Bencsik Orsolya vajdasági író, költő, műfordító, szerkesztő.
2013-ban ő képviselte Magyarországot Akció van! c. kötetével az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján.

Fotó: Szerda Zsófia

Bencsik Orsolya 1985-ben született a szerbiai Topolyán. Író, költő, honleány, a szabadkai Symposion képzőművészeti és irodalmi, kétnyelvű gerillafolyóirat egyik (néha lappangó) szerkesztője, valamint a szintén szabadkai kARTon kétnyelvű kulturális fanzin magyar főszerkesztője. 2011 és 2013 között a szabadkai Életjel Kiadó olvasószerkesztője volt. Szerbről magyarra fordít szépirodalmi műveket.
Tolnai Ottó kisinasa, aki Balázs Attilától örökölte a nyulak iránti szeretetét, mégis, hentes nagyapjának és hűtőgépész apjának köszönhetően az utóbbi egy évben csak disznókkal foglalkozik, és regényt ír.
2010-ben diplomázott az SZTE-BTK filozófia-magyar bölcsész és tanár szakán, az MA oklevél megszerzése után honleányi kötelességének eleget téve, apja, anyja legnagyobb örömére visszaköltözött Topolyára. Két évig a Magyar Szó és a Vajdaság Ma lelkes kistudósítójaként rövid cikkekben számolt be szeretett Vajdaságának kultúrfalusi helyzetéről: asszonykórusok fellépéseiről, műkedvelő egyesületek tevékenységeiről és helyi kulturális rendezvényekről. Kétségkívül életének erre az időszakára a legbüszkébb.
2012 óta ismét Szegeden él, ahol jelenleg is az SZTE-BTK Modern magyar irodalom tanszékének ösztöndíjas phd-sa. Kutatási területe
(RadomirKonstantinović szerb filozófus hatására): A vidékiség alakzatai a kisebbségi, különös tekintettel a vajdasági magyar irodalomban. Délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok. Hatásmechanizmus és (re)kanonizáció. Témavezetője Dr. Virág Zoltán egyetemi docens.
Szépirodalmi kötetei: Kékítőt old az én vizében (Forum, Újvidék, 2009, versek, hosszúversek, prózaversek és e-mailek), Akció van! (JAK-Prae.hu - Forum, Budapest - Újvidék, 2012, rövidprózák). Műfordításkötete (Orcsik Rolanddal közösen): AnaRistovic: P. S. (zEtna, Zenta, 2012, versek). Díjai, ösztöndíjai: Sinkó Ervin Irodalmi Díj (2009), NKA Gion Nándor prózaírói ösztöndíj (2010), phd-ösztöndíj (2012 óta), Szirmai Károly Irodalmi Díj (2012), VMTDK szekcióelső (2012), az újvidéki Forum Könyvkiadó meghívásos regénypályázata, alkotói támogatás (2012-2013), Sziveri-díj (2014), Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj (2014), SZTE Talent művész-ösztöndíj, aranyfokozat (2014), SZTE Talent phd-ösztöndíj, aranyfokozat (2014), SZTE – az Év Tehetsége Díj, phd kategória (2014).
A budapesti Könyvfesztivál keretén belül megrendezett Európai Első(próza)könyvesek nemzetközi fesztiválján Akció van! c. kötetével képviselte Magyarországot 2013-ban.
A JAK és a FISZ, valamint a SÍN-tér Kulturális Egyesület tagja. Prózáit angol, német, szerb és bolgár nyelvre fordították.

Kanyó Ervin szabadkai képzőművész vizuális szöveginterpretációja-képregénye Bencsik Orsolya Honleány c. szövegére (Megjelent a Symposion Rongy számában)

Bencsik Orsolya: Kis va(j)dmagyar 2.

2014. március 06.

