"Nincs olyan, hogy férfi meg nő, ezt csak úgy kitaláltuk [...] nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, miben vagyunk teljesen ugyanolyanok!" Az idézet Fliegauf Bence megnyitóbeszédében hangzott el a 2013. március 13-tól április 28-ig a Mai Manó Házban látható Konyhában, ágyban, társaságban című kiállításon, mely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna több generációjának nőalkotóitól válogatott a női szerepmodellek vizsgálatához illeszkedő fotókat Oltai Kata kurátor szerkesztésében. A kiállításon Baglyas Erika, Ember Sári – Sally-Anne Kelly, Eperjesi Ágnes, Fabricius Anna, Fátyol Viola, Gáldi Vinkó Andrea, Gőbölyös Luca, Nagy Kriszta x-T, Szabó Benke Róbert, Szabó Eszter, Szász Lilla, Szombat Éva munkái láthatók. A tárlatról Oltai Katát kérdeztük.

Baglyas Erika: Végül is miért ne alázzam meg magam

A beharangozó sorokban szóba kerül, hogy a nőiség, mint szerep és probléma, az ezzel kapcsolatos feminista megközelítés a képzőművészetben itthon is utat tört magának a kétezres években, ám a következő generációra a távolmaradás jellemző. A problémától való elfordulást úgy érthetjük-e, mint a probléma megoldódás utáni letűnését, vagy eddigi tapasztalataid szerint elképzelhetőnek tartod, hogy a feminista megközelítésmód ismét erőteljesebben törjön felszínre?

Oltai Kata: Inkább kérdésfelvetést mondanék, mint probléma, vagy problematizálást, megkérdőjelezését annak, amit konszenzusosan nőinek tartanak. Kettős a válasz, igen sajnos azt gondolom, látom, hallom, hogy úgy tekintik meghaladottnak a kérdést, hogy a válaszok nem születtek meg, sőt azt gondolom, hogy sok szempontból az adekvát kérdéseket sem tették még fel – egyrészt a művészeti szcénában (valamennyi oldalról), de tágabban társadalmi oldalról sem. Itthon a férfi és a női szerepelvárások, most egy ultra neokonzervatív hullámnak köszönhetően, megint polarizáltak lettek, és ami a női szerepmodelleket illeti, elképesztő retrográd módon, sokszor még a szlogenek szintjén sem jelenik meg mindaz, ami a világban már 40 éve zajlik.
Azt gondolom, hogy ma már nem lehet kérdés, hogy a férfi és nő kategóriákhoz, a nemek kategóriáihoz hatalmi és hierarchikus viszonyok kapcsolódnak, nem lehet vitatott az sem, hogy a “férfias” jegyeknek társadalmilag és kulturálisan is fontosabb jelentőséget tulajdonít a nyugati kultúra. És nagyon fontos azt is hangsúlyozni – ami a feminizmus eredménye, és onnan szivárgott át más érdekérvényesítő mozgalmakba –, hogy a férfiak és nők közötti különbségeket nem biológiai tényezőkben, hanem társadalmi gyakorlatokban kell keresni.
Fontos, hogy explicit módon merjenek erről beszélni nők és férfiak is, vizuális művészetekben és azon kívül. Örök idealista vagyok, szóval természetesen úgy gondolom, hogy a most huszonéves generáció, akik között elképesztő érzékenységet és kíváncsiságot látok, már fog ebben állást foglalni – sajnos az én korosztályom, a harmincasok, sokkal távolmaradóbbak.

Eperjesi Ágnes: Melyik az igazi?

A kiállítást egyfajta felütésként jellemzik az invitáló sorok, melyben a két generáció, a társadalmi nem konstruált voltára vonatkozó kérdéshez tudatosan és rendszeresen hozzászólók, valamint a fiatalok, a távolságtartók képei kerülnek egymás mellé. Milyen mögöttes koncepció vezetett ehhez az elrendezéshez, s milyen tanulságokat tudtál levonni kurátori munkád során a két generáció és két megközelítésmód egymás mellé állításának tapasztalatából?

