Hámori Anett (1985, Miskolc) 2010-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, mesterei Gaál József és Chilf Mária voltak. Jelenleg doktori képzésben vesz részt a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán. Munkájának központjában történetek állnak, melyek a mindennapjai során kapott információk vizuális leképezései. Témái kiválasztásában kiindulási pontként az internet és egyéb hírcsatornák; újságcikkek, fotók, sajtófotók, dokumentumfilmek szolgálnak. Anyagválasztása és anyaghasználata egyben művészi állásfoglalás is: a papír tisztasága és törékenysége, illetve nyersen hagyott felülete megrázó ellentétet képez a megtörtént, majd megfestett események tragikusságával. (Faur Zsófi Galéria, Zetapress)
Regisztrálás
Hámori Anett Kutyaszorító című kiállítása csapdát sejtet. Nem a látott figurák vannak nehéz helyzetben, hanem mi, nézők. Környezetünket, ismerőseinket látjuk, úgy gondoljuk, hogy ők vannak ott a fotókon, a fehér papírtekercseken. Vadászat és politikai jelenetek kapcsolódnak egybe, mintha a pók szőné hálóját, egyre szövevényesebb, egyre áttételesebb a mindennapok világának a történelem színpadával való kapcsolata. A felületen van minden itt is. Érzékeink csak felületeket idegezhetnek be és színek és szavak, tónusok és vonalak lehetnek csak a kifejezés eszközei minden időkben. (Lukács György: Az utak elváltak)
Az elfojtott emlékezet nem tör a felszínre, hagyja magát sodorni a napok történéseivel. Hordalékokat látunk, egy napét, egy hétnek dolgait. Olykor egy egész élet sorsát, néhány gesztusban. A politika része mindennapjainknak, de nem szabad ember módjára gondolkodunk és cselekszünk. Vagyis, még nem vagyunk szabadok. Szertelenek vagyunk, azt hisszük, az a szabadság, amiben élünk, ahogy megéljük az életünket. A kulissza előtt állunk, a szereplők még nem vonultak el, mutatják magukat. Kezet fognak, tárgyalnak, megegyeznek, üzengetnek egymásnak. Nincs megegyezés, ha van is, az biztosan titkos, a köz nem tudhatja meg, mi az ára. Lehet őket fényképezni, jelen vannak, de az csak a felszín. Nekünk szól, meg a médiának, emlékezzenek rá, mi történt és hogyan. Tessék rögzíteni. Akár külön stábbal. Ismétlés a hírcsatornákon. Hámori Anett is ismétel, sokszoroz, összekapcsol távoli eseményeket és dolgokat, hogy jobban a szemünkbe tűnjön, miről is van szó.
Regisztráljuk önmagunkat, a világot. Semmit-mondás és valótlan történetek feszülnek egymásnak. A hírek, az álhírek elárasztanak, nem ismerjük ki magunkat a hírfolyamokban. Ami tiszta volt, az most keszekusza és súlytalan. Ikonikus világot látunk, úgymond ikonosztázt. Szentélyt. A politika világa ismeretlen és szent. Emberfeletti. Az ember felcserélhető és behelyettesíthető, legyen az közmunka vagy vezéri tisztség. Parafrázisokat látok. Frázisokat, kliséket. Transzparenseket, csak a tábla hiányzik, a rúd, amelyre felkerülhetnek majd ezek a festmények. Jelenünkre reflektálnak a képek. Hogy időtállóak lesznek-e, nem tudom. Művészi megoldásuk okán talán igen. Az ikonszerűség lényege, hogy az egyetemes felé tesz gesztust képeivel. Az elemi jelek, történések vizsgálatát végzi el a művész. Fogyaszthatóvá teszi a hírt, a hírfolyamatot, lecsupaszítja a testet, a húshoz, a csonthoz jut közelebb.
A képek párbeszédet folytatnak egymással, hol hangosan, hol alig láthatóan. Politika és művészet kapcsolatát tárja fel Hámori Anett. Minek van súlya, és minek nincs, mert tökéletesen felesleges a létezése. A múlandóság ellen szól, onnan ragad ki minket, nézőket. Ez lenne a modern antiemlékmű? A humor és vicc jó szándékú felkarolása? Másként raknánk össze a bemutatott képeket? Kirakós játékot játszva is?
Bevonódunk a képek terébe, mi vagyunk a tudósítók, a voyeurök. Leskelődünk, kukkolunk. Nem hagyjuk lerázni magunkat, ragadunk, mint a bogáncs. Militáns világ tárul elénk. Felfelé mutat egy mutatóujj, nyulak vagyunk. Netán nyulak leszünk? Hogy nyulak voltunk, mindig is tudtuk. Földön hasalnak a foglyok, látni meztelen derekukat, a katonákat viszont nem látjuk, csak a lábukat. Lábbal tipornak valamit. Egy terrorizált világban minden lehetséges, az áldozat válik agresszorrá, és az agresszorból lesz áldozat.
Hogy mi korrekt, nem tudom. Számtalan helyzettől és paramétertől függ. Leginkább az embertől, és emberi-nem emberi tulajdonságaitól. Kutyaszorítóban vagyunk. A francba! És hol van Barna? Meghalt. Úristen! Hogyan halt meg?! Mit gondolsz, hogyan? A zsaruk lelőtték! [Kutyaszorítóban (Reservoir dogs), amerikai dráma, krimi, thriller, 1992.] Kutyaszorító: Keskeny kijárású sikátor. Szorult, kellemetlen helyzet, vagy csapda, amiből nehéz kijutni. Mint Nápolynak a szeméthegyekből. Zsákutcában vagyunk, és szegény megkergetett kutyáknak nincs szabad útja, csak az üldözőiknek rohanhatnak.
