesnek
gondolom magam, titokzatos
összeütközés, szürke vadgalamb
helyett tépett házinyúl, vörös szem,
szívesen sütök tortát bárkinek, legyen
az buszsofőr vagy hajósinas, kavarás
közben ne hulljon ki hajszál, kész van,
megköszönik szépen, azt hiszem, ettől
langymeleg fog szétomlani bennem,
lüktetés csinos bordaívem alatt, lágy
pulóver fedi száraz és hideg bőrömet,
friss eper a torta tetején,
csavartam szenvtelen a tésztacsíkokat, jó szorosra,
hogy ne folyjon ki a töltelék.
Napló, olló
Narancssárga fiskars,
önélezős, mondják, amikor megveszem,
nekem mindegy,
csak most vágjon élesen,
cikkcakkosat választani komolytalan,
hobbivarróknak való,
a szél ne rojtolódjon el,
óvodás papírterítőket csinál,
semmiképp soronként csíkokat,
halványsárga oldal, paperblanks,
kék betűfolyam, nem nézek mást,
mint a dátumot, kétezerkilenc december öt,
a hátulján mi van, nem érdekes,
fotelkarfán hideg pohárba hull néhány betű,
kilencvenszázalékos gránátalmalé,
alatta makacs vörös félkör
helyén, ahol súrolom,
kibomlik a szivacs.
Jávorfából
sípra, hegedűre, kis,
szoros jegygyűrűre vágytam,
se síp, se hegedű, dióba
foglalt intarzia, leomló
ruha, emelvényen
álló nőalak
rezzenéstelen tekint
a másik vitrinszárnyon
háton fekvő nő felé,
nem mondanak szép regét
susogva, lélekhangon,
lándzsát tart kezük, félek,
lehúzott redőnyök mögött
pengéjük összecsap,
sötétbarna vér csorog
a láb tömörfa
rojtjai között.
Visszapillant
ó tükör
ben élni meg
remegsz a rész
letek hogy
lesznek teljes
sé arcán kezed
amint hajad
ba túrsz
jobbra
szalmabála
zöld szürke barna szürke zöld
balra felhő
nem lehet belé
legezni nincs elé
g közel a kar
nyújtásnyira
ó tükör
ből fél szeme
felében fél magad
ba lát hogy meg
állj kell egy
kurvanagy fékezés
hozzáérni észre
vétlenül
***
Forrás:
.jpg)
Mai verseit 2011. januárból frissítettük.
