„Egymilliárd nő bántalmazása gyalázat, egymilliárd nő tánca forradalom” üzente 15 évvel ezelőtt Eve Ensler amerikai írónő, és elindította az EGYMILLIÁRD NŐ ÉBREDÉSE mozgalmat. 2013. február 14-én új időszámítás kezdődött a Női Féltekén: világszerte táncoltak a nők szabadságáért, egyenjogúságáért és a nők bántalmazása ellen.
Nők elleni erőszak -- jog és gyakorlat:
15 éve jelent meg a Terror a családban.
Az első jogi kézikönyv Magyarországon, ami világosan felsorolja a családi bűncselekményeket, konkrét megvalósulási formáikat, és a vonatkozó törvényeket. Egyértelműen tájékoztatta az elkövetőket és az áldozatokat arról, mi a bűn, és mi a büntetése. Statisztikája ma is érvényes arányokat tár fel a férfi, a női és a családi bűncselekmények összefüggéseiről. Megszilárdítja igazságérzetünket és méltóságunkat a Törvényben, ami nem tesz különbséget nő és férfi között.
A kötet a bántalmazás jellemző történeteit írja le két nyelven.
Az egyik nyelve a bírósági akták esetleírása, valahogy így: „Volt olyan, hogy úgy éreztem éjszaka a hideg udvaron, most tényleg le fog fagyni a lábam. Majdnem meztelen voltam, amikor kilökött, szégyelltem volna bárhova is bekérezkedni. Komolyan arra gondoltam, beugrom a kútba, hogy a fázásnak, a félelemnek és ennek az egész szörnyűségnek vége legyen…”
A lakásból való kizárás sokszor kapcsolódik össze a megalázás rengeteg módszerével.
A másik nyelv a jog pontos és méltányos nyelve, az igazságosságé.
„Szabálysértési Törvény 1968. 96/A. § (1)
…Aki mást akadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen, tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”
„Büntető Törvénykönyv 1978. 176 § (1)
…Aki mást erőszakkal, fenyegetéssel hivatalos eljárás színlelésével akadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe bekerített helyre bemenjen, és bent is maradjon, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közmunkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
Mondja a Törvény Anyaszelleme.
A közös otthonból való kizárás jogellenes magatartás, enyhébb megítélésű esetei szabálysértésnek, a súlyosabbak pedig bűncselekménynek minősülnek. Az előbbi körébe tartozik a nappali elkövetés, amennyiben nem erőszakkal valósul meg. Az utóbbiba az éjszakai, illetve az erőszakkal vagy fenyegetéssel véghezvitt kizárás tartozik.
A Terror a családban kézikönyv, családi traumák megrendítő sorozatát mondja el, és ezzel szinkronban, felmutatja a jog szellemét és igazságosságát, idézi a törvényeket. Amelyeket ismerniük kell a férfiaknak és a nőknek ahhoz, hogy új, erőszak mentes szövetségre léphessenek egymással.
A kötet felkeresi a túlélőket, akik kiléptek a bántalmazás világából, anyaotthonban, hajléktalanszállón, vagy titkos albérletben kezdtek új életet. Megemlékezik a névtelen áldozatokról, akiket agyonvertek, agyontapostak, megfojtottak vagy leszúrtak, hetente átlagosan egy nőt az országban. Együtt érez azokkal, akik elveszítették szerettüket. Az anyát, akit bántalmazott egy névtelen apa. Vagy a családtagot, aki megpróbálta lefogni a szúrásra emelt kezet. Gondol azokra a magzatokra, csecsemőkre és kisgyerekekre, akik szenvednek a terrortól.
A szerző 2 éves szisztematikus kutatás eredményeit foglalja össze könyvében.
- 60 mélyinterjút készített bántalmazott nőkkel, gyerekeikkel és más hozzátartozójukkal.
- 1000 bírósági aktát, ítéletet és határozatot tanulmányozott.
- A vizsgált minta az 1995-96-ban az ország összes bíróságán jogerőre emelkedett ítéletek. Szándékos emberölés és kísérlete, halált okozó testi sértés, életveszélyt okozó testi sértés és kísérlete miatt indult eljárásokban.
- A jogerőre emelkedett bírósági döntéseket kérdőívesen feldolgozta. Számszerű összefüggésekben tárja fel a családon belüli bántalmazás mértékét, és arányait az összes erőszakos bűncselekményen belül. Pontos kimutatást vezet az elkövetők és az áldozatok férfi-nő arányáról.
