Mit jelent, hogy így nézek magamra?
Ilyen hitetlenül és naivan?
Plasztikból a preparátumomra…
A Testemre aki sosem él.

Valamit mond, hogy elmegyek oda.
The Bodies közé. Az emberkiállításra.

De volt egy emberbőr. Meglepően testes és erős.
Egy teljes idegpreparátum. Inas lidérc.
Egy szervnyi érrendszer-múmia. Cicagombolyag.
Magzat üvegben. Dióbefőtt.
Mozgatóizom feltárás. Szárnyas szobor.
Agykörszeletke. Kiszáradt csiga.
Tüdőkeresztmetszet. Lombhullató.

A holt test beszél.
A Bodies figyelmeztet.
Markában tart a kiismerhetetlen.
És nincs benne én.

Ismeretlen test hordoz tenyerén.
Az ismeretlen test bennem él.

Átsétálok egy ember idegein. Metróállomás, Deák tér. Hátgerinc-csigolyák közt akad meg a sarkam. A mozgólépcsőn felfelé is hátgerincek, idegekkel.
„Balgán játszottunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek.” Táncolni valaki idegein. „Ma éjjel táncolnék, hiszen a tánc oly szép, ha Ő kér táncra fel..” Táncra kér, az idegparkettre kísér. Mi van akkor, ha H. Úr (Űr?) gumírozott ügyfelei elégedetlenek a bánásmóddal? Porladnának nyugodt derűvel a Kínai Köztársaság földjében, ha nem áztatják őket folyékony gumiba?

Polimerrel tartósabb a test, mint az eredeti. Az esendőség marad. A tüdőtágulat, az érszűkület és az elszakadt ínszalag látható, de a daganat már nem dagad tovább, a tüdő nem lesz feketébb, s az embriók sem nagyobbak, sem a 4, sem az 5, sem a 10, sem a 15 hetes. Ekkorka élmények.

A láb vérérhálózata. A karé. Pontos leírás, hogyan tüntették el róla a többit. A mű a testben van, csak a felesleget kell lefaragni. A preparátumnak otthont adó műanyag hasáb alján színes korall-törmelék. Levert vérerek.

Diszkoszvető, futó, kosaras, darts-játékos. Rodin gondolkodója meglékelt koponyával. Mennyit védhet az agyburok?

Nézem, mintha filmet. Igazi mozi: itt senki nem az, ami. Nem igazi emberek. Az ott ’a’ könyök, ’a’ vastagbél, ’a’ szabóizom, ’az’ Achilles-ín. Nem valakié. Nem emberé. Az kínai testbe bújt általános emberiről nem hiszem el, hogy igazi. Elmélet. Mint ma Platón. Kína a jövő, Platón ideák világának leképzése nem Európa magánügye többé?

S mégis: pincébe szorult anyag. Mintha nem állhatna fényben. Mintha még mindig tiltott, titkos, szégyenletes. A kíváncsiság? "A titkot űztük mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek..." „A kiállításon látható emberi preparátumokat a polimeres tartósítás nevű, forradalmi eljárással kezelték. Ennek során az emberi szövetek végleges tartósítása utókezelt és megkeményített, folyékony szilikongumival történik. A végeredmény egy gumírozott, sejtszinten konzervált preparátum, melyen pontosan megfigyelhetők az emberi testet alkotó csontok, izmok, idegek, véredények és szervek.”

Ember formájú labda. Ejtenéd: visszapattan. Irreális volna hinni, hogy épp ezek vagyunk. Épp ilyenek. Hogy állhatnánk ott mi is. Mekkora volna a preparátumod emlőinek zsírtartalma?
Csak egy nő van. Nőből nem lesz gumilabda? Jó volna hinni.

Ami megmarad, a test emléke, test nélkül. Üres héj és gumi. Amit csodálsz, már nem mozgatja azt, amiért csodálatos. Koptatom valaki idegeit, ő koptatja az ízületeimet.

A boszorkányüldözések korának általános szellemi szintjén élek? „Az egész testes preparátumok elkészítése akár egy évig is eltarthat, de a polimeres tartósítás után soha többé nem bomlanak le.” Irreverzibilis kínai gumihullák. A földbe térünk mindahányan? Önzetlen közművelés és sallangmentes tájékoztatás? Hiszem-e, hogy ennyi? Jobb volna-e hinni? Mitől a viszolygás? Miért zár el a test a testtől?