Oltai Kata: Azért nem egyértelműen tartom távolmaradóknak, hisz pont azt akartam jelezi a kiállítással, hogy van egyfajta folytonosság szerencsére, még ha nem is olyan konzekvens módon – de fontos felmutatni, hogy egyes munkák, projektek azért vannak és jelzik, hogy nem azt érzi mindenki, hogy “minden meg van oldva”. A kiállítás címével és a munkák kiválasztásával egyértelműen állást foglalok amellett az iskola mellett, mely azt vallja, hogy a nő és női meghatározása mindig a férfi és férfias viszonyában történt. A mi kultúrkörünkben a nemi attribúciós folyamatok egyértelműen fallocentrikus mintákat követnek. Valamennyi munka implicit vagy explicit módon ezt a tételt kommentálja. Mivel kurátorként az ember térben gondolkodik, úgy épít fel valamit, hogy az olvasatnak kell legyen egy szimbolikus három dimenziós értelmezése is, itt is sokat foglalkoztam azzal, hogy munkákat úgy helyezzek el, hogy ne csak az egymásmellettiség, hanem a “keresztbe hatás” (ahogy egyik térből látunk a másik térben egy-egy munkára) is más-más olvasatokat adjon. Illetve nagyon szimbolikusan van egy “kerete” a kiállításnak, Eperjesi Ágnes munkáival az egyik végén, ahol kétkedő, konszenzusosan nőknek tulajdonított mondatok láthatók egy-egy férfi képével (Melyik az igazi?) – illetve a másik oldalon Szombat Éva Fiók című installációjával, mely egy maszkulinitás konstrukció.

Eperjesi Ágnes: Melyik az igazi?

Komoly gondban voltál-e a válogatás során, sok kedvencedet kellett-e kihagynod vagy egy határozott és éles koncepció mentén már előre tudtad, mely képek férnek a kiállítótérbe?

Oltai Kata: Nem esik nehezemre megvágni egy listát. Ha az ember pontosan meghatározza, miről szeretne beszélni, ez nem nehézség, a tér megszabja. Ugyanakkor persze nehéz sokszor, mert nagyon sok rétegű munkákról van szó, ebben az esetben is, és egy kurátor mindig csak egy-egy értelmezési horizontot rajzol. Ugyanezekkel a munkákkal, mások hozzáadásával más horizontok is felrajzolhatóak – ez a projekt folytatása lesz.

Fabricius Anna: Háztartási anyatigris - Eszter 15

Itt fotográfusok munkáiból válogattál. Készítenél-e vagy szívesen látnál-e egy hasonló kiállítást a kortárs festők alkotásaiból is?

Oltai Kata: Nem gondolom az igazán érdekes kortárs vizuális művészetet műfajspecifikusnak. Jelen esetben egy olyan kiállítóhelyről van szó (a Mai Manó Házról), mely kizárólag fotóval foglalkozik. Amit igazán érdekesnek tartanék, az egy olyan kiállítás, mely a populáris vizualitás képiségét is beemeli, nem csak azt, amelyet a művészettörténet kanonizál annak – a kettő együtt ad választ.

Szombat Éva: Fiók (installáció)

Vannak-e a témában (a társadalmi nem, mint konstrukció kérdésfelvetése a képzőművészetben) személyes (külföldi) kedvenceid, s ha igen, kik ők?

Oltai Kata: Kedvenceim nincsenek. Sok okos embert látok, követek, akiknek tetszik a bátorsága, éleslátása. Ezek között vannak művészek is, kurátorok is. Aki következetes a mondanivalójában, már nem lehet érdektelen.

a kiállítótér  részlete

A kiállításról a Mai Manó Ház honlapján itt olvashatsz. Oltai Kata portréját Reichel Tamás készítette.