2012-es, Cannes-ban nagy sikert arató Holy Motors című filmjének bemutatójára, március 13-ára Budapestre látogatott a kortárs francia filmgyártás érdekes rendezőegyénisége, Leos Carax. A filmet március 14-étől a Cirko-Gejzír, a Toldi és a Művész mozik műsorán láthatod. A Pont-Neuf szerelmesei rendezője mostani filmjében is főszerepet szánt Denis Lavant-nak, aki mellett Eva Mendes, Kylie Minogue és Michel Piccoli is feltűnik a vásznon. A film főhőse, Oscar Úr, akit sofőrnője hófehér limuzinon szállít egyik megbízásától a másikig, kilenc életbe éli bele magát a filmben követett egyetlen munkanapján. Öntudatos szkeccsfilm, kreatív extravaganza, csak a kritikusoknak tetsző műfajkollázs vagy épp a 2012-es legfőbb moziünnep? Összegyűjtöttünk néhány kritikát és a film részleteit – a lényeget mégis a saját szemeddel kell látnod. (Szerintünk mindenképpen.)
Új filmje műfaját Leos Carax a farce és a sci-fi között határozza meg, ám arra a kérdésre, hogy miről szól, azt a választ adta, hogy a film nem valamiről szól, hanem az élet élményét akarja kifejezni, megragadni. Az a kérdés foglalkoztatta, hogy mi ma a valóság, szembe tudunk-e nézni azzal, vágyunk-e még a cselekvésre, s ha igen, fel tudjuk-e vállalni tetteink következményeit.
Leos Carax - polgári nevén Alex Christophe Dupont - 1960. november 22-én Suresnes-ben, Hautes-de-Seine megyében született újságíró szülők gyermekeként, amerikai anyától és francia apától. Művészneve az Alex és Oscar(-díj) szavakból képzett anagramma. Már 19 évesen elkészített egy rövidfilmet Strangulation Blues címmel, noha nem részesült hivatalos filmes képzésben. 22 évesen kezdte forgatni Boy Meets Girl című első mozifilmjét (magyar tévécímén: Egy fiú és egy lány) statisztakatalógusban talált alteregójával, az utcaszínház és a pantomim felől érkezett Denis Lavant-nal a főszerepben (aki a filmben az Alex nevet viseli, akárcsak a következő két Carax-műben). Ez a nouvelle vague-os és némafilmes áthallásokkal teli, fekete-fehérben forgatott szerelmi tragédia 1984-ben egy csapásra a legtehetségesebb fiatal francia filmessé emelte Caraxot, aki következő filmjéhez, a szerelmi tragédiát fantasztikus krimielemekkel kiegészítő, már színesben készülő Mauvais sang-hoz (Rossz vér) a női főszereplőt Juliette Binoche-ban lelte meg. A Lavant-Binoche páros mellett az akkor még csak 16 éves Julie Delpyt, továbbá Michel Piccolit és Serge Raggianit is szerepeltető Rossz vér 1986 végén elnyerte az év legjobb francia filmjének járó Louis Delluc-díjat.
Oscar Úr pihenője
1988-ban Carax belefogott A Pont-Neuf szerelmesei című filmjébe, ismét Lavant-nal és Binoche-sal a főszerepben. Az Alex-trilógia záró darabja három évvel és két tönkrement producerrel később készült csak el. A film a francia mozitörténet addigi legdrágább alkotásának bizonyult, mivel a rendező díszletként újra felépíttette a címbeli párizsi hidat és az azt körülvevő párizsi panorámát egy Montpellier melletti pusztán. Nemzetközi siker lett, de ezt követően Carax hét évig nem forgatott semmit. Csak az 1997-es Cannes-i Filmfesztiválon bukkant fel újra egy cím nélküli nyolc és fél perces munkával, melyből két évre rá új mozifilm nőtt ki. Herman Melville nagyot bukott 1852-es regényének, a Pierre-nek a modern adaptációja Guillaume Depardieu, Catherine Deneuve és Katerina Golubeva főszereplésével Pola X címen a regényhez hasonlóan bukás lett. Ezután Carax újabb évtizedre eltűnt, csak 2008-ban tűnt fel újra a Tokyo! című szkeccsfilm egyik epizódjával (Merde), melyet legújabb filmjében is viszontláthatunk újraértelmezve.
Részletek a film kapcsán megjelent kritikákból
"...egy kreatív extravaganza, melynek láttán csak kapkodjuk a fejünket a hihetetlenebbnél hihetetlenebb fordulatokon." (Onozó Róbert: Fődíjat Kaka Úrnak! - origo.hu)
"Lavant és Leos Carax világa valami olyan különleges módon van összefonódva, hogy egyszerűen elképzelhetetlenek egymás nélkül – az egyetlen Lavant nélküli filmje, a Pola X nem is működött igazán. A különleges karakterű, szélsőséges viselkedésű, roncsolt arcú színész önpusztító vehemenciával veti bele magát minden egyes figurába és szituációba – egyszerűen elképzelhetetlen, hogy bárki más akár megközelítő módon tudta volna eljátszani ezt."
