Silard Isaak (Izsák Sipos Szilárd) 1977-ben született Herceglakon, Horvátországban. 1998 és 2004 között teológiát tanult a komáromi Selye János Egyetemen. A mostani tárlat az első önálló bemutatkozása Budapesten. A művész jelenleg Bázelben él.
Deák Csillag és Kölüs Lajos páros-kritikája.

Szent Exuperius és Kandid, 2009, olaj, vászon, 130,5x150,5 cm

Kiviseljük magunkat

Silard Isaak Szent és profán című kiállítását nézem. A képek, bár tabudöntögetők, mégsem emiatt izgalmasak. Megformálásuk egyszerűsége, élénk színviláguk, öniróniájuk az, ami a nézőt megfogja. Silard Isaak biztos kézzel rajzolja meg figuráit, a teret, a viszonyokat, amelyek foglalkoztatják és lekötik figyelmét.
Nő és férfi szexusa olyan kérdés, amely iránt könnyű felkelteni az érdeklődést. Silard Isaak festőként a szexuális világba merül, tobzódik, habzik, kéjsóvár lesz, űzi és hajtja az orgazmust, a vágyat, a másik személy birtoklását, magát az egyesülést, amely egyszerre testi és lelki folyamat. Az utódnemzés fontos, de a mindennapi életet mégsem ez hatja át, hanem a szexualitás, az örömszerzés. Képein ennek nyomait és jeleneteit látjuk. Féktelenül, magabiztosan. Nem tévelyeg egyetlen alakja sem. Még Krisztus sem, sőt a szentek sem (Christus - In hoc signo vinces, 2014, Krisztus Szent Nárcisszal és Szent Apelles-szel, 2009). Azt teszik, amit mi nézők szoktunk tenni. Helyesebben, nem mindenki. Néhányan. Hogy gondolatban cselekszünk-e vagy a valóságban is, eldönthetetlen. Működik a képzeletünk, mert így vagyunk felépítve, korhoz nem köthetők a vágyak. Silard Issak a fiatal testek prófétája, kedvelője. A szépség eszményének hordozói ezek a fiatal testek, akár fiúkról, akár lányokról van szó. Elementáris erővel hat a szépségük, gondoljunk Nabokov Lolitájára. Silard Isaak sem pornográfiát művel. Műveinek szexuális tartalma vitathatatlan és merész, de nem érzem, hogy az ösztönök direkt felkorbácsolása lenne a célja. Figuráiban van valami ösztönösség, kényszeresség, keresik önmagukat és a másik ember lelkét (Szent Exuperius és Kandid, 2009), és ennek bemutatására művészi eszközöket használ, a maga számára megteremtett formanyelv határai között, vagy épp azok határait tágítva.

Krisztus Szent Nárcisszal és Szent Apelles-szel, 2009, olaj, vászon, 150x200 cm

Ütközteti a profánt és a szentet, vallást és az élet gyakorlatát, elmét és a testet, vágyat és a valóságot. Szereplői kortalanok, fiatal bikák és ünők, istenek és istennők. Angyalarcú fiatalok, akik kegyetlenek és őrültek is. Begőzöltek, talán kábítószer hatása alatt állnak, azt teszik, amit szeretnének, amit tudnak. Saját vágyuk és saját testük foglyai. Szabadok és mégsem. Megélik szabadságukat, de nem érik el a szabadság földjét. Olykor gusztustalanok, taszítóak, Isaak szándékoltan festi ilyenre őket. Mintha Fellini A Bikaborjak című filmjét látnám, az aranyifjakat. Szüleik világát szűknek és unalmasnak érzik, nagy tervekről, izgalmas életpályáról álmodoznak, de erejükből legfeljebb némi botránykeltésre futja.
Silard Isaak nem pályakezdő, alkotásai rendre megjelennek az aukciókon, résztvevője a Basel Artnak (Karafiáth Orsolyával, akivel közös könyvet is írtak). Képeskönyvet rajzolna? Képregényt? Alakjai egyéniek, a másikhoz való viszonyukban nyerik el másságukat, önazonosságukat. Nem pirulnak el attól, amit művelnek, legfeljebb csak mi, nézők tesszük ezt. Emmanuelle világában lennék? (Nála…, 2010) Törvényen kívül? Silard Isaak figurái a szexualitásban merülnek el, könnyedén és légiesen. Naivan ártatlannak tűnnek. Érzem a figurák közötti feszültséget, a dévajságot, a bacchanáliák örömét és vágyát. A képek megkomponáltsága mesteri, minden a helyén van, talán túlontúl is, olykor banális és közhelyes. Hogy ez csak látszat lenne? Nem tudom.