Deák Csillag
Pacsirtamező
Egy kiáltással kezdődik, egy árnyékolt és felerősített hanggal. Mosoly az arcon, nem látjuk, ki a hang célja. Közel vagy távol van. Mondjuk az utca túloldalán, vagy csak az alakját látjuk az illetőnek valahol, de még hangközelben véljük. Egy üzenet indul útjára, információ, netán csak egy megszólítás, egy név. Pacsirtázunk. Fentről lefele. Hámori Anett komponál, szekvenciázik, körbe futnak jelenetben hiányos, mégis egésznek ható művei. Nem Feszty-körkép, nem is A borogyinói csatát (Franz Alekszejevics Rubo) látjuk panorámában. Helyben vagyunk, a látvány jön hozzánk közel. Szemléljük a látottakat, kivesézzük, akár egy vesével is.
Faliképek sorakoznak egymás után. Nincs pletyka, nincs mellébeszélés, a történet közepébe csöppentünk. Lehet, hogy mi vagyunk az elbeszélők, a tanúk, vagy épp a történet cselekvő alakjai. Államrezonok. Nők és férfiak. Döntenünk kell, jól vagy rosszul, utóbb tudjuk meg, hogy a rossz lett a jó, a jóból meg kilúgozódott a jó, üres duma lett csupán. A faliképek változtak át. Közhelyeket látok, mint a régi falusi házakban a falvédőkön. Hámori Anett ebből a világból merít, amelyben már ott a tévé is, amelyhez erősen kötődünk, egy új vizualitás részesei és áldozatai, sőt hősei vagyunk. Egyszerre mind. Ott vagyunk a falvédőn, le sem vakarhatnak minket onnan. Falra hányt borsó, mondják, és igaz. Sütni főzni nem nehéz, ha van hozzá pénz. Még a kutyaszorítóban is. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Help, help us, save – már angolul visz a kép egészen más tájra, egészen más világba. Nem vadászok, katonák jönnek-mennek. Szakaszba tömörülnek, védik egymást, mellettük groteszkül hat a bevásárló kocsiját húzó nő, akit láthatóan nem zavarnak a katonák. Nem ellene irányul az akció, talán az ő érdekében (is) történik mindez, nem tudjuk. A csömört, a közönyt látjuk. Semmin sem hökkenünk meg, ilyen idők járnak.
A hosszúra nőtt árnyak között futó, lépő férfi is ellentétesen mozog az árnyakhoz képest, menekül vagy épp most edzi magát. Hámori Anett elbizonytalanítja a nézőjét. Ne gondolja kapásból azt, ami a képen látható. A szegfűt tartó nő hazafelé tarthat, hideg van, bundás fejfedője is erre utal. Nem hiszem, hogy munkába menetről lenne szó, talán temetésre megy, vagy ünnepségre. A betapasztott szájú alakok fejfedője katonai ruházatra vall. Ez a harcra képtelenség jelzi, fegyver nélkül is lehet harcolni. Bátorság kell hozzá, és társak.
Hámori Anett mélyvízbe vonzza tekintetünket. Az angol királynő és menye, Diana sziluettje sejlik fel egy képen, háttérben komoly férfiak sötétlő, barnálló társasága. Ki dönt most, a férfiak vagy a nők? Kompromisszumról van szó? Semmit sem tudunk, minden elrejtve. Ismerős közeg, diplomácia, a közvetett, rejtjeles, kódolt beszédek világa. Ami ma igaz, holnap reggel már nem lesz az. Kutyák tépik a zsákmányt, marakodnak, a teljes menetfelszerelésben lévő katona nyulat fogott, vadászott. Emberi gyarlóság, a nyúl az áldozat. Klisék, pillanatnyi helyzetek és megfelelések. A kompetenciáról már nem esik szó, csak a jogokról, mit lehet, és mit nem lehet csinálni. Csinálják, ha kell, ha nem.
Sort állnak a katonák, falanxban, a civilek maradnak és segítenek. Civilek nélkül nincs élet. Az utazó nő a mobilját nézi, utazótáskáját görgeti, rá se néz a katonákra. Izraelben lennék vagy Libanonban? Fekvő alak a katonai sor előtt. Nem tudni, hogy lelőtték, meglőtték-e, csak azt, hogy egy sebesült fekszik a földön. Hogy hajléktalan lenne? Meglehet. Tyimosenko is megjelenik egy pillanatra, hajkoronájával azonosítható. Hámori Anett játszik, minden kiderül majd idejében, csak ki kell várni. Kevés a feltartott kéz. Az ortodox egyház ismét szabad. A nyulak kiterítve, többé nem árthatnak a cseresznye- és meggyfáknak. Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban. A Szarvasvadász. Emberi vadászatok. Hámori Anett szimbolikusan mesél a halál, a gyilkolás értelmetlenségéről. Ismétlődnek a képek. Fehér papírtekercsre kerül a vázlat (Kerouac, Úton), felismerhetők a figurák. Személyességük megérint. Nem skiccek, ha annak hatnak is. Csak a szöveg hiányzik a képek mellől. Falvédők.
Kölüs Lajos
Hámori Anett - KUTYASZORÍTÓ
2015.02.27. –2015.03.27.
Faur Zsófi Galéria
1114 Budapest, Bartók Béla út 25.