"Valójában minden jelenet egy filmes műfaj, stílus vagy éppen konkrét film (Kubrick-opuszok például többször is előkerülnek) paródiába hajló megidézése, és a fentebb elmesélt nyitójelenettel együtt ezt úgy értelmezhetjük, mint egy olyan mesei világot, ahol a mozi „analóg” módon működik, vagyis a szereplőknek testi valójukban kell átmenniük egyik filmből a másikba – a Holy Motorsban ezt persze konkrétan nem látjuk." (Gyenge Zsolt: Pietá, álló farokkal - revizor online)
"A filmkritikusként is tevékenykedő Carax nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogyan készíthet olyan filmet, amelyről majd beszélni fog a szakma. Szerkesztésmódjából adódóan a Holy Motors tudatosan ingereli a kulcsokat, értelmezési képleteket kereső nézőt, miközben a rendező egy komplexnek és tartalmasnak álcázott, ám valójában egészen könnyen befogadható, már-már populárisnak nevezhető filmben gondolkodik. Ha nem akarjuk ugyanis mindenáron megfejteni a művet, tulajdonképpen egy gyorstalpaló műfajfilmes összefoglalót, egy rövidke mozis körképet kapunk. Melodráma, krimi, horror, komédia és musical kerül itt egymás mellé, miközben a hagyományos narratív sémákat megtörő klip-betétek és képi sziporkák szimpla audiovizuális kényeztetésként pihentetnek." (Huber Zoltán: Úton-útfélen. Prizma folyóirat)
"Taxi! Kövesse azt a galambot!"
"A Holy Motors mégis a hiány filmje, melyben minden grandiózus vagy aprócska varázslat azzal a nem titkolt céllal születik meg, hogy tudassa: hajdan a világon volt."
"Olyan világ ez, melyben minden alkotás a meg nem értettség által, és minden művész a lealacsonyodás önundorában nemesül igazán." (Aeon Flux blogja)
manson84: "Az év legfurcsább filmje, ember legyen a talpán, aki erről mélyreható kritikát fogalmaz meg. Persze az is lehet,hogy csak egy blöff, nem ismerem Leos Crax korábbi munkásságát, szóval maradjunk annyiban, hogy a Holy Motors egyedi, bizarr, gyönyörűen fényképezett, remekül előadott semmi."
Mr. Scott Pilgrim: " Fel bírom fogni, mit is láttam? Nem igazán. Tetszett, amit láttam? Igen. Blöff? Az. Működik? Igen. Működik mindaz, ami mondjuk a Kill Listnél nem, és abszolút nem érzem a végén átverve magam. 2012 abszolút legérdekesebb filmes élménye." (fórum a filmről a kritikus tömeg-en)
"A Holy Motors ugyanis rendesen próbára teszi a türelmet, és miközben látjuk, hogy mekkora színész Denis Lavant, azért annak is örülnénk, ha többször nevethetnénk, hatódhatnánk meg, vagy izgulhatnánk. Mert ezeket rikán éljük át a film alatt, a két órán át tartó megrökönyödés pedig nem biztos, hogy megéri a jegy árát. Szóval ünnepeljük csak a színjátszást, megérdelmi, csak nem kéne elfelejteni, hogy ahhoz nézők is kellenek ám."
(Csak a nézőket felejtették el - index.hu)
a számonkérés pillanatai
"Maga a film viszont sokkal több egy színészmesterség dicsőségét megéneklő fantasynál: egy roppant személyes alkotás, vissza- és előrenézés Carax magán-filmtörténetében, vibráló műfajkollázs és igazi moziünnep. Ugyanakkor az utóbbi évek legtalányosabb metafilmje, amit több oldalról kell támadni, amíg megadja magát. Olyan, mint egy Godard, csak nézhető."
"Eklektikus performanszfilm, ami egyszerre tűnik spontánnak és nagyon kitaláltnak: a filmben a stílus és az ötlet diadalmaskodik a narratíva felett, s éppen ezért nem egyszerű feladat dekódolni, s a jelek szerint a tágabb értelemben vett közönség sokszor áll értetlenül (vagy megy ki) az egyes jeleneteknél.1 De hát nem érteni kell, hanem érezni – mondaná Kubrick, és tényleg: aki imádja a mozit, az imádni fogja ezt a filmet."
(Jakab-Benke Nándor: Ne óvakodj a szent motortól - filmtett.ro)
