A Remegés című sorozatában nemi erőszak helyszínei mellett a rendőrségi aktákból vett idézetekkel mondja el a történetet. A Szégyenlős lányok-ban a reklámok diktálta szépségideállal fordul szembe és a portréfotó hagyományait újítja meg az aktfotók világában. A Future (im)perfect antiutópista jövőképe az uniformizálódás ellen emel kamerát. Simon Zsuzsannát egy tanára, Eperjesi Ágnes ajánlotta figyelmünkbe, mint olyan tanítványát, aki következetesen a gender-tematikával foglalkozó munkákkal jelentkezik. Az 1988-ban született fotós több sorozatát is láthattad már itthon csoportos és egyéni kiállításokon - eddigi munkáiról, a fiatal kortárs képzőművészek gender-érzékenységéről és az aktivizmusról, mint az üzenet átadásának lehetséges módjáról is beszélgettünk.
Györe Gabi (GyG): 2009 óta a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán tanulsz, közben egyéni és csoportos kiállításokon mutatod be elkészült műveidet. A fotózástól indultál - mi az, amit az intermédia szaktól kaptál ehhez többletként?
Simon Zsuzsa (SZs): A Novus művészeti iskolában tanultam fotó szakon érettségi után, majd jelentkeztem a MOME-ra, és az intermédia szakra a Képzőművészeti Egyetemre is. Akkoriban a fotó felhasználási területei érdekeltek: hogyan lehet összerakni egy fotót. Csináltam például egy fotószobrot: lefotóztam magam kívülről, amit felragasztgattam egy szoborra, ami egy gnóm, kicsit amorf alakot eredményezett. Az intermédia szakra harmadszorra vettek fel, de már a Novusban töltött idő végén érdekelni kezdett a gender-tematika. Azért jelentkeztem a szakra, mert úgy éreztem, több médiummal szeretnék foglalkozni, nem csak a fotóval. Bár a fotó az igazán enyém, amivel a legjobban ki tudom fejezni magam, de mindig is éreztem egyfajta képzőművészeti érzékenységet a fotóimban - úgy éreztem, valamiért erre a szakra illek.
Simpon Zsuzsa: Magazine Project, 2009 - 1 kép a sorozatból
GyG: 2012-ben egy ERASMUS-ösztöndíjjal kint tölthettél egy kis időt Krakkóban. Itt Hotel Forum címmel rendeztetek csoportos kiállítást, ahol te egy performansszal is jelen voltál. Milyen technikákat használsz még?
SZs: Krakkóban fontos volt az adott helyszín, az egy helyspecifikus performansz volt...
GyG: Úgy láttam a honlapodra került videón, hogy egy kihallgató-szobára emlékeztető helyiségben, egy nagy üvegfelülettel rendelkező, zárt térben rendezted meg. Ott ültél egy széken, meztelenül, a fejed letakarva, damillal voltál körbekötve, nem láttam, hogy már így indult-e...
SZs: ...nem, ott bent kötöztek körbe...
GyG: ...aztán ott töltöttél bizonyos időt, majd levágták rólad a damilt, s kimentél.
SZs: Körülbelül 20-30 percig tartott a performansz. Mikor megláttam ezt a szobát, úgy éreztem, kell vele kezdenem valamit, annyira elidegenedett hely volt s olyan rossz érzés volt benne lenni. A nézők nem jöhettek közel hozzám, csak az üvegen keresztül nézhették, vagy kellett nézniük, nem tudtak belenyúlni, nem tudtak segíteni.
GyG: A kiszolgáltatottságra akartál ezzel reflektálni?
SZs: Igen, de arra is, hogyan érezzük magunkat mi nők az életünkben, mennyire hat ránk mindaz, amit a plakátokon látunk, ami eltérő testképet sugall, de épp így játékba hozza ez a munka nők elleni erőszakkal kapcsolatos képzeteket is.
Simon Zsuzsa: Cím nélkül (Untitled), 2010
GyG: Ennek a performansznak volt egy kép-előzménye is, ahol használtad a damilt. Ott ez még inkább esztétikai értelemben foglalkoztatott, ezt jól sejtem?
