„Abudzsanov drága melegházi virágokat küldött a nevem napjára, rá is mosolygok, a kesztyűmmel játékosan felé legyintek. Udvarol, udvarol, de tudom, neki csak préda lennék sok más zsákmány után, ám ragadozó volnék magam is. Összecsapunk, összecsapunk majd, alig várom, a csatát, a végtelen harcot, a párzás riasztó percét.” 

Szil Ágnes Tangram című kötete nyerte a 2012-ben első alkalommal meghirdetett JAKkendő díjat. A JAK-füzetek sorozatban megjelent kötetet két hét múlva, március 13-án 17 órától mutatják be az Írók Boltjában. Cikkünkben ebből a kötetből olvashatsz egy részletet.

A JAKkendő-díj magánalapítású szakmai díj, alapító támogatója a MrSale Öltönyüzlet. Békés Zoltán ügyvezető nyilatkozata szerint az elismerést ezentúl évről-évre kívánják majd kiosztani egy-egy pályakezdő magyar prózaírónak. A nyertes művek a JAK-füzetek sorozatban jelennek meg.

Szil Ágnes 1972-ben született, Békésen él, latin-magyar szakos tanárként dolgozik, irodalmi klubot és a helyi lap egy rovatát is vezeti - 2006-ban Albius Tibullus műveinek fordításáért Pedagógus Kutatói Pályadíjat kapott a Magyar Tudományos Akadémiától.

Szil Ágnes a JAKkendő díj átadásán (forrás)

Danuta

Egy férfi, férj, Alekszej. Nem tudom, mért szerettem bele, talán csak a naivitásom miatt, tapasztalatlanul, s mire észbe kaptam, már ott vártam vele egy füstölőszagú imateremben. Alekszej alacsony, tömzsi kis hordóteste masszív lábakon áll, arcán folytonkék a borosta, még akkor is, amikor reggel borotválkozott, és szeretkezés közben felmarja az arcomat.

A férjem szeret engem, a maga kereskedőmódján, nap mint nap megbecsüli, mit ér rubelben a csípőm, a vállam íve a cobolybunda alatt. Büszke rám, ahogy ki tudok szállni a hintóból, ahogy a szaténcipőm nem ér a hóba; a biztonságomra, ahogyan a többi nemesasszony között mozgok, ahogy meghallom és terjesztem a pletykát, csipkelegyezőm keskeny ajkam elé szorítva. Most nagy hangon tárgyal egy földesúrral: Alekszej engem is eladna, engem, akit a hozományomért vett el. Nem figyel, ahogy tánc közben megcsalhatatlan ítélettel felmérem a piros ruhás Preobrazsenszkij-tiszteket: kiben mi lakik, s mire lehet még egykor jó.

Ivanov, igen, Ivanov szerencsétlen: nem ér egy kopeket sem a táncban, fantáziátlan fiatalember, talán már a fiam is lehetne – de azért meg lehetne egyre s másra tanítani. Talán hagyjuk meg Ivanovot a szüzecskéknek, akiknek kell egy kis csalódás – beleszeretni valakibe, s megcsalatni, s igen, Ivanovnak is kell egy kis tapasztalat. Amott Abudzsanov, ni, a kardja beleakadt az öreg hercegnő lábába, ahogy bámulja az enyémet – micsoda riadalom, a komorna igyekszik visszafojtani nevetését.

Abudzsanov drága melegházi virágokat küldött a nevem napjára, rá is mosolygok, a kesztyűmmel játékosan felé legyintek. Udvarol, udvarol, de tudom, neki csak préda lennék sok más zsákmány után, ám ragadozó volnék magam is. Összecsapunk, összecsapunk majd, alig várom, a csatát, a végtelen harcot, a párzás riasztó percét.
Az intarziás parketten keringő forog. A háta mögé nézek, az öccsére, kacér mosollyal, szándékosan addig lebegtetve a szempillám, míg Abudzsanov észre nem veszi. Hátranéz, fekete csizmája ráhág a hercegnő pincsijére, az meg odaereszt a szőnyegre. A saját pimasz kacajától halálra vált komorna karjára veszi a megnyomorított kis dögöt, Abudzsanov rám néz ismét, az arcom már beszélgetőtársam felé fordul, ügyelve arra, hogy oldalról is szépnek lássék a nyakam, s még látom, ahogy tekintete megakad a mellemre aggatott gyöngysor fényén, míg mentegetődzik a nagyasszonynál.

Két perc múlva itt lesz, a kezében forró puncs ezüstköpenyű pohárban, keze a könyököm alá nyúl, kormányozna a táncba.

