Gordon Agáta eredetileg Jobblét címen készülő, később Nevelési kisregényként az Ezüstboxer kötetben megjelent írásához először El Kazovszkij válogatott a sajátjai közül munkákat – a kötettervben a kisregény huszonkét fejezetét tizennégy kép egészítette volna ki - ez végül e formában nem jelent meg. A tervben El Kazovszkij magánmitológiájának képbe formált alakjai interferálnak a kisregény szereplőinek történetével: két koncepció, kétféle megközelítés ugyanarról a témáról. E koncepció részleges lenyomatait láthatják El Kazovszkij emlékére.

Büszkék voltak magukra és jócskán fáradtak a hajnali szállítástól már szürkületkor. A falusi boltban friss hetilapot vettek, kenyeret, zsírt egy tubus pirospaprikával, meg babkávét, amelyet ott helyben megőröltek. Szürkülettől kávézgattak és olvasgattak a nyulaknak köszönhetően, majd nagymosdásba fogtak és jólesően felidézték a szállítást...

Máséi se voltak kövérebbek, az ágazatvezető, akitől a nyúlhitelt kapták, szinte a kezét dörzsölgette, meglátva az ő példányaikat. Elnézte a Társát, amint egy törölközőben a körmeit vágja az ágy lábához állított gyertya fényénél, és harmadjára meséli az ágazatvezetőt, de sehogyan sem tudott visszaemlékezni az elismerésre. A kályha fölötti madzagra terítette a kimosott kisnadrágokat. Másnak is vannak veszteségei, nézett rá a Társa komolyan, a nyúl sajnos gyenge kis állat, ez az arány, a tíz élve születettre jutó négy felnevelt állat, ez elég szokványos.
És ha a hat hullával kéne elszámolnunk? Kérdezte a Társától miközben épp kilöttyintette a szürke szappanhabos vizet az udvarra. Könnyebb volna, nevettek az ötleten, pár roppantásnyi csupasz falatkával lesétálni.



De ha mégis számon kérné a felettünk való? Erősködött tovább, már a hideg szobából, a takaró alól. Megkérdeznék a lelket, aki a rózsaszínű ráncos vénségből kiszabadult, kik voltak szülei, ki volt a gazdája?

Anyámnak emlődaganata volt az egészségtelen lakáskörülmények miatt, kihorzsolta puha, tejtől duzzadó bimbóit a ketrec vasrács padlata, nem nagyon engedett szopni, mert fájt neki, és hát sokan is voltunk... Apámat nem ismertem.

Mesélné a döglött nyúlfi.

Én kicsit izgága voltam és kisodródtam a fészekből a testvérek közül, fáztam, elegem volt. Lengedeztem rózsaszínű testecském fölött, kivilágosodott és megjöttek anyám gazdái. Semmiképpen nem akartam a kezükbe kerülni, ezért fölfelé menekültem. Már mindent tudtam, a négylábú segédek ijesztgetnek és felfalnak, a kétlábú gazdák viszont enni adnak, inni, megfogdosnak, nézegetnek.

Nem értettem, mégis miért rettegjük őket?

Anyám nyugtalanul várta, hogy sorra kerüljön, körbejárt a durva rácspadlón, és csak szimatolt egyet, amint a gazdák testecském a ketrecből kiemelték, és a négylábú segédek arcába vetettek.

Aztán már a következő mesél, nyúlfi pedig megbeszéli a többi visszatért lélekkel, milyen is volt élni, milyen halálos testi-lelki gyötrelem elől szökött vissza, amilyen gyorsan csak tudott.

A Társa takaróstul átvonult mellé a hűvös szobába, és hallgatta a mesét. Kicsit furcsa érzés volt, mondta halkan ásítva, berakodni reggel a legszebbeket, aztán meg fölvenni a pénzt a huszonhat és fél kilóért.

Mintha orgazdához vittünk volna lopott lelkeket...

Egymásba görbülve próbáltak elszunnyadni a másfél személyes ágyon. Társa hamarosan megrándult, ebből tudta, hogy már álomba zuhant és álmában riadt zuhanásra.

Óvatosan kibújt mellőle és átment a másik cellába.