SZs: Igen, de ott is foglalkoztatott már a média hatása a nőkre. Akkor kezdtem ezzel foglalkozni, s mostanában mozdultam el egy szociálisabb irányba, mert fontosabbnak érzem a nemi erőszak témájával foglalkozni, mint azzal, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben.
A performanszon kívül videót is használok: a Veronika kendője című munkámban fotó és videó kombinációjával értem el azt a hatást, amit szerettem volna. A videón látható, ahogy a lányok letörlik a sminkjüket, a fotókon a smink-törlőkendők láthatók - három videó és három kép készült, triptichonban állítottam fel őket. Ez szerepelt az FKSE új tagjainak kiállításán a Stúdió Galériában, Debrecenben a MODEMben egy tárlaton, Pécsett a Zsolnay-gyárban, az Art Moments keretében, és az Akváriumban is egy alkalommal a Mona Lisa mosolya tárlaton. A smink néha már annyira maszk-szerű, hogy nem tudnak megszabadulni tőle, s nem is merik felvállalni nem kreált, természetes énjüket. A videókon érezhetően küszködnek azzal, hogy lejöjjön a smink, s néha olyan, mintha sírnának közben. Veronika Jézusnak adta a kendőjét, s ezen maradt meg az arcának lenyomata - erre reflektál a 21. században az, ahogyan a lányok a sminkjüket törlik le.
A Veronika kendője a MODEM-ben
GyG: Honnan keresed a modelljeidet?
SZs: Fontos, hogy átlagos lányokat kérjek fel modelljeimnek, általában a baráti körömből kerülnek ki. Törekszem rá, hogy ne a média által sugárzott iszonyú vékony photoshopos lányokat, hanem természetes nőket mutassak meg. Jól működik, ha a facebook-on kiírom a kérésem - a baráti köröm jórészt a segítségemre siet, általában van egy-kettő állandó 'modellem' közülük, akire számíthatok.
GyG: Hogyan fordult érdeklődésed a gender-tematika felé és mi vitt a hogyan-érezzük-magunkat-a-bőrünkben-től a trauma-felmutatásokig?
SZs: A gimnáziumig nyúlhatok vissza - volt egy barátom, nagyon szerelmes voltam, s amikor szakítottunk, öntudatlanul is elkezdtem a feminizmussal foglalkozni: nem éreztem túl jól magam a bőrömben, magam hibáztattam, bár nem én voltam a hibás, úgy éreztem, kihasználtak, s elnyomásban éltem, amit nem vettem észre... a feminizmus felé innen érkeztem.
Bár ezekkel a témákkal foglalkozom, nem hibáztatom a férfiakat azért, amilyenek vagyunk - a média hatása esetében nem a férfiak szólnak bele abba, hogy mi, az átlagos nők hogyan érezzük magunkat az ideális nőről a reklámokban közvetített kép miatt, hanem saját magunk fogjuk fel úgy, hogy ilyennek kellene lennünk. Mi magunk szeretnénk úgy kinézni - a férfiaknak ehhez nincs sok közük.
A média hatásával azért kezdtem el foglalkozni, mert mikor megpróbáltam modellként felkérni a barátnőimet, nem akartak modellt állni. "Majd akkor, ha lefogyok" - mondta egyikük; a másik hosszú szoknyával és garbóval takarja el a neki nem tetsző testét - arra szerettem volna törekedni, hogy ezeket a gátlásokat feloldjam a lányokban.
Aztán egy kiállítási lehetőség, az Urban Space Berlin Projekt kapcsán kezdtem el a köztéri erőszakkal foglalkozni, így készült el a Reszketés című sorozatom.
GyG: Ez 2011-es, s volt egyéni kiállítása is (Fogasház, Budapest, 2012). A Reszketésben olyan helyszíneken készítettél fotókat, ahol korábban nőket erőszakoltak meg. A projekthez használtad az adott helyszíneken történt esetekről készült gépiratokat, jelentéseket is. De abból, hogy 'lesz egy kiállítás', még nem adja magát, hogy 'akkor én erre most a nemi erőszak városi helyszíneiről készítek képeket'.