Nála…, 2010, olaj, vászon, 120x190 cm

Keblek, szájak, péniszek, formázva, kontúrral jelölve, nincs tévedés. Tévedhetetlenül nézünk valamit, egy testet, egy mozgást, mintha egy rajzfilm valamelyik fázisát látnám. Egy részletet kinagyítva. Silard Isaak képalkotási technikája révén nem hagy homályban semmit, megjelenít, világra hoz, kitakarja a testeket. Még akkor is meztelen egy test, ha ruha van rajta. Mindez vulgáris lenne? Naturális? Én épp eszköztelenségében látom a képek erényét. Nincs cicoma, mellébeszélés (Szent Donata, 2012). Az van, amit látok. Ennyiben a keleti művészet szimbolikáját is felfedezem a képeken, az illusztrációt, hogy amit látok, nem kell egyből valóságnak is látnom, mert nem az, valami többlet van az ábrázolt jelenet, arc mögött. A jelentés, a titok.
A feministák felvethetik, hogy a nő tárgyként jelenik meg, de én úgy látom, itt igenis mer nő lenni a nő, és férfi a férfi. Vállalnak és választanak. A testi öröm a mindennapok része. Isaak figurái mai karakterek, nem szépségük dominál, hanem fiatalságuk. A test oltárán áldoznak.  

Deák Csillag

Szent Donata, 2012, olaj, vászon, 110x240 cm

Felpörögve

Kópés és kamaszos világot mutatnak Silard Isaak képei, szemünk előtt a testiség, a test megtapasztalása, a vágy, amely határtalan és közel hozza, közel engedi a másikat, az idegent. Szabadosság és fülledt erotika, grimaszokat vágó arcok, az ego féktelen érzése és kimutatása. És mindvégig ott lebeg a kérdés, az önnön határok lebontása, feladása közelebb visz-e a másik lényhez, vagy csak saját börtönébe zárva éli át a magányt, a kirekesztést. Nincs feloldódás csak görcs, kapaszkodás valamibe, valakibe. Silard Isaak egyszerre képes az ént és a közösségben létrejövő „mi-világot” megteremteni, ábrázolni. Képalkotási technikája a comics, a képregény, a rajzfilm, a japán manga világához áll közel. Körvonalaz, jelöl, kiemel, élesen elhatárol, kinagyít, részleteket tesz hatalmassá, kísértetiessé. Van valami zombiszerű az alakjaiban, bár nem a húst rágják le a másik testről, az egyesülés másként történik meg. Maga a szerelmi aktus az, ami összeköti őket, ennek látható jele a fehér szín, az ártatlanságé. Mintha magát a szeplőtelen fogantatást parafrazálná.

Én, 2007, olaj, vászon, 70,5x64,5 cm

Szerelemmel vagy anélkül? A nemiség világába léptünk. A János jelenései könyvének szép sora szerint az angyal parancsként jelenti ki, hogy „amit látsz, írd meg”.1 Silard Isaakra vonatkozóan: amit látsz, fesd meg. Mindegy, hogy intim világról van szó, hogy a mozdulat nyilvánosságot nemigen kap, hozzá rejtett tér, bensőséges viszony kell. A művész az intimitás nyílt színterét teremti meg. Az öröm- és fájdalomérzés eggyé válik, Krisztus a keresztfáról ismert mozdulattal, maga a blaszfémia (Krisztus Szent Nárcisszal és Szent Apelles-szel, 2009). Véráldozat. Silard Isaak szentségtelenít. Az álszentséget ítéli el ilyen módon (Én, 2007), mert leleplez, a maga pőreségében beszél a homoerotikáról, annak természetességéről.