A mama kétségbeesett, merész és vonzó (?) asszony. 2014. január 10-én bevett 12 Rivotrilt, és leesett a székről. A tata körülötte matatott, és egy törött nyelű partvissal söprögette a sötét, szinte fekete parkettről a morzsákat. Ebédidő volt, csirkepaprikás, fejes saláta, a mama kedvence. „Nem létezik, hogy nem tudsz rendesen enni”, ezt a tata mondta. A mama látta, ahogy mellette a morzsák belefordulnak a parketták közti mély, mocskos résbe (résekbe). „Nehéz lesz kipiszkálni onnan”, ezt akarta mondani, de a tata nem engedte, hogy használjon szavakat. Csak annak szabad beszélni, akinek reménykedni is szabad, és viszont. A nagy, erős marokban szinte eltűnt a vékony nyél, a mama (nem vékony, nem szőke nő) attól félt, mi lesz, ha a tata egyszer csak összeroppantja. A fehér abrosz (anyám vette a piacon) beitta a paprikás lét, kis foltok keletkeztek, körbepöttyözték a mama tányérját (fodros szélű, fehér, porcelán).

A mama még testesebbnek tűnt, pedig nyolcvanöt éves korára eléggé lefogyott. Mintha felpüffedt volna a hasa, a melle meg (két fonnyadt, bánatos körte) erre az óriási hasra folyt. A tata a partvisfejjel szakszerűen dolgozott. Nem érintette a testet, csak körbesöpörte, a morzsák a mama rövidre nyírt hajába, virágos ruhájára, paprikás ujjára tapadtak, de a parketták közti mély, mocskos rések is feltöltődtek. Apám csak később jött, amikor a tata, mint aki jól végezte a dolgát, már a széken ült.

2014. január 20-án jelentette be a tata, hogy újranősül. A fiatalasszony takaros volt, friss, üde szépség, ott dolgozott, ahonnan, mióta a mama nem főzött, a tata rendelte az ebédet. (Az ablakon keresztül vette át.) Apám azt mondja, hogy a családom női ága hajlamos az öngyilkosságra. A mama anyja például felkötötte magát, az első unokatestvére kékkövet ivott, amikor már nem tudta takargatni a hasát, anyám kereszttestvére pedig a vonat elé vetette magát. A sógorom abban reménykedik, hogy anyám is hasonlóan ér majd véget, ebben, gondolom, minden eszközzel a segítségére lenne. Erről nem beszélünk, pedig az egész család számára nyilvánvaló, anyámra, akárcsak a nővérére, nyugtató-túladagolás vár. A nővérem halálra éhezteti majd magát, az unokatestvéreim meg hajszárítót ejtenek a fürdővizükbe. Nekem egy sütő (Karancs 3T) jut, ebbe dugom a fejem, de előtte ünneplőbe öltözöm.

Ha az ember vékony, szőke nő, könnyebben elviselik, ez a mama véleménye volt. 1947-ben az első vőlegénye az oltárnál hagyta ott. 1951-ben ismerkedett meg a tatával, egy volt a munkahelyük. Apám két évre rá született. A mama a virágos ruháját még a központi Nadjaruhazban vette, szerintem azt akarta, hogy a tata majd ebben temesse el, de anyám nem engedte. „Ilyen piszkosban mégsem lehet.” A fekete pongyolát én örököltem, de a többi ruhát az új asszony kapta. Ebben a pongyolában mászkálok a lakásban (ez már Magyarország), a széles övvel masnit kötök a derekamra. Ha felcsönget az alsó szomszéd, azt lesi, a középen egymásra hajtott anyagból kibuggyan-e a mellem.

A tatának jó nyugdíja van, 35 ezer dinár, ez nem kevés. Anyám a Skype-on mondja, „Beültetett közénk egy idegent”. A tata új felesége a mama székén ül, kezében a kés, a kanál, a villa szépen áll. Rengeteget morzsál, igaz, tömi is magába a kenyeret, a tata meg nem söpröget. „Mindent ellep majd a morzsa”, ezt mondja apám a szívében, a mama nem létező tekintete (tragikus, határozott, abszolút igaz?) meg kijavítja, „Feltölt”.

(A fenti szövegben idézetek vannak.)


Megjelent a Műút - Nőtérfélen:

http://www.muut.hu/?p=5868