SZs: Már korábban megfogalmaztam magamban ezt a sorozatot. A környezetemben is hallottam ilyen történeteket. Velem nem történt ilyesmi, de kiskoromból emlékszem, hogy az egyik lányt a liftben megerőszakolták, s az ő története erősen rögzült a tudatomban. A lakótelepünkön is volt egy molesztáló, aki az éjszakai buszról leszálló lányokat támadta meg.
A képek mellett megjelenő szövegek egy részét a rendőrségi könyvtárból szereztem meg, rendőrségi szemlék leírásai ezekről az esetekről, a másik részük az esetek média-visszhangjából válogatott idézet. Felkértem a rendőrséget is, hogy segítsenek nekem, de ők nem voltak túl nyitottak.
GyG: Egy Bihari Ágnesnek adott interjúdban azt mondtad, meg szeretnéd majd keresni azokat a lányokat, akiket ezeken a helyszíneken erőszakoltak meg, mert így éreznéd teljesnek a projektet...
SZs: Nem ezeket a lányokat szeretném megkeresni. Egy nagyon fontos statisztikai adat, hogy az összes ilyen eset negyede történik csak a köztéren. A statisztikákba kerülő nemi erőszakok 75%-át ismerős helyen, ismerős személy követi el az áldozatokon. Elkészült a köztéri nemi erőszakkal foglalkozó projektem, de mivel ez csak a nemi erőszakok negyedét teszi ki, szerettem volna olyan lánnyal dolgozni, akivel ismerős követett el ilyesmit.
GyG: Egyelőre ez még nem történt meg...
SZs: Nem sajnos. Készült egy ilyen projektem, de még nem fejeztem be. Egyelőre sem a kivitelezést, sem az installációt nem tartom megfelelőnek, ezzel még foglalkoznom kell.
Szégyenlős lányok - a sorozat képei
GyG: 2011-ben készült a Szégyenlős lányok sorozatod is. A sorozat mindegyik alanya eltakarja a fejét valamivel az aktképeken. Itt mi volt a koncepciód?
SZs: Ennek is volt egy előzménye. Még a Novusban készült egy sorozatom, ahol nem tárgyakat használtam a lányok fején, hanem cenzúráztam őket, elpixelesítettem vagy homályosítottam a fejeket - ezzel olyan hatást értem el, mintha legalábbis a boncolásra lennének előkészítve. Sokkal közvetlenebb, a lányok személyiségét jobban kifejező sorozatot akartam, ami nem idegeníti el őket ennyire.
GyG: Erre szolgálnak a tárgyak, amiket ők választottak?
SZs: Igen, arra kértem őket, hogy olyan tárgyat válasszanak és hozzanak magukkal, ami rájuk utal, a testükről árulkodik, vagy valamiért fontos nekik. Ebből lett az emberi koponya, a Cosmopolitan magazin, vagy sorolhatnám...
Simon Zsuzsa: Szégyellős lányok - 1 kép a sorozatból
GyG: Egy korábbi, 2010-es sorozatodban, a Future (im)perfect-ben az uniformizálódás veszélyeit tematizáltad - milyen gondolati utat jártál be a sorozat elkészüléséig? Itt kevésbé gender-tematikát dolgoztál fel.
SZs: Egyfajta antiutópiát fotóztam, mikor az emberek egyformán néznek ki, a szerepek felcserélődnek, a családtagok elidegenednek, a nemek közötti látható különbségek is eltűnnek - már nem is emlékszem, mire készült a sorozat, csak úgy jött... de photoshop-technikával dolgoztam rajta. Bizonyos mértékig azoknak az ideáloknak a megjelenítésére is törekedtem, akiket utánozni szeretnénk: az egyiken David Beckham, a másikon Britney Spears szerepel, bár talán nem teljesen felismerhetően.
Simon Zsuzsa: Future (im)perfect, 2010 - 1 kép a sorozatból
GyG: Mennyire érzed relevánsnak ma a gender-tematikát az egyetemen és a kortárs képzőművészetben, mennyien foglalkoznak ezzel?