Mesterséges liliom, 2005, olaj, vászon, 50x40 cm

Ami ösztönös, abban van valami kényszerítő erő is. Mintha be lennének programozva a figurák, marionett-bábuként cselekszenek. Itt nem Casanovát látjuk, a hódító férfit, ezeknek a fiúknak és lányoknak nincs szükségük a hódításra, maguk hódolnak a szenvedélyüknek. A szenvedélyek mocsarába merülnek, tisztán és ártatlanul. Itt nincs bűn és bűnbeesés. Amit megfigyeltek az apáktól, az anyáktól, azt tanulták meg, azt gyakorolják. Silard Isaaknál a hippinemzedék gyermeki, unokái jelennek meg. A Portnoy-kór. Nincs szemérmetlenség, csak álszentség. Ha az aktusra, annak pillanataira redukálja is az intimitást, két ember bensőséges viszonyát. Az erekció aktivitás, és ebben ott van az antik világ tapasztalata, az istenek világa, Zeusz, a maga fékezhetetlen vágyával és akaratával. Itt mindent azonnal akarnak, a tökéletest, az egyesülés magasba emelő érzését, a végtelent. Testek hevernek egymás mellett, önmagába merül a lélek, falai leomlottak, a kéj megélése a fontos. Hedonizmus uralkodik, a másik felzabálása, bekebelezése. Az élvezet világát látjuk és tapasztaljuk.

Christus - In hoc signo vinces, 2014, olaj, vászon, 120x85 cm

Baricco Emmaus-a is jelen van. A vallásos világ, a tízparancsolat egyike, a hetedik: Ne paráználkodj! Vagy helyesebb magyar fordításban: Ne légy házasságtörő. Paráználkodunk, és házasságtörők leszünk. És nem félünk, hogy isten megátkoz bennünket, szemérmetleneket. Úgy tanuljuk, hogy mind testünk, mind lelkünk a Szentlélek temploma, így mindkettőnek tiszta és szent megőrzését kívánja az Isten (Christus - In hoc signo vinces, 2014). Elkárhozunk inkább, saját lelkünket adjuk el az ördögnek. És egyikőnk sem Faust. A vallási, erkölcsi tanítások tapasztalatok is, de az élet valósága rendre felülírja őket, még egy olyan környezetben is, mint a katolikus világ.

Száj, 2013, olaj, vászon, 50x60 cm

Közösülés-központú világban élünk. Ez a megszokás, ez a beállítottság. A teljesítményt hajszoljuk, az ismétlődő orgazmust. Úgy látom, hogy Silard Isaak művei egyben autoerotikák is, önmagunk nemiségének felfedezése és megélése, átélése. Az anyamell szopása után az autoerotika legelső és leggyakoribb formája az ujjszopás.2 A száj ingerlésével szerzünk magunknak örömet. Megtapasztalják saját testüket, lehetőségeiket. Fantáziálnak, tanulják a kulturált szexuális viselkedést. Szabadon csapongó fantáziákat látunk. Belépnek egy felnőtt világba. Mert vegyük észre, a médium világa is erre ösztönzi őket, hogy pörögjenek fel. Érvényesül az akcelerátor hatás, korunk gyermekinek felgyorsult fejlődése… az ingerszegénység hátráltatja a testi-lelki fejlődést (…), ugyanúgy az ingergazdagság, a változatos, érdekes, gondolkodást serkentő hatások ösztönzik a lelki és a testi fejlődést.3 Szeretnénk tabuk nélkül élni (Száj, 2013), és tudjuk, hogy nem lehet. Tabuk mindig is lesznek, mert hozzátartoznak életünkhöz. Tabuk szűnnek meg és új tabuk születnek. Egy tény, bármely képesség – beleértve a szexuális képességet – csak gyakorlás révén fejlődik, gyakorlás révén tartható fenn. Ha nem gyakorlunk, biciklizni még tudni fogunk, de a szex olyan, mint a tandem. Négy láb szükséges hozzá.

    Kölüs Lajos

1 Dr. Szilágyi Vilmos: Intimkapcsolat kézikönyve (Budapest, 1994)
2 Dr. Szilágyi Vilmos: Intimkapcsolat kézikönyve (Budapest, 1994)
3 A serdülőkor általános jellemzése (http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/az-egeszseges-eletmod/az-egeszseges-eletmod/a-serdulokor-altalanos-jellemzese/serdules-az-ezredfordulon)


Silard Isaak: Szent és profán című kiállítása
2015.02.11. – 2015.03.14.
Godot Galéria
1114 Budapest, Bartók Béla út 11.

Szent Flóra, Szent Lucilla, Szent Priscus, Szent Sergius és Szent Bacchus, 2010, olaj, vászon, 110x240 cm