Istenem, Alekszej végtelenül, végtelenül untat, s nem másik férfi kell - csak hogy ne öljön meg az unalom.

Abudzsanov

Aznap reggel is későn ébredt. Először a tisztiszolga csoszogását hallotta meg, aztán a fényt, ahogy beszűrődött a fehér sötétítőn – fehér sötétítő, micsoda ostobaság, az anyja ostobasága, aki felutazott Pétervárra, hogy berendezze a fiai lakását. Drága Maman! 

Aztán a bor ízét érezte a szájában: csodás bor volt, valaki hozatta délről, az íze a mazsoláé, de ez már nem az öreg hercegnő estélyén volt, ott csak puncsot ivott, igaz, sokat, ezüstköpenyű üvegpohárból. Rémlik, hogy aztán valami kuplerájba mentek, az egész ezred, vagyis azok, akik számítanak, pontosabban: akik számítanak, és még lábra tudtak állni. A Tündér utcai kurvák – azoknak nincs párjuk. De fogalma sincs, hogyan jutottak haza: nyilván kocsin, ahova valamelyik tiszttársa tuszkolhatta be.

S most mégis: az estély. A muranói üvegcsillár – járt már ő is Velencében: a Canale Grandét megülte a pára, s a tejszerű ködben hallani lehetett, ahogy kikötőbe érkezik néhány éjfélkor kifutott halászhajó. Most az öreg hercegnő estélyéről is csak ez villan be: a kristályok álmos ragyogása. Néhány dologra emlékszik, s csak reménykedni tud, hogy illemtudóan viselkedett. Bár mintha rálépett volna az öregasszony pincsijére – de minek hozza társaságba azt a kis dögöt, s egyáltalában: minek volt még ébren az öregasszony?

A sarokban álló porcelán mosdótálhoz ment, a kancsóban hideg volt a víz, megborzongott, amikor az arcához ért. Ej, Abudzsanov! Puhány lettél, puhány, mint a fehér húsú asszonyok, már egy kis jeges víz is kiborít.

Alekszej feleségének arca határozottan feldereng, ahogy a gyémántgyűrűs ujja hozzáért a kezéhez, amikor átvette a puncsos poharat. Igen, határozottan szép nő, a haja mint a túlszáradt avar, de mégis meleg és kellemes. Nem hallott még róla semmi pikánsat – talán csak most kezd még ráunni az urára, s ő lehetne az első, hivatalosan is számba vett szerető, s mint ilyen, előkelő helyen az ezredben. Egy ilyen nő meghódítása fegyvertény, fegyvertény, urak – fogja majd mondani a kuplerájban, talán éppen a Feja utcán, amikor a széplány fedetlen keblét simogatja a hallban a zongoraszóra, vodkácskát iszogatva -, van talán akkora tény, mint egy közepes párbajgyőzelem.

Mérlegelni tehát az előnyöket. Először is: itt van ez a jó szagú asszony, akiről lerí, hogy lusta szerető, ő a főszereplője ennek a liezonnak, mégis csupán ráadásnak tekinthető, arra, amit majd a férje útján szerez meg neki, annak fejében, hogy szeretkezés után boldogan pezsgőznek majd egy kis bérelt szobában, távol a sugárutaktól. Ő lesz az első hivatalos szeretője, s mint ilyennek, meg kell győznie az asszonyt, hogy semmi rosszat nem tesz, ha időnként megmártózik másfajta gyönyörökben is, mint amennyit az ostoba Alekszej tud neki nyújtani.

Igaz is, mivel foglalkozik ez az Alekszej? Hogy pénze van, az biztos - különben honnan vette volna ezt a gyönyörű, buja szépséget ez a kicsi, hordószerű ember? A fején már megritkult a haj, a szemén szinte mindig a pápaszem, s látta, amikor eltűnt a hercegnő unokájával egy oldalszobában. Jó lesz erre odafigyelni – talán kölcsönt ad uzsorakamatra, ebben az esetben viszont aligha engedné be az öregasszony az estélyeire. De milyenek lehetnek a kapcsolatai, összeköttetései?

A szomszéd szobából neszezés jött, siklott át az átjáróajtón: felébredt az öccse, nyilván már evett: egészséges fiú, egy átmulatott éjszaka után is jó étvágya van. Igaz, ő nem is ment velük a Tündérekhez, talán azonnal hazajött, és ábrándozott Danutáról: látta, ahogy a nő felméri, s egyik szemöldöke felemelkedik. De talán csak őt akarta bosszantani. Mindegy.