SZs: Egy lánnyal beszélgettem az egyetemen a Reszketés című sorozatomról, mert ezt választotta prezentációjának, ő mesélte, hogy nem talált mást, aki a most tanulók között ezzel a tematikával foglalkozna. Én viszont úgy érzem, hogy szerencsére kisebb-nagyobb mértékben azért sokan foglalkoznak ezzel. Az egyetem ketten-hárman foglalkozunk ilyen témával, folyamatosan engem foglalkoztat.
GyG: Volt-e olyan, Jeff Wall-on kívül, aki olyasmit mutatott, ami elindított benned egy gondolkodási folyamatot?
SZs: Magyarokat első pillantásra nem nagyon tudnék mondani, de akit én szerettem, az Keserű Ilona festőművész.
GyG: Ő viszont nem explicit gender-tematikával foglalkozik...
SZs: Én őt a nőművészet kategóriába sorolom. Szerintem meg lehet érezni a nő által készített munkákat, mert van bennük egy olyan érzékenység, ami látszik.
GyG: Így értem...
SZs: Viszont aki erősen hatott rám, ha külföldi művészeket is mondhatok, az Julia Fullerton-Batten - csak az ő képeit kellett nézegetnem, ő inspirált, s azt gondolom, ez érezhető is a munkáimon. A másik alkotó, akinek a munkáit szívesen nézegetem Vanessa Beecroft.
Simon Zsuzsa: Future (im)perfect, 2010 - 1 kép a sorozatból
GyG: A kékharisnya blogon rólad megjelent írásban szerepel, hogy a következő projektedben az Amszterdamban dolgozó magyar prostituáltakra szeretnéd felhívni a figyelmet. Milyen fázisban van ez a projetked?
SZs: Prezentáltam az ötletemet az év végi 'kipakolásunkon', de a tanáraimnak nem tetszett - azt kérdezték, miért a külföldi témával foglalkozom, mikor itthon sokkal nagyobb problémák vannak, például azok a lányok, akik az egyetemi tandíjuk kifizetése miatt kénytelenek a testüket árulni. Nem értették, miért akarok külföldre menni. Én viszont azt gondolom, a probléma itt gyökerezik - a lányok innen mennek ki, a kérdés az, miért? A legtöbbjük Nyíregyházáról megy, így az első állomásom Nyíregyháza lenne, csak utána indulnék Amszterdamba velük beszélni.
GyG: Ezek szerint nem mész el Nyíregyházáig sem?
SZs: De. Tervezem, hogy a nyáron lemegyek, mert találtam egy lányt, aki tudna segíteni. Majd kiderül, mit lehet ezzel kezdeni.
Simon Zsuzsa: Bőhm Aranka
GyG: S mostanában milyen kérdések foglalkoztatnak?
SZs: Korábban a Szatyor Bár galériájára tervezhettem egy Karinthyné Bőhm Aranka-parafrázist, ez két hónapig szerepelt a bárban. Mos épp Courbet A világ eredete című festményének átértelmezéseként fotóztam egy hasonló képet, ahol a női élvezetre reflektálok: még nem találtam meg a megfelelő címet.
Simon Zsuzsa: Courbet-parafrázis
Két hónapja indítottunk egy szakkollégiumot is, amihez bármely egyetemről lehet csatlakozni, a címe Nőnem csoport - csütörtökönként hatkor találkozunk. Most egyelőre a képzőről járnak ide, és az ELTE egy művészettörténész hallgatója, de a célunk egy közös mű létrehozása. Egyre inkább az aktivizmus foglalkoztat. Részt veszek a Ludwig Múzeumban a múzeumfoglalásban, mert fontosnak érzem a művészeti területen, és általában a politikában is, a döntéshozatal átláthatóságát. Ugyanakkor a képeimmel kapcsolatban az az érzésem, hogy nincsenek a legjobb helyen a múzeumok falai között, ahol olyanok látják őket, akik tudják, hogy amiről beszélek, létező jelenség - szeretném minél többek figyelmét felhívni az erőszakhelyzetekkel kapcsolatos kérdésekre.