- Összegyűjtötte és idézi a családon belüli erőszak kezelése szempontjából legjelentősebb magyar jogszabályokat. Bemutatja a téma nemzetközi dokumentumait, ajánlásait, szerződéseit. Áttekinti a számára elérhető szakirodalmat.
A családi terrorban élők ebből a könyvből bizonyságot kapnak, hogy amit tesznek, vagy amit tűrnek, az bűn. És van büntetése. És van igazságosság. Megszilárdítja igazságérzetünket és méltóságunkat. Megújítja hitünket a Törvényben, amely nem tesz különbséget nő és férfi között.
Az Alkotmány kimondja:
„54. §
„A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
55. §
Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni…”
A jog bünteti az élettárs, feleség, barát/nő, szülő vagy gyerek becsületének megsértését, ijesztgetését, fenyegetését, verését, szándékos pl közúti veszélyeztetését, fojtogatását.
Minden másik ember bántalmazása bűncselekmény.
A bántalmazás szabadságvesztéssel, pénzbírsággal, közmunkával büntetendő.
A legnagyobb büntetés: a bűntudat és a jóvátehetetlenség érzése.
Mit kell tenned, ha ráébredsz, hogy a bántalmazás világában élsz, mint áldozat vagy mint bántalmazó?
Összeszeded a bátorságod, a szeretteid és barátaid, végig gondolod a bizonyítékaidat, segítséget kérsz vagy feljelentést teszel a bántalmazód ellen ha áldozat vagy, és önmagad ellen ha bántalmazol, mielőtt bűnt követnél el.
A jog az elkövetett családi bűnök legsúlyosabbjait bünteti.
A túlélő áldozatokat az egészségügy veszi gondjaiba.
Mit kell tenned, ha törvényhozóként vagy vezetőként szembesülsz ezzel a problémakörrel?
Távoltartásra alkalmas férfiotthonokat kell alapítanod, ahol a veszélyes férfiak mentális és közösségi segítséget kapnak agressziójuk kontrolljához, és a személyiségfejlődésükhöz.
Biztonságos női otthonokat kell alapítanod, ahol a veszélyeztetett vagy egyedülálló nők és gyerekek mentális és közösségi segítséget kapnak az utódgondozáshoz.
Kompetens és elhivatott áldozatvédőket kell kinevezned minden rendőr őrsön. Településenként az áldozatvédelem a védőnői, háziorvosi, rendőri és pedagógiai hálózatok együttműködésével feltárja a veszélyeztetett családokat, és megelőző lépéseket kezdeményez.
Az áldozatvédőket képezni és képesíteni kell. Az áldozatvédő a helyi konkrét eseteket figyeli, az áldozatok eljárását segíti. Lehetőleg nő, és rendelkezik operatív egységgel.
Kompetens kirendelt védőket kell kinevezned minden családon belüli ügyhöz, mediációs, szociális és mentori feladattal.
Az agresszió és a trauma megtapasztalása megrendít hitedben. Az igazság és az együttérzés megerősít. Nemzeti önismeretünk új célokat tűzhet maga elé, ha szembe tudunk nézni a nők elleni és a családi erőszak tényeivel, ismerjük a törvényeket, élünk velük és betartjuk őket.
Forrás:
MORVAI KRISZTINA
TERROR A CSALÁDBAN
A FELESÉGBÁNTALMAZÁS ÉS A JOG
Budapest, 1998. Kossuth kiadó
Morvai Krisztina jogászként látogatott az igazságtalanság családi világába. Amit feltárt és megértett, azt 1998-ban Terror a családban című alapvető emberi jogi kézikönyvében hozta nyilvánosságra. Először jelent meg magyar nyelven olyan összefoglaló szakmunka, amely világosan felsorolja a családi bűncselekményeket, és konkrét megvalósulási formáikat. Egyértelműen tájékoztatja az elkövetőket és az áldozatokat arról, mi a bűn, és mi a büntetése. A Morvai-statisztika ma is érvényes arányokat tár fel a férfi, a női és a családi bűncselekmények összefüggéseiről. Következtetéseinek alkotmányos jelentősége van.
Orbánné.Wicca
Irodalom:
EVE ENSLER-ről és könyveiről a Centrifugán: