A FEM-X-ben fiatal, 35 év alatti írókat, költőket mutatunk be a Centrifuga olvasóinak, két hetes váltásban, négy részben. Ami közös bennük, hogy mindannyian nők.
Elsőként Tóth Kingától-Kingáról olvashattunk, az ő bemutatása alapján láthatóvá vált, hogyan épül fel ez a sorozat. Az alkotó néhány művének közlését követően egy szerzőtárs, egy irodalomtörténész vagy egy másik művészeti ág képviselője ír munkásságáról / legutóbb megjelent kötetéről, amit egy interjú, végül egy baráti elbeszélés, esszé követ. A képet fotók és videók színesítik.
Az elkövetkezendő két hétben Szabó Imola Julianna különleges személyiségét, alkotói módszereit ismerhetjük meg, aztán a Hímzőkör harmadik tagja, Baki Júlia következik. Áprilisban, májusban és júniusban pedig a legfiatalabbaké a terep, Décsy Eszter után a „gömbhalmazos” lányok lépnek színre.
Bízom benne, hogy a FEM-X hatására az irodalomszerető közönség közelebb kerülhet azokhoz a tehetséges, sokoldalú művészekhez, akik megjelennek az ICA oldalán, és továbbra is figyelemmel követik majd munkásságukat, valamint sorozatunkat, ami természetesen június után is folytatódik, meglepetésvendégeinkkel!
Debreceni Boglárka