Nagy Kata verseskötete a JAK-nál jelenik meg, Kényelmes válaszok a félelemről címmel, 2016-ban.

A szerző - önmagáról:
Nagy Kata vagyok, 1986-ban születtem Dunaújvárosban, ahol lesnek az emberekre a víztornyok. Verseket írok, irodalmat tanítok és gyereket nevelek, de ha bármi lehetnék, csavargó lennék - egy igazi clochard a régi szép időkben.

Északi Összekötő

               Borsik Mikinek, szeretettel

A Duna két ágra szakad azon a részen, ahol felvettél a nyakadba,
nyár volt már, mondjuk június,
de komolyabb ősz hangvétel és levegő szerint.
Sose láttam akkoriban a lányom két éjszakánál többet:
szerepet, kiejtést naponta cseréltem.


Anyaként voltam a nyakadban, vagy lányként,
ezt nem tudnám megmondani.
Éjfél múlt vagy hajnalodott?
Abból a kék zsinórból a fák fölött,
amire az éjszaka volt kötve, ezt nem lehetett eldönteni.
Szótlanul vittél.     


Ahogy a nyakadat a combjaim közé szorítva néztem
a meg nem indult vizet, arra emlékeztem,
amikor a zajló körúton elmeséltem a fej kinyomását.
Megkoronázlak,
mondtam magamban: te ekkor már a számon nem tartott szárazföld feletti
métereket gyűrted.

*

Amikor sírunk, könnyen belázasodunk. Ezt nevezhetjük szerelemnek:
egy pohár víz kell olyankor, és kész. A láz hajnalra megy le: a test hormonokat termel,
a legtöbbet mindig akkor.
Átkelni tehát éjszaka kell.


Megjelent az ÉS 2014. december 12-i számában




Tájékozódás bajban



Nem az utat néztem, a szétvetett combjaid,
nem a kezed a sebváltón, a gyereket a visszapillantóból.
A felhőt néztem, azt a trombózisos eret az égbolt kék szívén,
ahogyan tágul, robbanni kész, mi mégis távolodunk tőle.
Nem baj, hogy idegen vagy, megsimogatlak,
a fejeden a foltokat, most jöttél meg a rákból,
mintha az egy szégyellnivaló munka lenne.
Meg kéne szüljelek újra, hogy fölsírj végre rendesen,
ha ütlek.
Nem beszélgetni akartam,
csak egy jelet kerestem a beszédhez,
egy táblát, mégis merre kanyarodjak,
ha madarak szedik fel a hazafelé vezető utat,
de legalábbis azt a szót, hogy haza.


Megjelent az ÉS 2014. december 12-i számában

Saint-Malo, Franciaország

Kényelmes válaszok a félelemről



1

Az álmok a megcsomósodott szájról
mindig a pincében kezdődtek el.
Önt, mint elkövetőt tegeztem gyanútlanul,
és a távolságot ismét tett követte.
Így lett belső szerveimből varázsütésre főzelék.


2

Hívtalak volna oda minden apró előjelre?
Ébredés után a történetektől foltos falat nézegetni.
Nézd, itt voltam boldogtalan, és amikor az ablakokat mostam,
vigasztalan eső esett.
Az ajtót, hogy korábban vagy később verted szét,
ilyen szorosra fűzve nem tudom megmondani.


3

(Sztálinvárosi legenda)
A válasz mögé előbb a hátteret fölmondani:
füvek, fák, víztornyok, fák.
Elromlott vagy elrontottuk megint
ezt az augusztust: elfőtte a saját levét.
Csak a víztornyok szilárdak a város két végében.
Bíznak egymásban.
A szocializmus bukása utáni tizedik évben
egyetlen éjszakára helyet cseréltek.
Másokat figyelni sem könnyebb: elszenvedői vagy nézői
vagyunk az utcán a színházi térnek.


4

Jó volt félni itt, nélküled.


Megjelent a kulter.hu-n, 2014.szeptember 21-én




A leghosszabb hónap



Ez a ház nem eladó. Frissen festett.
A hátsó szoba csendesnek tűnik, de idővel megismered
a félremagyarázhatatlan neszeket. A férj olyan csak,
mint egy szakkifejezés: idegen test az ágyban.
Itt folyton este van.
Erre az ablaküvegre a tüdőmet rajzoltam veszekedés után.
A megromlott mondatokra friss levegő kell.
Kikönyöklök. Nézném, hogy az ott a Tejút, valami ősi
és tiszta dologra lenne szükség, de az olvadás mindent elront:
kilyukad a táj, mint a túl sokat radírozott papír.
Aztán a megbocsájtás hosszú folyosója jön, jóval éjfél után.
Szemben a konyha.
Még mennyi évet kell lemosogatnom, ahhoz, hogy megértsd,
mindig csak bérlő voltam.


Megjelent a Mozgó Világ 2013. októberi számában

Redon, Franciaország

Kirándulás



Az utolsó sebről a var észrevétlenül
szakadt le, én sehova innen mozdulni
nem tudok, hasam nő csak egyre,
és hajnalra megszülöm azt a szőke kisfiút,
aki csak az álom játszóterén mászókázott.
Valaki zsinóron lógatja be a holdat, az utolsó
utáni éjszakánkon.
De nem is a hold az,
Csak a szemközti üres telken álló daru
fényreklámja. Az a távoli csillag elszennyezül,
ott a kapszuladíszes ház fölött: alig látnád
hunyorgását.
Átutazók, átutazóban: a matrac nem nyikorog,
ha egyedül fekszem rajta, de harminchét fokkal hidegebb.
ezt tudod, sose mondtam, de mintha a szerelem fokban
mérhető volna, intenzív anyag, sejtszervecske:
maga a boldog mitokondrium.


Megjelent az ÉS 2012. június 22-i számában